Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Hunyadi – filmsorozat

  • 2025.07.28.
  • by Csizmazia P.

A Hunyadi című filmsorozat képernyő elé szögezett, talán nem véletlenül.

Művészi alkotások megítélésében lehet szubjektivitás, ami valakit tűzbe hoz, másokat hidegen hagyhat. Mi tagadás, engem Hunyadi tűzbe hozott. A sorozat mindvégig feszes cselekményű, a történet egy pillanatra sem engedte lankadni figyelmemet. Kiváló dramaturgia mellett, remek színészek formálták meg a szereplőket, a kosztümök, díszletek hibátlanok voltak; a rendező még arra is ügyelt, hogy egy-egy jelenet helyszínét pontosan tudjuk azonosítani, hiszen jártunk Budán, Vajdahunyadon, Isztanbulban, Várnán, Bécsben, Milánóban, Rómában és Nándorfehérváron. A csatajelenetek megjelenítették, hogyan zajlott a vérengzés. A filmzene megfelelően festette alá a cselekményt. Egyszóval a Hunyadi, mint film, nézőpontomból szinte tökéletesnek tűnt.

Esetünkben sokkal többről van szó, mint csupán művészeti élményről! Ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik középiskolában nem érettségizett történelemből! Ez tragédia volt! A tananyag az akkor uralkodó filozófiának megfelelően, a dialektikus materializmus talaján állt, szinte valamennyi kort, valamennyi történelmi eseményt az osztályharc részének tekintette. Sok mindent meghamisítottak, sok dolgot elhallgattak. A történelemből kommunista propagandát csináltak. Nem is élveztük a történelemtanítást, akik jogra, bölcsészkarra szerettek volna bejutni, megtanulták.

Ez azért is gyalázatos volt, mert rést vert az általános műveltségbe. A történelem, a régi korok eseményeinek ismerete nemcsak műveltségi kérdés, hanem sokat hozzátehet a világnézethez, formálhatja gondolkozásunkat.

Természetesen azért, mert nem volt kötelező érettségizni belőle, lehetett volna foglalkozni vele. Nem emlékszem egyetlen olyan tanárra sem, aki arra ösztönzött volna, hogy foglalkozzunk törivel, bár kaptam könyveket (pl. Képes Történelem) abban is ugyanaz a maszlag volt, mint a tankönyvekben. Ami sokat segített a magyar irodalom volt. Az Egri Csillagok irodalmi eszközökkel rajzolt meg egy korszakot, rengeteg olyan regény, vers született, amelyek bemutatták korukat, kihagyhatatlanul érintve a történelmet is. Arra azonban semmi sem ösztönzött, hogy elmélyedjek benne, netán megtanuljam egyes részeit.

A Hunyadi sorozat azért is jó volt számomra, mert bár számtalanszor láttam Erkel Hunyadi című operáját, fogalmam sem volt arról, miért végezték ki Hunyadi Lászlót. Tudtam, hogy volt egy csata Várnán, de hogy mikor, kik ütköztek, s hogy elesett a király, talán nem is hallottam soha. A film arra ösztönöz, hogy utánanézzek dolgoknak, ezt tagadhatatlanul könnyebbé teszi a világháló és a mesterséges intelligencia. Utóbbitól mély kutatást kérve, rendkívül alapos ismertetéseket lehet kapni egy-egy kérdésről.

A Hunyadi sorozat rádöbbentett arra, hogy történelmi ismeretek hiánya mennyire nagy baj, de arra ösztönöz, hogy amit tudok, pótoljak, s ez sem kevés!

