Áldott karácsonyt!
Márai Sándor: Négy évszak – December
Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letöröltük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni.
A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszabbakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almásrétes és diadal összes ellenségeim fölött.
Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok.
Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
Mindezt tudva, az egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugo összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen. Mit csináljak? Az ember azt adja, amit tud.
Illusztráció: Birmingham Museums Trust , Unsplash
Lencse szerintem is nagyon finom étel, gyakorlatilag ugyanúgy felhasználható, mint a szárazbab. Mi nemcsak Újév napján, hanem egész évben többször esszük. Székesfehérváron lassan hagyománnyá válik, hogy polgármesterünk Újév napján lencsefőzeléket oszt; mi még nem ettünk belőle, ez amolyan lezárása az év végi ünnepkörnek.
Ha jól tudom, az év végi/elejei napok ételeit néphitek befolyásolják, azt biztosan tudom, hogy halat és baromfit nem szabad enni, a lencse bőséget hoz az új esztendőben. Számtalan ilyen hiedelem van, lehet nekidurálom magam és írok róluk egy évzáró cikket.
Ami az ételek mennyiségének a kiszámíthatóságát illeti, azt nagyban befolyásolja a vendégsereg aktuális étvágya is. Én úgy látom, a vége felé mindenki eltelik, ez a 2-3 nap a bőség asztala is, többet eszünk, mint általában.
Szilveszter egyik standardja a virsli. Mi teljesen száműztük asztalunkról a bolti felvágottakat, így a virsliket is. Idén kistermelőtől szereztük be, komoly reményeket fűzök hozzá. pezsgők tekintetében várakozik a pincében néhány palack, ritkán isszuk, így magasabb minőségűeket szoktam vásárolni, zéró cukortartalommal, vagyis szűzpezsgőket. Sok neves borászat is készít pezsgőt, azt hiszem idén a diósviszlói Rácz Lilláé kerül terítékre.
Azt hiszem minden jó étek titka a jó alapanyag. Karácsony táján a káposzta is minden asztalra kerül, jól látszott abból, hogy mennyire hosszú sorok álltak savanyúságért előző szombaton a piacon. Édesanyám készíti, idén vittem őstermelőtől egy kevés füstölt oldalast, ez valóban rendesen füstölve volt, aromája átjárta az egész fazekat. Kerül bele köröm is, külön sertéscomb, szóval annak való, aki egész nap erős fizikai munkát végez :-/ … Tejfölből is szigorúan kistermelőnél vásárolt kerül rá. (Erdélyben, Szentegyházán ettünk egyszer varázslatos “töltelékes” káposztát – Csaba testvér szokta így emlegetni – nem volt túlcifrázva, de a hús nagyon finom volt benne.) Ehhez az ételhez somlói fehérborok illenek, juhfark, vagy furmint; idén Kolonics juhfarkát tettem mellé, gazdag savai segítik a belső feldolgozást, a vulkanikus – minerális ízek gyönyörűen harmonizálnak az étellel. Halételeknél a szálka komoly veszély, én kizárólag filét használtam, szálkamentes volt az egész. Este nem szoktunk rántott halat enni, de 24-én ebédre hagytam a harcsából 2-3 szeletet, Márti kirántotta. A rák rudacskákat elég nehezen tudom így elképzelni, biztosan leesne, ha látnám a csomagolását, ahogyan leírtad, ínycsiklandozó falat lehet. Mivel a családban senki nem akar szénhidrátot enni, ezúttal édességek nem készültek. Az eszünkkel tudjuk, hogy mennyire károsak a (túl)cukrozott dolgok, de azért hiányoztak a nálunk klasszikus desszertek, beleértve a bejglit, egyedül a mákos gubánál tettünk egy kis engedményt. Annak is örülök, hogy semmi nem ment a kukába, sikerült a mennyiségeket is jól eltalálni. A szilveszteri ételek is külön kategória, azt hiszem egy kis lencsefőzelékkel beérjük, soha nem szoktuk az éjfélt megvárni, ellövik odakint a… Read more »
A lencse napjainkban alá van becsülve tapasztalatom szerint. A gyerekek alig eszik meg, az egész tányért szinte érintetlenül küldik /viszik vissza az iskolai étkezdékben. Levesnek még-még talán megeszik, de főzelékként már nem túl étvágygerjesztő nekik szerintem. Én is csak kétféle levesnek és főzeléknek tudom elkészíteni, de nagyon finom étel készíthető lencséből.Tápértékét nem ismerem, de szépségem mindenképp a lencse javára írható. Úgyhogy gyerekek, fiatalok bátran egyétek! Nálunk nem kerülhet semmi sem a kukába.Eleve olyan menüt készítünk, amit mindenki szeret, a kvantum meg 15 emberre és két napra van kimérve. Nem tudunk semmiből annyit készíteni, hogy két nap alatt ne fogyna el minden. De ha ez mégis megtörténne, mentőövnek ott a káposzta. Következő kritikus nap a Szilveszter lesz. Csak kettecskén, na meg a Matyival leszünk este, amíg el nem alszunk és a rohadt petárdákra fel nem ébredünk éjfélkor. Mátyás hiába van ilyenkor közöttünk, így is annyira fél, remeg, nem tud hova menekülni a puffogás elől. Nem bánnám, ha tényleg betiltanék ezeket a rohadt petárdákat, legalábbis a korlátlan használatukat város szerte. Akinek nincs kisállata/kutyusa, az nem tudja, mit éreznek ilyenkor még a legdurvább fajták is.Kis túlzással egyetértek azzal a rajzzal, amikor három kutyus lefog egy srácot és petárdát szúrnak a hátsó fertályába.Még szerencse, hogy csak egyszer van Szilveszter egy évben. Nekünk ekkor a menü mellékes, azt eszünk ,amit találunk a hűtőben, napközben áztatunk, ott eszünk, a sörbevitelt is ott oldom meg.A többi felejtős. A rákrudacskákat mi a Lidl-ben vesszük, Surimi márkanéven futnak és a frigós részben találhatóak. Kb, 10 centis rudacskák, piros borításban.Picit… Read more »
Minden embernek, családnak, kisebb nagyobb közösségnek alighanem megvannak a saját karácsonyi szokásai. Bár az idő rohamléptekkel múlik, körülöttünk és bennünk is minden változik, vannak állandó elemei az ünnepnek. Karácsony egyik legnagyobb ünnepünk. Elég, ha azokra a művészeti alkotásokra gondolunk, amelyek szerzők tízezreit ihlették meg: festmények, szobrok, dalok, kórusművek, oratóriumok, novellák és versek születtek évszázadok alatt. Nem beszélve a magyar népszokásokról, amely a betlehemezéstől, Luca székétől a rituális étkek elkészítésén át, ezernyi módon szépítik az ünnepet. A lényeg azonban mégis az, hogy Krisztus születésére emlékezünk! A keresztény ünneplés elsősorban erről szól! Fölösleges volna azon keseregni, hogy marketing karnevállá tették, hogy bevásárlás címén óriási tülekedéssé vált a készület; a vásárlási láz mesterségesen szított, mi tagadás, igény is van rá. Mi jól éreztük magunkat a zágrábi felfordulásban is, igaz még jobban tetszett a budapesti adventi vásár! A nagy tülekedésből pedig átgondolt bevásárlással és a világhálós megrendelések lehetőségének kihasználásával idén is kimaradtunk. Szombaton reggel – szokás szerint – elmentem a fehérvári piacra, elsősorban savanyúságért és húsért álltak hosszú sorok, tömeg volt, de nem elviselhetetlen. Halat pedig már két héttel korábban beszereztem a Vámház körúti Nagycsarnokban, mert ott igen bőséges a kínálat. Szenteste megünneplésére való gasztronómiai felkészülés a halászlé főzésével kezdődik. Nem vagyok konyhatündér, de a halászlé (és a meggyleves) főzésébe sikerült beletanulnom. Nemrég olvastam arról, hogy jó halászléhez öt összetevőre van szükség: hal, só, paprika, hagyma, víz. Nagyon régóta ehhez tartom magam, az “autentikus” Fejér Megyei Hírlapban olvasott recept alapján készítem. Mindössze annyi változott, hogy több a harcsa, mint a ponty, sajnos kecsege beszerezhetetlen.… Read more »
A gasztronómiai része az Ünnepeknek komoly előkészületeket igényel.Még akkor is,ha a karácsonyi menü évek óta ugyanaz: előételnek sajttál,majd lencseleves aszalt szilvásan.Töltött-rántott pulykamell rizzsel,halrudacska ecetes-hagymás krumplisalátával majd a ráksaláta. Mi nem vagyunk halevők,ezért a klasszikus halászlé,rántott ponty már évekkel ezelőtt lekerült az ünnepi asztalról.A gyerekek sokat piszmogtak a szálkákkal,stb. Én nagyon szeretem ezt a kombót,de nincs értelme erőltetni azt,ami nem megy… Az alapanyagok beszerzése ,már novembernem elkezdődött és gyakorlatilag 23-án ért végek a káposzta hazavitelével.Én ugyanis kétfajta káposztát főzök a 2. ünnepre és későbbre.Nagyon hálás étel,aki szereti,napokig lakmározhat belőle.Minél többször melegítem,annál ízletesebb. 4 kg savanyú káposztát és kb. 1 kg savanyított káposztalevelet főztem meg töltött káposztának,illetve takartnak. A töltött káposztaleveleket a sütőben pároltam majd rásütöttem,amíg megbarnult a káposztám.A takart-nálunk így mondják a savanyú káposztával betakart húsgombócot- a hagyományos módon főzöm meg,némi kolbász és egy egyész hátsó csülök társaságában. Mindkét étel titka a savanyú káposztában rejlik.Kofától veszem,de előtte szigorúan meg kell kóstolni. Vigyázni kell.nehogy hordóíze legyen,mert akkor ki lehet dobni az egészet.Ügyelni kell arra is,hogy ne legyen túl sós,mert azt csak hosszú áztatással lehet emlegesíteni,ahogy a savanyúságot is. Tapasztalatból mondom,a főzés során se a túl sós ,túl savanyú íz a felhasznált főzővíz hatására sem tűnik el. A lencseleves a nejem feladata.A ráksali,pulykamellek megtöltése közös feladat,a többi étel ki-ki alapon készül el. A töltelék kétféle:gesztenyepüré,sonka,sajt,aszaltszilva a másik pedig sonka,sajt,hagymakarika,majd sima panír. A ráksali érdekes dolog,az első próbálkozás után kedvencünk lett.Nem igényel főzést,ami időigényes,az a fagyott rákrudacskák apróra szeletelése.Mi 10 csomagot veszünk,ami 160 rudacskát jelent. A vékonyan felszeletelt rudacskákat nyakon kell önteni majonézzel,fehér joghurttal,cukorral,citromlével… Read more »