A hívó szó belső hang, az Úr és a Szűzanya meghívója. Ott kell lenni, más választásunk nincs.

2022-ben is százezrekben szólalt meg a belső hang a hívó szót meghallva. Százezrek keltek útra, hogy ott legyenek a csíksomlyói Nyeregben pünkösdi szentmisén. Alighanem mindenki mást hozott lelkében, mindenki más szándékkal kelt útra, mást vitt haza, de közösek voltunk hitünkben, nyelvünkben, magyar nemzethez tartozásunkban.

Elzarándokolni az Úr színe elé soha nem könnyű feladat. Legyen szó szentmiséről, gyónásról, nem beszélve zarándoklatról, belső úton haladunk odáig. Az utolsó három alkalommal azt választottam, hogy menetrendszerinti vonatra szállva mentünk Csíksomlyóra, s tértünk haza onnét. Korábban hálókocsin töltöttük az utazás két éjszakáját, idén már nem volt hely, maradt az ülve éjszakázás.

Pénteken késő délután indult a vonat, átléptük a gyúnyhatárt, csak mentünk, mentünk, közben hosszabb-rövidebb időre el-elbóbiskoltunk. Pirkadatkor gyönyörű tájon, a Maros mellett ment a vonat, egyszer csak nyílt pályán megállt. Jött a hír: elromlott a mozdony. Csak álltunk, álltunk, a menetrendet böngészve számolgattam, mi az a legkésőbbi érkezési idő, amikor még odaérhetünk a misére. Több mint egy óra elteltével a szerelvény elindult visszafelé. Éreztem áthallást: van cél és van időkeret elérni valahová. Olykor megtorpanunk, olykor visszafelé haladunk… mégis, bármi történhet, oda kell érni! Ha kérünk, kapunk segítséget. Még Maroshéviz előtt jártunk, kisebb állomásra tolattunk vissza. Ott is teltmúlt az idő, egyszer csak elindultunk. Gyergyószentmiklóson a vonat megtelt helyi zarándokokkal. Két és fél órás késéssel érkeztünk meg Csíkszeredára.

Nem volt ismeretlen előttem a ránk váró hat kilométeres gyaloglás. A váróstól a kegytemplomig egyre meredekebb a gyalogút, az utolsó másfél kilométer komoly hegymenet, most versenyt futottunk az idővel is. Az éjszakai vonatozás után sem éreztem magam elgyötörtnek, a tűző napon, pár percre meg-megállva már a mise kezdete előtt felértünk, célba értünk.

Isten sokszor elvezetett a Nyeregbe, soha nem tudok betelni ennek a térnek szakralitásával. Mintha az égből tekintenénk le: alattunk a Csíki-medence, a Hargita ölelő karjainak fészekben vagyunk; a Somlyó-hegy kimagaslik, a hatalmas térben emberek, akikben két dolog biztosan közös: meghallották a hívó szót és magyarul beszélnek. Az érzés amely ott eltölt leírhatatlan. Boldogság és öröm mert sikerült, ott lehetek, érzem a Lélek kiáradását!

Az Egyház és a hívek szentmise keretei között ünnepelnek, bár a liturgikus szertartás részei helyünktől távol zajlanak, mégis annyira közel vannak, mint egy kis kápolnában. Krisztus, Szűzanya és a Lélek köztünk vannak. A szertartás végén közösen elénekeljük Himnuszainkat, majd búcsúzunk és lassan megtesszük a hazavezető út első lépéseit. Mindenki mást visz magával, más üzeneteket kapott, másként változtatta meg sorsát, életét ez az Istennel töltött idő.

Hálánk közös, meghívást kaptunk, elfogadtuk, lelki ajándékokkal tértünk haza. Lehet, ma még senki nem tudja mit fog ez megváltoztatni életében. Pax et Bonum! Legyen bennünk béke, áradjon ki a jóság és a szeretet!

Az út ezzel még nem ért véget, haladnunk kell tovább!

Az oldalsó nyilakra kattintva lépegethetünk a képek között.

Himnuszaink: