Idén csúsztunk egy-két hetet a többi Velencei-tó köreinkhez képest, de mint eddig mindig, most is szerencsénk volt az égi intézőkkel és szinte tökéletes időjárásban tekerhettük körbe a tavat.

Most már mondhatom (ez volt a 3.alkalom) ,hogy két napra utazunk a tóhoz. Aki ismeri, tudhatja, nem kell a túrához két nap, de nekünk bevált a péntek délutáni érkezés, főleg, hogy rátaláltunk anno egy csodálatos szállásra 3 évvel ezelőtt.

Kényszerből, de ezt már akkor megbeszéltük…

Szóval nekem szabit kell kérnem péntekre, a nejem délben elkéri magát, fél egykor kilövünk a ház elől, mert Matyi kutyusunk szemeiből már-már könnyek potyognak…

Az út ismerős, péntek kora délutánhoz képest a forgalom több, mint optimális, Győr és Fehérvár között tempósan haladunk, a Budai úton már érezzük a tó illatát. Jó, ez csak költői jópofiból írtam.

A szállodában 15 perc alatt bejelentkeztünk és a szobánkba költözünk, majd 10 perc múlva ismét a parkolóban vagyunk, lenyergeljük a serpáról a bringákat és irány Velence „bícs”, csak körülnézés céljából.

Vacsora előtt egy rövid áztatás, majd focinézés. Sajnos csak az 1.félidőig bírtam, elaludtunk.

Másnap reggel kávé a szobán, reggeli, 9 körülindulás.Nem jutottunk messzire, már Kápolnásnyéken elakadtunk egy portánál. Kovács és ásványmúzeum – hirdette a cégér. Mivel a porta ajtaja nyitva volt, bementünk. Olyan szerencsénk volt-egyébként kizárólag előre megbeszélt időpontban fogadnak látogatókat-hogy egy csoportot vártak, azokhoz csapódva mi is bebocsátást kaptunk a múzeumba.

Érdemes ellátogatni ide azoknak, akiknek van némi érdeklődésük a kovács szakmához, a régi szerszámokhoz, némi helytörténethez és az ásványtanhoz.

Külön érdekessége a dolognak az, hogy a kurátor, Kupi László úr alpolgármester, borlovag, helytörténész és főleg somorjai gyökerekkel rendelkezik!

Bő másfél órát voltunk itt,de elkértük magunkat az ásványtani bemutatóról, mert várt ránk az út. Ekkor kb.1 kilométernél tartottunk…

Pázmánd volt az első úticélunk, itt a sziklákat szerettük volna megnézni, de valahol elvétettük a jelzést, vagy nem volt kijelölve az irány, szóval ezt buktuk. Viszont a híres-nevezetes BuBa itteni vonalát megtaláltuk és egy csodálatos bringás pihenőre bukkantuk, faragott szobrokkal, bringaálvánnyal, irányjelző totemmel, vitézzel, Toldival. Gyönyörű faragványok, már ezért is érdemes idetekerni.

A BuBa-n tekertünk tovább Nadapra. Itt sajnos nincs tökéletesen kijelölve az irány Fehérvár irányába, picit improvizáltunk, majd folytattuk utunkat Sukoró felé – ahogy azt már korábban biztosan említettem-az egyik legszebb bringaút vonalon a lombos erdei úton. Sajnos csak pár kilométer, de kiérve innét csodálatos látvány tárul a sukorói szikláktól a tóra.

A faluban nem álltunk meg pihenni, megállás nélkül tekertünk egészen a pákozdi pagonyig. Itt egy fagyi és egy fotó erejéig megpihentünk, majd tovább indultunk azzal az elhatározással, hogy Pákozdon megnézzük az ingóköveket.

Fel is értünk a Rákóczi út végén a Bella-tóig, majd azon túl az erdőbe, de egyszer csak az út járhatatlanná vált bringával és gyalogolni nem volt kedvünk, ezért visszafordultunk Pákozdra és folytattuk utunkat a bringakörön.

Innét már túl sok izgalom nem várt ránk, Pákozdról Dinnyés felé szembeszél próbált visszafogni minket, hasztalanul, majd a 7-es útnál elkanyarodva a tó felé, elérve a Sarvajc-köröszt (így, köröszt és ne kereszt) pihenőt, megmásztuk a kilátó meredek lépcsőit.

Örömmel tapasztaltuk, a nádasban előbukkant a víz! Soha nem tapasztalt vízállás a Velencei-tavon, feltételezem, optimális a tó szintje napjainkban.Ez sokkal szebb látványt nyújt, mint az alacsony vízszint-kori lehangoló, száraz tópart.

Innét már megállás nélkül tekertünk Velencére. Agárdot elérve sok látogató, még annál is több kerékpáros volt az utakon, a parton. Sok büfé nyitva volt, még fürdőzőt is láttunk…

Velencén meg sem álltunk a bícsig, jócskén elmúlt ekkor dél, korgott a has. A már jól ismert és bevált büfében ebédeltünk, asszony balatoni hekket, én keszeget választottam. Mindkettő ízletes volt, a keszeggel picit többet kell foglalkozni, míg az emésztőrendszerbe kerül a falat, de az Ízőrzőkben (vagy Borbás Marcsinál?) láttam, hogy kell szakszerűen keszeget enni.

A szobára visszaérve-illetve még előtte felpakoltam a bringákat a serpára-fürdőruhába és köntösbe bújtunk és irány a wellness. Nagyon szép látvány volt a fürdő emeleti medencéjéből a délutáni ragyogó napocska, ahogy visszatükröződik a tó vizéről. Jó sokáig raktároztuk ezt magunkba. Ezzel véget is ért a túránk…

A pázmándi kitérőnek köszönhetően egészen pontosan (mert már van GPS kütyűm a bringámon) 46.96 kilométer tekertünk. Egyre csak nyúlik ez a Velence-kör, mint a rétestészta.

Másnap reggel a távozásról szólt. Reggeli, kijelentkezés, telefon a haversrácnak, hogy érkezünk, majd irány Fehérvár. Mondhatom ezt a találkozást is hagyományosnak, hisz ritkaszámba vehetjük, hogy nem jött össze az eddigi túráink alkalmával.

Örülök a találkozásnak Doki, sikerült beszélgetnünk is és nagyon jól jöttünk ki a dologból hála annak az egy üveg lőrének, amit kaptunk (valami Kopár vagy mi a szösz, majd megkólázzuk, hogy iható legyen).

Még mielőtt kitérne az olvasó a hitéből, tudom, milyen szintet képvisel a Kopár…

Nagyon finom utunk volt hazafelé, sajnos Győrben nem volt kedvem parkolni az Árkádban a bicajhordozóval, ezért az Iland lemez még várat magára.

Jövőre ugyanitt?