Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Hajrá Felvidék, hajrá Dunaszerdahely, hajrá DAC!

  • 2020.03.09.2020.03.09.
  • by Csizmazia P.

Elzarándokoltunk Dunaszerdahelyre megnézni egy DAC mérkőzést, bár csapatunk vereséget szenvedett, mégsem távoztunk keserű szájízzel!

Lehetőségem adódott kettlebellező sporttársakhoz csatlakozva elmenni a Dunaszerdahely – Spartak Trnava szlovák bajnoki meccset megnézni. Különös élmény volt!

Valamivel kevesebb, mint két óra alatt értünk Székesfehérvárról a DAC stadionjához, jóval a kezdőrúgás előtt, így még találtunk parkolóhelyet is. Az impozáns stadion mellett már javában zajlott az élet, a rendezvénysátorban Tóth Vera és zenekara koncertezett, a disznóvágás után már mosogattak. Bőven volt sör és disznótoros étkek, özönlöttek a szurkolók. A stadionnal átellenben álló kocsmahivatalban némi sorban állás után is le lehetett öblíteni az út porát.

Az Aréna impozáns, rájöttem, hogy életemben nem voltam még meccsen ilyen építésű stadionban, ahol a nézők ennyire közel vannak a pályához! Nagyon jó helyünk volt, a felezővonaltól kissé jobbra, a legfelső sorban ültünk, sajnos a vendégszurkolók szektorához közelebb. Tökéletesen látható volt a játéktér minden négyzetmétere.

Következett a Nélküled, a dal a felvidéki klub himnuszává vált, sajnos a vendégszurkolók szétfütyülték és szétdobolták, ennek ellenére átjött a dal üzenete. (A füttyorkánt hallva belpesti sajtómunkások, politikai és egyéb mogulok alighanem elégedetten maradtak volna ülve…)

https://photos.smugmug.com/Egyéb/20200307-Dunaszerdahely-DAC-meccs/i-j3DK462/0/2854c62c/1920/IMG_1974-1920.mp4

Megkezdődött a játék, a Nagyszombat letámadásos taktikájának láthatóan nem találta a DAC az ellenszerét. Zavarodottan passzolgattak hátul a védők, egy-egy átadási hibára lecsapva komoly helyzetekbe kerültek a vendégek. Ráadásul a DAC képtelen volt támadást indítani, a kapusuknak is nehézségei voltak a társak játékba hozásával. Alig negyedóra után gólt szerzett a vendégcsapat, meglehetősen lesgyanús helyzetből. A találat után lassan kiegyenlítődött a játék, de az első félidőben csak egyetlen lövés ment a vendégkapura.

Fordulás után egyre nagyobb fölénybe kerültek a hazaiak, miután az egyik vendégjátékos megkapta második sárgalapját, emberelőnybe kerültek. Tovább nőtt a DAC nyomása, de a helyzeteket nem tudták gólra váltani, az ellenfél kapusa mindent kivédett. Az utolsó negyedóra már az ápolásoké volt, mint az olaszok, úgy fetrengtek a vendégjátékosok, teljesen széttöredezett a meccs. Nem érdemelt a DAC vereséget, igazságosabb lett volna a döntetlen. (Ezzel a meccsel lezárult a bajnokság alapszakasza, a rájátszás következik, de nem igazán értem a lebonyolítás mikéntjét.)

Számomra ez a kirándulás sokkal több volt, mint egy focimeccs! Emlékeim szerint nagyjából másfél évtizede, egy Vidi-Grasshopers mérkőzésen ültem utoljára lelátón. Semmiféle motivációm nem volt meccsre menni, a Puskás Aréna avatójára pedig nem jutottam belépőjegyhez. Előjöttek régi érzések, mennyivel más így nézni egy meccset, mint a képernyőn, látom az egész pályát, a csapatok mozgását, igaz a lassítások azért hiányoztak. No és a hangorkán… bár közelebb ültünk a vendégszektorhoz, szurkolóik mindvégig szervezetten, dobokkal, zászlókkal, nagy hangerővel szurkoltak, félelmetes volt a „Ria, Ria, Hungária!” egy szlovákiai bajnoki meccsen! Ezt a hangulatot csak az érti, aki a lelátón ül, gyanítom a teljes lelkiségét az éli át, aki Felvidéken él.


Szép volt Fiúk!
Ne féljetek!
Dunaszerdahely Felvidék labdarúgás meccs szurkolás te mész az úton

Related articles

Sportvilágról – kicsit másképp…
Olimpia 2024
A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB…
Szép volt Fiúk!
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

6 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.03.09. 09:08

A DAC hivatalos honlapján megtekinthető a mérkőzés összefoglalója, olvasható beszámoló és bőséges a képanyag is.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.03.09. 18:34
Reply to  Csizmazia P.

Az összefoglaló alapján jó meccsnek tűnhetett a párharc,sajnos 90 perc alapján messze nem volt egy egetrengető mérkőzés.A 2. legnagyobb cirkuszi előadás a DAC szurkolók szemszögéből,figyelembe véve a nagyszombati szurkolók nacionalizmusát.csak a Slovan „szurkolói” tesznek rá egy lapáttal támogatva a médiával és az általános közvéleménnyel…
A DAC számára ez a meccs a presztízsen kívül nem volt élet-halál harc,,a Nagyszombat viszont ezzel a győzelemmel bebiztosította a legjobb 6-ban a további ,biztos vizeken való úszkálást.
A DAC még érdekelt a kupában és az esetleges 3. helyezés a bajnokságban is kupaszaraplést biztosítana számára,de…
A DAC ösztöl vergődik,szenved.Érthetetlen módon ezdőváltásra kerütl sor a télen,botrányos eredmények a felkészülés alatt és a tavaszi mérleg a lehetséges 12 pontból elért 3 pont három remiért önmagáért beszél.Teljsesen felborult a DAC játéka az új edző érkezésével és a játékoskeret változásával,negatív értelemben persze.
Ez a mérkőzés egyébként izgalmas volt-8600 néző önmagáért beszél-de szarintem a DAc önmaga árnyéka.
Rémélem ez megváltozik és a rájátszásban -10 meccs-lesz győzelem is.

Akik ott voltak,biztosan tapasztalták a nem ideális állapotokat a csapat körül a szurkolók reagálásaiból is,főlg az értelmetlen hazapasszokból és a cserékből is.
Mindkét kérdésre volt megfelelő válasza a portugál mesternek a sajtótájékoztató alkalmával.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.03.10. 13:13
Reply to  Kohus Peti

Örülök,hogy jól éreztétek magatokat és átéreztétek a hangulatot.A DAC nem csak a fociról szól… Kovács Koppány (Rómeó Vérzik) énekelte a Nélküledet. Az említett kocsma ,amióta először voltam DAC meccsen,már üzemelt,Ki tudja,hány éve ennek?Legalább 35.Arra nem emlékszem,voltam-e valaha is bent célirányosan.Mindig nagy a tömeg ott meccs előtt.Gyertek el hétközben is,egy percen belül sörözhettek. A régi stadion főbejárata/kapuja maradt hírmondónak a múlt emlékére és a következő szurkoló generáció számára.Szép és okos gesztus,bárki fejéből pattant ki az ötlet.Anno ez volt a VIP bejárat ,a stáb,játékosok stb. itt jöttek-mentek autóikkal.Két oldalt,picit odébb voltak a kasszák ezen az odalon. Az utcával párhuzamosan állt a főtribün,a kapu a közepén volt az épület bejáratához képest és a pálya is 90 fokot lett elfordítva a régihez képest. A DAC 1985-ben került fel a legfelsőbb osztályba,az első stadion bővítés ekkor már folyamatban volt.Megépült az új fő -lelátó.Ahogy egyre sikeresebb lett a klub,úgy bővült a stadion befogadóképessége is. A Bayern elleni kupameccsen (1988 ősze) született nézőcsúcs (17 000) azóta sem dőlt meg és az új arénában erre semmi esély nincs,tekintettel a 12 000-es befogadóképességére. Amikor a dunaszerdahelyi futball-vezetők elhatározták,hogy megpróbálnak érvényesülni az akkori Csehszlovák 1. ligában,azt komoly tettek követték. Nem mintha azelőtt is lazsáltak volna -a DAC már 70-es évek végén rendszeresen magas osztályban szerepelt-a 80 -as évek elején több szezonban sikertelenül támadta a feljutást jelentő 1. helyezést az NB 2-ben.Sajnos a „véletlenek ” közbeavatkoztak,volt olyan,hogy a folyó bajnokság végén változtattak szabályt pont- és gólkülönbség-egyezés esetében,Érdekes módon a DAC mindig elbukott.Volt pontlevonás a bajnokság végén,nehogy 1. helyen végezzenek,szóval a háttérben… Read more »

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.04.10. 05:27
Reply to  Kohus Peti

Nagyon szépen köszönöm, köszönjük a csapat múltjának bemutatását, azt gondolom, az anyaországban erről jóval kevesebbet tudunk.

Minden mindennel összefügg! Nélküled, a DAC klubhimnusza, a nehéz bezártságban, két szombaton, szerte Kárpáthazában énekeltük együtt a dalt:

Nyerges Attila pedig így nyilatkozott minderről!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.04.15. 13:48
Reply to  Csizmazia P.

A Nélküled története pedig annyi,hogy a DAC,vagy ha jobban tetszik,a stadion hangja,Bíró Tomi-1985-től szpíker-valamikor 2014-ben lejátszotta ezt a dalt egy mérkőzés előtt.
Azóta nincs DAC mérkőzés a Nélküled éneklése nélkül.

Külön öröm számomra,hogy sokadmagammal egyetemben,kobakosként ott lehettem a dal premierjén,sőt még az Éberálom (2007) megjelenése előtt demofelvételen hallhattam a még nem ” letisztult” változatot,hála az akkori „kapcsolataimnak”.
Hogy pontosan hol és mikor hallottam először élőben ,nem emlékszem,lehetett a MOM is akár,vagy egy győri koncert,mindegy.
Akkor még senki sem gondolta volna,hogy a dal,és az Arcok ennyire összefognak minket.

A DAC szurkolói fórumán olvastam egy hozzászólást mely szerint egy hölgy,aki nagyon szereti a dalt,a P.Mobil régi,feldolgozott művének tudja be és már 30 évvel ezelőtt hallota koncerten a Nélküledet a P,Mobiltól.
Nem emlékszer arra,hogy a Nélküled akár szövegben,akár dallamban előfordult volna más zenekarok előadásában a dal megjelenése előtti időben.Mivel az Éberálom albumon a Nyerges-Leczó szerzőpáros van kizárólag feltüntetve dalszerzőként,nincs okom kételkedni abban,hogy nem átdolgozásról,hanem eredeti műről van szó.
Más kérdés,hogy a P.Mobil a közelmúltban feldolgozta,lemezen megjelentette egy speciális projekt keretében a Nélküledet.

Valamikor régen,az Éberálom megjelenése után Vilinek azt mondtam egy kis dumcsi keretében,hogy felköthetik a gatyájukat a jövőben,mert ezzel a lemezzel ráértek volna 10 évet.Ugyanis -szerintem-ezt az albumot nehéz lesz überelni.
Nos,hogy tévedtem volna,vagy volt ebben az állításomban valami igazság,döntse el mindenki maga zenei ízlése szerint.
A Nélküled mindensetre szárnyakra kelt .

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.04.16. 17:00
Reply to  Kohus Peti

Igen. Nem tudom felidézni, hogy melyik koncerten hallottam először a Nélküledet, de úgy rémlik, mintha egy ködös estén, Győrben hallottam volna. Az biztos, hogy a cserépváraljai íjásztáborok kezdetén betoltam az albumot, mindenkinek leesett az álla, afféle tábori himnusszá vált.

Azt sajnálom, hogy sokan csak ezt a dalt ismerik az Arcoktól, pedig a teljes munkásságuk több mind 20 esztendejének egy nagyon fontos, de talán nem a legfontosabb alkotása. Számtalan olyan dal született, amely tartalmilag és zeneileg legalább annyira értékes, mint a Nélküled. A helyzet hasonló a Kormoránhoz, amelyről legtöbben a Honfoglalás betétdalára asszociálnak.

Az Arcok albumai is annyira sokrétűek, hogy nem vállalkoznék az összevetésükre, mindegyik jó a maga nemében. A P.Mobil pedig megcsinálta a Nélküled zúzós változatát, amely egyébként szintén remek, sőt, meccse előtt akár az is megszólalhatna, a szurkolótábor alighanem jobban tudná követni, no nem mintha az eredeti nem lenne ugyanolyan jó!

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz