
Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
Február első napjának reggelén úgy ébredtem, hogy életemben addig még sohasem hallottam a címben szereplő két zenekarról. Este pedig ott voltam a székesfehérvári Nyolcas Műhely nevű helyen tartott koncertjükön. Ehhez „mindössze” egy barátom invitálása kellett csak!
Bár több mint harminc esztendeje élek Székesfehérváron, mindeddig a Nyolcas Műhelyről sem hallottam, pedig gyakorlatilag minden nap elhaladok mellette. Benzinkút mögött, egy kivilágítatlan telken áthaladva láttuk meg az épület fényeit, odabenn hamisítatlan romkocsma hangulat, kis színpad, nagy bárpult…
Becslésem szerint úgy 30-40 néző vásárolt belépőjegyet, viszonylag pontos kezdéssel először a Grabovski állt színpadra. Rendkívül jól felépített, strukturált rockzenei koncert kerekedett, klasszikus felállással, (szóló- és basszusgitár, szintetizátor, dob és ének). Nekem egy-egy dalt többször meg kell előre hallgatnom, hogy koncerten igazán élvezni tudjam, de nem volt gond, nagyon tetszettek a dalok és a zenekar színpadi előadása.
Grabovskit a Sorbonne Sexual váltotta a színpadon. A zenekar igazán lendületes, mondhatnám zúzós rockzenét játszott, sodró ritmusokkal, nagyszerű hangszeres és énekteljesítménnyel. Pár fotót a videó után láthattok a koncertről.
Összességében azt gondolom, a tegnap este jól mutatta, hogy van nagyon tehetséges, feltörekvő rockzenei utánpótlás, érdemes figyelmet szentelni rájuk. Jó buli volt, nagyszerűen éreztem magam!