„A türelem, az alázat, az engedelmesség és a szeretet díszítik a kereszt négy végét. A csúcson van a szeretet, jobbra az engedelmesség, balra a türelem, és alul minden erény gyökereként az alázat.” (Szent Bernát)

Krisztus kereszthalála és feltámadása millió gondolatot szül. Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, katolikus egyház liturgiája során részesei lehetünk az ünnep csodájának.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, Krisztus akkor adományozta tanítványainak az oltáriszentséget. Az apostolok lábának megmosása is beépült a liturgiába. A harangok, csengettyűk elhallgatnak, az oltárok dísztelenek, üressé válnak a szentségtartók. Nagypénteken Krisztus kínhalálára gondolunk, csendben virrasztunk, az esti csonka misén felidézzük az Úr szenvedésének és halálának történetét. Nagyszombaton Krisztus sírban fekszik, de sötétedés után kezdetét veszi az a csodálatos szertartás, melyben a tűz szentelése és olvasmányok idézése után megszólalnak a harangok, hangos orgonaszó adja tudtunkra, Krisztus feltámadott! Már az ő jelenlétében újítjuk meg keresztségi fogadalmunkat, folytatódik a szertartás, melynek végén körmenetben engedjük az örömhírt kiáradni templomainkból.

Magam mindhárom napon részt vettem a szentmiséken, Zircen, az Apátsági templomban különösen felemelő és szép szertartáson élhettem át húsvét misztériumát. A személyes jelenlét segít a jobb megértésben és a mélyebb átélésben.

Szent Lukács evangéliumában ezt olvashatjuk: „A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.”

Illusztráció: Yannick Pulver  Unsplash