„… bár nem volt vitorláshajónk…” bölcsőnk, kincsünk, örömünk és egyszer talán még sírunk is lehet ez a tó… Magyarország ékessége!

Rajta, pattanjunk biciklire, kerüljük meg akár öt egymást követő évben; Újév álmos, ködös, bánatos szürke napján ugorjunk le egy kávéra, grogra; induljunk Tihanyba téli üdülésre, járjuk körbe a Belső-tavat; emlékezzünk a régi nyarakra, SZOT-üdülőkre; menjünk diszkóba, sátorozzunk, vagy nézzük meg, hogy mitől „frei” az a Zimmer… Igyunk a fonyódi rablósoron, miközben az akkor még újdonság, lilafényű rovarterminátor szisztematikusan pirítja fejünk felett az éjjeli pillangókat… Menjünk el a csopaki strandra, emlékezzünk vissza a fűzfára, a vattacukros bácsira, közben laza rizling hosszúlépést szürcsölünk… Keressünk kulináris élvezeteket a siófoki halsütőben; gondoljunk Ötvös Csöpire, aki bronzba dermedve vitorlázik a füredi kikötőben, bár jól tudjuk, kimerevített képkocka csak, Csöpi vigyáz ránk és velünk van… Menjünk el az alsóörsi kőszínházba, körülötte Íjászkatlan, reptessük nyílvesszőinket, majd a jól végzett munka örömére, rúgjunk be a kultikus alsóörsi Felső-kocsmában…

Mindenki őriz a szívében valamennyit a Balatonból. Hangokat, fényeket, szerelmeket, öleléseket, sörök, fröccsök, lángosok ízét… Útra kelni a Balaton felé boldogság, eljönni szomorúság, az új kezdet reménye…

Bornapok voltak Balatonfüreden, talán ez önmagában nem lett volna elegendő hogy elinduljak, de az, hogy találkozhattam kedves barátommal Rudipapával, már elegendő ok volt, hogy a tűzforró augusztus végi napon buszra szálljak.

Egy kávé a Bergmann cukrászdában, majd egy velőspirítós a Hatlépcsősben alapozott a borok élvezetéhez. A Tagore sétányon faházikók tucatjaiban mérték a környék borászatai nedűiket. Nemhogy szűk két óra, de két nap is kevés lett volna mindenbe belekóstolni; ám mivel Rudi már felmérte a terepet, sikerült nagyon szép borokat ízlelnünk. A borvidékek inkább a fehérborokat kínálják, ittunk illatos reduktívokat, száraz fehéreket, persze mértékkel. Jó volt a hangulat, az emberek összetolt asztalok mellett falatoztak, iszogattak. Gyorsan eltelt az idő, nekem nyolckor indult a vonatom, egy óra múlva leszálltam a fehérvári vasútállomáson.

Holnap már szeptember, bár még erőlködnek pár hétig azok a vénasszonyok, biztosan eljő az ősz. A tavasz harsánysága után az ősz pasztellszínei felmelegítik a lelket; szüret van, a must borrá forr, lehull az utolsó sárga levél is, a tó fölött megül a köd, talán lesz jég is rajta, csak azért, hogy várhassuk a tavaszi feltámadást… Köszönöm Balaton, hogy vagy nekünk!