„Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. (…) Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton pedig húsételtől való megtartóztatás. E böjtöket az ország több vidékén az öregje, így a bokortanyák evangélikus tirpák népe is tartotta. A zajos mulatságtól is tartózkodott, csak a disznótorok családias hangulatában olvadt egy kissé föl. Régen ádvent kezdetét éjféli harangszóval jelezték, amelyet hazánkban egyes helyeken (így a budai cisztercita plébániatemplomban) felújítottak. Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise vagy angyali mise, a régiségben aranyos mise, liturgikus szóval roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa. A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Hagyományőrző helyeken alig veszik észre, ami pedig egyébként nehezükre esik: a korai fölkeléssel, a hóval, faggyal járó áldozatot. A havat különben még a templomba menés ideje előtt illik elsöpörni, de ezért e korai munkáért sem zúgolódik senki.” (Bálint Sándor, forrás)

Azt gondolom, lassanként elfelejtjük, miről szól valójában advent, miről szól karácsony. Voltak, vannak és lesznek próbálkozások, lett karácsonyból „fenyőünnep”, most éppen „télünneppé” próbálják silányítani, mindeközben elfelejtkezünk arról, hogy a Megváltó születését ünnepeljük. Elfelejtjük a betlehemi istálló puritánságát, szegénységét, amely önmagában is üzenet későbbi koroknak…

Nem szeretnék ennek okán keseregni, hiszen a karácsonyra készülés remek dolog, csak nem lenne szabad soha megfelejtkezni az ünnep fundamentumáról… Éppen ezért én is megjutalmaztam magam egy-egy apró élménnyel, most megosztok veletek ezekből egy két mozaikot.

Ozorára nem adventi készületre gondolva mentem. A település nevének hallatán talán mindenki a helyi rockfesztiválra gondol, ám hatalmas árubőséget talál az év minden napján… ugyanis a helyi cigányok, azaz lomizók, hatalmas kereskedéseket működtetnek. Azt gondolom, a forrás a németországi lomtalanításokból származik, a kínálat a fogyasztói társadalom tükre: a megunt, már kissé elnyűtt, kopott holmi megy a selejtbe, s kiköt például Ozorán… itt aztán tényleg mefisztói módon eladó az egész világ… felsorolni is lehetetlen a kínálatot, alkudni nemhogy lehet, hanem kötelező!

Bejgli a karácsonyi finomságok elmaradhatatlan része, jó bejglit sütni egyáltalán nem könnyű! Nem elég az ízek harmóniája, fontos kérdés a külcsín: repedt bejgli legyen bármennyire ízletes, lesújtó pillantásokat szül. Barátaimmal Velencén sütöttünk, jelentem: nem repedt ki! Az alábbi képeken azt is láthatjátok, milyen varázslatosan szép a Velencei-tó egy verőfényes téli délutánon!

Az adventi vásárok hangulata semmihez sem hasonlítható. Bécs, Zágráb, Budapest, tea, forralt bor, ételek, portékák. Tegnap Géza barátommal a Vörösmarty téri és a Szent István Bazilika melletti forgatagot néztük meg. Volt minden, mi szem szájnak ingere, szép kézműves termékeket kínáltak. Nézelődtünk, kávéztunk, pénzt nem költöttünk, megvan mindenünk… Jó volt erre a néhány órára kilépni a hétköznapok taposómalmából, nem tudtam másra gondolni, mint hogy milyen messzire kerültünk a betlehemi puritánságtól, vagy Sütő András hargitai adventjétől… nincsen ezzel semmi baj, ha nem felejtjük el, miről szól advent valójában…