Koncertek
Ismerős Arcok koncert Tatán
1999. október 23-án alakult meg az Ismerős Arcok zenekar. A 27. évébe lépő együttes új koncertprogramjának bemutató előadásán voltam.
Utoljára március legvégén láttam a zenészeket színpadon állni, az volt az utolsó koncert, amelyen vonósnégyes közreműködésével muzsikáltak. Elrohant fél év, nem voltam Ismerős Arcok hangversenyen.
Híre jött, hogy a „Szélbe kiáltok” című album megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából állt össze az új repertoár. Valóban, s a koncert zenei anyagának összeállítása nagyon jól sikerült. Huszonhat év alatt nagyon sok maradandót alkottak a muzsikusok, mély forrásból lehetett meríteni, ennek megfelelően nagyon változatos koncertprogram állt össze. Az „Istent, Házat, Hazát!” című előadáson a dalok más nézőpontból kaptak újabb értelmet, különböző időkben született, különböző albumokon megjelent művek így összefűzve teljesen más arcukat mutatták.
Ezen a hangversenyen a „Szélbe kiáltok” album dalai adták az előadás gerincét, remekül kiegészültek a lemez megjelenése előtt, vagy után született alkotásokkal. Csákváron megismert Kárai Bori és táncpartnere mozgásművészetükkel sokat hozzátettek az előadáshoz.
Nyerges Attila elmondta, hogy ezzel a programmal indulnak koncertkörútra, lesz több állomása. A tatai közönség sokáig ünnepelte a zenekart, valóban pozitív lelki töltést nyújtó, felemelő előadást láttunk.