Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Badacsony New Yorkban

  • 2023.05.06.
  • by Csizmazia P.

Abban a szerencsében volt részem, hogy ott lehettem „New Yorkban” a badacsonyi borok bemutatkozásán!

Viccet félretéve, badacsonyi borok, pincészetek seregszemléje volt a fővárosi New York Palotában. Immár két hét eltelt azóta, leülepedtek az élmények.

Nagyon sok borászat volt jelen, öt-hat tételt mutattak be. Belépéskor kaptunk kóstolókelyhet és egy füzetet, amelyben tételesen felsorolták a pincészetek kínálatát, jegyzetelni is lehetett. Megpróbáltunk valamiféle rendszert vinni a kóstolásba, először az olaszrizlingeket vettük górcső alá, majd következtek a kéknyelűk, a rózsakövek és a házasítások. Szívesen írnám, hogy megnéztük a szürkebarátokat is, de azok sajnos kimaradtak. Innen mentünk a rajnai rizlingekhez, lehetett volna furmintokat is inni, de addig nem jutottunk el (s ha furmint, akkor maradjunk Tokajnál és Somlónál – személyes véleményem szerint). A kínálatban szereplő kevés vörösbort is kihagytuk ezúttal. Végül néhány egészen kiváló pezsgővel tettük fel a koronát a badacsonyi borok megismerésére.

A borok megítélése teljesen szubjektív. Két évtized kóstolási tapasztalata kialakít az emberben valamiféle értékrendet, mit keressek, mit várjak egy bortól? Csakhogy sok tétel ízlelése kifárasztja az ízérzést, nem mindegy a borok sorrendje sem. Nem lehet, s nem is kell tanult borbíráló babérjaira törni. Vannak kedvenc szőlőfajták, nálam fehérborok közül a rajnai rizling és furmint tartoznak ezek közé. Külön tudomány a borok és étkek párosítása, egy ilyen sétáló kóstolón csak egy-egy falatot lehet enni. (Sétáló kóstoló azt jelenti, hogy pohárral a kezünkben vándorlunk a borászok asztalai között.)

Számomra a rajnaik közül kiemelkedett a Villa Sandahl kínálata – igaz a pincészet kizárólag ezzel a szőlőfajtával foglalkozik – de nagyon szép volt a Villa Tolnayé is. Igen jó borokat ittunk a Borbély Családi Pincészetnél is. Hosszan lehetne szemezgetni a sok borászat kínálatából. Külön köszönet Vörös Renátának, aki meghívott a rendezvényre

Ezek után pár szót magáról a borvidékről. A Dunántúl középső részén, a Balaton északi partvidékén helyezkedik el a Tapolcai-medence, Káli-medence, Badacsony, Szigliget, Gulács, Tóti hegy, Szent György-hegy, Csobánc, Hajagos vulkáni kúpjait felölelve. Északról a Bakony határolja, így csodálatos terroir alakult ki. A talaj ásványossága, az ültetvényeket érő napos órák hosszú ideje, a Balaton víztükréről visszaverődő fény és víztömeg szélsőséges hőmérsékletingadozásokat kivédő hatása összeadódva teljesen egyedivé teszik Magyarország egyik legkisebb borvidékét.

Régészeti leletek tanúsága szerint, már a Római Birodalom idején is bort termeltek ezen a vidéken, honfoglaló őseinktől kezdve mindvégig művelték a területet. Időnként egyházi kezelés alatt állt, a szürkebarát szőlőt szerzetesek honosították meg, egy francia szőlőfajta behozatalával. A filoxéravész után átalakult a fajtaszerkezet. Jelenleg kéknyelű, szürkebarát, rózsakő, olasz- és rajnai rizling, furmint, budai zöld dominálnak az összesen 1200 hektáros területen. Az itt termő szőlőből készült borokban hatalmas lehetőségek vannak.

Nagyon tetszett Badacsony bemutatása. Vallom, hogy legjobban a borvidékeket a helyszínre látogatva lehet megismerni, de egy ilyen esszenciájukat bemutató rendezvény is közelebb visz a borok megismeréséhez és nem utolsó sorban élvezetéhez!

Felhasznált irodalom: 

boraszportal.hu

bor.hu

Borvidék 1937-ben. Forrás: Fortepan/Martin Kornél


Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
A Nemzet Aranyai
Badacsony New Yorkban Badacsonyi borvidék borkóstolók fehérborok furmint rajnai rizling szőlő

Related articles

Húsvét Zircen
Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos…
Szent István ünnepén
Székelyföldi ízelítő – 2121 km…
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz