Húsz esztendeje annak, hogy először vettük az irányt Erdélyország felé. Ezer Székely Leány Napján mutatták be a Napba Öltözött Leány című rockoperát, a csíksomlyói Nyeregben. Azóta számtalan erdélyi utazásom volt, amelyekre mindig a csíksomlyói pünkösdi szentmisék tették fel a koronát.

Soha nem fogom elfelejteni, amikor Krisztáékkal együtt, Székelyvarságon megszállva mentünk fel a hegyre. Háromszor voltam menetrendszerinti vonattal.

Kapuváron élnek barátaim, egykori kollégiumi szobatársam és hitvese. Jelezték, hogy zarándokcsoport indul Kapuvárról; ha van kedvem, velük tarthatok.

Boldogan mondtam igent, és nagyon készültem az újabb utazásra. Semmi más dolgom nem volt, csupán felszállni a buszra és útra kelni. Székesfehérváron vettek fel.

Első megállónk Aradon volt, a vesztőhelyet obeliszk jelöli. Elhelyeztük koszorúnkat, majd a déli autópályán, Déva irányába folytattuk utunkat. Hosszú utazás volt, többszáz kilométert mentünk. Az utolsó szakaszon, Parajd és Gyergyószentmiklós között, csodálatos tájon mentünk. Végig erdőben, szerpentineken, talán a Küküllő patak mellett.

Szállásunk Csíkmadarason volt. A községtől körülbelül nyolc kilométerre, az erdő közepén két vendégházban laktunk. Szállásadónk székely házaspár volt, ők gondoskodtak mindenről. Fűtött kandallóval és csodálatosan finom vacsorával fogadtak bennünket. Valamennyi náluk töltött napon kaptunk reggelit és vacsorát. Minden nagyon finom és bőséges volt. A terített asztal mellett lassan megismerkedtem zarándoktársaimmal. Korombeli, nagyon rokonszenves emberek, társaságukban jól telt az idő.

Székelyföldi tartózkodásunk első napján, első állomásként, Csíkszentdomokos felé vettük az irányt, hogy megnézzük a Márton Áron múzeumot. A kiállításon megelevenedtek a karizmatikus püspökatya életének tárgyi emlékei, idővonalon láthattuk életéveinek folyását, szinkronban a történelmi eseményekkel.

Csíkszentdomokos szülötte volt, 1896-ban látta meg a napvilágot egy egyszerű székely földműves családban. Az első világháborúban négyszer megsebesült, majd a háború borzalmai után, 1920-ban jelentkezett a gyulafehérvári szemináriumba. 1924-ben szentelték pappá, ezt követően tanárként, lelkipásztorként és az erdélyi ifjúság gondozójaként szolgált.

1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte Gyulafehérvár püspökévé. Jelmondata – Non recuso laborem, azaz „nem futamodom meg a munkától” – egész életét jellemezte. 1944-ben nyilvánosan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. 1949-ben a románok letartóztatták, és évekig börtönben, majd házi fogságban tartották. Mindvégig az erdélyi magyarság és a katolikus egyház megingathatatlan támasza maradt, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. Nyughelye a gyulafehérvári székesegyházban van.

2024-ben Ferenc pápa „tiszteletre méltó” címet adományozott neki – boldoggá avatása folyamatban van.

Rendkívül karizmatikus mártír képe rajzolódott ki előttünk. Hasonlóan Prohászka Ottokárhoz vagy Mindszenty Józsefhez, hős püspökeink egyike volt. Az erdélyi érseki székhely mind a mai napig Gyulafehérváron van. A város a bécsi döntéssel nem került vissza Magyarországhoz. A püspökatya viszont megtartotta püspöki székhelyét; ott maradt a Romániához csatolt városban.

A kiállítás megtekintése után Gyimesbükk felé vettük az irányt. Már húsz évvel ezelőtti utunk során is elzarándokoltunk oda. Akkor a Rákóczi-vár romjain véletlenül összetalálkoztunk kobakos barátainkkal, közösen énekeltük el a Himnuszt. Ez is felejthetetlen pillanat maradt az életemben.

A Rákóczi-vár romjain az egykori őrtorony újjáépült. Érkezésünk napján vehették birtokba az érdeklődők. Tagadhatatlan, hogy a román állam támogatást adott a rekonstrukcióhoz, a szükséges források más része közadakozásból származik. A várból a kilátás lenyűgöző; szinte végig lehet látni a Gyimes-völgyet. A várral szemben lévő hegyoldal kápolnájában, éppen szabadtéri mise kezdődött. Az utolsó magyar bakterház húsz évvel ezelőtt romos állapotban volt. Azóta nagyon szépen felújították. Vasúttörténeti kiállítás látható benne

Elérkezett pünkösd szombatja, a hagyományos csíksomlyói mise napja. Buszunknak a szertartás színhelyétől négy kilométerre sikerült leparkolnia. Onnan gyalogoltunk a hegyre. Hatalmas tömeg ment fel a Nyeregbe. A szélrózsa minden irányából érkeztek zarándokok.

Ha valaki magyarázatot kérne arról, hogy miért mentem el ötödszörre a csíksomlyói misére, összetett választ tudnék csak adni. A mai világban hitünk megőrzéséért nagyon sokat kell tennünk. Nem könnyű az információs zűrzavarban vezérfonalat találni. Jártunk akkor is a Nyeregben, amikor madarakon kívül senki nem volt ott. Mindig azt lehet érezni, hogy azon a helyen Ég és Föld összeér. Kézzelfogható Isten közelsége. Döbbenetes, egyben felemelő érzés, százezrekkel fent lenni a hegyen. Azokkal a százezrekkel, akik Istent keresik, Szűzanyát keresik, és nem mellesleg magyarok is! Magyarok jönnek Kárpát-haza és a világ minden tájáról. A misét celebráló szombathelyi püspök a szentbeszéd keretei között nagyon fontos gondolatokat osztott meg velünk:

Szeretet és összefogás kell a világnak és a magyar népnek, nem gyűlölet. Krisztus vezetésébe kell kapaszkodni, mert ő előttünk jár a nehéz időkben is. A hitet, a családot és a keresztény értékeket meg kell őrizni, és ebből lehet jövőt építeni.

A püspök Szent Ferencet, Márton Áront és a Szűzanyát állította példaként: Szent Ferenc a szeretet és az egyszerűség, Márton Áron a hűség és az igazság védelme, Mária pedig az Istenre mondott igen miatt lett fontos útjelző.

Csíksomlyón minden alkalommal megerősödünk hitünkben és magyarságunkban!

Elérkezett pünkösd vasárnap. Tamás, utunk szervezője, tudta, hogy a Madarasi Hargitán szentmisét mondanak. Ivó felől busszal mentünk föl a menedékházhoz. Innen még jó két kilométer gyalogos hegymenet vezetett fel a mise helyszínére, a székelyek Szent Hegyének csúcsára. Turulmadár védőszárnyai alatt felállított oltáron celebrálták a szentmisét. A Madarasi Hargitán is velünk volt Isten, akiben őseink is hittek. Egészen idős emberek is felgyalogoltak a megerőltető ösvényen. Kicsit feljebb, a kopjafaerdő mellől, csodálatos kilátás nyílt a völgyre.

A misén részt vett egy csendőr egyenruhát viselő hazafi is. Mivel óriási becsben tartom a valamikori csendőrséget, megkértem egy közös fotóra. Őrök emlék marad.

Visszaút során meglátogattuk zarándoktársunk barátait Szentegyházán. Itt is hagyományos székely vendégfogadásban volt részünk. Rengeteg kürtőskalácsot sütöttek. Voltak sós sütemények, és torok sem maradt szárazon. Elcsodálkoztam azon, hogy május végén nyílt még a tulipán, nálunk régen elvirágzott már.

Annak ellenére, hogy nagyon fárasztó volt ez a nap is, úton hazafelé még betértünk a Csíksomlyói Kegytemplomba, hogy a Boldogságos Szűz Mária elé vigyük imáinkat. Székelyföldi utazás során ez soha nem maradhat el.

Utazásunk utolsó teljes napján Békás-szoros és Gyilkos-tó felé vettük az irányt. Korábban többször jártam mindkét természeti csodánál. A Békás-szorost és Gyimesbükköt a román állam Hargita megyével szomszédos román megyéhez sorolta. De a szirteket nem tudják arrébb vinni, és a tóban is sziklaszilárdan állnak a fenyőcsonkok. Vasoxid konzerválja azokat, miképpen magyarságunkat óvja nyelvünk és hitünk.

Úton szálláshelyünk felé még megálltunk Gyergyószentmiklóson. Megnéztük a Szent Miklós templomot. Visszatérve szálláshelyünkre, vendéglátóink csodálatos vacsorával vártak bennünket. Egyik este meglátogatta szálláshelyünket egy medve is… Töltött káposzta hűlt a kinti sütőn, az illat csalhatta oda az állatot, szerencsére egyikünk sem volt kint. Megtapasztalhattuk, hogy a MEDVE NEM JÁTÉK!!!

Elérkezett a hazautazás napja. Fájdalmas búcsút vettünk szállásadóinktól, Székelyföldtől, a csodálatos tájtól, a viszontlátás reményében.

Hazautunk hosszú és fárasztó volt. Megálltunk Farkaslakán; Tamási Áron sírját is megkoszorúztuk. Rövid pihenőkkel érkeztünk meg Székesfehérvárra, este nyolc óra felé. Zarándoktársaimra még százhúsz kilométer várt Kapuvárig.

Nagyszerű, lélekben felemelő, az előttem álló hetekhez, hónapokhoz talán erőt adó utazás volt. Köszönöm, hogy részese lehettem!

Köszönöm a szervezőknek, barátaimnak és minden társamnak!