Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Újra DAC meccsen voltunk

  • 2023.07.16.2023.07.16.
  • by Csizmazia P.

Reményekkel telve indultunk Dunaszerdahelyre megnézni a DAC első tétmeccsét. Azt mondják, a remény hal meg utoljára…

A meccs 19:30-kor kezdődött, én csak ötkor tudtam eljönni munkából, ezért a medvei Fa kocsma érintése nélkül haladtunk egyenesen a stadionig. A közelben lévő kocsma előtt álltunk meg, pont akkor fogyott el az isteni Bakalar sör… A szokásos helyen ültünk, de nem engedtek be, vissza kellett menjünk a másik, helyünktől távolabb eső bejárathoz. Így lemaradtunk a Nélküledről, pedig még a falakon kívül is érződött a forró hangulat.

Mindegy, a kezdőrúgástól kezdve láthattuk a meccset, nagyjából félház volt, de a DAC B közép fantasztikus hangulatot csinált, óriási hangerővel buzdítottak. Ennek ellenére az első 15-20 percet Joszif Visszárionovocs Dzsugasvili (művésznevén Sztálin) szülővárosából érkezett grúz csapat uralta, kapura veszélyesebben, mezőnyfölényben játszottak. Ezt követően a DAC átvette az irányítást, lőttek két gólt, mindenki megkönnyebbülve dőlt hátra, de egy kapushibát követően szépített ellenfelünk. Kalmár lőtt szabadrúgásból egy hatalmas kapufát. A második félidőben kiegyenlített játék folyt, egyik csapat sem tudott a másik fölé kerülni.

Kohus Peti írta korábban, hogy nem lefutott történet ez, én is úgy érzem, 2-3 gólos vezetéssel kellett volna utaznunk idegenbe, nagyon fel kösse a gatyát a csapat, ha tovább akar jutni! Az volt az érzésem, hogy a DAC mindösszesen 10-15 percig játszott jól. Nem volt egy igazi irányító, nem volt egy kézen fogható taktikai elképzelés; erre adódtak az elképesztő technikai és labdakezelési hibák, pontatlan átadások. A rögzített szituációknál sem voltak sokszor a helyzet magaslatán, azért lehetne edzéseken gyakorolni, hogyan lehet úgy elvégezni bedobást, hogy abból ne labdavesztés legyen, hanem támadás épüljön. I

Ismét szembesülhettünk azzal, hogy az UEFA ezt az egész kupasorozatot elszúrta. Mindent az anyagiak irányítanak, ennek eredménye, hogy pár barátságos meccs után, még tétmeccset nem játszott csapatok futkosnak a pályán előselejtezők örve alatt. Össze kellene fogniuk a nemzetközi szövetségeknek ez ellen. Mert lehet, hogy a foci EU-jának urai így több pénzcsörgést hallanak, de tönkreteszik a csapatokat, a szurkolókat és a játékot is! (Olvastam, hogy a Slovan hazai pályán X-et játszott egy luxemburgi csapattal, de ott talán még bíróverés is volt…) Ha már itt tartunk: pontosan ugyanez a kategória Fradi feröeri vendégszereplése, műfüves pályán, egy leírhatatlanul színvonaltalan meccsen. Azért az jegyezzük fel, hogy a cserék után több magyar, mint légiós játszott a csapatban!


Elfogyott a kávé…
A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
DAC Dunaszerdahely Felvidék kupameccs labdarúgás

Related articles

Sportvilágról – kicsit másképp…
Olimpia 2024
A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB…
Szép volt Fiúk!
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

9 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.19. 19:25

A 65.percben járunk,a Fradi 0:3-ra vesztésre áll…Ezt nem hiszem el,ha nem látom.Ettől lejjebb nem süllyedhet a Fradi.No comment tovább a részemről.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.19. 20:05
Reply to  Kohus Peti

Szomorúan és felcsesződve (vagy kárörvendően?) jegyzem meg,a Fradi elkövette a magyar futball legnagyobb blamázsát.Erre nincs mentség!
Ezek a játékosok többet keresnek havonata egyben,mint 3-400 magyar ember.Ki van nyalva seggük és ez sem elég ahhoz,hogy az elő-elő-elő selejtezőből továbblépjen az 1. körben,ráadásul olyan ellenféllel szemben,akik a focit hobbi szinten űzik.
Fiúk,ne vásároljatok külföldi hetedrangú játékosokat azért,hogy 2 év múlva haszonnal eladjátok őket,ilyenek vannak az NB II-ben,csak motiválni kell őket.
Erre a balmázsra nem tudtok kifogást találni.
Szégyen!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.16. 18:11

A gólkülönbség már nem fontos ezeken az összecsapásokon…Grúziában rettentő nehéz dolga lesz a DAC-nak.A hazaiak szét fogják futni őket és a saját kapujukhoz szegezik a DAC-t
Kérdés,mennyire tudja kivédekezni az állandó nyomást és szerencse terén is bírja-e a csapat.Sajnos, a kapusunkra nem számíthatunk…

A Slovan és a Fradi szégyenteljesen játszott .Mindketten amatőrök ellen léptek pályára (talán 2-3 kivétellel) és gyatra eredményt hoztak.Megérdemelnék,hogy ne jussanak tovább …

Nem volt verekedés a Slovan meccsén,de a lefújást követően egy szurkoló befutott a pályára és inzultálni akarta a játékvezetőt.Sikertelenül,de így is büntetés vár a Slovanra ezért az incidensért.
Kucka pedig szintén eltiltásra számíthat,mert megharapta ellenfelét és piros lapot kapott.A
Slovan és a seggnyaló sajtó a sporit okolja,amiért nem győztek,állítólag nem volt rendben a játékvezetők tevékenysége…Nos,most visszakapják azt,amit évek óta nem tapasztaltak a honi bajnokságban-mindent elnéztek nekik és a részre hajló játékvezetés most talán visszanyalt,ahogy az a bizonyos fagyi .Hogy miért nem vagyok szomorú?

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2023.07.18. 17:18
Reply to  Kohus Peti

Így születnek a legendák… az, hogy beszaladt egy néző a pályára, nem azonos a bíróveréssel… :-), bár az, hogy az egyik Slován labdarúgó beleharapott afrikai származású ellenfelébe (remélem kellően pc fogalmaztam) elgondolkoztat, hogy a kannibalizmus mégis a fehér faj sajátossága… :-))) Remélem a DAC továbbjut, azért annyira nem volt nagyszám a grúziai ellenfél sem. Igaz ez a Fradira is. Nem tudod Peti, valahol közvetítik a DAC meccset, s ha igen, mikor? Közben forognak a kerekek a Touron, immár a harmadik hét kezdődött el. Úgy néz ki, az idei verseny Vingegaard és Pogacar párharcáról szól. Előbbi jelenleg tíz másodperccel vezet utóbbival szemben, a szlovén fiúnak nagyon nehéz dolga van, mert mindeddig Vingegaard az összes támadását kontrollálni tudta. Alighanem az erőnlét fog dönteni, hacsak nem jön közbe valami váratlan bukás, defekt, stb. Rodrigez áll a harmadik helyen, több mint öt perccel lemaradva. Japánban már folyik az Úszó- és Vízilabda VB. Női csapatunk legyőzte Kanadát, majd ma Japánt. Elképesztő volt, 25-21-re nyertünk. Én még ilyet nem értem meg pólómeccsen: gyakorlatilag egyik csapat sem védekezett, mintha üres kapuba dobálták volna a labdát. Nagyon féltem csapatunkat, mert 21 bekapott gól, még gombócból is sok! Nem tudom mi lesz, az első komolyabb ellenféllel szemben. A férfiak Japán ellen kezdtek, 16-8-ra nyertek a sajátos stílusban pólózó házigazdákkal szemben. Ők sem játszokkat nagyon jól, de első meccsnek, tűzkeresztségen átesésének megfelelt ez a mérkőzés. Holnap hajnali 5-kor a horvátok ellen folytatjuk remélem sikerül felébrednem. (Emellett megnéztem a spanyol-szerb meccset, elképesztő volt, hogy a spanyolok mennyire könnyűszerrel, félgőzzel győzték le… Read more »

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.18. 19:16
Reply to  Csizmazia P.

Szabin vagyunk a Balcsinál,nem tudom,ki közvetíti-ha egyáltalán lest közvetítés-a mérkőzést.Javaslom a DAC honlapot figyelni a meccsnapon,ott lehet info a csatornáról,illetve online elérhetőségről.

A Tour szombattól kiesett a figyelmemből…addig nyomon követtem otthonról,innét semmi elérhető csatorna,vagy rádió és eszembe se jut.

Sagan már felmerült az oldalon,illetve az,mi van/lesz vele.Ma olvastam egy cikket,melyben színt vallott:”…már évek óte szarok az egész bringázásra,tele van a t.k.m.Örülök,hogy vége lesz.”
Nekem ez a vallomás tükrözi Sagan 2-3 éve tartó visszaesését.A sajtó vagy falazott neki,vagy nem irhatta meg a tutit.Nincs még egy ilyen szintű profi bringás,aki ennyit lett volna beteg az utóbbi években.Nagyok voltak az elvárások vele szemben és az eredmények nem jöttek.
Nekem is az volt a véleményem még a Tour előtt,hogy lebicajozza valahogy,aztán annyi.Ezt igazolja a sprintekbeli visszafogott küzdelme,vagy inkább félelme a bukásoktól.Azt tudtuk róla,a hegyeket nem szereti,de a sík szakaszokon elért eredményei saját bevallása szerint a rizikómentes célbaérésről szóltak és fognak szólni,ha végig tudja csinálni a Tourt.
Az biztos,hogy egy nem mindennapi habitusú versenyző távozik.Jómagam sosem voltam a rajongója-hadd ne kelljen leírnom,miért-,de el kell ismerni,színt vitt a habitusával ebbe a zord és könyörtelen sportba.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2023.07.19. 07:18
Reply to  Kohus Peti

Örülök, hogy írtál Saganról! Az a helyzet, hogy pár éve egy szokásos lökdösődés miatt kizárták a Tour-ról, nagyon aljas és igazságtalan dolog volt ez! Azt is látnunk kell, hogy a kerékpársport emberfeletti teljesítményt igényel, teljesen nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb kikezdi az embert. Froome egy bukás után nem tudott visszatérni, jól tudjuk Armstrong is nem engedélyezett szerek segítségével tekert fel hétszer a trónra… Láttunk olyan bukást, ahol a versenyző bringájának a kereke nem állt meg; egyszóval igen kemény és nem teljesen tiszta a küzdelem, amelyet nap mint nap látunk. Érdekes az a különbség, amely a sprinterek és a hegyi menők között van! Míg a sprinterek másodpercekbe sűrítve, a cél előtt adják le a teljesítményt (nem vitatva, hogy a hegyeket ők is megmásszák előtte), addig a hegyi menőknél sokkal inkább az állhatatosság, a kitartás azok az erények, amelyek hozzák az eredményeket. Sagan kapcsán jutott eszembe, hogy akartam írni az Alcaraz – Djokovics wimbledoni döntőről, Djokovics „trónfosztásáról”. Tagadhatatlan, hogy Djokovics elveszített egy mérkőzést, egy grand slam döntőt. De ez semmit nem von le sikereinek értékéből! Majdnem biztos vagyok abban, hogy nem került leszállóágba, akár még visszavághat az ifjú titánnak. Sokáig abban a tévedésben éltem, hogy Djokovics horvát, ezért is bírta rokonszenvemet. Ez akkor sem változott, amikor rájöttem, hogy szerb. Ő az a habitusú játékos, aki tökéletesen ismeri a tenisz minden csínját-bínját, állhatatos, koncentrált. Nem véletlenül vált sportága állócsillagává! Alcaraz pedig őstehetség, fiatal életkora ellenére ő vezeti a ranglistát, aligha fogja a közeljövőben bárki legyőzni! Emberileg is rokonszenvet kelt bennem. A döntőnek volt egy csúnya… Read more »

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.19. 07:32
Reply to  Csizmazia P.

Csak a teniszre és azon belül is a wimbledoni szabályokra reagálva megjegyzem,előírják a fehér szerelést a rendezők.Mindig is értettem és támogattam ezt:Wimbledon ragaszkodik a hagyományokhoz.
Sajnos a teniszezők között is voltak,vannak kezelhetetlen játékosok,itt próbálják legalább a szerelésük korlátozásában visszafogni őket.
De mi van a korunk divatjával,a tetkóval?Azt hogy akarják eltakarni,Egy szlovák -állítólag-tehetséges lány a fehér dressz-szoknyácskban a sok tetkójával nagyon nem szépen mutatott…

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.19. 16:26
Reply to  Csizmazia P.

A meccset az RTVS köszolgálati csatorna Sport adója közvetíti 20:45-től.Elvileg elérhető magyarországról is…

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2023.07.20. 15:39
Reply to  Kohus Peti

Most olvastam az fcdac.sk oldalon,az M4 sport élőben közvetíti a meccset.Tévesen közöltem,a szlovák RTVS állomások nem foghatóak külföldön.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz