Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
Utolsó székelyföldi beszámolómat 2021-ben írtam, amikor Székely György barátommal barangoltuk be Erdélyország egyes részeit. Szinte állandóan sóvárgok Székelyföld után, ha tehetném, már holnap indulnék vissza. A tavalyi utunk Transzfogarasra is felejthetetlen volt, de akkor Székelyföldet nem érintettük.
Pedig akkoriban (2006 előtt) nagyon nehezen indult… féltem útra kelni, olyan rossz hírük volt az utaknak, a közlekedésnek. Azután 2006-ban, a Napba Öltözött Leány című rockopera csíksomlyói bemutatójára útnak indultunk, akkor még egyben volt családunk, magunkkal vittük Csengét és Geigit. Ez volt mindeddig legemlékezetesebb utazásunk, a gát átszakadt, azóta ha tehetem indulok, bár magam sem tudom mi az, ami mágnesként vonz Erdélyországba. Azok a barátaim, akikkel tavaly Transzfogarason voltam, nem jártak Székelyföldön, így idei kirándulásunk célpontjává tettük.
Sajnos utazással együtt, mindösszesen négy napunk volt erre, igyekeztem belezsúfolni a leglényegesebb látnivalókat. Augusztus 11-én vasárnap, hajnali négykor keltünk útra. Az M5-ön haladtunk a gúnyhatár felé, s mivel hosszas várakozást jelzett az autópálya átkelőn a világháló, Battonya felé kerültünk, ahol pillanatok alatt végeztünk. A déli autópályán (A1) haladtunk, Arad, Temesvár, majd Déva mellett húztunk el, első úticélunk, Segesvár felé. Villanyautóval mentünk, voltak emiatt félelmeim, de a benzinkutaknál gyorstöltőt használva egy kávéivás ideje alatt feltöltődött az autó, összesen kétszer álltunk meg tölteni. (Ivóban a szálláson is volt töltőoszlop, úgyhogy éjszakánként teletöltődött az akkumulátor.)
Segesváron bebarangoltuk a várat, a kb. kétórás pihenő után haladtunk tovább Székelyudvarhely felé. Szállásunk a várostól északra fekvő, Zeteváraljához tartozó Ivó településen volt, hegyek, erdők ölelésében, a Madarasi Hargita lábánál, faházas panzióban. Csodálatos hely!
Amikor az ember életében először jár Székelyföldön, vannak látnivalók, amelyeket szinte kötelező felkeresni. A mélység karcolgatása ezután következhet, amikor már olyan helyekre jutunk el, ahol a madár sem jár… Első ott töltött napunkon végcélnak a Békás-szorost választottuk, útközben megnéztük Csikszeredán a Makovecz-templomot, Csíksomlyón a kegytemplomot, érintettük Madéfalvát, Csíkrákost, majd Gyergyószentmiklós után tértünk rá a Békás szoroshoz vivő szerpentines hegyi útra. Megcsodáltuk a gyönyörű természeti csodát, majd visszafelé indulva megálltunk a Gyilkos-tónál. Onnan sokkal rövidebb úton mentünk vissza, Gyergyószentmiklós, Sikaszó, majd a Zetelaki víztározó érintésével haladtunk Zeteváralja felé. Mivel időnk engedte, nem álltunk meg, visszakanyarodtunk Székelyudvarhelyre, hogy onnan felmenjünk Oroszhegyre a szilvapárlat hazájába, pótolni otthoni készleteimet. Zeteváraljai vacsora után tértünk vissza szállásunkra.
Másnap Gyimesbükk, a történelmi Magyarország legkeletibb pontja volt az úticél. Csíkszereda érintésével közelítettünk a Gyimes felé, megálltunk a Fügés-tetőn, majd szépen lassan elértük a határt. Gyönyörködtünk a kilátásban, megnéztük az utolsó magyar bakterházat. A Rákóczi-várat felújítják, így oda nem tudtunk felmenni. Engem nagyon mélyen megérintett a Megmaradásunk oszlopai, de erről majd még írok. Visszafordultunk – elvégre mi dolgunk lenne a határ túloldalán? – letértünk Borospatakára, ahol megnéztük a skanzent. Számomra az is csodálatos élmény volt.
Visszafelé Székelyudvarhelyen a Gizi vendéglőben költöttük el estebédünket, s onnan mentünk vissza Ivóba, korán lefeküdtünk, mert másnap várt ránk a visszaút.
Nem siettünk az indulással, megálltunk Korondon, majd Nyárádtőnél rétértünk az A3 autópályára, Tordáig azon haladtunk, onnan Gyulafehérvár után tértünk rá az A1-re, s töltés után Battonyánál értünk vissza Csonka-Magyarországra. Helyenként odakint 42 fok volt! Szeged mellett megálltunk az újfehértói Halászcsárdánál, ahol varázslatosan finom bablevest ettünk, majd megállás nélkül jöttünk Székesfehérvárig.
Összesen 2121 km-t tettünk meg, a villanyautó jól vizsgázott, a töltési infrastruktúra mind Erdélyben, mind itthon megfelelő. Rengeteg élményt szereztünk, jó volt visszatérni, s ha tehetném, már ma indulnék is vissza.
Kedves barátom és útitársam is írt az utunkról, ide kattintva olvashatjátok sorait.
Elolvasva.Az Ivóról nekem több olvasat után is a kocsmára gondolok.Beteges.Nézegetve a képeket,a Makovecz-templom belterében lévő adomány-automata felirata először magyarul,majd románul és angolul van.Erről kizárólag az jut az eszembe.hogy Romámiában jobban szeretnek minket,magyarokat,mint „hazámban”,mert ha itt először magyarul szerepelne valahol bármilyen felirat,már tiltakoznának a tó…,bocsánat,szlovákok.
Csodás helyek,szép képek.A Makovecz-templom volt tatarozva?2006-ban kívülről eléggé megviselt állapotban volt.Igaz,akkor még egy kilométer autópálya sem volt arrafelé.A Békás-szorosban nincs nagy forgalom?Elnézve a képeket eléggé szűk az út,parkolnak a kocsik a bazároknál,mégsincs dugó.
A Makovecz-templomot 2003-ban szentelték fel, építése 2001-ben kezdődött. Lehet, hogy amikor ott jártatok, még nem volt teljesen befejezve, azért tűnhetett megviselt állapotúnak?
Sajnos egész Erdélyre (s gondolom a román részekre is) jellemző a bóvliárusok jelenléte a turisztikailag frekventált helyeken. Így van ez a Békás-szorosban is, iszonyatos bódék vannak a sziklákhoz rögzítve, s ugyanazt a szemétre való hitvány holmit kínálják. A Békás-szorosnál ez különösen zavaró, mert belerondít a természet szépségébe. Az autóval megállni ellenben szerencse kérdése, ráadásul rengeteg a gyalogos, közben nagyteherautók és kamionok is mennek az úton. Ráadásul a Békás-szorost elvették Hargita megyétől és Bákóhoz sorolták… A Gyilkos-tónál van kiépített parkoló, rengeteg büfé, ez nem is baj, mert Gyergyószentmiklóstól hosszú, szerpentines úton lehet eljutni ezekhez a látnivalókhoz, útközben esélytelen italhoz, vagy ennivalóhoz jutni.
Mi ugye 2006-ban jártunk ott,belül teljesen rendben volt a templom,viszont kívülről nagyon nem tűnt újnak.Máló festés,rossz vízelvezetés nyomai a falakon,penészfoltok,szóval 20 évvel tűnt idősebbnek a koránál.