Szeretem az Ismerős Arcok zenekart. Első élményem – még a Lónyay utcában volt a Kobak-klub -, egy felejthetetlen Wass Albert est; egyszer volt Családi Napokon emlékezetes fellépésekkel tették még felejthetetlenebbé az összejöveteleket. Később jó néhány hangversenyükre sikerült eljutnom és ezerszer hallgatva az eddigi zenealbumokat sem lehet megunni muzsikájukat. Éberálom … 2007. szeptember 7-én dedikálták ezt a munkát, két évet vártunk az újabbra.
Az Éberálom formabontó, könyv alakú megjelenése után, sokat sejtető a Lélekvesztő borítója: a címlapról mosolygós és komoly kisdedek néznek ránk, a hátoldalon pusztán a dalok címei vannak felsorolva. Sötét, súlyos gyászt sejtető színeket éppen hogy ellenpontozzák a kedves gyermekarcok, ám ha kihajtjuk a címlapot sokkoló hatás ér bennünket: a kisgyermekek helyén aggastyánokat látunk, jól felismerhetően a zenekari tagokat premortális állapotot idézően. Már nem is tudjuk, lélekvesztőre készülünk, vagy Kharón ladikján teszünk majd utazást? Gyászos hangulatunkat tovább fokozza Nyerges Attila Memento mori című négysorosa, amelyre Reményik Sándor Lélekvesztő című versrészlete köszön vissza a borító másik oldalának belsejéből. A két idézet között találjuk a hanghordozót, semmi más nem látható rajta, mint az élet óceánjának fekete és ezüstszürke hullámai. Fekete alapon fekete Lélekvesztő felirat akad a kezünkbe, ha kihúzzuk a borítóból a füzetet, amelyben olvashatjuk a dalszövegeket és láthatjuk a zenészeknek azt az arcát, amelyet a múló lét mostani pillanataiban viselnek, úton a kisded- és aggkor között.
A komor hangulatú borítót kezünkben tartva szállunk fel a Lélekvesztőre, amelyben nagy utazás vár ránk. A varázslat 73 percig tart, de csak azért, hogy végtelenítve, újra és újra meghallgassuk az albumot.
Ébredéssel indul velünk a Lélekvesztő. Zongorafutamok keltenek fel éberálmunk után, hiszen „nem beszéltünk régen”. Dallama első hallásra fülbemászó, jellegzetes Ismerős Arcokos lüktető zenei világ. Máris érezzük a fekete hullámokat lélekvesztőnk alatt, hogy ott legyünk Európa közepében, értsük az okot és az okozatot: „Viseld el ha megaláznak… „Már nem az én nyelvem… már nem az népem, már nem a hazám.” Fájdalmas, súlyos, nagyon keserű mondatok.
A feszültséget megtöri az Ígéret, amelynek minden szava simogat, a síron túl is szól a Kedveshez, a dalszöveget kiemeli Práder Vilmos gitárjátéka, a hangszer együtt sír velünk, miközben „sáros lábbal taposol majd szívemen”. Az ébredéskor hallott zongorafutamokhoz hasonlók vezetik be az Itt jártam című dalt:
„Az emberek már nem nevetnek
Nem élnek, csak nem tudják.
Éhesek és nem szeretnek
Mint az éhező kutyák.”
de eljutunk a gyógyírhez, hiszen „…Ha végre indulnál, jönnél felém, szeretném újból az életem…” A dalban megszólal Tánczos István szaxofonja, pillanatokra még azt is elfelejteti velünk, hogy valójában lélekvesztőn utazunk, a szám vége felé Práder gitárja és Steve szaxofonja hol együtt, hol egymásnak felelve muzsikál, miközben végigkísérnek bennünket a zongorafutamok. Utunk során ez az első pillanat, amikor felcsillan a remény, miközben a gitár együtt zokog ki nem mondott fájdalmainkkal
Csendesebb vizeken evezünk Hozzád, rövid időre megpihenünk nálad az instrumentális futamok hangjai mellett, hogy hirtelen a Lélekvesztő sötét örvénybe rántson bennünket, csak Práder gitárja és Steve szaxofonja hiteti el velünk, hogy még élünk, mialatt
„Otthonom birtokló, névtelen senkik
Ölik az indiánt, akár a jenkik”.
Megállunk, hogy meghallgassuk József Attila Tiszta szívvel című versét. Számomra ez a költemény és balladisztikus, blues-os megszólalása nincs harmóniában. Magyarok lüktető ritmusai alatt szinte érezzük, ahogyan a bakancsok alatt törik a csont.
Ne gondolj rám! Gyönyörű szerelmes óda „ha meghalni félsz még, de élni nem tudsz már”, szerelmeink összes kínja és boldogsága ránk köszön a dalban, miközben a tangóharmonika együtt sír, örül velünk még emlékezetesebbé téve az utazást, hiszen már nem vagyunk egyedül életünk lélekvesztőjén. Tudunk még egyáltalán örülni a szónak? – fut át bennem a zongorát hallgatva a dal befejező részében, választ az akusztikus gitár hangjai adnak… Kiszállunk a lélekvesztőből, hogy zord, sötét hullámokon Trianoni sétán vegyünk részt; a korong második instrumentális darabja ez, ahol már a szaxofon mellé a hegedű is beköszön. Két dallam felelget egymásnak, köztük basszusfutamok, szaxofon teszik egy pillanatra dzsesszessé a darabot, majd ismét megszólal a tangóharmonika, hogy végül hegedű hangja juttassa eszünkbe mit takar a szó, hogy Trianon.
Egyszer csak a fekete óceánról meglátjuk a partot, ahol Minden visszatér hiszen „felkel a nap a hegyek fölött, a sötétség véget ér!!!… Lassan fordul a világ …” elönt bennünket a fény, elhozza a reményt Steve szaxofonjának, Práder gitárjának hangja, bár az imént még a legsötétebb örvény fenekén voltunk, már halljuk, hogy „harang szól majd a völgyekben, s mindenki visszatér!” Zseniális Práder Vilmos gitárjátéka ebben a dalban is! A hegyek után Tóth Lilla énekli a Szeret vize című népdalt.
Miután végre megfürdettük arcunkat a fényben Hegyeket nézek, miközben felsorolva hallhatjuk mitől és miért hazánk a Földnek az a szeglete, amelyben élünk. „Szavak sem kellenek, rendben lesz minden”.
Sík Sándor gyönyörű fohászát hallgathatjuk Az andocsi Máriához című dalban, egy pillanatra visszatérünk még a fekete óceánra, ahol „magyar kezek szántogatnak régi rögön új uraknak… jövevények szolgák lettünk”. Az élőhitűek értik, hogy a fohász odafönn meghallgatásra talál, jól tudta ezt Sík Sándor is. Méltó a fohászhoz a zene, felerősíti, átgondoltatja velünk mondanivalóját.
Andocsról már azt Játsszuk el, hogy „az igaz nem hazugság … Baráti jobb mely feléd mutat, fogadd el végre és keressünk kiutat”. Számomra ez a dal az album csúcspontja, egyben lezárása utunknak a lélekvesztőn, a fekete óceánon. Steve szaxofonja, a zene lendülete, Práder gitárjátéka visz minket egyre feljebb és feljebb, a sötétből a fény felé, feltámasztja hitünket, feléleszti reményünket. Ne csak játsszuk el, hanem tegyük meg! Cseh Tamás emlékére szól az akusztikus gitár, az albumot lezáró dalban.
Felejthetetlen élményt nyújt az utazás az Ismerős Arcokkal a Lélekvesztőn, szálljatok fel rá Ti is!