A dolog Alsóörsön kezdődött: egy csoportban lőttem Szonda Sanyival, – aki párjával Hódmezővásárhelyről jött el a versenyünkre – megismertük egymást, invitált, menjek el a makói 3D versenyre. Van egy képzeletbeli kör a térképen, amelyen nem nagyon szoktam átlépni, de vonzónak találtam az ötletet, annál inkább, mivel az előző napi dunaföldvári verseny tökéletesen útba esett, így nem maradt más, mint keresni egy szálláshelyet Makón, ahol a két verseny közötti éjszakát eltölthettem.

Emlékeim szerint soha nem jártam korábban Makón, mire megérkeztem szombaton este, már besötétedett, de elindultam szétnézni, megtaláltam a Hagymatikumot (ha tudtam volna, hogy 11-ig nyitva van, vittem volna fürdőruhát), találtam egy kiváló pizzériát, ahol ehettem, ihattam kedvemre. Amennyit láttam a kisvárosból nagyon tetszett, élhető helynek tűnt. Pár fotót ide illesztek.

Másnap reggel könnyen megtaláltam a Maros melletti versenyhelyszínt, gyors nevezés után jutott időm rendesen bemelegíteni. A feladat 24 3D cél leküzdése volt, célonként két egyenértékű lövéssel, hagyományos (11-10-8-5) pontozással. Sándorral, párjával és barátaikkal öten alkottunk egy csapatot. 

Már a versenytájékoztató alatt éreztem, hogy komoly sportversenyen vagyok, nagyon pontos információkat kaptunk. Magam, a dimbes-dombos Dunántúlról érkezve azt gondoltam, ezen a sík terepen nem lesz nehéz dolgom, hatalmasat tévedtem! Bár komoly hegymenetre nem volt szükség, de… a területet kisebb nagyobb horpadások tették változatossá, mindvégig rengeteg kidőlt fát, aljnövényzetet kerülgettünk. A pályaépítők pontosan tudták mit csinálnak, fantasztikusan kihasználták a terep adottságait, a fény-árnyék játékát, az állatok kihelyezésénél arra is ügyeltek, hogy a színek ne legyenek kontrasztosak, a világosbarna oroszlán, a sárguló bokor alá került; amennyire a szabályok lehetővé tették, az állatok sok helyen el voltak kissé fordítva. A lőtávolságok rendben voltak. Sokszor írjuk, hogy technikás a pálya, de ebben az esetben ez nem üres szójáték, igen nagy kihívás volt! Az alábbi fotón látható, hogyan lehet „eldugni” egy sötétszürke vaddisznót, remélem a kép érzékelteti, a céltárgy a nyíl hegyénél van.

Szépen haladtunk, nem volt torlódás, nagyszerű hangulatban telt az idő. Sajnos hét mellélövésem volt, úgy éreztem megint elszúrtam egy versenyt, de – ha minden igaz – harmadik lettem. Az eredményhirdetést itt sem tudtam megvárni, mert még 250 km állt előttem és nagyon elfáradtam. Simán hazaértem, nagyon jó érzésekkel jöttem el Makóról. Sajnos az ember kénytelen meggondolni, hogy milyen hosszú utakra vállalkozik, de érdemes néha elmenni a megszokottól távolabbi versenyekre, új arcokat látni, ismeretlen pályán lőni. Alább láthatók a versenyen készült fényképek és a Makói Városi Televízió tudósítása az eseményről.

+++