Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Balatoni tekergés – Kohus Peti

  • 2023.09.03.2023.09.03.
  • by Csizmazia P.

Egyszer már belefogtam, gyenge egy órát beszámoltam az idei túránkról, majd jöttek a képek, és sikerült eltüntetnem az addig írtakat…Ennyit a viszonyomról az okos telefonhoz.

Idén szállodában nyaraltunk, Balatonszárszó volt az ideiglenes otthonunk egy hétig. Július 15-én indultunk. Szombat révén számoltam némi fennakadással az utakon, ami végülis csak Siófoka érve vált valóra. Viszont azzal álmomban sem gondoltam, hogy közel 4 órát fogunk autóban tölteni Somorja és Szárszó között.

Ahogy azt előre tudhattuk, július legmelegebb hetét töltjük a Balcsinál – ez némi gondot vetett fel, tekintettel arra, hogy bringázni készültünk főleg. Már a szállodába érve szembesültünk a nyár és a hőség erejével. Amint elfoglaltuk szobánkat, kiderült, rosszul olvastam el a szoba felszerelését és a klímaberendezés hiánya azonnal mellbe hatóan emlékeztetett engem erre a tévedésre.
Szerencsére a recepción orvosolni lehetett ez a problémát-némi plusz Forintok ellenében komfortosabbá tettük a kirándulásunkat.

Az első napunk az ismerkedés jegyében telt el. Bár jártunk már Szárszón, azért volt mit pótolni helyismeret szempontjából. Vacsora után színházba mentünk, Pindroch Csaba egyszemélyes előadását néztük meg a rekkenő hőségben.

Másnap korán elindultunk az első túránkra. Kellett némi útmutatást kérni egy bringás fórumon, merre van arra Zala faluba, de pontos információkkal ellátva indultunk el. Földvár, Kőröshegy, a Kőröshegyi völgyhíd, Kereki, Pusztaszemes, Kapoly vonalon értünk el Zalába.

Itt a Zichy-kúria volt a konkrét célunk. Aki esetleg nem tudná, főleg a képek miatt látogattunk el ide, de ezen kívül bele láthattunk a művész és családja mindennapjaiba. Érdemes ellátogatni ide! A visszaút ugyanezen a vonalon esett meg, mivel Zala zsákfalu-kénytelen voltam tényként kezelni-tekintettel az egyre emelkedő meleggel és az útvonal tagoltságával, kemény húsz egynéhány kilométer várt ránk. Földvárra érve csobbantunk, majd kései ebédet vettünk és visszatekertünk szállásunkra.

Hétfőn rövidebb utat terveztünk be a meleg miatt. Szántód, Füred, majd vissza Tihanyon keresztül Szántódra. Persze csobbantunk is ,nézelődtünk is, kompoztunk is és szinte alig tekertünk kevesebbet, mint előző nap…Este vacsora után kimentünk a faluba és a főtéren élőzene fogadott minket. A váci diák-fúvósok zenekara szórakoztatta közönséget. Érdekesség, tavaly Révfülöpön találkoztunk ugyanezzel a zenekarral.Karma?

Kedden igazán lazítottunk. Már korán, kilenc óra magasságában közel 30 fok volt. A kertek alatt tekertünk Földvárra a kilátóhoz, ahol egyben vitorlás és hajózási kiállítás is található.

A kilátó szomszédságában látható a Pogány madonna c.filmben is látható Skála hajó (imádom ezeket a filmeket) és Méder Áron Carina hajója. Róla azt kell tudni, hogy ez a bátor tengerész ezen a lélekvesztőnek tűnő hajón 3 évig vitorlázott és kerülte meg a Földet. Gyakorlatilag ez volt a túránk leglazább napja, a pihenés jegyében telt el, ha annak minősül kb. 30 kilométer.

A következő napon improvizáltunk és felfedeztünk ismeretlen tájakat. Szárszó, Szólád, Kötcse, Teleki és Balatonőszöd volt a cél. Sajnos a tagolt terep és a rekkenő hőség beleszólt a tervünkbe. A visszaúton szerettük volna meglátogatni a nezdei szoborparkot, de kb. 1 kilométerrel a cél előtt feladtam – nem voltam hajlandó a bringát tolni, de még gyalogolni sem a hőségben dombnak fel, kimosott, esőáztatta ” utakon”…


Viszont láthattunk lőszfalba vájt borpincéket.


Kerekiben nagyon szomjassá váltunk, kitikkadtunk és embert nem láttunk, akitől vizet kérhettünk volna. Itt elborult az agyam,kedvem volt eldobni a bringát… Kerekiből végülis visszatekertünk Szárszóra és a strandon álltunk csak meg túlélni ezt a napot. Életem legfárasztóbb szakaszán voltunk túl, alig volt több 30 kilométer…

Másnap reggel vonatra szálltunk és Balatonszentgyörgyig zötyögtünk. A kupé ablakán kihajolva Tutajosnak képzeltem magam, amikor ő is álmai vakációjára utazott a Balaton partján. A helyi állomáson némi útbaigazítást kértünk, majd elbeszélgettünk egy útitársunkkal. A 74 éves hölgy Pestről, aki egyszerű bringával járja a Balcsit, simán bevállalva a melegben 30-40 kilométert. Hatalmas kalapemelésünk, asszonyom! A Csillagvárat néztük meg Szentgyörgyben. Ide is érdemes ellátogatni, főleg gyerekkel. Skanzen, panoptikum a Festetichek régi vadászkúriájában. Szentgyörgyből Berénybe tekertünk és elindultunk vissza Szárszóra sűrű csobbanások és pihenők közbeszúrásával.

Már jócskán elhagytuk Máriafürdőt, amikor ismerős bringára és utasára lettünk figyelmesek: ismerősünk a vonatról tekert kényelmes tempóban előttünk. Picit elbeszélgettünk a hölggyel, majd elsüvítettünk. Tudtam, még találkozunk. Így is lett, Lellén, vagy Bogláron egy hosszabb csobbanás alkalmával ért utol minket a hölgy ismét, ezúttal utoljára, mert számára itt véget ért a túra. Az esti vonattal ment vissza Pestre. Innét picit megszenvedtük azt a kb.17 kilométer Szárszóig. Ez a hőség nem kedvezett a kondinknak, bevallom férfiasan. Volt már hasonló túránk ilyen melegben, de az idei rekkenő hőség az eddigiek csúcsa, úgy látszott.

Az utolsó napon csak Siófokig merészkedtünk ismét vonattal. Bejártuk a várost, a kikötőt, ettünk, ittunk a visszaúton, csobbantunk is és elment a nap.

Másnap reggeli után összepakoltunk és haza autóztunk. Gond nélkül érkeztünk meg és adtunk hálát Istennek, hogy jól bánik velünk, mert megengedhettünk magunknak 1 hetet a méregdrága Balatonnál. Merthogy az eddigi csúcsköltekezésbe futottunk bele, nem vitás.

246 kilométer izzadtunk össze.


Atlétikai VB volt Budapesten
Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
Balaton Felvidék országúti kerékpározás

Related articles

  • Previous
  • Next
Néhány nap pihenés Gyulán
Egy hétvégénk Varsóban
Csíksomlyói zarándoklatom
Fagyott világ – téli Tihany
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

guest

1 Hozzászólás
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2023.09.03. 14:55

Mindig élvezettel olvasom beszámolóidat, elsősorban a Balatont imádó emberként.

Rettenetes, hogy a rekkenő hőség lassan elviselhetetlenné teszi a nyarakat, szoktam volt mondani, mára a klíma pontosan olyan elengedhetetlen kellék, mint a fűtőtest! Magam aug.27-én (szombaton) a csopaki strand árnyékot adó fái alatt úgy bírtam ki, hogy félóránként tíz percre bementem a vízbe…

Minden tiszteletem az említett hölgyé, aki lehetetlent nem ismerve teker ebben a borzalmas melegben, nem megfeledkezve a ti teljesítményetekről sem!

Azt hiszem én az ő korában alulról szagolom az ibolyát (nem a nőt, a növényt)…

Azért is jó volt olvasni soraidat, mert én leragadtam az Alsóörs – Tihany szakaszon. El sem tudom mondani, hogy mennyire szeretem látni az északi part hegyeit, akár a vízből északra fordulva, akár Veszprém felől leereszkedve Csopak irányába. Azt hiszem, ha itt élhetnék, újjászületnék!

A csopaki strandolásoknak megvan a maguk koreográfiája, Reggel egy fröccs és kávé, dél körül egy lángos (kis reszelt sajttal 2000 Ft), fürdés, olvasás, telefonozás… amikor jut idő hal az alsóörsi halsütödében (Fogas bisztró a neve). Idén augusztus 15-én jutottam el először imádott strandomra, utoljára pénteken, szeptember elsején voltam, de magamat ismerve, lesz még egy csobbanásom szeptemberben!

Pár kép az idei strandolásokról

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • Néhány nap pihenés Gyulán 2026.07.28.
  • Egy hétvégénk Varsóban 2026.07.22.
  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka 2026.06.10.
  • Csíksomlyói zarándoklatom 2026.06.07.
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa 2026.04.26.
  • Ecce homo! 2026.04.08.
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában 2026.01.25.
  • Fagyott világ – téli Tihany 2026.01.19.
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra 2026.01.11.
  • Ajándékok 2026.01.02.
  • Utolsó karácsony 2026.01.02.
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren 2025.12.07.
  • Öt nap Toszkánában 2025.11.29.
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló 2025.10.24.
  • Ismerős Arcok koncert Tatán 2025.10.19.
  • Öt nap Londonban és környékén 2025.10.11.
  • Kormoránosok találkozója Verőcén 2025.09.25.
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam 2025.09.17.
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban 2025.09.10.
  • Nyaralás Cserépfalun 2025.08.01.

Legutóbbi bejegyzések

  • Néhány nap pihenés Gyulán
  • Egy hétvégénk Varsóban
  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka
  • Csíksomlyói zarándoklatom
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
  • Ecce homo!
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában
  • Fagyott világ – téli Tihany
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra
  • Ajándékok
  • Utolsó karácsony
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren
  • Öt nap Toszkánában
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló
  • Ismerős Arcok koncert Tatán
  • Öt nap Londonban és környékén
  • Kormoránosok találkozója Verőcén
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban
  • Nyaralás Cserépfalun
  • Hunyadi – filmsorozat
  • Vízilabda VB Szingapúrban
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Néhány nap pihenés Gyulán: “Kedves város lehet Gyula.Nekem róla is Munkácsy jut eszembe róla,hiszen a sanyarú sorsó asztalosság betegséggel,váltólázzal vetett véget az Albrecht mesternél…” aug 1, 14:53
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Véget ért Ausztráliában a Vízilabda világkupa. Férfi válogatottunk a döntőben egygólos vereséget szenvedett a görögöktől. Rendkívül kiélezett, szoros küzdelem folyt a…” júl 28, 07:33
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én sosem szerettem az argentin focicsapato(ka)t. Kempes volt az egyetlen aki valahogy, mint egyén szimpatikus volt. Se Maradona, se Messi,…” júl 23, 23:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Vízilabda Világkupán női csapatunk 8:7-re kikapott Spanyolországtól. Nem értem a lebonyolítást, mert ezzel a vereséggel már csak helyosztót játszanak. A…” júl 23, 08:09
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én sehogy sem láttam,illetve addig a pillanatig néztem a közvetítést,amíg a szőke herceg és a kopasz úr a FIFA-szoborral simogatóst…” júl 22, 18:21
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “„Aida” és a mögötte álló program kicsit elvitte a fókuszt a VB döntőről. Nekem óriási csalódás volt az argentinok játéka…” júl 22, 16:22
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nagyon örvendek, bár Rudi reakciójától tartottam egy kicsit… :-)))) de így legalább többen tippeltünk, Aida fellépéséből ki-ki levonhatta a következtetéseket.…” júl 22, 16:20
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Semmi baj! 🙂 A mesterséges intelligencia sz…t sem ér. Ekkora pontossággal ember is eltalálhatta a továbbjutókat, eredményeket. Lásd: Krisztáéknak majdnem…” júl 22, 15:40
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Kedves Peti! Semmi gond, én saját magamat éreztem a legnegatívabbnak a VB-ről és a labdarúgás általános helyzetéről való eszmecseréink folyamán.…” júl 22, 09:08
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Szerintem volt is ilyen nevű, én is úgy emlékszem.” júl 21, 21:13
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én még a kezdet kezdetén rákérdeztem Aidára,de a doktor nem válaszolt arra a feltételezésemre,hogy a régi kobakos garnitúrából való csajszi…” júl 21, 18:24
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nos, a megérzésekről annyit, hogy két kérdés fordult meg a fejemben. 1. Ki lehet ez a titokzatos Aida, aki egyszer…” júl 21, 18:12
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Íme az ígért meglepetés! A tippjátékot valójában Kriszta és Sanyi nyerték! Aida nem valós személy, hanem számítógépes program, rossz elnevezéssel…” júl 21, 06:07
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nem voltál „fekete bárány”! Többé kevésbé mindannyian fanyalogtunk néhány dolgon, azt hiszem teljes joggal! Voltak a VB-nek jó, értékes pillanatai…” júl 21, 05:47
  • Kohuspeti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Köszi a szervezést és a közremüködést.Minden bizonnyal èn voltam a fekete bàràny ebben a csoportban,bocsánatot kérek föleg Ruditól és az…” júl 20, 18:12
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Köszönjük, hogy ismét közzétetted a játékot, és mindkettőtöknek a munkát vele! Gratulálunk Aidának a győzelemhez, mindvégig jó meglátásai voltak. Neked…” júl 20, 12:38
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Véget ért a VB és tippjátékunk. Mindenkinek köszönöm a fegyelmezett tippelést, Rudinak a háttérmunkát és az inspirálást! Este a rendes…” júl 20, 06:17
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ja nem!!!! 😅😅😅” júl 20, 00:04
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Most is nézzük, tegnap is így volt, bár Sanyi a félidő után lefeküdt aludni. Bevallom, én is a kanapén néha…” júl 19, 21:18
  • Kriszta és Sanyi on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Persze, igen, Argentína nyer. Bocs.” júl 19, 21:15

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
Back to top
wpDiscuz