Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Giro d’Italia 2022

  • 2022.05.08.2022.05.08.
  • by Csizmazia P.

2022-ben a Giro első három szakaszának Magyarország adott otthont! Azt gondolom, óriási dolog, hogy ennek a világeseménynek részesei lehettünk, biztos vagyok benne, hogy nem okoztunk csalódást!

Az első nap a mezőny Budapestről indult és Székesfehérváron áthaladva haladt Esztergom és Visegrád felé. Tőlünk légvonalban 500 méterre zúdultak be Fehérvárra, de nem tudtam kimenni, így Csákváron láttam őket. A felvételen láthatjátok, hogy az akkor még nem nagy tempóban haladó kerékpárosok villanásnyi idő alatt gurultak el előttem.

A Szent Gellért térre így fordultak rá a Ferenc József (Szabadság) Hídról (Megyeridoki barátom felvétele):

Néhány fénykép ugyanezekről a helyszínekről:

Másnap egyéni időfutam volt Budapesten. Az első nap elért sorrend alapján, a mezőny végétől kezdve indultak percenként a versenyzők, a Hősök terétől a Budai Várig. Érintették az Andrássy utat, a Ferdinánd-hidat, a Margit-hídon át értek Budára, a nagyon meredek Ponty utcán tekertek felfelé a befutóig. Ahogyan a közvetítésen láttam, rengeteg szurkoló volt a pálya mellett.

A befejező szakasz Kaposvárról indult, Balatonfüreden ért célba, Nagykanizsán, Hévízen és a Balaton északi partján haladtak, Tihanyt is érintve. Sprint befutó volt, amelyet Cavendish nyert.

Azt gondolom, remek volt ez a három szakasz, talán a rendezők sem bánták meg, hogy Magyarországot választották. Nekem különösen jó érzés volt, hogy Csákvárról hazafelé legalább annyi bringást láttam, mint amekkora a mezőny volt, rengetegen nyeregbe pattanva mentek megnézni, hogy suhannak el a profik karnyújtásnyi távolságra. Bringázni jó, s ha tovább fejlődik az úthálózat, még többen ülünk kerékpárra.

Magam régóta figyelem a háromhetes versenyeket, de egészen más testközelből megtapasztalni a hangulatot, mint a képernyő előtt. A Giro a napfényes Itáliában folytatódik, nyomon követjük a versenyt.

illusztráció: Isaac Quesada on Unsplash


Egy este a Művészetek Palotájában
Újra Révkomáromban az Ismerős Arcok!
Giro d'Italia Magyarország a mi hazánk országúti kerékpározás Székesfehérvár

Related articles

A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB…
Ajándékok
Vízilabda VB Szingapúrban
Sportvilágról – kicsit másképp…
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

guest

8 hozzászólás
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2022.05.31. 10:42

Sokkal kevesebbet láttam a versenyből, mint szerettem volna, ám a pénteki szakaszt, amikor Valter Attila szökésből hazaért és a negyedik helyen futott be, néztem. Közvetlenül a cél előtt volt egy elképesztő kanyar, amely nem volt egyszerű, a versenyzőknek korrigálniuk kellett, az azonban nem befolyásolta (?) a sorrendet.

Gratulálhatunk mindhárom magyar versenyzőnknek, a honi szakaszok szervezőinek, lebonyolítóinak és a szurkolóknak! Emlékezetes volt a három magyarországi szakasz, ismét megmérettünk egy világeseményen, sportolóinkkal együtt, derekasan helytálltunk!

A kerekek nem pihennek, hamarosan indul a Tour, majd a Vuelta!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2022.06.02. 17:53
Válasz a következőnek  Csizmazia P.

Csak a három hazai szakaszt láttam-követtem,azóta filmszakadás.Tehet erről a tavaszi időjárás:lefoglalnak a kerti munkák,teendők,mire bekeveredek a házba,vége a szakasznak.
A hazai rész kitűnő volt,remélem,lesz folytatás.(Jól tudom,a Tour Prágából rajtol?)

A mi szezonunk is lassan,de biztosan beindult,kicsivel több,mint egy hónap múlva reszkess,Balaton!

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2022.05.19. 17:48

Sajnos nem tudom nézni a versenyt, csak néha az esti összefoglalókat, ám az Alpok még a mezőny előtt áll.

Igen jó volt, hogy megérintett bennünket a Giro szele és hogy Magyarországról indult a verseny. Engem nagyon meglepett a rengeteg szurkoló, nem gondoltam, hogy ennyire népszerű az országúti kerékpározás. Azt hiszem – sok egyéb mellett – ebben komoly szerepük van a televíziós közvetítéseknek és a felkészült, szakszerű kommentátoroknak. Ifjabb Knézy és Sipi közvetítései sokunknak emlékezetesek, de utódjaik is remek munkát végeznek.

Az viszont elképesztő, hogy a szakaszgyőztesnek azért kellett visszalépnie, mert pezsgőbontáskor a kirepülő dugó megsértette a szemét. Nem mindenki születik sommelier-nek, de ennek nem lenne szabad előfordulnia!

0
Válasz
Pluhár László
Pluhár László
2022.05.09. 14:49

Nekem 2 alkalommal volt szerencsém látni a mezőnyt. Székesfehérváron, és Balatonfüreden.
Székesfehérváron a Béla út, Sasvári utca sarkán nem hittem a szememnek: ameddig elláttam, végig a Béla úton szurkolók álltak. Rózsaszínben, piros-fehér-zöldben, síppal, dudával, zászlókkal várták a mezőnyt.
Tegnap Balatonfüreden a hideg futkározott a hátamon miközben a több ezres nyugodt, békés mégis izgatott tömegben a célnál vártuk a befutót.
A tévés közvetítés sem hagyott kívánni valót. Gyönyörű tájak, szép városok, lelkes és kultúrált, mégis önfeledt szurkolók mindenfelé.
Jó volt!

0
Válasz
megyeridoki
megyeridoki
2022.05.09. 11:32

Nagy élmény volt személyesen megtekinteni a két budapesti szakaszt. Pénteken a lassú rajt nagyon elegáns volt, jó reklám fővárosunknak. Igaz a holland Mollema udvariatlan (és szerintem igaztalan) kritikát fogalmazott Budapestről, de Ő ezzel ki is húzta magát a buzdítandó versenyzők közül.
A Gellért téren áthaladó mezőnyt jól át lehetett tekinteni a Sziklakápolnától. A közeli videót nem én, hanem feleségem Andrea készítette profi módom a kanyarban elhelyezkedve.
Szombaton érdemes volt a Várban a Szentháromság téren, illetve az utolsó egy kilometeren bárhol elhelyezkedni. A vállalkozó kedvűek a pálya mentén végig is sétálhattak.
Nagyon sokan voltak, demonstrálva ezzel a kerékpársport támogatottságát. Talán a jövőben lehetőség lesz a Millenáris pálya újraszületésére, mely akár köztes pontként bizonyíthatta volna, nálunk ennek a sportnak milyen mély gyökerei vannak.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2022.05.10. 08:59
Válasz a következőnek  megyeridoki

Lemaradtam a holland versenyző kritikájáról…Miről volt szó?

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2022.05.15. 10:58
Válasz a következőnek  Kohus Peti

Mollema fikázott bennünket, ő tudja miért.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2022.05.09. 10:48

Azt hiszem,remek hangulatot teremtettek a nézők a verseny köré.Köszönhető ez a három magyar versenyzőnek is,meg a rengeteg bringásnak is,akik órákat képesek voltak hajtani-tekerni egy-egy jó helyért bárhol is legyen az a verseny vonalán.
Budapesten rengeteg szurkolóval találkoztunk a belvárosban,igaz,nem biztos,hogy mindenki szurkolni jött,de a Vörösmarty-tér,a Dunakorzó,a Váci utca hemzsegett az emberektől.Magyar szót csak elvétve hallottunk.A prímet egy belga csoport vitte,egyikük Törpilla-jelmezben volt,tetőtől talpig.
Sajnos lemaradtunk az élő versenyről,pedig nagyon közel jártunk a pályához.Gréti ébredezett,meg a két órás barangolás+buszozás elfárasztott minket és nem akartam még kilométert caplatni pluszban a verseny helyszínéig…
A vasárnapi szakasz is élvezetes volt számomra,első sorban a Balaton vonalán az ismerős helyek miatt.Jó volt nézni a versenyt abban a tudatban,hogy mi ezt már megtekertük jóval a Giró előtt.Igaz,picit lassabb tempóban,de megvolt a visegrádi és a füredi befutó is.
Remélem,lesz még ilyen kaliberű verseny hazánkban.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka 2026.06.10.
  • Csíksomlyói zarándoklatom 2026.06.07.
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa 2026.04.26.
  • Ecce homo! 2026.04.08.
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában 2026.01.25.
  • Fagyott világ – téli Tihany 2026.01.19.
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra 2026.01.11.
  • Ajándékok 2026.01.02.
  • Utolsó karácsony 2026.01.02.
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren 2025.12.07.
  • Öt nap Toszkánában 2025.11.29.
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló 2025.10.24.
  • Ismerős Arcok koncert Tatán 2025.10.19.
  • Öt nap Londonban és környékén 2025.10.11.
  • Kormoránosok találkozója Verőcén 2025.09.25.
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam 2025.09.17.
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban 2025.09.10.
  • Nyaralás Cserépfalun 2025.08.01.
  • Hunyadi – filmsorozat 2025.07.28.
  • Vízilabda VB Szingapúrban 2025.07.22.

Legutóbbi bejegyzések

  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka
  • Csíksomlyói zarándoklatom
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
  • Ecce homo!
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában
  • Fagyott világ – téli Tihany
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra
  • Ajándékok
  • Utolsó karácsony
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren
  • Öt nap Toszkánában
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló
  • Ismerős Arcok koncert Tatán
  • Öt nap Londonban és környékén
  • Kormoránosok találkozója Verőcén
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban
  • Nyaralás Cserépfalun
  • Hunyadi – filmsorozat
  • Vízilabda VB Szingapúrban
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!

Legutóbbi hozzászólások

  • AIDA on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Spanyolország: 2–1 Anglia – Argentína: 2–2, büntetőkkel Argentína” júl 14, 05:19
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “A két Péter tippelt, Aida, Kriszta, Rudi, rajtatok a sor!” júl 13, 19:45
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország-Spanyolország 2:1 Anglia-Argentina 2:3” júl 13, 19:31
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország-Spanyolország 0:0,b.t.j. Spanyolország Anglia-Argentína 0:0,b.t.j.Anglia” júl 13, 09:54
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Kialakult az elődöntők műsora: Júl. 14. 21:00 Franciaország – Spanyolország Júl. 15. 21:00 Anglia – Argentína Az első meccs kezdési…” júl 12, 08:27
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “No, ez nem jött be! Anglia hosszabbításban kiverte Norvégiát. Ezt senki se fogadta közülünk, nem beszélve arról, hogy nagyon sajnálom…” júl 12, 03:39
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Eddig fel sem tűnt, hogy Petivel azonos tippet adtunk le az első négyre (bocsánat, pedig illett volna észrevenni). Most viszont…” júl 11, 21:57
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ismét aktualizáltam az összes táblázatot. Spanyolország-Belgium meccs hozta a papírformát, egyedül Kohus Peti számított meglepetésre. Feljebb hoztam az első négy…” júl 11, 07:03
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Minden táblázatot aktualizáltam. Nem láttam a tegnapi meccset (sem), papírforma eredmény született, ehhez képest nem tippeltünk nagyon sikeresen… Sajnálom Rudi,…” júl 10, 07:11
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “22:14… Hoppá, ezt elfigyelmetlenkedtem. Elfelejtettem tippelni. A mai meccsre akkor nem adok le tipppet, csak a holnapiaktól, ha megengeditek. Spanyolország…” júl 9, 22:19
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ide kattintva láthatjátok az egyik hírportál esélylatolgatását. A cikk végén szavazni lehet a VB győztesére, de csak akkor nyílik meg,…” júl 9, 06:13
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó 2:2 Tj Franciaország Spanyolország – Belgium 3:1 Norvégia – Anglia 1:1 Tj Norvégia Argentína – Svájc 2:1” júl 9, 06:05
  • AIDA on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó: 2–1 Spanyolország – Belgium: 2–0 Norvégia – Anglia: 1–1, büntetőkkel Anglia Argentína – Svájc: 2–1 Franciaország –…” júl 9, 05:55
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Franciaország – Marokkó 2:1 Spanyolország – Belgium 1:0 Norvégia – Anglia 3:1 Argentína – Svájc 2:0” júl 8, 20:29
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Na akkor uccu,mert holnaptól bede w Polsce. Franciaország-Marokkó 2:2, b.t.j. Franciaország Spanyolország-Belgium 1:1,t.j Belgium Norvégia-Anglia 1:1,b.t.j Norvégia Argentína-Svájc 4:0” júl 8, 12:59
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Vakszerencsém volt a svájci meccs eltalálásával. Megvan a legjobb nyolc csapat, a párosítás, lehet tippelni! Minden táblázat naprakész.” júl 8, 06:29
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Júl. 09. 22:00 Franciaország – Marokkó Júl. 10. 21:00 Spanyolország – Belgium Júl. 11. 23:00 Norvégia – Anglia Júl. 12.…” júl 8, 01:11
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Megelőztél! 🙂 Kedves Csizi! Én is gratulálok! (AIDÁ-nak az előző körben volt egy ilyenje.)” júl 8, 01:02
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Csizi, gratulálok a tökéletes tipphez a svájci meccsen!” júl 8, 00:53
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ez egy élvezetes meccs volt. Hajdú B. kommentátor elmondta, hogy VB-én Argentina ha félidőben vesztésre állt, soha nem tudott fordítani!…” júl 7, 21:44

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz