Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Így válik szarrá minden…

  • 2022.09.17.2022.09.17.
  • by Csizmazia P.

Kedvenc növényem volt a napraforgó.

Sokszor megálltam napraforgótáblák között, néha még az útról is letértem egy-egy fénykép kedvéért. Nem, nem a világ egy részét akartam beszkennelni, hanem megosztani a látványt azokkal, akiket szerettem, lássák ők is! A kék ég, sárga szirmok, barna közép, zöld levelek, gyakran odaszálló méh látványa szemet, szívet gyönyörködtető!

Jó emlékein vannak a dísznapraforgóról, megláttam magvát a boltban, eszembe jutott… ültettem párat, három kelt ki, s a növény… kibújt, majd szemmel láthatóan elkezdett növekedni! Elérte a három méteres magasságot, teli lett virágokkal! Nem úgy, mint a mezőgazdasági termény, ezen a szárak 8-10 virágot neveltek. Az első megdőlt, mert „fejnehéz” volt… Kikötöttem, még él…

De ma, mikor hazatértem, az egyik a tövénél eltört, a virág a földön hevert, mint egy halott a proszektúra padlóján. Túl nagyra nőtt, túl sok virágot nevelt. Levágtam virágait, vázába tettem, de azt hiszem, ez már olyan, mint amikor az életjeleket még mutató, de halott embert az intenzív osztályon kezelik: a gépek még megtartják az életfunkciókat, a vénákba folyadék, gyógyszerek és tápanyagok áramlanak, a testnyílásokból csövek lógnak a semmibe, de a haldokló… ha tehetné csak egy csókot adna a kéznek, amely kihúzza a gépeket a dugaljból.

A napraforgóm ott hevert a földön. „A jövő előttünk romokban hever…” , talán most értettem ezt meg igazán. De úgysem baj, mert a játék véget ért.


Köszönjük Fiúk!
Velencei hagyományos bringakör
a játék véget ér elmúlás Game over halál halálvágy intenzív osztály napraforgó ősz

Related articles

„Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi…
Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
Nagyon fáj
Csoda történt!
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

guest

2 hozzászólás
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2022.09.22. 08:36

Azt hiszem a bajok sokkal nagyobbak annál, mint amit elképzeltünk eddig!

Úgy volt, hogy november 25-én az Ismerős Arcok az Erkel Színházban közös koncertet ad a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekarral. Mai sajtóhír szerint az Erkelt a fűtési szezon idejére, novembertől bezárják! Ez nemcsak azért borzasztó, mert a tervezett időpontban elmarad az előadás, hanem minden más szempontból is! (Mennyivel kevesebb fellépési lehetőségük lesz az ott dolgozó művészeknek, hol fognak pénzt keresni a ruhatárosok, a büfében dolgozók, mi lesz a premierekkel?) Attól tartok, ez még csak a ránk váró romlás előszele!

Bezárnak uszodák, hírek szerint Székesfehérváron az idősek napközi otthona sem fog működni, pedig ott csak 4-5 órát töltenek el az idős emberek munkanapokon.

Ugye nemcsak saját rossz hangulatom miatt érzem, hogy szarrá megy minden körülöttünk? Most ezért ne magunkat okuljuk!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2022.09.22. 12:47
Válasz a következőnek  Csizmazia P.

Be fog zárni minden,ami az energiakiadással kapcsolatos.De ne csüggedjünk,jön a globális felmelegedés és télen 22 fok Celsius lesz nemsokára.Putyin,az arabok meg mindenki felszúrhatja a s.ggébe a gázt,a kőalajat meg mindent,brüsszel meg fűthet napenergiával vagy bármi alternatív sz@rral,amit ránk erőltettek.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka 2026.06.10.
  • Csíksomlyói zarándoklatom 2026.06.07.
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa 2026.04.26.
  • Ecce homo! 2026.04.08.
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában 2026.01.25.
  • Fagyott világ – téli Tihany 2026.01.19.
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra 2026.01.11.
  • Ajándékok 2026.01.02.
  • Utolsó karácsony 2026.01.02.
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren 2025.12.07.
  • Öt nap Toszkánában 2025.11.29.
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló 2025.10.24.
  • Ismerős Arcok koncert Tatán 2025.10.19.
  • Öt nap Londonban és környékén 2025.10.11.
  • Kormoránosok találkozója Verőcén 2025.09.25.
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam 2025.09.17.
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban 2025.09.10.
  • Nyaralás Cserépfalun 2025.08.01.
  • Hunyadi – filmsorozat 2025.07.28.
  • Vízilabda VB Szingapúrban 2025.07.22.

Legutóbbi bejegyzések

  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka
  • Csíksomlyói zarándoklatom
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
  • Ecce homo!
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában
  • Fagyott világ – téli Tihany
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra
  • Ajándékok
  • Utolsó karácsony
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren
  • Öt nap Toszkánában
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló
  • Ismerős Arcok koncert Tatán
  • Öt nap Londonban és környékén
  • Kormoránosok találkozója Verőcén
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban
  • Nyaralás Cserépfalun
  • Hunyadi – filmsorozat
  • Vízilabda VB Szingapúrban
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!

Legutóbbi hozzászólások

  • AIDA on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Spanyolország: 2–1 Anglia – Argentína: 2–2, büntetőkkel Argentína” júl 14, 05:19
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “A két Péter tippelt, Aida, Kriszta, Rudi, rajtatok a sor!” júl 13, 19:45
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország-Spanyolország 2:1 Anglia-Argentina 2:3” júl 13, 19:31
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország-Spanyolország 0:0,b.t.j. Spanyolország Anglia-Argentína 0:0,b.t.j.Anglia” júl 13, 09:54
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Kialakult az elődöntők műsora: Júl. 14. 21:00 Franciaország – Spanyolország Júl. 15. 21:00 Anglia – Argentína Az első meccs kezdési…” júl 12, 08:27
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “No, ez nem jött be! Anglia hosszabbításban kiverte Norvégiát. Ezt senki se fogadta közülünk, nem beszélve arról, hogy nagyon sajnálom…” júl 12, 03:39
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Eddig fel sem tűnt, hogy Petivel azonos tippet adtunk le az első négyre (bocsánat, pedig illett volna észrevenni). Most viszont…” júl 11, 21:57
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ismét aktualizáltam az összes táblázatot. Spanyolország-Belgium meccs hozta a papírformát, egyedül Kohus Peti számított meglepetésre. Feljebb hoztam az első négy…” júl 11, 07:03
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Minden táblázatot aktualizáltam. Nem láttam a tegnapi meccset (sem), papírforma eredmény született, ehhez képest nem tippeltünk nagyon sikeresen… Sajnálom Rudi,…” júl 10, 07:11
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “22:14… Hoppá, ezt elfigyelmetlenkedtem. Elfelejtettem tippelni. A mai meccsre akkor nem adok le tipppet, csak a holnapiaktól, ha megengeditek. Spanyolország…” júl 9, 22:19
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ide kattintva láthatjátok az egyik hírportál esélylatolgatását. A cikk végén szavazni lehet a VB győztesére, de csak akkor nyílik meg,…” júl 9, 06:13
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó 2:2 Tj Franciaország Spanyolország – Belgium 3:1 Norvégia – Anglia 1:1 Tj Norvégia Argentína – Svájc 2:1” júl 9, 06:05
  • AIDA on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó: 2–1 Spanyolország – Belgium: 2–0 Norvégia – Anglia: 1–1, büntetőkkel Anglia Argentína – Svájc: 2–1 Franciaország –…” júl 9, 05:55
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó 2:1 Spanyolország – Belgium 1:0 Norvégia – Anglia 3:1 Argentína – Svájc 2:0” júl 8, 20:29
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Na akkor uccu,mert holnaptól bede w Polsce. Franciaország-Marokkó 2:2, b.t.j. Franciaország Spanyolország-Belgium 1:1,t.j Belgium Norvégia-Anglia 1:1,b.t.j Norvégia Argentína-Svájc 4:0” júl 8, 12:59
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Vakszerencsém volt a svájci meccs eltalálásával. Megvan a legjobb nyolc csapat, a párosítás, lehet tippelni! Minden táblázat naprakész.” júl 8, 06:29
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Júl. 09. 22:00 Franciaország – Marokkó Júl. 10. 21:00 Spanyolország – Belgium Júl. 11. 23:00 Norvégia – Anglia Júl. 12.…” júl 8, 01:11
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Megelőztél! 🙂 Kedves Csizi! Én is gratulálok! (AIDÁ-nak az előző körben volt egy ilyenje.)” júl 8, 01:02
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Csizi, gratulálok a tökéletes tipphez a svájci meccsen!” júl 8, 00:53
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ez egy élvezetes meccs volt. Hajdú B. kommentátor elmondta, hogy VB-én Argentina ha félidőben vesztésre állt, soha nem tudott fordítani!…” júl 7, 21:44

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz