Adventi kirándulás Zágrábba
Vannak helyek, ahol jól érezzük magunkat. Horvátország is közéjük tartozik, igaz mindeddig Dalmácia, az Adria és a nyár jelentette számunkra ezt az országot. Zágráb mellett számtalanszor elmentünk, de betérni soha sem volt időnk. Sok jót olvastunk a város adventi hangulatáról, nem csalódtunk benne!
Budapesti utazási iroda szervezte kirándulásra fizettünk be, Fehérvár mellett, az autópálya pihenőjében vettek fel, kisebb megállásokkal fél tizenegy környékén érkeztünk Zágráb belvárosához. Útközben idegenvezetőnk megosztott velünk számtalan tudnivalót a város történetéről, jelenéről. A magyar történelem is átszőtte múltját: Szent László alapított egyházmegyét, s épített székesegyházat Szent István tiszteletére. IV. Béla itt talált menedékre a tatárjárás idején.
Kísérőnk másfél órán keresztül vezetett bennünket, rövid sétát tettünk, majd este öt óráig mindenki szabadon járhatott a városban. Elmentünk a székesegyházhoz, a piacra, a Szent Márk templomhoz, végül elvegyültünk a forgatagban.
Zágráb más, mint Dalmácia. Kicsit Prága, Pozsony vagy Budapest, kevés mediterrán hatás, inkább Közép-Európa. Hangulata is azokra hasonlít, kevesebb benne a mediterrán életöröm, mint a tengerparton.
Az adventi forgatag turisták tízezreit vonzza. Jó a marketingje és nagyon jó az egész. A fények, a kisházak, az ételek… a terület hatalmas, nemcsak a Főtér, hanem a környező utcák és terek a forgatag helyszínei. Hitvesemmel egyetértettünk abban, hogy a Vörösmarty téren sokkal több értékes kézműves holmi kapható, itt az ételek, italok és a kínai bóvlik domináltak, ez nem jelenti azt, hogy csak azokat árulták.
Advent második vasárnapját megelőző szombaton az volt az érzésem, hogy belefulladunk az emberözönbe, néha már Velencében, a Karneválon éreztem magam. Ételhez, italhoz szinte közelharc árán lehetett jutni, a vendéglőkben sorba álltunk a felszabaduló asztalokért. A mellékhelyiségek előtt sorok kígyóztak.
Nekem mégis tetszett az egész. Szép templomokat láttunk, nagyon jó volt a piacot bejárni, mellette a halcsarnokkal, láttuk a helyi Kati néni, azaz a kofa szobrát, kétszer is ettem burekot, vettünk fügepálinkát, céltalanul bolyongtunk, vegyültünk a tömegben, jó volt ott lenni, ha tehetnénk, talán jövőre is elmennénk, bár úgy lenne…
Még néhány tükörcserép… Ha kávé, akkor napfényes Itália, azon belül is Nápoly, Palermo, de sem nálunk, sem Horvátországban nincs okunk szégyenkezni, itáliai hatások érezhetők minden egyes csésze jó kávéban! Betértünk egy kis presszóba – dugig volt – éppen akadt két hely. Márti kapucínert, én rövid duplát kértem. Nagyon finom volt, de nem ezért járt át egyféle nosztalgikus érzés. Nehezen azonosítottam be, míg rájöttem: a cigarettafüst! Félreértés ne essék: a legkisebb mértékben sincs ellenemre, hogy vendéglátóhelyeken nem kell más cigarettájának füstjét szívnom! De… amikor én szocializálódtam, a presszók hangulatához hozzátartozott a cigarettafüst. (Az asztalokon feslett lámpaernyők, sötétbordó, nikotin áztatta drapériák, méretes hamvedrek, fehér kötényke a felszolgálókon, és a zongorista… igen, a zongorista, akinek felest lehetett küldeni, s nem kapott mást, mint teát és a féldeci árát… arcán az idő, a füst és a leküldött féldecik mély nyomokat hagytak, de ujjai hibátlan harmóniákat csaltak elő a pianínó billentyűzetén, miközben szája sarkában egy Harmónia füstölgött… igen pesti presszók, kicsit ők köszöntek vissza nekem ott Zágrábban… A zongorista – ha ott lett volna – biccentene talán, tudná, mit kellene ennek a vendégnek eljátszania…) Ahol ennyien összegyűlnek, ott bőven van „input” – étel, ital, levegő – s „output” – vizelet, stb. – utóbbi eltávolításának színterei meghatározóak. Vannak ugye a Toi-toi kabinok, amelyek higiéniai szempontból csak az első 1-2 használó számára megfelelők, ilyeneket nem láttam Zágrábban. Vannak a vizeldék. Kettőben is megfordultunk, feltűnő volt, hogy a nők oldalán hosszú sorok kígyóztak, míg az urak pillanatok alatt leereszthették a fáradt gőzt. Ez már így volt a lellei… Read more »