„Kereszt áll az út szélén

Keskeny ösvény vezeti lábunk

Új időkre, dalokra várunk

Magyarnak lenni hivatásunk!”

(Koltay Gergely)

Kedves Mikes Kelemen!

Vitézlő Fejedelmünk már mindent megírt neked, amit akart, s Bólya Péter regényíró is elmondta amit szeretett volna, de nekem még akad mondanivalóm. Erdélyországból esténként írtam neked, mert olyankor úgy éreztem, hozzád szólok, neked mesélek, s együtt vagyunk. Bár nem serceg Rákóczi pennája a pergamenen, nem kopog Bólya Péter öreg táskaírógépe a papírlapon, arra gondoltam…

…igen, arra gondoltam, beköszönt az ősz és majd mennyire jó lesz a kályha mellett ülve, sült tököt majszolva visszagondolni Erdélyországra, elővenni a megsárgult lapokat és megfakult fényképeket, megnézni a borítékon az elmosódott bélyegzőt, visszaidézni azt, hogy milyen jó volt elindulni, úton lenni, megérkezni, kicsit kergetni a boldogság illúzióját…

Az első levél, 2021. augusztus 19. Úton Csíksomlyóra

Kedves Mikes Kelemen!

Hajnalok hajnala volt, irány Óbuda, barátomat és útitársamat, Székely Györgyöt felvenni. Kisvártatva ott voltam Gyuri háza előtt. Két táska, hajrá… Hungária körút, M5. Sok autó, de jó tempó. Kecskemét, tovább, millió kamion, hullámzó forgalom, egyre közelebb a határ. Tankolás még előtte. Mintegy 15-20 perc várakozás, kifelé csak a magyarok nézték az útlevelet, románt nem láttunk. Jó 20 km múlva az első benzinkút, autópálya használat, általános úthasználat (Rovinetta) vásárlás. Hajtás pajtás… itt egy órával előbbre jár, kb. 10-kor léptük át a határt, egyből 11 óra lett…

Arad, Temesvár mellett húztunk el. Alföld folytatása, minden növény szalmasárga, zöld alig, szinte sivatag. Távolban hegykorona, Ménes, Balla Géza borászata, Világos, fegyverletétel. Bitó, hóhér, tizenhárom (valójában tizenöt) áldozat a vesztőhelyen. 

Menj, az úton menj tovább, dombok, síkságok, lassan közeleg Déva, elszáguldunk mellette, ott áll a hegy tetején Magos Déva Vára, de megállni nem lehet. Előtte pihenő, szendvics, otthoni ízek. Még 200 km, s Nagyszebennél letérünk az autópályáról, Medgyes – hosszú, forgalmas város, torlódások – egyre közelebb van Segesvár. Három kilométerrel előtte hatalmas dugó, fél óra, mire kikecmergünk belőle. Előtte még megálltunk a szászsárosi erődtemplomnál, kívülről csodáltuk meg. 

Segesvár – álomvilág. Leírhatatlan a hangulata, tornyok, várfalak, odabent varázslatos házak, semmihez sem hasonlítható. Egy tejeskávé a cukrászda teraszán, odabent gyönyörű enteriőr, antik bútorok, maga a csoda… Egy ablak, párkányán virág, gondoltam neked is tetszene kedves Kelemen!

Tovább, Székelyudvarhely már csak 80 km, szépen haladunk, megtankolunk, innen már nincs megállás Csíksomlyóig. Egyre sötétebb van, ahogyan leereszkedünk a Csíki-medencébe a Hargita felől, megáll az idő, de csak egy kósza pillanatra, mert alkony és éj ölelkeznek, s kérdik: „…holnap is látjuk egymást?…” pedig mindketten jól tudják, évmilliók óta minden egyes pillanatban, amikor a Nap elbújik, ők megölelik egymást, hiszen mi mást tehetnének?  

Csíkszeredában, a Líceumnál elfordulunk Csíksomlyó felé, elhagyjuk a katedrálist, párszáz méter, már a szállásunknál vagyunk. Csodálatos a kilátás, harapunk valamit, lassan ideje ágyba dőlni, hiszen ma csak utaztunk, az igazi élmények holnap következnek. 

Perkőn búcsú lesz, hiszen Szent István államot alapított, erre gondolnak ilyenkor a székelyek, s mi közöttük leszünk. A többit majd meglátjuk… 

A második levél 2021. augusztus 20., Szent István napja

Kedves Mikes Kelemen!

Reggeli után, a Kegytemplomhoz mentünk. Mindig lenyűgöz a hatalmas Mária szobor szépsége, a templom szakralitása. Pár gondolat, néhány fohász az Égiekhez, azalatt lélekben hazatértem…

Elindultunk Perkő felé. Csíkszeredától déli irányba haladtunk, kilépve Csíki-medencéből szerpentinen mentünk, első megállónk a Nyerges-tető volt. 1849. augusztus 1-én mintegy 1000 székely honvéd sokáig tartotta hősiesen a szorost, 12000 fős osztrák-orosz had ellenében. Számos katona elesett, tömegsírba hantolták őket. Az ütközet helyén emlékoszlop áll, a sírok fölött valóságos kopjafa-erdő nőtt ki a földből. 

Csodálatos tájon autóztunk tovább Perkő felé, a búcsú helyszínére. A hegy tetején álló négykaréjos kápolna valószínűleg a 13. században épült, Szent István ünnepén búcsúra jönnek ide a székelyek. Meglehetősen hosszú és fárasztó gyaloglással értünk fel a tetőre, lenyűgözően szép kilátás nyílt a hegyről. A misét Kerekes László segédpüspök celebrálta. Nagyon sokan zarándokoltunk a búcsúba. 

Leereszkedtünk a hegyről, mintegy húszperces autózás után megérkeztünk Gelencére, ahol a 13. században épült templomot néztük meg. Különleges műemlék, várfallal körülvett, a belső részbe a harangtorony alatt tudtunk bemenni. A templomnak egészen különleges értéket ad, hogy a 14-15. században festett freskók teljesen épen kerültek elő, miután évszázadokkal korábban lemeszelték azokat. Szent Lászlónak kultusza van Székelyföldön, a felső freskósor azt a jelenetet örökíti meg, amikor a király kiszabadította a kun harcos kezei közül az elrabolt lányt. Az alsó freskókon Jézus szenvedéstörténetének epizódjai láthatók. A mennyezeten rajzolt fakazetták vannak, az orgona alá székely jelképeket (Nap, Hold, csillagok) festettek.

Gelencéről ugyanazon az úton jöttünk vissza Csíksomlyóra, amelyen mentünk. 

Estefelé elmentünk Gyuri barátaihoz vacsorára, egy kolléganőmhöz, aki háziorvosként praktizál Csíkszentdomokoson. Csíkszereda fölött, a várossal szinte egybeépült településen laknak. Nagyon barátságosan fogadtak bennünket. A férj szülői házát gyönyörűen felújították, hatalmas terület tartozik hozzá, telis-teli gyümölcsfákkal, érdekes, hogy a meggy ott most érik. Nagyon szép a hely fekvése, minden üdezöld, sokat esik az eső. Vacsorára parázson micset és flekkent sütöttek, nagyon finom volt. Sokat beszélgettünk, érdekes dolgok jöttek szóba. 

Tudod Kelemen, amerre István ünnepnapján jártunk, mindenhol rengeteg magyar és székely zászlót lengetett a szél, többet, mint ezen a napon Szent István Városában szokott… Egy dallam visszhangzott bennem, talán te is hallottad, ez a szövege:

„Arra indulj, hol a zászlót még tisztelik, és hogy a haza mit jelent
Nem kellett tanulni soha, csak tudják és érzik a szívükben itt bent.”

Így, valahogy így lehetne megmaradnunk…

A harmadik levél 2021. augusztus 21. Csíkszeredáról a Gyimesbe

Kedves Mikes Kelemen!

Korábbi utazásaink alkalmából jó emlékeim maradtak a csíkszeredai piacról. Része egy tejcsarnok, ahol az esztenákból lehozott sajtokat, ordát árulták. Ennek most nyoma sem volt, s a zöldség-, gyümölcskínálat sem volt túl bőséges, ellenben nem messze volt egy termelői vásár, ahol, mézeket, szörpöket, teafüveket, pékárút, hentesárut kínáltak.

Piacozás előtt megnéztük Márton Áron erdélyi székely püspök szobrát, egy pillanatot mutat, amint bérmál egy leánykát. 

Innen a Gyimesek felé vettük az irányt, Csíkszeredától északkeleti irányba haladtunk. Kicsit letérve az útról megálltunk a csíkszépvízi víztározónál, gyönyörű volt a táj. Szerpentinen mentünk egyre feljebb és feljebb, míg elértük a Fügés-tetőt. Innen nagyon szép kilátás nyílt a völgy felé. Odafenn szóba elegyedtünk azzal a méhésszel, akinek a kaptárai ott fenn vannak, a kész mézet azonnal eladja. Láttuk, hogy az a környezet, ahol a méhei gyűjtik a virágport háborítatlan, valószínűleg kristálytiszta. 

A rövid pihenő után meg sem álltunk Gyimesbükkig, ez volt kelet felé a történelmi Magyarország legtávolabbi pontja. Az utolsó egykori magyar vasúti őrház omladozó, lepusztult állapotban volt mikor először jártam arra, a felette lévő dombon van a Rákóczi-vár romja. Azóta az őrházat restaurálták, odabenn a magyarországi vasúti közlekedés néhány tárgyi emlékéről látható tárlat. Az őrház mellett folyik az egykori határfolyó, a Tatros. 

Szemben fel lehet kapaszkodni a temetőhöz és a kápolnához, a 64 vármegyénket nevesítő kopjafák között haladtunk felfelé, gyönyörű kilátás nyílt a völgyre. Ez volt mai utunk legtávolabbi pontja. 

Még Gyimesbükkön áll Magyarország legkeletibb vasútállomása, egykor impozáns épület lehetett, tetőszerkezetét tökéletesen felújították, de alatta enyészet az úr. Kár érte. 

Gyimesközéplokon megtaláltuk az Árpád-házi Szent Erzsébet Diákotthont és a hozzá tartozó templomot. Ahogyan Böjte Csaba menti az árvákat, úgy a helyi plébános lehetőséget ad a környéken nagy távolságban élő csángó gyermekeknek arra, hogy gimnáziumba járva, diákotthonban lakva tanulhassanak. Sajnos a templom zárva volt, nem sikerült bejutnunk. Ekkor már visszafelé haladtunk, belekerültünk egy csángó lakodalmas menetbe, amelyet sikerült megörökítenem. 

Következő úticélunk a Csíkrákosi erődtemplom volt. Lenyűgözött. A XII. században épült templom tornyán nagyon különös ábrázolásokat láttam, alaposan megmozgatta fantáziámat, erre még visszatérek, utánanézek. Sajnos ide sem tudtunk bemenni. 

Innen Karcfalvára mentünk, ahol a dombtetőn hatalmas erődtemplomhoz kapaszkodtunk fel. Teljesen épen maradt a várfal, odabent a templom, de ide sem tudtunk bemenni – a várfalon kívülről tudtuk csak megnézni. Tovább utazva Csíkszentdomokosra mentünk, a település Márton Áron szülőfaluja, a mellszobra mögött a Nap, a Hold és a keresztfán „mosolygó” Jézus látható. Közeledve szállásunk felé megálltunk a madéfalvi emlékműnél. 1764-ben Mária Terézia utasítására székely határőrség felállítását tervezték, mivel önkéntes alapon ezt nem sikerült megszervezni, kényszersorozást rendeltek el. Mivel a székelyek ellenálltak, Caratto alezredes vezetésével, bosszúból, 1300 fős császári sereg január 7-én éjjel ágyútűzzel és egyéb fegyverrel lemészárolt 200 védtelen embert. Érdekes, hogyha a SICULICIDIUM szót római számként értelmezhető betűit (Az S-t elhagyva és az U-t V-nek számítva) összeadjuk, az 1764-es számot kapjuk. Persze ez lehet merő véletlen is. 

Innen már csak a csíkdelnei erődtemplom maradt, de itt sem jártunk sikerrel. Este finom vacsorát ettünk, s most itt ülök, írok neked, s rendezem a fényképeket.

A negyedik levél 2021.augusztus 22. Homoród völgye, Madarasi Hargita

Kedves Mikes Kelemen!

Piros pünkösd napján a székelyek, csángók, magyarok eljönnek Csíksomlyóra. A katedrálisban Babba Maria körül, és a templom fölötti Nyeregben mindig rám tör egy semmihez sem fogható érzés. Nem… ez nem hit vagy vallás, ez olyan erő amely van, létezésére soha nem kaptam magyarázatot. Már nem is keresem. Elegendő tudnom, hogy van, vagy ha tévednék, akkor is hiszek benne. Itt vagyunk a katedrálistól párszáz méterre. Ha kilépek a teraszra, látom. Pünkösdkor eljönnek a csángók. Messziről érkeznek, szekéren, lovon, sokan gyalogszerrel. Jönnek Moldvából, Gyimesből, Négyfaluról (Brassó mellől). Elsőnek érkeznek, felmennek a Nyeregbe, ott várják a búcsú hajnalán a napkeltét. Talán erőt merítenek belőle, ők tudják ezt, még ha nem is akarják szavakba önteni. A szertartás után eljönnek a csobotfalvi templomba, ahol csángó misét celebrálnak számukra. 

Reggeli után elsétáltunk ehhez a templomhoz, nincs kétszáz méternyire szállásunktól. Várfal védi, a tatár után itt falakkal őrzik a templomokat. Falakkal óvták azt a teret, ahová menekülhettek, ha veszély támadt. Csak a madarak járnak erre, a templom körüli sírkeltben holtak alusszák az igazak álmát. Bemenni ide sem tudtunk.

Úgy terveztük, Úz völgyébe megyünk. Ki tudja, milyen minőségű utak vezetnek arra, így megbeszéltük, inkább a Homoród völgye felé vesszük az irányt. Nyugatra indultunk, Szentegyházánál fordultunk délre. Székelyföld újabb arcát ismerhettük meg. A hegyek dombokká szelídültek, szegényes vidéken haladtunk. Homoródkarácsonyfalván (ugye milyen szép neve van a településnek?) megálltunk a templomnál, majd továbbmentünk Székelydálya felé. Ha Homoródkarácsonyfalva isten háta mögött van, Székelydálya a világ végén… makadámúton mentünk, szállt a por előttünk, mögöttünk. Az ottani református templom látása minden fáradtságot megért! Erdélyországban sok templomnak fakazettás mennyezete van, ezek mind-mind jelentenek valamit. Az ábrák, a rótt betűk, mikor, melyikre vetül a legtöbb fény… építészek, néprajzosok keresik az összefüggéseket, amennyi titkot megfejtettek, annyi maradt későbbi időkre. Ha a későbbi idők majd egyáltalán akarnak titkot fejteni… A templom egyik freskóján egy íjász töredékes ábrázolását láttam. Visszacsapó reflexíj van a kezében… az épület déli külső falára egykor betűket rótt valaki. Megfejthetetlen. Lefényképeztem, sok betű ismerős, de szavakká, mondatokká, gondolatokká nem formálódnak. Pedig aki rótta (rovásírással) valamit üzenni akart. A templom arányai is szokatlanok voltak. Kecsesen nyúlt az ég felé, alapja szűkebb a megszokottnál. Ki tudja, mikor eleink templomra gondoltak, mi szabta meg a szélesség, hosszúság, magasság arányát? Székelydályában szokatlanok, mégis tökéletes a harmónia. Jó volt ránézni. 

Éppen dél volt, mikor elgondolkoztunk, merre tovább? Madarasi Hargita! Szentegyháza felől 12 km borzalmas földúton indultunk felfelé. De… habzó vízű patak, gyönyörű növények kísérték az utat, igen, közel egy óráig mentünk, de felértünk a menedékházhoz, onnan továbbgyalogoltam a Hargita csúcsához, a székelyek és magyarok Szent Hegyéhez. 1800 méter magasra mentem, néha megálltam szuszogni, de nem volt kérdés, hogy visszaforduljak-e! Nem, nem gondolom, hogy hős voltam. Felmentem, mert fel kellett mennem. Mert menet közben és odafent, gondolatok és érzések születtek. Lehetetlen szavakba önteni… Távol korábbi életemtől, jó volt hazagondolni. A csúcsról mind a négy égtáj felé gyönyörű kilátás nyílt. Odalenn völgyek, települések, városkák, falvak, emberek; odafenn ég, felhők; erősen fújt a szél… nem először voltam itt, mégis elvarázsolt… nyugat felé tekintve arra gondoltam, ott vannak akiket annyira szeretek, semmihez sem fogható, gyönyörű érzés fogott el. 

A hegyről Ivó felé ereszkedtünk le. Annak idején terepjárós székely vállalkozók szállítottak fel a Hargitára, azóta kiváló minőségű út épült. Ivóban sokszor voltam, számomra az egyik leggyönyörűbb székelyföldi falu. Völgyben fekszik, középen gyors folyású patak, körülötte faházak, a fű zöld, a levegőt harapni lehet, a csend mindent körülölel. Még most is érzem a számban Melinda pityókás kenyérének ízét, látom, ahogyan a haltól amúgy iszonyodó Benedek büszkén pózol a tóból kifogott pisztránggal. Ami a Hargita odafent, az Ivó idelent. Ha már Ivóba vitt utunk, onnan csak egy ugrás a zetelaki víztározó. A völgyet gigantikus gáttal zárták le, amely fölött tó duzzadt. Igen, az ember belenyúlt a természetbe, lehet ez jó, lehet rossz, de az biztos, hogy a hatalmas tó látványa lenyűgöző. Egykor még fürödtem benne, vize, hűs és tiszta volt. 

Innen már visszaindultunk szállásunkra, de útközben Szentegyháza után, a Hun Tanyán finom estebédet költöttünk el. 

Holnap Székre indulunk. Székelyudvarhely fölött van Oroszhegy, ahol a földkerekség legjobb szilvapálinkája készül. (Más nem is készülhet, Oroszhegyen a szilván kívül aligha terem bármi más.) Oroszhegy polgármesterét Bálint Elemérnek hívják, ha egyszer arra járunk, felkeressük, hogy megbeszéljük magyarságunk dolgait, hogyan, merre tovább? Bálint Elemér egyszer annyit mondott, „… magyarnak lenni hivatásunk…”, ezt Koltay Gergő meghallotta, dal fakadt belőle, nem akármilyen… sétálunk keveset Székelyudvarhelyen, benézünk Kibédre, ahol csodálatos posztómanufaktúra van. Ha a legfázósabb ember ottani gyapjúpokróccal takarózik, a hideg lemondóan legyint egyet, messze takarodik… ki alatta álmodik, fázás őt ki nem zökkenti álmából!

Nem tudom Széken mi vár ránk, soha nem jártam arra. Nincsen messze Kolozsvártól, holnap majd megírom milyen. 

Az ötödik levél 2021.augusztus 23. Úton Székre

Kedves Mikes Kelemen!

A mai nap nagyon fárasztó volt. Máréfalván bementünk Gyuri ismerőséhez, aki építész és felújított egy ősi székely portát. Innen Oroszhegy felé vettük az irányt, ahogyan írtam, elsősorban a polgármesterhez. A község Székelyudvarhely felett található, az az út, amelyen onnan megközelíthető le volt zárva. Így megálltunk a városközpontban egy rövid pihenőre, majd haladtunk tovább, mert Szejke felől van egy másik út Oroszhegyre.

Bálint Elemér polgármester rendkívül karizmatikus ember, nagyon sok mindenről szó esett. Csodálatos, hogy immár több éve ezen a településen sokkal több gyermek születik, mint ahányan elhunynak. Megosztotta velünk, hogy szerinte ez minek köszönhető, hosszú lenne most leírni, ha lesz alkalom, elmondom. Gondolatébresztő! Elmesélte, hogy milyen beruházás van folyamatban, ebben az alig 2200 fős községben. Ez érzékeltette, hogy milyen szemlélettel lehet építeni a jövőt. 

