1.
Egyszer volt, hol nem volt, heted hét országon is túl, volt egyszer egy iskola. Ebbe az iskolába járt a Világ Legrosszabb Osztálya, ahogy az lenni szokott, őket adta a sors Méhes tanár úrnak, aki a Világ Legjobb Földrajztanára volt.
Tavasszal történt, hogy a földrajztanár osztálykirándulásra akarta vinni a Világ Legrosszabb Osztályának nebulóit, hogy mindarról, amit az órákon tanított, a valóságban is meggyőződhessenek. Az utolsó órán – mint már annyiszor – a vásott gyerekek úgy felbosszantották a tanár urat, hogy mikor hazament, lefeküdt, elaludt, mérgében és fájdalmában megszakadt a szíve.
Azonnal az Úr ítélőszéke elé került, aki csodálkozva kérdezte tőle:
– Mondd, miért álltál elém, nincs már dolgod odalenn?
Majd megnézte a naplót – mert mindenkiről vezetnek egyet odafönn – látta, hogy a tanár úr lapján sehol egy szekunda. Méhes tanár úr így felelt:
– Sok haszontalan gyereknek akartam megtanítani a Föld csodáit, de nem érdekli ezeket már semmi! – panaszkodott.
Az Úr éktelen haragra gerjedt és összehívta az Angyalok Gyűlését, mert elhatározta: ha odalenn így mennek a dolgok, akkor most eljő a Végítélet Napja. Az angyalok helyeseltek, a Tanár úr meg azt gondolta magában:
– Miattam és a vásott nebulók miatt?
Az Úr olvasott gondolataiban és így felelt:
– Nem miattatok, a döntés századok óta érik bennem, de most már látom, nincs remény, hogy odalenn megváltozzanak a dolgok! Van valakinek hozzáfűznivalója? – fordult az angyalok seregéhez.
Lakott a Mennyben három angyal, úgy hívták őket, hogy Hit, Remény és Szeretet. Előléptek és így szóltak az Úrhoz:
– Mennyei Atyánk, ha adnál még egy esélyt, mi megpróbálnánk segíteni. Küldd vissza a Földrajztanárt, adj nekünk egy napot. Ha nem változik meg semmi, akkor legyen meg a te akaratod!
Az Úr elgondolkozott és azt mondta:
– Ám legyen, de egy földi nap múlva itt legyetek, és ha nem jártok sikerrel, itt a végítélet, ez az utolsó szavam!
2.
Reggel Méhes tanár úr kipihenten ébredt. Úgy rémlett neki, mintha valami nagyon különös álmot látott volna, de akármennyire is törte a fejét, nem tudott visszaemlékezni rá. Eszébe jutott, hogy osztálykirándulásra indulnak, gyorsan összeszedte holmiját és sietett az iskolai gyülekezőre. Az osztály már ott randalírozott az iskola sportpályáján. Az igazgató néni odament hozzá, jó utat kívánt, majd bemutatott neki három új gyereket, akik évközben váltottak iskolát:
– Ezt a kislányt Hit Helgának, ezt a fiút Remény Robinak, a másik fiút pedig Szeretet Szilárdnak hívják.
Méhes tanár úr kezet szorított velük és azt mondta nekik:
– Mintha már találkoztunk volna valahol?
– Talán álmodban láttál bennünket! – felelték kórusban.
Hétre várták a buszt, de az csak nem akart jönni. Helga, Robi és Szilárd elvegyültek a gyerekek között, kergetőztek, dobálóztak. Nyolckor kikiabált az ablakon az iskolatitkár:
– Most táviratoztak a busztársaságtól, elromlott az utolsó busz is, elmarad a kirándulás!
A gyerekek csalódottan legyintettek,
– Ilyen a mi formánk, mondták.
Az osztály legrosszabb gyereke így háborgott dühében:
– Legközelebb léghajót rendeljenek, az nem robban le!
Helga meghallotta és felkiáltott:
– Akkor menjünk léghajóval! Gyertek, álljunk körbe, fogjuk meg egymás kezét és mindenki nagyon erősen gondoljon arra a léghajóra, amivel utazni szeretne!
Nagy csend lett és a Világ Legrosszabb Osztálya – ki tudja miért – hallgatott Helgára. Mikor kinyitották a szemüket, már az udvar fölött lebegett egy hatalmas vászongömb, szövete hosszában piros-fehér csíkozású volt, a kast erős fából fonták és ott állt benne Méhes tanár úr, keménykalapban, szigorú tekintettel.
– Na, mire vártok? – kérdezte.
– Beszállás!
A Világ Legrosszabb Osztálya megszeppenve lépett be a kasba.
– Léghajóval megyünk osztálykirándulásra? – csodálkoztak
Méhes tanár úr még soha nem vezetett léghajót, úgy emlékezett, hogy valamivel melegíteni kell a ballont, hogy az fölszálljon. Erre gondolt, amikor a léghajó magától felemelkedett és a Világ Legrosszabb Osztályának leesett az álla a látványtól. Maguk alatt hagyták a várost, látták a Föld legszebb folyóját, amint hegyek között áttörve délre kanyarodik, kettéválik és úgy öleli körül a szigeteket, Szentendreit, Margitot, Csepelt; ahogy emelkedtek egyre feljebb és feljebb, látták a Balaton víztükrét, a Bakonyt; keletre a Tiszát, északkeletre a Tátra havas bérceit; majd felkapta őket egy erős keleti szél, kisvártatva átrepültek a Király-hágó fölött és Tündérkertet láttak maguk alatt.
– Látjátok, ez Erdélyország, erről meséltem volna annyit, ha figyeltetek volna!
A Világ Legrosszabb Osztálya megbabonázva nézte a tájat, az épületeket, a földeken szorgoskodó gazdákat. Délben meghallották a csíksomlyói harangok kongását, majd hirtelen irányt váltott a szél és visszafordultak nyugati irányba. Egyszer csak még magasabbra emelkedtek, onnan már látták az egész Kárpát-medencét, az Adriát. Méhes tanár úr pedig nem fogyott ki a szóból, olyan földrajzórát tartott, mint még soha, hiszen a Világ Legrosszabb Osztálya csak úgy itta a szavait!
3.
Egyszer csak elsötétedett az ég, hatalmas villámok kezdtek cikázni. A léghajót úgy dobálta a szél, mint egy dugót a háborgó tenger. A gyerekek foga vacogott a félelemtől:
– Lezuhanunk! Lezuhanunk! – sikították.
Robi kihajolt a léghajóból és a süvítő orkánt túlkiabálva így szólt:
– Fogjátok meg egymás kezét, mindannyian gondoljatok arra, hogy alacsonyan repülünk, mint a madarak, fölöttünk kék az ég és csak felhőfoszlányok lebegnek rajta!
A gyerekek újra megfogták egymás kezét, arra gondoltak, amit Robi mondott nekik. Kisvártatva a szél elállt és alacsonyan szálltak, piros pipacsmező fölött. A Világ Legrosszabb Osztálya felsóhajtott, mindegyikük érezte, valami nagyon megváltozott bennük.
Méhes tanár úr arra gondolt, ideje volna hazamenni. Megéhezett a hosszú, viharos úton. Ahogy erre gondolt, odalépett hozzá Szilárd:
– Tanár úr, megkínálhatom egy kolbászos zsemlével?
Erre e többi gyerek is ott tolongott már a Tanár úr körül és mindannyian kínálták, kenyérrel, sajttal, gyümölccsel, csokival, innivalóval.
– Milyen jószívűek lettetek hirtelen – csodálkozott a Földrajztanár.
– De hiszen mi nagyon szeretjük a Tanár urat – felelt az osztály kórusban.
Már bealkonyodott, amikor a léghajó lassan leereszkedett az iskolaudvarra. A Világ Legrosszabb Osztályának tagjai sorra megölelték, kezet szorítottak Méhes tanár úrral. Mindannyian érezték: kicsordul a szívük a szeretettől. Fáradtan estek ágyba, álmuk csodaszép volt.4.
Hit, Remény és Szeretet pedig a hold fényénél felmentek az Úrhoz.
– Elvégeztük, amit ránk bíztál Urunk, legyen meg a Te akaratod!
Az Úr megsimogatta fejüket és így szólt:
– Megparancsolom, hogy ti hárman: Hit, Remény és Szeretet mindig maradjatok a Földön, mert amíg Ti ott vagytok, addig nincs gondom a végítéletre!
Helga, Robi és Szilárd visszatértek a Földre, osztályuk – a Világ Legrosszabb Osztálya, így a Világ Legjobb Osztályává lett. Aki nem hiszi, járjon utána!
Fotó: Aaron Burden on Unsplash