Élénken emlékszem az első koncertre a Barba Negrában, a legrégebbi onnan született bejegyzés idején 2012-t írtunk! Új hely volt, Budán, a Prielle Kornélia utcában. Nem volt messze tőle a kultikus Fonó és a Wigwam. Valamikor gyárépület lehetett, az udvarán bőségesen volt parkolóhely, minden tekintetben alkalmas koncerthelyszín volt. Azután elköltözött az Infopark mellé, onnan tovább, Csepelre. Az új helyszín a régit idézte, alighanem a sátrat vitték arrébb pár kilométerrel. A parkolás itt lényegesen egyszerűbb volt.

Stevie immár ötvenegyedik életévét tapossa, őt köszönteni gyűltünk össze, zenésztársai a színpadon, mi, a közönség a színpad előtt és nagyon sokan voltunk.

Előzenekar a Gravity Blues Band volt, igen míves előadásban hallhattunk néhány blues klasszikust, jól megalapozták a hangulatot.

Átszerelés után megjelent a színpadon az ünnepelt, szájharmonikázásával kezdődött az előadás. Kovacsik Tamás és Galambos Nándor mellett sorra színpadra szólította zenészbarátait: Benkő Zsoltot, Kollmann Gábort, Papp Gyulát, Bér Zsoltot és Peck Lászlót. A vendégzenészek közreműködésével fantasztikus buli kerekedett, amelynek számomra az „És jött a doktor” megszólalása volt a csúcspontja. Lássuk csak az egyik dalt!

Egyszóval az ünnepelt főszereplésével zajlott születésnapi köszöntése, kiderült, hogy Stevie nemcsak szaxofonosként állja meg a helyét a színpadon, a jazz, blues sem áll távol tőle! Isten éltesse sokáig!

Kezdődött az Ismerős Arcok koncert, számomra úgy tűnt, alaposan megújult a koncertprogram, mint mindig, most is remekül összeállított zenei anyagot játszottak el. A végére a zenekar kiegészült Stevie zenészbarátaival, ez a kibővített csapat játszotta el az LGT Mi lesz velem? című dalát, így:

Nagyszerű este részese lehettem! Az átköltözött koncerthelyszín továbbra is remek, beleértve a hang- és fénytechnikát, a megközelíthetőségre sem lehet semmi panasz. Ragyogó volt az előzenekar, Stevie és barátai alighanem egyszeri és megismételhetetlen koncertet adtak, az estét az Ismerős Arcok hangversenye koronázta meg.

Érdekes érzés volt, 15-20 évvel ezelőtt a közönség jelentős részével legalább arcról ismertük egymást, most „mindenki idegen”… Ami még változott – erről Nyerges Attila könyvében is olvashatunk – a közönség talán nagyobb részét nők alkották. A zene is változik, fejlődik. Az Egy ismerős arc című kötet sok kérdést megválaszol, a későbbiekben még visszatérünk rá. Jó volt!