Moszkva tér volt a vízválasztó, ahogyan leszálltunk a 21-es buszról és lementünk a lépcsőn a Kalefra még a XII. kerületben jártunk, a Margit körút eleje már a II. kerülethez tartozott. De nem volt sok jelentősége, ahogyan Cseh Tamás megénekelte: „…itt van a város vagyunk lakói, neve is van Budapest…”. Bár már nem ott élek, alig telik el olyan hét, hogy ne mennék el ügyes bajos dolgaim okán.

Ezúttal barátaink hívtak meg városnéző sétára, felfedezni a Margit körutat és közvetlen környezetét. Az idegenvezetést a hosszulépés.org végezte, számtalan lehetőséget kínálnak a Főváros egy-egy részletének alaposabb megismerésére. Ezúttal a környék mintegy két négyzetkilométernyi területének egyes részletei tárultak fel, bizony gyakran leesett az állunk…

Találkozónk a Mansfeld szobornál volt, a térről szép panoráma nyílik a városra. Megtudtuk, hogy az 1880-as évekig, vagyis a filoxéra járványig, a területen szőlőművelés folyt, a szobor helyén állt a Veronika kápolna, amelyet 1951-ben lebontottak. A Ferences templomtól akkor még kálvária stációi között vezetett az út.

Rövid séta után megérkeztünk Gül Baba türbéjéhez. Az 1541-ben meghalt harcos muszlim szerzetes síremléke gyönyörű állapotban van, szobrát friss rózsák díszítik. Igen, közel fél évezred eltelt azóta, nyugodjék békében, nincsen gondom díszes sírhelyével, de nagy volt a kontraszt a puritán Mansfeld szoborral, amely előtt egy kiégett mécses volt csak. Mansfeld Pétert 1959. március 21-én, néhány nappal tizennyolcadik születésnapja után gyilkolta meg a kádári államgépezet. Bármit tett tizenhatévesen, halállal nem büntethető, megölték. Gyilkosai kivétel nélkül ágyban, párnák közt haltak meg. Mansfeld Péter emléke is megérdemelne annyi virágot, mint Gül Babáé.

Keskeny, macskaköves úton ereszkedtünk le a Szent Lukács Fürdőhöz. Bejáratával szemben van a Malom-tó, rengeteg tavirózsával. A malmokban lőport őröltek anno. Megtudtuk, hogy a tavat (és a fürdőt) tápláló vizek a hegy gyomrából erednek, amely tavasbarlang rendszert rejt, ebből eddig mindössze 6 km-t tudtak búvárok feltárni. Lassan haladnak az egyáltalán nem veszélytelen munkával. A források vízhozama napi 2-5000 köbméter, táplálja a Szent Lukács Fürdő medencéit is.

A fürdő valamennyire az ORFI része, a jelenlegi lepusztultságában is csodálatos épület. Kívül platánfák, gyógyult betegek által elhelyezett márványtáblák vannak, békebeli hangulattal. A Lukácsba számtalan híres ember járt, az irodalomban is sokszor megjelenik (Ottlik Géza, Iskola a határon, stb.) Sajnálom, hogy ez a fürdő mindeddig kimaradt az életemből.

Innen az 1938-ban, Bauhaus stílusban épült Dugattyús-házhoz vitt utunk. A lépcsőházban két henger alakú liftben utazhatnak a lakók, valóban dugattyúra emlékeztetnek a felvonók. A fotók között a lépcsőház ovális spiráljára külön felhívnám figyelmeteket, nagyszerű látvány. Az épület egyik bejárata a Mecset utcából, a másik a Margit körútról nyílik.

Pár perc séta után érkeztünk meg a Papkertbe, amely oázis a nagyvárosi sivatagban. Valamikor a ferences rendház kertje volt, most árnyas, csendes park, az önkormányzati épület mögött. Utóbbi már az ötvenes években épült pártháznak, később tanácsi, önkormányzati célra használták. Alatta kialakítottak egy nagy lego pincét, ellenséges támadás esetén a fontosabb elvtársak ide menekülhettek volna. Később raktárként használták.

Benéztünk a Margit körút 29. címen található lakóépültbe is, szintén Bauhaus stílusban építették, egészen különleges hangulata van. Részletet hallottunk Márai Sándor kritikájából, akit rosszullét környékezett a stílussal történő találkozáskor.

Pár lépés után már a Rózsadomb kapujában álló, 1959-ben épült két épületnél voltunk. A Margit-hídhoz közelebb esőnél megtudtuk, hogy helyén az 1945-ben felrobbant Regent-ház állt. A csodás lakóépületet a megszálló német hadsereg lőszerraktárnak használta; lakók és magyar honvédek tartózkodtak pincéjében, amikor a hadianyag felrobbant, több mint kétszáz áldozata volt, a halottak többségét nem tudták azonosítani, Farkasréten nyugszanak közös sírban. A tragédia részleteiről ide kattintva olvashattok.

Sétánk az Átrium mozinál fejeződött be, amelybe sokat jártunk, amikor Május egy volt a neve. Ma színházi előadások színhelye.

Nagyszerű élményben volt részünk, bő két óra alatt bepillanthattunk egy kisebb terület mélységeibe, amelyekről sokan még azok sem tudnak, akiknek útja nap mint nap előttük vezet. A szervezők kínálatában nagyon sok hasonló séta szerepel, bízom benne, hogy számunkra sem ez volt az utolsó.

A mozitól a Millenáris parkba vezetett utunk, hogy megnézzük a Székely Fesztivált. Nem csalódtunk, a Tündérkert kulináris és kézműves értékeinek szép keresztmetszetét láthattuk. A fáradt vándorok a Fény utcai piacon található Buja Disznó étkezdében, majd az Auguszt cukrászdában pótolták a séta alatt elégetett kalóriákat.