Őszi merengés
Ültem a szeptember közepi nyár álmos vasárnap délutánján Csopakon. Szemben a déli part közelinek látszott, jobbra a Tihanyi-félszigeten a tó fölé magasodtak az apátsági templom tornyai. Sokan élveztük a nyárutót, meleg volt, a víz tükörsimán nyújtózott a tómederben, csak a fürdőzők kavartak kisebb hullámokat. Gondolkodóba estem.
Megpróbáltam elképzelni, vajon mi lehetett ezen a helyen évezredekkel ezelőtt. Vajon itt volt a tópart? Száraz, vagy mocsaras lehetett? Nádas övezte, madarak költöttek, halak ficánkoltak, lejártak az erdei vadak inni, dagonyázni? Az ember, aki itt élt milyen lehetett? Vadászott, halászott, gyűjtögetett? Egyedül volt, párban, csapatban?
Felrémlett a jövő. Lesz víz, lesz benne, körülötte élet? Kiszárad netán? Lesznek emberek, akik megnyugvást keresnek mellette, gondolnak majd ránk? “Évmilliók jönnek az ember után, rohadt érzés, de én szeretem” áradt ránk az ének a színpadról. Mennyire igaz volt!
Azon is elgondolkoztam, tavaly napra pontosan ekkor fürödtem Tihanynál. Hétágra sütött a nap akkor is, de kevesen voltunk bátrak, akik bemerészkedtünk a vízbe, bizony jól volt mártózni, ám kijönni is. Tegnap húztam, halasztottam a búcsút, marasztalt az augusztusban megszokott vízhőmérséklet. Jó ez így? Globális felmelegedés, s majd idén sem látunk havat? Ki tudja…
Elcsigázottan érkeztem a strandra, több mint négy órán át vándoroltunk az Alsóörs feletti Íjászkatlan környékén, fárasztó volt, sokat lőttünk, Terepíjász verseny volt.
Eszembe jutott A mi Pilvaxunk is. Ha Kohus Peti nem írna néha, lehet, már elengedtem volna régen az egészet. Mert alig akad téma. Már arra sem emlékszem, mikor voltam koncerten, talán tavaly decemberben Révkomáromban… A DAC és a dunaszerdahelyi meccsek hoztak új színt az életembe, nagy szerencsém van, hogy újjáéledt az íjászat. Tavasszal is mentem volta, de minden versenyt lefújtak. Persze még ennél is vannak súlyosabb veszteségek. Barátságok váltak semmivé, én nem emelem fel a telefont, pedig ígértem… de ahogyan itt sem akad mondanivalóm, úgy máshol sem. Orvosként károghatnék a koronavírus hozadékain, mert most különösen rossz házi gyermekorvosnak lenni, nem a páciensek miatt… Elvált a sár a víztől, pontosan látható, mit várnak tőlünk. Felszínre jött nagyon sok minden, ami jobb lett volna, ha a mélyben marad.
Már a híreket sem nagyon érdemes olvasni. Valami nagyon elromlott, valami nagyon korcsosul. Az egész világon.
A Balaton marad. Szeret, átölel és vígasztal, reményt nyújt. Mennyi mindent látott már! Túlélt minden múló pillanatot, ezért jó visszatérni hozzá. Talán nemsokára jeget duzzaszt, lehet fakutyázni, forralt bort inni, álmodni a következő forró nyárról, amikor nemcsak vigaszt, hanem felfrissülést is nyújt.
Köszönök mindent kedves Balaton!
Szerdán munka után elmentünk Csopakra, még egy jót fürdeni. Ahhoz képest, hogy Szent Mihály havának 16. napja volt, sokan voltunk a strandon is és a vízben is. Áradozhatnék a vízminőségről – mivel mégis kevesebben fürödtünk, nem volt felkavarodva, kristálytiszta volt. A nap rövidebb járása miatt teljesen mások voltak a fényviszonyok, mint nyáron, bizony kevéssel hat után elkezdett szürkülni minden, de továbbra is meleg volt. A fürdéstől búcsút vettünk, de a Balatontól nem.
Ízletes olaszos vacsorával zártuk a napot egy alsóörsi pizzeriában.
Ne tessék csüggedni,kedves Doktor úr!Igen,eléggé lehangoló lett az élet,de ne feledjük,szüleink,nagyszüleink ettől rosszabb dolgokat is átéltek.
Gondolom,ők is máshonnan merítettek erőt ,mint az akkori jelenükből.Mi is abból táplálkozunk,amink van.Legyen ez ,mondjuk a Balaton.Még legalább 100 évig.
Én optimista vagyok, ami az emberi kapcsolatokat illeti, még akkor is, ha az utóbbi fél év azt hozta magával, hogy jobban bezárkóztunk – és nem csupán fizikailag. Akiben volt-van valami hajlam a befelé fordulásra, most úgy vettem észre, még többet szemlélődik, inkább befelé figyel vagy még inkább belülről Felfelé…
Jó egy hete (vagy volt az kettő is?!) Nettivel beszéltük meg, hogy attól, hogy néha hónapokig “nem emeljük fel a telefont”, semmi nem változik a barátságunkban. (Igaz, mindketten tudjuk egymásról, hogy egyébként sem szeretünk telefonálni.) Azt hiszem, mégis pont ez a lényege a valódi emberi kapcsolatoknak. Nem azon múlnak, váltunk-e meghatározott rendszerességgel üzenetet, vagy hetente hívjuk egymást csip-csup dolgokat megosztva. Ami a fontos, az épp az, hogy magunkban tökéletesen biztosak vagyunk abban, hogy a másik ott van és ugyanúgy gondol ránk, vagy mond egy imát értünk is… Úgyhogy “nem kell többé gondolnunk sem arra, hogy a barátunk nem a barátunk talán”! Mert az. Tudjuk.
https://youtu.be/XUjR2GZeMc8
Azt soha nem lehet tudni, hogy az emberi kapcsolatok, barátságok mikor múlnak ki. Különösen akkor, ha a felek kölcsönösen egymás jelentkezésére várnak. Emberi érzelmek mellett mindig kell valami közös dolog, érdeklődési kör, esemény, program, amelyekre felfűzhetők barátságok. Bár az informatika leegyszerűsítette és megkönnyítette az egymással való érintkezést, a személyes találkozásokat nem pótolhatja, ezt a karantén is bizonyította.
Magam nagyon rosszul élem meg azt időszakot. Azok a felületek, ahol érintkeztem másokkal, sorra bezárultak. Elmaradtak a borkóstolók, ahol a kóstolótársakkal lehettem együtt; nincsenek koncertek, illetve nehézkes eljutni rájuk – bár október 3-án Várpalotán lesz Ismerős Arcok koncert :); egészen szeptemberig hiányzott az íjászat, igaz most bőségesen járhatok és járok versenyekre, ez nagyon jó érzés.
Idéztél az Arcoktól, én is ezt teszem: “… ahogyan él, a végén úgy marad egyedül, nem lesz már semmi, mit szeretne legbelül…” – na ettől félek, ettől óvjon meg az Úr! https://youtu.be/uZUN2aab82U
Tisztelt Doktor Úr!
Ne zárja be a Kávéházat! Szerintem vagyunk jó néhányan akik csendben olvassuk. Jómagam hetente többször ránézek az oldalra, hogy lássam van-e valami új? Ha nincs, a régebbi bejegyzéseket szívesen újraolvasom, újra megnézem a képeket.Lecsendesít, megnyugtat.
A mostani időszak miatt a gyerekeinket sajnálom a legjobban. Ez a kórság sok mindent elvett és elvesz tőlük még egy ideig. Egy teljes szemesztert, fél tanévet lehúztak otthon a számítógép előtt, és úgy néz ki, hogy ez az őszi sem lesz másmilyen, és szinte biztos hogy a következő tavaszi sem. (Az ELTE TTK pénteken gyakorlatilag bezár. Eddig is csak a legfontosabb laborgyakorlatra jártak be a gyerekek. Most ez is megszűnik.) Nem lesz közös bandázás egy 10 órás nehéz nap után, nem lesz közös ökörködés, nem lesznek világmegváltó hajnalig tartó beszélgetések, nem lesznek normális szerelmek, és szakítások sem. Csak a számítógép marad, meg mi idegesítő, hülye szülők.
Tervezni sem tudnak mert tisztában vannak vele, hogy tényleg bármikor 2 hétre karanténba kerülhetnek, vagy annyiszor 2 hétre ahány tagú a család. Kiszámíthatatlan lett az életünk.
A lelki következmények -ha egyszer valaki vizsgálni fogja- talán egy háború hatásaival lesznek csak összehasonlíthatók. Kívánom hogy ne legyen igazam.
Abban biztos vagyok én is, hogy a világ sose lesz olyan mint ez előtt volt. Más szemmel fogjuk nézni. Átértékelődött már most is sok minden. Apró, eddig természetes dolgokra tudunk olyan szemmel nézni, mint előtte soha.
Kedves Pluhár úr! Köszönöm szépen hozzászólását, de arról nincsen szó, hogy bezárom a Pilvaxot! Kevés olyan inger ér, amely írásra ösztönözne, ezért laposodott el, ezért van a korábbiakhoz képest kevesebb írás. De ha lenne sok olyan hétvégém, mint a mostani, akkor lenne miből merítenem, elvégre volt íjászverseny, volt Ismerős Arcok koncert, lesz ma este Sóstón meccs, amelyen ott leszek! Sajnálom, hogy az egyetemi ifjúság nem élheti a gondtalan diákéletét, azt még jobban, hogy a tudás megszerzésének eddig szokatlan módját kénytelenek használni, de úgy látom, hogy az informatika és a világháló amúgy is ebbe a mederbe tereli a dolgokat. Az NKE-n most másodéves fiamnak elsőben egyetlen egy tankönyvet nem kellett vennünk, minden tananyag elérhető on-line. Akkor sem repestem az örömtől, amikor tavasszal az egész karukat határszolgálatra vezényelték, ugyanakkor ugyanúgy vizsgázniuk kellett, mintha nem a határon töltöttek volna hetente 3×12 órát, plusz a Budapest-Körmend utazások. De ebben is volt annyi jó, hogy élesben látták, mire vállalkoztak, miért tanulnak. Édesapám mesélte, hogy 1944-ben, az urológia szigorlata alatt kétszer volt légiriadó, szépen lementek az óvóhelyre, miután lefújták, folytatódott a vizsga. Édesanyámék az egyetemen minden nap Szabad Nép félórával kezdtek, ez akkor még kényszer agymosás volt, sajnos a mostani diákok is megkapják ugyanezt, ugyanazoknak a leszármazottaitól, akiktől anyámék kapták, csak mérhetetlenül kifinomult, aljas módszerekkel. Bár minket látszólag békén hagytak, mégis a Pécsi Orvostudományi Egyetem olyan bolsevik, sztálinista-rákosista őskövületekkel volt tele, hogy a Marxista-Leninista Intézet munkatársai reformkommunista szemléletükkel szinte reakciósnak tűntek mellettük. Az oktatási rektorhelyettest – rossz nyelvek szerint felcserből lett professzor – szigorúan elvtársnak lehetett… Read more »