Lehetett volna egy kérdőjelet a cím végére biggyeszteni ?

Egy év számtalan ünnepe közül, eddigi életem leginkább várt és legtöbb örömöt hozó napja, karácsony volt. Kisgyermek voltam, az Üllői úton laktunk, akkor még szokás volt a betlehemezés. Becsöngettek, énekeltek szenteste délutánján, majd a szépen díszített fenyőfa, alatta talált játékok, ételek és a fenyő mindent belengő illata szívmelengető volt. Akkor még szüleimmel alkottunk családot, eltelt sok-sok év, megtudtam, nem Jézuska hozza a fát, de ettől az ünnep, még ünnep maradt.

Az egyetemi évek karácsonyait beárnyékolta a vizsgaidőszak, már karácsony előtt megkezdődött és január közepéig tartott. Hiába félév, volt olyan szigorlat, amely erre az időpontra esett, gyógyszertan volt az utolsó tantárgy, amelyen bárkit elkaszálhattak, január 3-án szigorlatoztam belőle.

Elkezdtem dolgozni Mosdóson, természetesen beosztottak ügyelni, december 24-ét és 25-ét munkával töltöttem. Az ápolt gyerekek közül akit lehetett hazaengedtünk, így csak a nagybetegek és azok maradtak, akiket nem vittek haza, vagy nem volt hova menniük. Nagyon szomorú karácsony volt. Körzeti orvosként is kellett ügyelnem, de este hétig tartott, így az ünneplés sem maradt el.

Amikor azt gondoltam, hogy családot alapítottam, közösen karácsonyoztunk, a féléves Benedeket tettük a fa alá, gyönyörű este volt. Majd jöttek az elmaradhatatlan pásztorjátékok Benedek szereplésével, utána az ünnepi gyertyagyújtás, csomagok bontása, halászlé és mákosguba. Ezek az évek is elszaladtak, Benedek kirepült, családot alapított… Márti pedig immár több mint két éve halott. Édesanyám 2025-ben betöltötte századik évét, lassan két éve combnyaktörést szenvedett, azóta ápolási osztályon gondozzák. Körülnézek, azt látom, fiamon kívül nincsen senkim… („Ahogyan él, a végén úgy marad egyedül, nem lesz már semmi, mit szeretne legbelül.”)

Benedek javasolta, 2025-ben menjünk el együtt – feleségével, kisfiával és felesége szüleivel – szállodába karácsonyozni. Összességében nagyon jó volt, hiszen munkám miatt már az erőm legvégén voltam, karácsony előtt tizenegy napot dolgoztam egyetlen pihenőnappal, két egymást követő vasárnap is ügyeletes voltam… A fürdő, a szauna felfrissítettek, svédasztalos reggeli és vacsora volt, sikerült is vagy három kilót felszednem. Szenteste volt halászlé, a mákos gubát töltött káposztával pótoltam. Ugyanúgy megajándékoztuk egymást, mint régebben, de azok az illatok és az hangulat és érzés már nem tért vissza, veszteségeink, halottaink hiánya nem orvosolható.

Igen, júliusban megszületett unokám, Csizmazia Milán, ezek voltak az év igazán boldog pillanatai, szinte az egyetlen reménysugár…

A Pilvaxot is elhanyagoltam, minden évben szoktam valamit írni karácsony apropóján, ha mást nem visszaemlékeztem egy csodálatos karácsonyi zenealbumra. A régi Pilvax összeomlott, halott oldal volt, de őrizte a múltat, nem jártam vissza, nem frissítettem, elmúlt… Év elején visszagondolunk az előző évre és megpróbálunk a jövőbe tekinteni.

2025 is fájdalmas veszteségeket hozott. Meghalt Székely György barátom, vele a Kormorán Baráti Körben ismerkedtem meg, haláláig őriztük barátságunkat. Fájdalmas űrt hagyott maga után, engem pedig felkészületlenül ért a gyászhír, nem beszélt betegségéről. Meghalt Veress Norka is, őt is a KOBAK-ban ismertem meg, egy darabig még egymás íjászéletének részei voltunk, gyermekeink jó barátok lettek, de ők másfelé vették az irányt, így a elveszítettük egymást, mégis végtelenül fáj, hogy nincs többé.

A Pilvax nagyrészt őrzi 2025 emlékét. Voltam sok Ismerős Arcok koncerten, nagyon jó év volt, vonósnégyessel, ’56-ra emlékezve, utoljára egy korábbi album anyagát felelevenítve, Tatán és Felvidéken… eljutottam Londonba, Toszkánába, Stuttgartba, sörözhettem Cesky Krumlovban, nagyszerű élményeket szereztem. Folytatom az íjászatot (sajnos nem akkora intenzitással, mint korábban), járok kettlebell edzésekre, piacozok, gyakran élvezem a főzés örömét. Mindezeket teljesen egyedül…

Lehetne keseregni azon, hogy eddigi életem során soha nem voltunk akkora fenyegetettségben, mint most. Oroszország háborút folytat Ukrajnával, nem tudom, hogy valójában miért. Ha arra gondolok, hogy 1849-ben, 1944-45-ben és 1956-ban vért, rombolást, halált hozott az orosz-szovjet hadsereg átgázolása hazámon, most sem kívánom, hogy újra határosak legyünk velük. De ha Ukrajnára gondolok, nem lehet elfelejteni, hogy Kárpátalján szinte ugyanannyira rossz a magyaroknak, mint Erdélyben Ceausescu alatt volt. Csak azért imádkozhatunk, hogy szűnjön meg az esztelen vérontás, hallgassanak el a fegyverek! Európa fura urai nem ezen munkálkodnak, háborús pszichózist szítanak és ellene dolgoznak az amerikai elnök béke-erőfeszítéseinek. Azt hiszem az az elit egy velejéig korrupt, megvásárolt és ráadásul végtelenül buta tisztviselők gyülekezete. Még hogy a történelem nem ismétli önmagát ?!? Ismét Kompország lettünk, ütközőzóna, jelenleg még a komp nem kormányozatlanul vergődik, mert kormányosa uralja, de az áprilisi választásokon elszabadulhat a pokol, beteljesülhet sorsunk.

Egyáltalán nem látom pozitívan magam, szűkebb és tágabb környezetem jövőjét, ezért nem tettem kérdőjelet az írás címének végére. A műsor folytatódik, nagyon várom az Ismerős Arcok koncertjét a Papp László Sportarénában, január 10-én kezdődik a Vízilabda EB, beindul az íjászszezon, folytatódnak a kettlebell edzések, talán lesznek borkóstolók is, tervezek nagy utazásokat, lesz íjásztábor, azután lassan minden elmúlik…