Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

XVI. Országos Késes- Kovács- és Fegyverműves Találkozó Székesfehérváron

  • 2019.06.23.2019.06.23.
  • by Csizmazia P.

Több mint másfél évtizedes hagyomány, hogy az ország minden pontjáról Székesfehérvárra sereglenek a késkészítők, kovácsok és fegyverművesek, hogy vásárral egybekötve mutassák be mesterségüket, portékáikat.

Kellenek jó kések! Aki valaha próbálkozott főzéssel, jól tudja, hogy megfelelő eszköz nélkül még egy hagymát sem lehet rendesen felaprítani. Gyakorló háziasszonyoknak megvannak a szeretett – sokszor több évtizedes – késeik, amelyek annyira kézbeállók, hogy a krumplipucolás is jobban megy velük, mint ismeretlen eszközzel.

Se szeri, se száma azoknak a mesterségeknek, amelyek kés, vagy tőr nélkül létezni sem tudnak, elég a hentesekre, mészárosokra, vadászokra gondolnunk. Ma már a borbély nem borotvál, ám néhány évtizede a borotva és a fenőszíj a férfiélet kultikus tárgyai voltak. Ugyancsak nem volt olyan férfi, akinél ne lett volna zsebkés, együtt élték életüket mindhalálig.

A legegyszerűbb fanyelű konyhakés is őriz esztétikumot, az teljesedik ki azokban a díszes eszközökben, amelyek sugározzák készítőjük kreativitását, fantáziáját és arányérzékét. A választott anyagok őrzik a vasérc, a szén, az acél, a szaru és minden összetevő legnagyszerűbb tulajdonságait, hogy a belőlük alkotott kés szerényen szolgálja gazdáját!

Ezeknek a tárgyaknak seregszemléjét láthattuk tegnap a székesfehérvári Skanzenben. Hatalmas érdeklődés kísérte a vásárt, sokszor nehéz volt a tolongásban a portékákat jobban szemrevételezni. Készítettem néhány fényképet, ám fiam, Csizmazia Benedek olyan filmet forgatott, amely remekül mutatja be a vásári forgatag hangulatát, szeretettel ajánlom figyelmetekbe!


Zarándokúton a magyar Caminón.
A húszéves Ismerős Arcok zenekar jubileumi hangversenye Budapesten
fegyver kés kovács Székesfehérvár tőr vásár

Related articles

iLand koncert a Magyar Zene…
Húsvét Zircen
Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos…
Szent István ünnepén
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

1 Comment
Inline Feedbacks
View all comments
Kohus Peti
Kohus Peti
2019.06.23. 15:41

Visegrádon (a hétvégén ott voltunk) én is belebotlottam egy kovácsműhelybe. Nem tudok elképzelni érdekesebb szakmát, mint a kovácsokét. Patkószegeket vásároltam a mestertől és annyira boldognak érzem magam ettől a vásárfiától, mintha egy ládikó aranypénzt találtam volna a régi királyi székhely valamelyik várában, tornyában.
Kihalóban ez a szakma is, annál jobban kell megbecsülni ezt a mesterséget is a többi iparossal, kézművessel egyetemben.Már a látvány is csodálatos, ahogy a fazekas egy marék sárból kancsót, fazekat ,tálat alkot, ahogy a kovács az izzó vasból csodálatos tárgyakat képes kalapálni. Visegrádon a Palota-házban (ne tévesszük össze a királyi palotával) működik egy kézműves szakmákat bemutató sétány, érdemes meglátogatni.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz