60 évesnek kellett lennünk az első repülőutunkhoz. Ehhez köthető ez a kirándulás. Nejem ugyanis visszafoghatatlan vágyat táplált magában a repülés iránt-hát megkapta gyerekeinktől a kerek évforduló alkalmából.
Én mint csendestárs voltam jelen, ugyanis rettegtem a repüléstől és az azzal járó hercehurcától, és ezek az aggályaim pontosan visszaköszöntek úgy a Liszt Ferenc reptéren, mint a visszaútnál Varsóban. Szóval, ha rajtam múlt volna, sosem repülök.

Csütörtök este indult a gépünk fél 8-kor, egy óra múlva landoltunk a Chopin reptéren. Látva, hogy kb. ötször akkora, mint a pesti reptér, azonnal bekapcsolt a „mi lesz velünk a visszaúton” állapot és végigkísért az ottlétünk folyamán egészen addig a pillanatig, amíg nem ültünk be a gépünkbe hazafelé…

Varsóban magántaxi-szolgálat várt ránk, luxusmerci, bőrülők, stb. Talán 15 perces kocsikázás után a szállóhoz értünk, talán 2 perc alatt becsekkoltunk és a szobánkban lecuccoltunk.
Azonnal éttermet kerestünk és találtunk is egy pizzériát a közelünkben. Némi nyelvi problémák leküzdése után rendeltünk és picit később elfogyasztottuk életünk legfinomabb pizzáját.
Közel laktunk a központhoz, aki ismeri Varsót, a Nemzeti Múzeum melletti utcában, a Smolna-n. A közeli nagy útkereszteződésben igazi, hatalmas pálmafa áll, könnyű volt megjegyezni, hol lakunk.
Vacsora után ágyikó.

Reggel kipihenve ébredtünk, reggeli után buszjegyeket kellett szereznünk. 3 napos jegy 36 PZL/fő (kevesebb, mint 9 Eu), korlátlanul használható minden járműn, elég az első alkalomkor aktiválni.
A szállodában volt térkép és ez nem több volt, mint amit szükségesnek tartok egy idegen városban. Még odahaza megismerkedtem a lehetséges járatokkal, busszal mentünk az Óvárosba. 10 perc alatt odaértünk és nyakunkba kaptuk a csodaszép varsói óvárost.

A Palota-téren kezdtük a túrát, majd a várfallal folytattuk, a Barbakant keresve. A közelben van Antall József emléktáblája.
A Barbakan tulajdonképpen a várkapu bástyákkal, csodálatos építmény. Alatta vonultunk be a történelmi óvárosba. Az épületek sora csodálatos látvány, eltér a mi építészeti jellemzőinktől, talán Prágára jobban jellemző stílussal, de ez csak az én suta gondolatom. Bevallom, az utazás előtt nem mélyedtem el a lengyel történelemben, kivéve a látványosságokat, melyeket fel szerettünk volna keresni.

Itt leltünk rá a Főtérre, rengeteg kávézó, étterem és turista szeli át a Szirén szobrot a szökőkúttal.

Innét folytatva a sétát templom templomot követ, majd visszaértünk a Királyi palotához. Természetesen megnéztük a kiállításokat. A leghosszabb útvonalat választottuk. A királyi rezidencia, a királyi palota, a képtár, ezek általában szekcióként választható tárlatok. Nem kell minden részlegre egyben jegyet váltani, de mi mindent szerettünk volna megnézni.
Több, mint 3 órát nézelődtünk. A palotában legalább 4 trón volt és két trónterem, minden csili-vili, felújított, a stukkóval kezdve a falakkal folytatva egészen a parkettáig-mintha nemrég restauráltak volna mindent.
A képtárban két darab eredeti Rembrandt-festmény és egy grafika található-állítólag a művész a grafikát ebben a palotában rajzolta. A képeket az akkori uralkodó vásárolta, lehet, hogy megrendelésre, de itt némi csúszásban vagyok nyelvismeret híján…

A palotalátogatás délután ért véget, korgó gyomorral és persze elfáradva vendéglőt kerestünk. Ennek aztán nem volt híja, terasz teraszt ért. Beültünk abba, ahol volt hely.
Nejem ragaszkodott a helyi specialitáshoz, zsurekhoz, ami egy savanykás, húsos-kolbászos-tojásos-kovászos leves. Én gondban voltam, mint általában mindig, amikor nincs az étlapon pöri, rántott szelet vagy főzelék…

Innét még elutaztunk a volt gettó felé, ami gyakorlatilag az óvárossal határos. Szinte semmi sem maradt meg belőle, egy emléktábla és egy falmaradvány emlékeztet a helyre. Ezen a városrészen megmutatta magát a modern Varsó, de ezt már másnapra hagytuk.

Este még hirtelen felindultságból lefutottunk a hotel vendéglőjébe egy fagyira-ne tessék megijedni, a nejem fagyizott-meg egy sörre. Az aktuális meccsből is láttam egy félidőt, de aztán ágyikó.

Másnap szombat volt, reggelt követően ellátogattunk a közeli Varsó-középbe. Itt van a központi pályaudvar (vonatszerelvényt nem láttunk, talán a föld alatt van a pályaudvar), a Zlata Tarasa pláza és picit odább a Kultúrpalota. Ez Sztálin elvtárs ajándéka a hős lengyel népnek, olvastam egy beszámolóban erről a monumentális épületről, amely több intézménynek ad otthont, egyebek között technikai múzeum, színház, konferenciaközpont és még ki tudja, minek ez az egyébként impozáns palota.

Itt körülnézve hatalmas felhőkarcolókat láthatunk az égbe meredni. Legalább 11-et számoltam meg. Lehet, hogy több is van, de hát ugye nem látom az erdőtől a fát.
A plázába is be kellett nézni, mert feleség Őnagysága muszálybemennivennivalamitazunokáknak címen KIHAGYHATATLANNAK minősítette ezt a szintén kolosszust-mert ez sem kicsi,

Ezt követően a Nemzeti Múzeumba buszoztunk. Belépő (minden tárlatra) 45 PZL, választható opció szintén. Volt Egyiptom, Faras-tárlat. Ami engem nyomasztott, egy egyházi tematikájú kiállítás oltári faragványokkal, feszületekkel, triptichonokkal, bibliai eseményeket megjelenítő figurákkal. Nem szerettem. Gyorsan átfutottam a termeken.
Volt egyházi ereklyéket bemutató gyűjtemény, fegyverek, sok-sok tálaló eszköz, természetesen fegyverek és a koronázó ékszerek. Csodálkoztam is, hogy a királyi korona csak ott van egy üvegfal mögött. Megkérdeztem, hogy eredeti-e (ugye Prágában az eredeti koronaékszerek a Szent Vitus katedrálisban vannak elzárva, a miénket őrzik a Parlamentben) és a válasz az volt, hogy igen, ez az eredeti korona, de a drágakövek mind másolatok, az igaziak el vannak rejtve…

Na és a Nemzeti Képtár. Erre nehéz mit írni. Matejko neve mond valamit nekem, hatalmas történelmi vásznait láthatjuk, szerintem ő ugyanaz a lengyeleknek, mint nekünk Munkácsy. Matejkónak is van itt több nagy méretű vászna, a legnagyobb alig kevesebb, mint 40 négyzetméter.
Egy kép volt ismerős nekem, Báthory Istvánnak behódolnak Rettegett Iván követei címmel.

Később a további tárlatokon is láthattunk rengeteg festményt, korszakok szerint, reneszánsztól kezdődőleg. Caravaggio is volt egy darab, ahogy itt is találtam egy Rembrandtot és egy van Dyck-képet.
Sajnos a rengeteg festőt képtelen voltam megjegyezni. Ennyi festmény láttán arra a következtetésre jutottam, hogy a Louvre-ban is hasonló lenne a dolog, olyan sok kép van kiakasztva, hogy esély sincs megjegyezni, kiét látod… talán a Mona Lisát leszámítva.

Ez a múzeumlátogatás 4 órát vett igénybe úgy, hogy minden tárlatot megnéztünk. Erős délután volt, mire végeztünk. Ideje volt étterembe vonulni. Buszra ültünk és az Óváros felé vettük az irányt, csakhogy a buszunk az első megálló után nem a megszokott irányba tért el… útlezárás miatt kerülő. Le is pattantunk róla és gyalog folytattuk utunkat.
Rövidesen találtunk egy teraszt és rendeltünk. Közben gyanús volt, hogy egy nappal korábban ebben a városrészben volt forgalom (busz, taxi és kizárólag engedéllyel rendelkező járművek) és feltűnően sok a rendőr is. Mint kiderült, bizonyos varsói vérengzésekre volt megemlékezés városszerte és ezzel egyetemben engedélyezett tüntetések is zajlanak-egy ilyen helyszíne volt az Óváros is. Ez megmagyarázta a rendőri aktivitást.

A késői ebédet követően visszaballagtunk a szállóba. Rákészülődtünk a másnap kora reggeli indulásra, mert vasárnap reggel 8 óra 10-kor indult a gépünk Pestre.
A taxi-exkluzív megjelenésű hölgypilótával és még exkluzívabb rendszámmal, D6 SATAN, a szálloda előtt várt ránk fél 6-kor. Hamarosan kirakott minket a reptéren, mi pedig elkezdtük a kalandjainkat egy újabb ismeretlen terepen. A vártnál ügyesebben becsekkoltunk, megtaláltuk a hazafelé vezető utat és a tervezettnél picit korábban elstartoltunk a felhők fölé. Budapesten simán ment minden, a taxis posztnál senki sem várakozott, azonnal kaptunk kocsit és máris kellemesen utazhattunk Kőbányára a gyér reggeli forgalomban.
Ugyanilyen kellemes volt a vezetés az M1-en Győrig, majd haza.
Fél kettőkor már csak emlék volt Varsó.