Illusztráció: wikiwand.com


Vízilabda VB Szingapúrban
Nyaralás Cserépfalun
Filmművészet fimsorozat Hunyadi János történelem történelem tanulás

Related articles

Tatai élmények (1.) – Kőfaragó…
A Magyar Film Napja
Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel,…
A Nemzet Aranyai
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

guest

3 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Kohus Peti
Kohus Peti
2025.07.28. 17:08

Igazi monstre produkció.Többször kellet megnéznem egy-egy részt,megértés szempontjából első sorban,másrészt-olyan össze-vissza sugározták ,hogy nem lehetett lekövetni,vagy igazodni hozzá…

Ahogy írtad,Doki,utána kellett nézni több dolognak a történelemben ahhoz,hogy képbe legyünk a filmben látott eseményekkel,személyekkel stb.

Persze voltak hibák,de ezeket első sorban mozihibáknat tartom-pl.voltak szereplők,hogy éveken át nem üregedtek,vagy nem váltottak ruhát,ezek engem bosszantottak,de hát azelőtt is voltak filmek,ugye,hogy nem kellett pénzt költeni mosodára.

Előzőleg már láthattuk az Erdély c. sorozatot,ugye a Tündérkert I tárult elént,Báthory Gáborkával.remélem lesz folytatás,ahogy a Hunyadit is tovább viszik.

Ami a regényt illeti,elkezdtem olvasni,de az 1. kötet közepén abbahagytam.Túl bonyolult volt a történet és nagyon előlről kezt Bán Mór.de arra rávilágít,hogy a Hunyadiak bizony nem tiszta magyar vérrel rendelkeztek.
Ha esetleg valaki olvasni szeretné a történetet,legalább 12 rész,több ezer oldal.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2025.08.01. 09:31
Válasz a következőnek  Kohus Peti

Tündérkertet elkezdtem nézni, de közvetlenül a Hunyadi után nagyon lapos volt, de majd nekiugrom.

A Hunyadit valóban összevissza sugározták, menetközben feladtam a nézését, sajnos streaming csatornát kellett választanom a zökkenőmentes filmnézéshez.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2025.08.01. 13:46
Válasz a következőnek  Csizmazia P.

Talán az az oka a laposságnak,hogy Báthory Gábor inkább a nőket vitte harcba,meg a bort pusztította,ezért nem volt annyira látványos a sorozat.
Egyébként olvasva jobb a történet,drámaibb és áttekinthetőbb,no meg talán több benne a valósághoz köthető esemény.

Ami talán közös mindkéz sorozatban,az a vizuális élmény,talán a rendezői munka közös,de ennek nem jártam utána.
Mindenesete lekötött a sorozat.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló 2025.10.24.
  • Ismerős Arcok koncert Tatán 2025.10.19.
  • Öt nap Londonban és környékén 2025.10.11.
  • Kormoránosok találkozója Verőcén 2025.09.25.
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam 2025.09.17.
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban 2025.09.10.
  • Nyaralás Cserépfalun 2025.08.01.
  • Hunyadi – filmsorozat 2025.07.28.
  • Vízilabda VB Szingapúrban 2025.07.22.
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.

Legutóbbi bejegyzések

  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló
  • Ismerős Arcok koncert Tatán
  • Öt nap Londonban és környékén
  • Kormoránosok találkozója Verőcén
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban
  • Nyaralás Cserépfalun
  • Hunyadi – filmsorozat
  • Vízilabda VB Szingapúrban
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!

Legutóbbi hozzászólások

  • Csizmazia P. on Sportvilág: “A győri eset és a labdaszedő fellökése vállalhatatlan, teljesen ellentétes mindazzal a szellemiséggel, amelyet a sport képvisel. A szurkolói különvonat…” okt 25, 15:43
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Zajlik az élet a Fradi körül…nem akarok állást foglalni egyik esemény mellett sem,de azért érdemes említést tenni az utóbbi hetek…” okt 25, 08:46
  • Csizmazia P. on Ismerős Arcok koncert Tatán: “Mozgásművészet, tánc nagyon jól kiegészítette a zenét, Kárai Bori és partnere több dal elhangzása alatt táncolt, nagyon szép viseletekben. Az…” okt 20, 06:36
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Nemcsak a döntetlenre, hanem a mutatott játékra is büszkék lehetünk, ezt akkor is így gondolnám, ha nem tudtunk volna a…” okt 15, 17:24
  • Csizmazia P. on Öt nap Londonban és környékén: “Leggyakrabban tőkehalból, ritkábban foltos tőkehalból készül.” okt 15, 17:17
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Értékes pontot raboltunk Portugáliától!Csak a rádión keresztül követhettem a meccset,ma visszanézem.” okt 15, 10:51
  • Kohus Peti on Sportvilág: “A focimeccs 2.félidejét lányommal tekintettem meg.Az 1. félidő a Puskás c.musicalen „élőben” történt részvételem miatt ne volt lehetséges. Az előbbi…” okt 13, 08:35
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “A mögöttünk hagyott héten két olyan sportesemény is volt, amelyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Előbbi akár címlapra is…” okt 13, 07:23
  • Kohus Peti on Öt nap Londonban és környékén: “Köszi ezt a komoly és részletes beszámolót.Végigolvasni is hosszú volt,élményekben gazdagodtál rendesen. Egy kérdésem lenne:a hal vajon milyen fajtából készül…” okt 12, 09:58
  • Schönfeld Bea on Kormoránosok találkozója Verőcén: “Köszönjük szépen a beszámolót” szept 30, 07:37
  • Csizmazia P. on Kormoránosok találkozója Verőcén: “Örömmel tettem közzé Kohus Peti beszámolóját! Sajnálom, hogy nem lehettem ott, de ami késik, az nem múlik! Örülök, hogy sokan…” szept 26, 18:43
  • Kohus Peti on Mesterségek Ünnepe a Budai Várban: “Agyarország.A Tankcsapda talán 20 évvel ezelőtt megénekelt egy világot,hát,sok mindenben előrelátó volt Lukács.” szept 11, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Szerintem a belga bíró korrektül vezetett. A német egyértelműen ellenünk fújt, kulcsjátékosok kaptak sárgát. De Sallai, vagy Varga fegyelmezetlenségét nem…” szept 11, 10:47
  • Kohus Peti on Sportvilág: “At utolsó kérdésedre a válasz:nem jó ez így.A magyarázat benne van posztban.Anno két évig tartottak a selejtezők… Az írek elleni…” szept 11, 10:35
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Megnéztem a magyar labdarúgó válogatott első két csoportmérkőzését, amely a következő világbajnokságra való kijutás eldöntésére szolgál. A két meccsen hat…” szept 10, 19:04
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Vasárnap a rekkenő hőség miatt két focimeccset is megnéztem. Az angol szuperkupa döntőjét elsősorban a Liverpoolban játszó két magyar válogatott…” aug 14, 10:11
  • Kohus Peti on Nyaralás Cserépfalun: “Mintha tegnap jöttünk volna haza onnét…igaz,picit errébb tanyáztunk tavaly,de Mezőkövesd környéke és a Bükk sok látnivalót rejt magában. Lefagyok,hogy olyan…” aug 1, 13:58
  • Kohus Peti on Hunyadi – filmsorozat: “Talán az az oka a laposságnak,hogy Báthory Gábor inkább a nőket vitte harcba,meg a bort pusztította,ezért nem volt annyira látványos…” aug 1, 13:46
  • Csizmazia P. on Hunyadi – filmsorozat: “Tündérkertet elkezdtem nézni, de közvetlenül a Hunyadi után nagyon lapos volt, de majd nekiugrom. A Hunyadit valóban összevissza sugározták, menetközben…” aug 1, 09:31
  • Kohus Peti on Hunyadi – filmsorozat: “Igazi monstre produkció.Többször kellet megnéznem egy-egy részt,megértés szempontjából első sorban,másrészt-olyan össze-vissza sugározták ,hogy nem lehetett lekövetni,vagy igazodni hozzá… Ahogy írtad,Doki,utána…” júl 28, 17:08

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz