1980-at írtunk… nem volt internet, mobiltelefon, színes-tévéje is keveseknek akadt. Nem volt szabadság, nem volt sok pénz, nem volt valuta, de volt vasfüggöny, volt kádárkolbász, könnygáz, bilincs és Kommunista Ifjúsági Szövetség. Voltak digók és voltak csövik, volt diszkó és voltak koncertek. Forgattak filmeket is.

1980-ban Szomjas György celluloidra rögzítette a Kopaszkutya című alkotást. Azt a filmet, amelyet negyven év múlva is elsősorban az abban elhangzó dalok és koncertrészletek miatt érdemes megnézni, bár a történet is jó, egyben kordokumentum.

Világvégén, falusi kultúrházban ad koncertet a Colorado, – “Johnny B. Good” – még csak a színpadot látjuk, sodró lendületű, míves előadásban hangzik el rockzene klasszikusa, majd a buli végén mutatják a teljesen közönyös arcokat, tucatnyi embert, akik meghallgatták a zenekart. A kritika a zenekari busz kerékabroncsának kilyuggatásában nyilvánul meg.

A Főnök (Schuster Lóránt) belátja: ez így nem mehet tovább, változtatni kell! Le kell menni kutyába, olyan témákhoz kell nyúlni, amelyeket “megeszik” a közönség. A szétszéledt Colorado Kopaszkutya néven alakul újjá, csatlakozik hozzájuk Deák Bill Gyula, akit… nem balszélsőnek vesznek fel… Kőbánya blues a jelszó, Kopaszkutya, Tetovált lány… megelevenedek azok a dalok, amelyek miatt koncertre jártunk, részben zenekari próbák közben, részben színpadon. Míg az első bulikra a Főnök szinte bekönyörgi a zenekart a lepusztult művelődési házba, ahogy híre megy a bandának, már kidobó embereket is alkalmazni kell, mert szaporodik a tömeg. Egyre több a rajongó, egyre inkább felfelé ível a zenekar csillaga, ám a vágyott televíziós felvételt a Főnök még a tévénél “vezető beosztásban” – buszsofőr – dolgozó ismerősével sem tudja elintézni, így a Tabánban fellépő zenekar néhány pofon lekeverése után kirúgja a Főnököt. Hobo és Bill előadják a Hosszúlábú asszonyt, a tömeg őrjöng, a srácok felmennek a színpadra… a Főnök meg visszaviszi a kutyát a sintértelepre, a sintérrel megfogan bennük egy dal: Utolsó cigaretta ég… Halljuk még a Kisstadionban a Gyöngyhajú lányt, az LGT és az Omega zenészeinek közös előadásban.

A történet folyik, megelevenedik a kor. Aki valaha járt farengeteggel aládúcolt gangos bérházban, az soha nem fogja elfelejteni a hangulatát; a Főnök a lakáson kívül lévő klotyóra megy, élete párja dühödten zárja ki, nincs ebből gond, berúgja az üveget, “Megy már a Híradó?” kérdéssel tér vissza – oh édes otthon… Zenekari társát is rajtakapja párja, in flagranti… A srác felöltözik, “Beszélgessetek!” javaslattal hagyja ott a nőket, akik együtt tárgyalják meg, milyen halált szánnának neki. Jönnek intézetből szökött stoppos lányok, folyik a szex fodrászüzletben, zenekari buszban, félreállt BKV járműben… látunk kocsmákat, riasztó külvárosi utcarészleteket, panel halmot, Zsigulit és Polskit, falon felirat: “Bill a király!” Aki akkor és ott élt, otthon érzi magát…

Másfél órán keresztül halljuk a dalokat, látjuk a Kopaszkutya zenekar felemelkedését és a Főnök bukását. A vezérgondolat az, hogy “…le kell menni kutyába…”, mert arra jön be a közönség, mert az már régen lement, ott csahol a kutyalétben… de a gondolat kikerekedik: “…légy a kutyák királya, ne királyok kutyája!” Bár a Johnny B. Good-ra nem vevő a publikum, ám a kutyalétben örökéletű dalok születnek, melyek közé a Johnny B. Good is befér, ebből a kutyalétből nő ki később a Vadászat, befogadásához a publikum is kitör az egykor volt kutyalétből. Hosszú, nagyívű utazás ez, jó volt részt venni benne.

Kár, hogy lassan véget ér.