Szent István ünnepe után…
Mindig a nyár végét hozza el legnagyobb nemzeti ünnepünk. Kisiskolás koromban, miután az utolsó tűzfény-ernyő is elhamvadt, tudtam, a következő hét már a tanszerek beszerzéséről, a kinőtt ruhák pótlásáról szól majd, el kell ballagni évnyitóra, véget érnek a nyár örömei.
Ahogyan felcseperedtem, egyre inkább foglalkoztatott Szent István, talán nem tévedek, sok serdülő figyelmét az „István a Király” című rockopera keltette fel. Teltek-múltak az évtizedek, azt vettem észre, hogy augusztus 20-a és március 15-e között pergő idő egyre inkább rövidül…
Még Budán laktunk, amikor minden évben felsétáltuk a Kis-Svábhegyre, ahonnan pazar élmény volt megnézni a Gellért-hegyről fellőtt nemzeti színekben nyíló fényernyőket. Az egész égbolt és a város alatta, kiszínesedett. Azután egyre terebélyesebbé, szerintem öncélúvá vált a show, történt tragédia, mikor a lecsapó ítéletidő ellenére megtartották. Idén lefújták, bár vihar nem lett, de volt rá esély.
Sok-sok éve járunk a Budai Várba az ünnepkor rendezett Mesterségek Ünnepére is, ha tehettük, soha nem hagytuk ki. Mindig nagyszerű keresztmetszetét adta a népi iparművészetnek, s a meghívott külföldi alkotók emelték a rendezvény színvonalát. Amiért nem repestem, az a hatalmas tömeg volt, sokszor csak közelharc után lehetett egy-egy portéka közelébe kerülni.
Idén (számomra) új helyen rendezték, a Dísz térről indultunk és végig a Vár tengelyén és a Tóth Árpád sétányon álltak a pultok, csodálatos kézműves termékek seregszemléjét láthattuk. Dél-Korea volt az idei vendég, sok szép alkotást mutattak be. Jó döntés volt az új helyszín, nem volt akkora a tolongás, mert kitágították a teret.
Viszonylag újkeletű dolog az ország tortája, ezt is megkóstolhattuk az ikonikus Ruszwurm cukrászda teraszán, nagyon ízletes, de számomra túlédesített volt. Az egyik vendéglőben megebédeltünk, jó, de rettenetesen túlározott volt. Megnéztük a Hősök Útját is, katonai hagyományörzők elevenítettek fel egy- egy sikeresen megvívott csatát, különböző korszakokból.
Különös Szent István volt a mára már múlttá vált ünnep… 19-én még perzselő hőségtől szenvedtünk, délután megjött az annyira várt lehűlés, magával hozta a rengeteg, mindent megtermékenyítő esőt is. A képek után mesélek pár mondatot a párkányi Parasztétteremről még.
Mikor Esztergomban jártam gimnáziumba, gyakran lesétáltunk a Dunához. Mementóként meredeztek az egykori Mária Valéria Híd pillérei, szemben Párkány, megfoghatatlanul távoli volt, komppal, útlevéllel lehetett volna átmenni, de igazából mivégre? Azután egyszer csak elkezdtek hidakat építeni – nemcsak tiszta szavakból, határok fölé – most úgy lehet átmenni Esztergomból Párkányba, mint Budáról Pestre. A hídtól nem messze van a Parasztétterem. Barátom hívott meg bennünket, korábban is hallottam róla.
Jópofa hely, finom étkekkel, ha arra jártok, ne hagyjátok ki! Pár fotó:
Gyerekkoromban többször kilátogattunk a légi-és vízi parádéra,majd az esti tüzijátékra.Akkor még Alkotmány ünnep (vagy nap) volt augusztus 20-a…
Nem tudom,mennyi program volt akkor a várban,odáig nem futotta szüleim türelme.Érthető,egész napos program,ha jó helyről akartuk látni a parádét vagy a tüzijátékot,időben kellett kimenni,nem beszélve az esti visszautról öregfaterékhoz.Nem is tudom,olyankor honnét ment,vagy épp végállomásozott a 47-es villamos-talán a Körtéren-és addig gyalogolni kellett a Szabadság hídig+át a pesti oldalra.
A tüzijáték nagy élmény volt akkor is…Felnőttként sok évvel ezelőtt Debrecenben voltunk Szent István napon,ott láttuk a virágkarnevált is,na meg az esti tüzijátékot,amely csak megközelítetette a pestit…
A Parasztvendéglőt hírből ismerem,mondjuk úgy,első szájból.Ennek alapján semmi kedvem meglátogatni.Nekem a középkori modor nem jön be,pedig elviselek ezt-azt,meg focira is járok.