Elmenni messze... utazások közel s távol
Velencei hagyományos bringakör
Ahogy a cím utal rá, immáron sokadik Velencei-tókörünket teljesítettük. Teljesítettük?
Nem ez a helyes kifejezés a túrára. Egynapos tekerésről beszélek úgy, hogy gond volt elérni a 40-es kilométer mennyiséget, de erről részletesen az alábbiakban.
A Velencei-tavat megkerülni nem nagy kuszt. De! Mindig vannak felfedezésre váró helyek, amelyek gazdagítják ismereteinket. Ez a mostani túránk apropója is egyben.
Kezdjük a legelején: idén kétnaposra terveztük a kirándulást. Előre foglaltam szállást szokás szerint. Sajnos a törzsszállásunk szerintünk bezárt, ezért improvizáltam, a szallas.hu oldalon kerestem odút. Találtam is. Péntek kora délután útra keltünk és 4 óra körül megérkeztünk a szállásunkra.
Felmentük a szobára és azonnal tudatosult bennem az elhatározás, hogy itt nem maradunk…
Azonnal keresési funkcióra álltunk át és a 4. telefonos kísérlet sikeresnek minősült. Velencén kaptunk szállást. Igaz, háromszoros áron az eredetihez képest, de volt tető a fejünk felett.
Itt picit változtattunk az aznapi programon: kiesett a betervezett dinnyési kiruccanás. Az előre megbeszélt baráti összeröffenés helyszíne szintén korrekció tárgya lett. Végülis minden a helyére került, lett szállásunk – nem akármilyen -és barátunk is eljött utánunk a többletkilométerek ellenére egy beszélgetés erejéig. Ezúttal is köszönet ezért, mindannyiunk megelégedésére és – bátorkodom így nevezni – örömére. Kösz Doki!
Másnap eléggé hűvös reggelre ébredtünk, ennek ellenére korán, 9-kor nyeregbe pattantunk. Nadap felé vettük az irányt, mert nem volt szívem elkerülni – szerintem-Magyarország egyik legszebb erdei bringaútvonalát, Sukoró felé. Ilyenkor ősszel főleg ajánlom!
Sukorón a református templomnál egy nagy csoport helyi kollégára bukkantunk, akik szintén körútra készültek. Több alkalommal találkoztunk a további utunk során velük. Pákozdnál végre sikerült az arborétum megtekintése. Nem kevés nosztalgia volt bennem a több évvel ezelőtti, kobakos találkozónk apropóján. Élményünket növelte az azóta megnyílt vadaskert és a pihenőpark látványa. Soha nem tapasztalt élményben volt részünk, Bandi szarvasbika élőben mutatta meg, milyen is a szarvasbőgés és milyen is lehet(ne) a találkozás ekkora, fenséges vaddal az élő természetben-tessék vigyázni, csak magaslesből, ha nem vadászunk rájuk… A vaddisznók, őzek, dámvadak szintén csodálatos élményt nyújtottak nekünk.
Két órát is elvoltunk ott. Nem tekertünk sokat a következő állomásig. Miska huszár Pákozdon most kötelező állomáshely volt. Mindketten küldtünk fotót: az asszony a főnökének, amiért pénteken előbb elengedte a suliból – ez volt a feltétel, én meg a kollégámnak, mert hadd lássa, mekkora huszárunk van. Másrészt inspirációként, látogasson el ide ő is. Innét nem jutottunk messzire, csak a falu közepibe. Szüreti felvonulásba csöppentünk. Volt ott ló, szekér, kocsi, na meg a falu apraja-nagyja népviseletbe öltözve. Egyvalami viszont hiányzott: szüret lévén a lényeg, vagyis a bor!
A következő tervezett stáció Dinnyés volt. Itt meg kell jegyezzem, lévén a korai indulásnak, a pákozdi arborétumig alig találkoztunk kollégákkal. Viszont Pákozdtól akkora bringás forgalommal szembesültünk, amekkorával még a nyári Balatoni körútunk során sem.
Dinnyésen a Várparkban telt ház volt. Rengeteg látogató, rengeteg gyerek és sok látnivaló. Az igazat megvallva, engem a miniatűr várépítmények inkább a beléjük fektetett munka miatt fogtak meg, mint magában a látványukért, de a környezet és a hagyományőrzés, a mellette fekvő park lenyűgözött. Az itt eltöltött több mint egy óra nem veszett kárba. Szülők, nagyszülők, bátran keressétek fel ezt a szép parkot. Nem csak láttok ,tanultok is sokat!
Dinnyésről már csak Velence volt a cél. Agárdot elérve nem mentünk le a tó partjára, hanem a 7-es főút mellett tekertünk Velencébe. Ezt azért tettük, mert a tóban látványosan alacsony a vízszint és nem volt túl szép a kiszáradni látszó meder a part mentén. A mellettünk elsuhanó autóforgalom és a helység képe ennek kísérő látványa mellett döntöttünk a maradék táv alatt. Illetve pontosítok, én döntöttem így, mert nálunk a Süsü-haditerv van érvényben:én megyek elől, az asszony meg jön utánam.
Durván 4 órakor értünk vissza a szállóhoz.Amíg és felraktam a bringákat az autóra, addig a nejem elintézte a többi fontos dolgot. Konkrétan berakta a hűtőbe a bort meg a sörömet a szobán. Mire felmentem, csak fürdőgatyába bújtam és irány a fürdő…
Szerencsénk volt ismét az időjárással, nem tett keresztbe semmi, kivéve a szálláshelyet. De hát ez a rizikó benne van a pakliban. Ha a Kisszárcsa nyitva lett volna, akkor kevesebb a gondunk és olcsóbban megússzuk, de nincs okunk panaszra, jól éreztük magunkat és ez a fontos.
