Kedden este hatig dolgozom, hét órakor kezdődött az FTC székesfehérvári vendégszereplése a Sóstói stadionban, amely másfél nyíllövésnyire van munkahelyemtől. Mivel a stadiont csak meccsen kívül láttam, jó alkalomnak gondoltam, hogy megnézzek végre egy mérkőzést!

A terv megvalósítása meglehetősen viszontagságosan indult, a világhálón szerettem volna megvenni jegyünket, ám ehhez szurkolói kártyára lett volna szükségem, amellyel nem rendelkezem. Maradt a jegypénztár, itt csak a nevünket, s születési időnket kellett megadnom ahhoz, hogy majd’ tízezer forintért birtokba vehessem a két belépőt.

Bár a meccs nem volt agyonpropagálva – a városban nem láttam egyetlen plakátot sem – azt gondoltam, hogy a bajnok és az ezüstérmes tét nélküli összecsapása, Juhász Roland és Vinicius búcsúztatása közel telt házat fog vonzani. Tévedtem.

Az alig több, mint 6000 néző nem töltötte be a teret, még úgy sem, hogy az egyik kapu mögötti lelátó teljesen zárva volt. A kanyarban volt a fraditábor, síppal, dobbal, végig szurkoltak, többé-kevésbé sportszerűen. (Azt nem teljesen értettem, hogy miért gyalázták itt is az Újpestet, talán az ősellenség okán…). Többen voltak és hangosabban szurkoltak, mint a helyi erők.

A meccs nem volt rossz, annak ellenére sem, hogy az FTC a kulcsjátékosokat pihentette. A kaput Gróf védte, tökéletes pótolva Dibuszt. Lüktető, jó iramú mezőnyjáték folyt, a kapu előtti nagy helyzeteket mindkét csapat elhibázta. A Vidi a leköszönő Juhász Roland büntetőből szerzett góljával nyert.

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztük a mérkőzést. A stadion nagyszerű, a játék sem volt rossz. Hiányoltam a közönséget (ebben talán az is benne volt, hogy a városban egyáltalán nem plakátolnak ki a meccset). Azt továbbra sem értem, hogy a “Vidi”-nek hívott csapat neve miért nem Vidi…