Az én otthonom, a te városod, a mi hazánk
Legyen úgy mint régen volt – Kormorán és TransylMania…
Naptári évek lezárásaként minden decemberben színpadra lép a Kormorán. Voltunk a Körcsarnokban, a Fővárosi Nagycirkuszban, a MOM-ban, a Duna Palotában és három esztendeje ugyanitt, az Uránia Nemzeti Filmszínházban is. Mindenek előtt itt találtok több mint száz nagyszerű fényképet a koncertről!
Minden évzáró előadásnak van valami aktualitása, idén összetartozásunk gondolata köré épült a hangverseny, amelynek első részében a Kormorán székelyföldi testvérzenekara, a TransylMania lépett színpadra.
Több mint öt esztendő telt el, hogy utoljára hallottam koncertezni annyira szeretett zenekaromat! Bár voltak azóta tagcserék, a lényeg semmit sem változott! Szűk egy óra alatt felvillantották a 2002-ben alapított együttes eddig megjelent négy albumának dalait. A zenekar alapemberei (Cseresznyés Cecília, Cseresznyés Szilamér, Karácson Zsolt, Melkuhn Róbert, Tókos Imre) mellett Sárosi Nóra (ének), Sárosi Péter (billentyűsök), Fehérvári Péter (ének), Gáspár Álmos (hegedű) szólaltatták meg a dalokat. Az Elpártolt Liliomszállal ért véget a hangverseny, a dalra a zenekar kiegészült Fehér Nórával és Vadkerti Imrével.
A dalokat hallgatva felébredtek bennem ugyanazok az érzések, amelyek már 2004. december 4-én megszülettek, amikor először láttam színpadon állni a TransylManiat. Azóta már voltam Erdővidéken és Baróton, akkor azt mondtuk „Összetartozunk”, ahogyan elrepült másfél évtized, ez az érzés egyre mélyült. A színpadon álló székely, felvidéki, délvidéki művészek a gyönyörű dallamok szárnyán, édes anyanyelvünkön tökéletesen megmutatták, hogy hiába próbálnak bennünket elszakítani egymástól, hiába húznak közénk fizikai és lelki határokat, a szeretet, a nyelv, a dal, a tánc olyan erős kapcsok, melyek eltéphetetlenül összetartanak minket. Istennek hála, ott muzsikáltak a budapesti színpadon azok az emberek, akikben testet ölt összetartozásunk!
A Kormorán az utóbbi időben megszokott repertoárját hozta el erre a hangversenyre. Gyönyörű ív húzható a legrégebbiektől a közelmúltban született dalokig, amelyre kiváló arányban fűzték föl a megszólaló énekeket. Három esztendeje, amikor négy óra alatt negyven dal szólalt meg, mindenki tudott volna párat mondani, amelyeket hiányolt. Másfél óra épp csak az alkotói keresztmetszet felvillantására lehetett elég, ám hiányérzet nélkül állhattunk fel a végén. A dalok tökéletes előadásban szólaltak meg, a Honfoglalás betétdalára a TransylMania tagjai is színpadra álltak, együtt, a közönséggel közösen énekeltük el Himnuszainkat, mert ÖSSZETARTOZUNK.
