Elindult végre az íjászszezon, csodálatos helyen jártam, érdemesnek tartom elmesélni az élményt a kávéházi asztalok mellett is! Korábbi években gyakran készültem a tengelici íjászversenyre, de mindeddig nem jutottam el rá. Kár érte!

Egyetlen dolgot hibáztam el, Székesfehérvárról a 63-as főúton mentem, olyan hosszú településeken át, mint Sárbogárd és Cece; másfél órán át araszoltam, így éppen hogy beestem a versenykezdésre.

A feladat 24 db 3D cél leküzdése volt, 1+1 lövéssel, hagyományos pontozással. Nagyszerű csoportba kerültem, volt velünk három kislány, akik nagyon szépen és fegyelmezetten lőttek – a fényképek között, a hiúznál láthatjátok őket -, egy elsőversenyes tradis sporttársal, valamint a szintén tradis csoportvezetőnkkel alkottunk nagyon jó társaságot. Velünk volt még édesanyjával a közel három hónapos Benedek is, aki igazán időben kezdi el szokni a versenyhangulatot 🙂 , nagyon jókat aludt a kristálytiszta erdei környezetben.

Az erdő, igen, varázslatos volt a helyszín! Sajnálom, hogy nem készültem fel előre, hiszen a Benyovszky-sírkápolna és Gindly-emlékoszlop jelezték, hogy nem akármilyen helyen járunk! Parkerdőben haladtunk, számos botanikai különlegességgel találkoztunk. (A linken megtaláljátok a részleteket.) Mesélt az erdő…

Ritka az olyan verseny, ahol úgy érezhetjük, hogy magunk vagyunk a pályán, sem az előttünk járó, sem a mögöttünk haladó csoporttal nem találkoztunk, pedig szép számú nevező volt! Mivel pontosan kezdődött a verseny és négy órán át lőttünk, kevéssel kettő óra után visszaértünk az alaptáborba. Az eredményhirdetést nem tudtam megvárni, az M6-os autópályán nyugodt tempóban, lakott területet nem érintve, alig több, mint egy óra alatt hazaértem. Nagyon jó verseny volt, szívesen mennék legközelebb is!