Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Vezetéstechnikai tréningen jártunk

  • 2020.01.05.2020.01.05.
  • by Csizmazia P.

Két alkalommal is – remélem joggal – háborogtam a közútjainkon folyó dzsungelharc miatt, először tavaly tavasszal majd ősszel. Ezeken felbuzdulva indultunk vezetéstechnikai tréningre.

Bátorkodtam megfogalmazni azt a véleményemet, hogy kötelezővé tenném ezt a fajta gyakorlást vezetői engedély megszerzéséhez, íme nem vizet prédikálva iszom bort… természetesen úgy gondoltam, hogy alig több mint egy éve jogosítványt szerzett Benedeknek is hasznára válhat az efféle gyakorlás, így karácsonyi ajándékként leptük meg vele. Kisebb összeg kifizetése fejében mindvégig jelen lehettem, igaz nem vezettem.

A foglalkozás elméleti résszel kezdődött, s olyan evidensnek tűnő dolgokkal indult, mint a helyes ülésbeállítás, kormányfogás, abroncsnyomás és hasonlók. Már ezekről beszélni sem hiábavaló, hiszen ahogy kialakul a „rutin” mindenki egyre lazábbá, vagyis figyelmetlenebbé válik.

Összesen négy vezető, saját autóval ment ki a pályára, mindenki kapott egy adóvevőt, így a műveletek közben is hallhatta az instruktor utasításait. Készítettem egy ötperces videót, ha valakit érdekel, láthatja milyen feladatokat kellett megoldani. (Szerintem érdemes megnézni.)

A lényeg: bárki megérezhette, hogy a fizikai törvényeit nem lehet felülírni; milyen érzés, amikor elveszti az uralmat a jármű felett! Ezt jobb a tanpályán, mint a forgalomban megtanulni. Ezekhez képest, a jeges úton fékezés, körzés, kikerülés, helyes kanyarodási ív megtalálása stb. szinte részletkérdéssé válik, igaz rendkívül fontos tényezők ezek is. Azt hiszem, a technikai fortélyok elsajátítása is nélkülözhetetlen, de egy tréning nem elég hozzá, célszerű időnként visszatérni.

Tanulságok? Az autó megfelelő műszaki állapota, beleértve az abroncsokét is (rendszeres guminyomás ellenőrzés!), kopás, téli gumik; helyes ülésbeállítás és kormányfogás; tárgyak rögzítése; világítás állapota – látni és látszani. Biztonsági öv használata akár csak néhány méteres útszakaszon is! A sebesség helyes megválasztása, állandó készenlét vészhelyzetek kezelésére. Fontos tanulság, hogy gépjárműveink biztonsági szerkezetei – ABS, ESP, légzsákok, kipörgésgátló, sávtartásra figyelmeztető jelzés, ráfutásra figyelmeztető érzékelő, stb. – ugyan lényeges dolgok, ám senkit se ringassanak téves biztonságérzetbe!

Azt gondolom, a tapasztaltak még jobban megerősítettek abban, hogy a vezetéstechnikai tréningnek az úrvezetők oktatásában lenne a helye! Hiába van több évtizedes vezetési rutinom, amint tehetem én is elmegyek egy ilyen oktatásra, s Benedek is hasznosnak találta, tervezi a folytatást, hiszen kétórás, személyre szabott tréningek is vannak.

https://photos.smugmug.com/Egyéb/20200104-Vezetéstechnikai-tréning/i-fttFLNX/0/23ea6f12/1920/VEZETÉSTECHNIKAI%20TRÉNING-1920.mp4

Illusztráció Devon Janse van Rensburg on Unsplash


Évbúcsúztató Ismerős Arcok koncert Révkomáromban
Szép volt Fiúk!
autóvezetés közutak közúti balesetek vezetéstechnika vezetéstechnikai tréning

Related articles

  • Previous
  • Next
Ajándékok
Hunyadi – filmsorozat
Tatai élmények (1.) – Kőfaragó…
Csillogó fekete lemezeken…
Feliratkozás
Visszajelzés
guest

guest

0 hozzászólás

Legutóbbi bejegyzések

  • Néhány nap pihenés Gyulán 2026.07.28.
  • Egy hétvégénk Varsóban 2026.07.22.
  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka 2026.06.10.
  • Csíksomlyói zarándoklatom 2026.06.07.
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa 2026.04.26.
  • Ecce homo! 2026.04.08.
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában 2026.01.25.
  • Fagyott világ – téli Tihany 2026.01.19.
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra 2026.01.11.
  • Ajándékok 2026.01.02.
  • Utolsó karácsony 2026.01.02.
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren 2025.12.07.
  • Öt nap Toszkánában 2025.11.29.
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló 2025.10.24.
  • Ismerős Arcok koncert Tatán 2025.10.19.
  • Öt nap Londonban és környékén 2025.10.11.
  • Kormoránosok találkozója Verőcén 2025.09.25.
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam 2025.09.17.
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban 2025.09.10.
  • Nyaralás Cserépfalun 2025.08.01.

Legutóbbi bejegyzések

  • Néhány nap pihenés Gyulán
  • Egy hétvégénk Varsóban
  • A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka
  • Csíksomlyói zarándoklatom
  • Negyven éve történt a csernobili katasztrófa
  • Ecce homo!
  • Ismerős Arcok életműkoncert a Papp László Sportarénában
  • Fagyott világ – téli Tihany
  • XI. Nagy Fehérvári Bormustra
  • Ajándékok
  • Utolsó karácsony
  • Ismerős Arcok koncert a felvidéki Nagymegyeren
  • Öt nap Toszkánában
  • Zajló kövek morajlása – könyvajánló
  • Ismerős Arcok koncert Tatán
  • Öt nap Londonban és környékén
  • Kormoránosok találkozója Verőcén
  • A 34. Budapest Borfesztiválon jártam
  • Mesterségek Ünnepe a Budai Várban
  • Nyaralás Cserépfalun
  • Hunyadi – filmsorozat
  • Vízilabda VB Szingapúrban
  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Néhány nap pihenés Gyulán: “Kedves város lehet Gyula.Nekem róla is Munkácsy jut eszembe róla,hiszen a sanyarú sorsó asztalosság betegséggel,váltólázzal vetett véget az Albrecht mesternél…” aug 1, 14:53
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Véget ért Ausztráliában a Vízilabda világkupa. Férfi válogatottunk a döntőben egygólos vereséget szenvedett a görögöktől. Rendkívül kiélezett, szoros küzdelem folyt a…” júl 28, 07:33
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én sosem szerettem az argentin focicsapato(ka)t. Kempes volt az egyetlen aki valahogy, mint egyén szimpatikus volt. Se Maradona, se Messi,…” júl 23, 23:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Vízilabda Világkupán női csapatunk 8:7-re kikapott Spanyolországtól. Nem értem a lebonyolítást, mert ezzel a vereséggel már csak helyosztót játszanak. A…” júl 23, 08:09
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én sehogy sem láttam,illetve addig a pillanatig néztem a közvetítést,amíg a szőke herceg és a kopasz úr a FIFA-szoborral simogatóst…” júl 22, 18:21
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “„Aida” és a mögötte álló program kicsit elvitte a fókuszt a VB döntőről. Nekem óriási csalódás volt az argentinok játéka…” júl 22, 16:22
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nagyon örvendek, bár Rudi reakciójától tartottam egy kicsit… :-)))) de így legalább többen tippeltünk, Aida fellépéséből ki-ki levonhatta a következtetéseket.…” júl 22, 16:20
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Semmi baj! 🙂 A mesterséges intelligencia sz…t sem ér. Ekkora pontossággal ember is eltalálhatta a továbbjutókat, eredményeket. Lásd: Krisztáéknak majdnem…” júl 22, 15:40
  • Rudipapa on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Kedves Peti! Semmi gond, én saját magamat éreztem a legnegatívabbnak a VB-ről és a labdarúgás általános helyzetéről való eszmecseréink folyamán.…” júl 22, 09:08
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Szerintem volt is ilyen nevű, én is úgy emlékszem.” júl 21, 21:13
  • Kohus Peti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Én még a kezdet kezdetén rákérdeztem Aidára,de a doktor nem válaszolt arra a feltételezésemre,hogy a régi kobakos garnitúrából való csajszi…” júl 21, 18:24
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nos, a megérzésekről annyit, hogy két kérdés fordult meg a fejemben. 1. Ki lehet ez a titokzatos Aida, aki egyszer…” júl 21, 18:12
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Íme az ígért meglepetés! A tippjátékot valójában Kriszta és Sanyi nyerték! Aida nem valós személy, hanem számítógépes program, rossz elnevezéssel…” júl 21, 06:07
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Nem voltál „fekete bárány”! Többé kevésbé mindannyian fanyalogtunk néhány dolgon, azt hiszem teljes joggal! Voltak a VB-nek jó, értékes pillanatai…” júl 21, 05:47
  • Kohuspeti on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Köszi a szervezést és a közremüködést.Minden bizonnyal èn voltam a fekete bàràny ebben a csoportban,bocsánatot kérek föleg Ruditól és az…” júl 20, 18:12
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Köszönjük, hogy ismét közzétetted a játékot, és mindkettőtöknek a munkát vele! Gratulálunk Aidának a győzelemhez, mindvégig jó meglátásai voltak. Neked…” júl 20, 12:38
  • Csizmazia P. on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Véget ért a VB és tippjátékunk. Mindenkinek köszönöm a fegyelmezett tippelést, Rudinak a háttérmunkát és az inspirálást! Este a rendes…” júl 20, 06:17
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Ja nem!!!! 😅😅😅” júl 20, 00:04
  • Kriszta on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Most is nézzük, tegnap is így volt, bár Sanyi a félidő után lefeküdt aludni. Bevallom, én is a kanapén néha…” júl 19, 21:18
  • Kriszta és Sanyi on A Mi Pilvaxunk Labdarúgó VB tippjátéka: “Persze, igen, Argentína nyer. Bocs.” júl 19, 21:15

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
Back to top
wpDiscuz