Zajló kövek morajlása – könyvajánló
Picit több mint negyven év összepréselve egy kötetbe. Ez önmagában még nem egy egetrengető dolog gondolhatnánk, – amennyiben elénk tesznek egy kötetet azzal, hogy olvasd el, ha kedved tartja.
Nos, én most ezt teszem: olvassátok el! Elfogult vagyok a szerzővel kapcsolatban – ki nem lenne az, ha gyerekkori cimborája, osztálytársa és barátja a szerző?
Barangolás a történelemben, egy érdekes életmű egy elhivatott embertől, aki talán véletlenül cseppent bele múltunk titkaiba valamikor a nyolcvanas évek közepén.
Mészáros Péter, a Zajló kövek morajlása című dokumentum-kötetét ajánlom figyelmükbe.
A történet elkalauzol minket a Horthy-család háború utáni eseményeibe, részben Özvegy Horthy Istvánné Edelsheim Gyulai Ilona az, akinek segítségével némi rálátást kaphatunk a konszolidáció időszakára és Ilona asszony ügyes-bajos dolgaira a kommunizmus bukását követően, főleg Elefántot (korábbi lakhelyük) érintő hivatalos és nem hivatalos események szomorú kimeneteléről. Továbbá arról is, hogy hogyan került kapcsolatba egy felvidéki fiatalember az említett hölggyel, annak nővéreivel és fiával ifj.Horthy Istvánnal.
A szerző teljesen hitelesen írja meg az eseményeket, dokumentálja levelezését Ilona asszonnyal, a forráshűség nem kérdéses.
Korábban már Kepes András is készített riportfilmet Ilona asszonyról Portugáliai otthonában, de elfelejtett megemlíteni olyan fontos részleteket, amelyek a család levelezésinek rendszerezéséhez fűződnek és kizárólag a szerző érdemeit képezik.
Ezekre a dolgokra lehet rákeresni Özvegy Horthy Istvánné Edelsheim Gyulai Ilona Becsület és kötelesség című könyvében is.
A könyv elérhető az ismertebb könyvkereskedésekben – korlátozott számban.




