2004. december 5. a szégyen és a gyalázat napja
Tizenöt esztendeje már…a fájdalom, ahelyett hogy enyhülne, napról-napra mélyül. Pedig jóval előtte kiszámoltam: a 2004-es EU választáson a nemzeti oldalra leadott összes szavazat sem lenne elég a referendum sikeréhez. Népszavazásra pedig mindig lényegesen kevesebben mennek el, mint választani. Mégis bíztunk a csodában, az utolsó pillanatokig akasztgattuk városszerte a kilincsekre a nemzeti színű papírt: ÖSSZETARTOZUNK!
Azután eljött a kampánycsend napja és este Budán, a Várban a KoBaK jóvoltából TransylMania koncert. Soha nem fogom azt az estét elfelejteni…Nem tudtam mit takar az a szó, hogy Erdővidék, csak sejtettem, hogy merre van Barót…de amikor felcsendültek a dalok minden szorongásom feloldódott, félre a rideg számításaimmal…nem történhet meg a gyalázat, hiszen ők onnan, a túloldalról a mi nyelvünkön énekelnek, a mi lelkünkből ássák elő a rég szunnyadó érzelmeket! A sokadik újrázás után elénekeltük nemzetünk Himnuszait, lélekben megerősödve, de újult szorongással tértem nyugovóra.
Reggel ötkor már ott voltam a szavazókörben, hogy igyekezzek őrködni a népszavazás tisztaságán. Minden a szabályok szerint zajlott, pont hat órakor befutott az első szavazó, azután ahogyan haladt az idő egyre többen jöttek…
Az az idős házaspár…a néni édesanyja talán Kassán, édesapja Munkácson nevelkedett…
IGEN!
Az a fiatal srác a barátnőjével, lehet most lett nagykorú…neki nem tanították az iskolában, de nyáron valahol a Felvidéken sörözött a barátaival és tudja, ott is magyarok élnek…
IGEN!
Az a hölgy prémmel a nyakában, jól öltözött, finom illat lengi körül…ki tudja, talán épp’ tíz éve járhatott Manhattanban Püskiék könyvesboltjában és vett egy Nemzetőrt, amit félve csempészett át a határon…
IGEN!
Az az özvegyasszony, tegnap vásárolt a piacon egy fagyöngy csokrot és helyezte el a féltve őrzött korondi vázácskában…
IGEN!
A fiatal házaspár két kisgyerekkel, még nyáron, úton haza az Adriáról, biztosan megálltak egy kávéra Varasdon…
IGEN!
IGEN, IGEN, IGEN !!!
Dermesztő hideg volt, de ragyogóan sütött a nap. Korán besötétedett és alig vettük észre, este hét óra lett…a szívem a torkomban dobogott…szétosztottuk a lapokat, tízes kötegekbe rendeztük és számoltuk újra és újra, ki tudja hányszor…ÉRVÉNYES, EREDMÉNYES !!! Ebben a szavazókörben érvényes, eredményes !!! Megírtuk a jegyzőkönyveket, aláírtuk, egyeztettük és rohantam a központba…nálatok is ?!? Nálunk is!!! Euforikus hangulat lett úrrá rajtunk.
Alig telt el fél óra és a televízió képernyőjén megjelentek a magas feldolgozottság országos adatai: ÉRVÉNYTELEN, EREDMÉNYTELEN. Másnap a Mikulás telerakta a cipőnket édességgel, de minden keserűvé vált. Tudtam, hogy valami jóvátehetetlen dolog történt, de akkor még nem is fogtam fel teljesen…
Megjelent előttem a XX. század Magyar Golgotája…jött Károlyi Mihály és beverte az első szöget, jött Kun Béla és Szamuely a halálvonaton akasztani…és jött az Antant, hogy a ki tudja hol és milyen indítékból meghúzott új határvonalaknak érvényt szerezzen és jöttek a román csapatok, hogy megszállják Budapestet, a szerbek, hogy megszállják Pécset; a kincses Kolozsvárt ezután Cluj-Napoca-nak nevezzék… Jöttek a náci tankok, hogy felrobbantsák a hidakat; jött Szálasi kezében egy nyilaskereszttel megbecstelenített ősi zászlót tartva, ő is bevert egy szöget… jöttek a szovjetek és amerre jártak kiürített kamrák, megbecstelenített lányok asszonyok maradtak utánuk, majd jött Rákosi, hozott magával a sztálinvárosi kohóban külön e célból edzett szöget és erősen beütötte; jött Kádár puha léptekkel és miközben cinkosan rákacsintott a Corpus-ra, az járt a fejében jeltelen sírba, kátránypapírba tekerve, arccal lefelé temessétek el… Ott settenkedett az összes kortárs gazember, akik nemre, vagy távolmaradásra buzdítottak…
Azt hittük ezzel véget ér a keresztút, meghalunk, majd feltámadunk. De előtte még véghez vittük azt a csodát, hogy 2004. december ötödikén a keresztfához szögezve, a töviskoszorút magunk tettük a saját fejünkre. Most már elmondhatjuk: BEVÉGEZTETETT és meghaltunk a feltámadás reménye nélkül. Hová jutottunk? Nem ez nem a Purgatórium, nézzünk körül: ez maga a pokol!
Nem hallottuk meg a Költő Szózatát: “…A sírt, hol nemzet süllyed el…”. Süllyedünk. Másfél millióan próbáltuk megakadályozni, de a hat és fél millió bennünket is magával rántott.
Még a Rockquiemet sem hallották meg, pedig minden benne van:“…dal fakad és fájdalom, meghal a szó és meghal az ének…”
A sírkerten még átsuhan egy gyenge fuvallat és a Lámpás Emberek kezében kialszik a mécses…
Illusztráció: Mike Labrum on Unsplash