Onnan elmentünk Kibédre, útba esett. Sajnos gyapjúpokrócot nem tudtam vásárolni, mert egy ideje nem gyártanak, a raktárkészletek kifogytak. Onnan egyfenékkel jöttünk Szék nevű faluig, úttalan utakon, ezúttal a Waze többet ártott, mint használt (közel 200 km). Végül megérkeztünk, a szállásunk nagyon izgalmas hely. A házigazdánk férje Hollandiából költözött ide, nagy táncházas, itt ragadt. A porta – ahol megszálltunk – táncház is egyben. Maguk főznek nekünk, nagyon finom vacsorát kaptunk. 

Holnap nagy nap lesz itt! 1717-ben a tatárok feldúlták a falut, pont augusztus 24-én. Erre emlékeznek az itteniek, népviseletbe öltözve mennek a református templomba. Három istentisztelet lesz a nap folyamán, majd este a táncháznak is helyet adó szálláshelyen birkapörkölt főzés és táncház lesz. Persze ott leszünk mi is. Ezen felül, – az időjárás függvényében – elmegyünk Kolozsvárra, majd következő nap a Kallós Alapítványhoz, Válaszútra. 

A mai 320 km vezetés nagyon elfárasztott, elmegyek aludni. Ma kevés fénykép készült, még megpróbálom feltölteni azokat. Kérlek ne haragudj, ha időnként kesze-kuszán írok, vagy fogalmazok. Rengeteg az élmény, próbálok mitől többet megosztani, ilyenkor már leragad a szemem. 

A hatodik levél 2021. augusztus 24. Emléknap Széken, látogatóban a Kallós Alapítványnál

Kedves Mikes Kelemen!

Ma reggel esett egy kicsit az eső. Augusztus 24-e Széken emléknap, mert 1717-ben, Bertalan napján a tatárok lemészárolták majd’ az egész falut. Hagyomány, hogy három istentisztelet van ilyenkor. A székiek népviseletet öltenek, ez nagyon különös a képen látható ingujjal. Csodálatosan szép a helyi református templom, tökéletesen restaurálták.

Elindultunk Kolozsvár felé, de eléggé elszállt az idő, ezért csak Válaszútig mentünk a Kallós Alapítványhoz. Kallós Zoltán életműve értékmentés. Erdély szerte gyűjtötte és megőrizte a tárgyakat, táncokat, muzsikát, feldolgozta, rendszerezte és hátrahagyta az utókornak. Válaszúton megtekinthető a gyűjtemény, fiatal pedagógus hölgy vezetett bennünket, elképesztően nagy tárgyi tudással. (A moldvai csángókhoz készül, hogy tanítsa az ottani gyerekeket.) Nagyon sok viselet, szőttesek, teljesen berendezett tisztaszobák láthatók, sok tájegységről, s nemcsak a csángó, székely vagy magyar emlékek, hanem az itt élő románoké, szászoké is. Csodálatos élmény volt! Sok fényképet csináltam, íme:

Onnan visszajöttünk Székre. A mai harmadik istentisztelet négykor kezdődött, bár eddigi életem során csak egyszer voltam református szertartáson, de itt is éreztem Isten jelenlétét. A helyiek népviseletbe öltözve érkeztek, a lelkész szavai olyanok voltak, mintha egyenesen hozzám intézte volna azokat. Szó sincs itt valami keresztény-keresztyén felbuzdulásról, tökéletesen rávilágított, hogy mi a teendő válságos időkben. Ezt viszem haza Oroszhegyről, a polgármestertől, ma Székről. Minden más is hatalmas élmény, melyben részem volt. A Kallós Alapítványnál ma annyit láttam, hogy hónapokig tart majd feldolgozni, biztos, ha úgy adódik, visszajövök majd. 

Szállásunk a helyi táncház. Gyuri régi barátai fogadtak bennünket nagy szeretettel. Vendéglátónk Hollandiából érkezett Székre, gyönyörű asszonyt talált magának, néptáncosként annyira beilleszkedett a közösségbe, hogy tökéletesen megtanult magyarul, büszkén hordja a népviseletet. Csizmagyűjteménye páratlan (látható a fényképek között), vezeti a táncházat, fogadósnak is kiváló. Hasonlóan a Kallós Alapítványhoz, értékőrzés és -mentés történik. Érdemes egy pillantást vetni a táncház és fogadó honlapjára!

Este összejövetel lesz, birkapörkölt, élőzene, talán tánc is. Holnap elmegyünk Kolozsvárra csavarogni, bőven van látnivaló ott is. Csütörtökön hazacsorgunk, kb. 300 kilométerrel közelebb vagyunk otthonhoz, mint Csíksomlyó, rövidebb lesz a hazaút. Próbálok majd holnap is írni. 

A hetedik levél 2021. augusztus 25. Kolozsváron

Kedves Mikes Kelemen!

Reggelre nagyon borongós idő érkezett, elindultunk Kolozsvárra (kb. 60 km). Stresszel az idegen nagyvárosokban a vezetés és a parkolóhely keresés, de ezúttal nem volt semmi gond. Nagyon jól, végig kétsávos főutakon, zöldhullámmal jutottunk a központba, ahol teljesen simán kaptam parkhelyet is. Elsétáltunk a Házsongárdi temetőbe, ahol Erdély nagyjai nyugszanak: Dsida Jenő, Apáczai Csere János, Brassai Sámuel, Kallós Zoltán, Kós Károly, Reményik Sándor sírját kerestük és találtuk meg. A temető hatalmas nekropolisz, követhetetlen, hogy milyen rendszer szerint temettek, évszázados sírok mellett vannak közelmúltban elhunytaké is. A sírok között nincsen térköz, szorosan egymás mellett vannak. Meglehetősen kaotikus így, de volt térképünk, így viszonylag könnyen megtaláltuk a keresett sírokat. 

Innen elsétáltunk a Mátyás szoborhoz. Az egyik teraszon végre tudtam inni egy olyan kávét, amilyet szeretetek. (Itt nem viszik túlzásba, ritkán kapni az otthon megszokott krémes állagút.) Elsétáltunk a híres református templomhoz, megnéztük Mátyás király szülőházát, közben voltunk egy olyan könyvesboltban, ahol csak erdélyi magyar kiadók kiadványait árulják és egy antikváriumban is. Végül lefotóztuk Mátyás szobrát. Ekkor már elkezdett szakadni az eső, beültünk egy pizzeriába, ahol kemencében sült, nagyon ízletes pizzát szolgáltak fel. (A napfényes Itáliában is megállta volna a helyét.) Beültünk az autóba, szépen lassan visszacsorogtunk Székre.  

Hét levélben meséltem neked utunkról, örvendek, hogy ezt minden egyes nap megtehettem! Nagyon nagy élmény volt, szép helyeken jártunk, sokat láttunk, tapasztaltunk. Remélem sima utunk lesz hazáig. Az élmények majd leülepszenek.

Nem mondom, hogy nem vágyom már haza, de ha az előttem álló időszakra gondolok, összeszorul a gyomrom. Mindegy, most még itt vagyok, holnap úton leszek, majd ha a jövő jelenné válik, ráérek akkor foglalkozni vele… 

Végezetül…

Kedves Mikes Kelemen!

Barangoltunk egy keveset Erdélyországban, korábban már látott, varázslatos tájakon, újabb helyeken is. Szent Istvánt Perkőn ünnepelni különleges élmény, látni a nemzeti színeinkbe öltözött településeket felemelő érzés! Elsősorban az ott élő emberek tettek rám mély benyomást, a csiksztentdomokoson praktizáló kolléganőm és férje; Bálint Elemérrel beszélgetni fél órát Oroszhegyen, meghallgatni a református lelkész szavait Széken, asztal mellett borozgatni széki emberekkel, felejthetetlenné tették ezt az utazást is.

Még el sem indultunk, már vágytam vissza, remélem rövidesen visszatérek. Majd akkor is írok neked kedves Mikes Kelemen, akármit hozzon is az eljövendő…

Szeretettel:

Péter