Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Hajrá Vidi, hajrá Fradi!

  • 2020.06.24.2020.06.24.
  • by Csizmazia P.

Kedden este hatig dolgozom, hét órakor kezdődött az FTC székesfehérvári vendégszereplése a Sóstói stadionban, amely másfél nyíllövésnyire van munkahelyemtől. Mivel a stadiont csak meccsen kívül láttam, jó alkalomnak gondoltam, hogy megnézzek végre egy mérkőzést!

A terv megvalósítása meglehetősen viszontagságosan indult, a világhálón szerettem volna megvenni jegyünket, ám ehhez szurkolói kártyára lett volna szükségem, amellyel nem rendelkezem. Maradt a jegypénztár, itt csak a nevünket, s születési időnket kellett megadnom ahhoz, hogy majd’ tízezer forintért birtokba vehessem a két belépőt.

Bár a meccs nem volt agyonpropagálva – a városban nem láttam egyetlen plakátot sem – azt gondoltam, hogy a bajnok és az ezüstérmes tét nélküli összecsapása, Juhász Roland és Vinicius búcsúztatása közel telt házat fog vonzani. Tévedtem.

Az alig több, mint 6000 néző nem töltötte be a teret, még úgy sem, hogy az egyik kapu mögötti lelátó teljesen zárva volt. A kanyarban volt a fraditábor, síppal, dobbal, végig szurkoltak, többé-kevésbé sportszerűen. (Azt nem teljesen értettem, hogy miért gyalázták itt is az Újpestet, talán az ősellenség okán…). Többen voltak és hangosabban szurkoltak, mint a helyi erők.

A meccs nem volt rossz, annak ellenére sem, hogy az FTC a kulcsjátékosokat pihentette. A kaput Gróf védte, tökéletes pótolva Dibuszt. Lüktető, jó iramú mezőnyjáték folyt, a kapu előtti nagy helyzeteket mindkét csapat elhibázta. A Vidi a leköszönő Juhász Roland büntetőből szerzett góljával nyert.

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztük a mérkőzést. A stadion nagyszerű, a játék sem volt rossz. Hiányoltam a közönséget (ebben talán az is benne volt, hogy a városban egyáltalán nem plakátolnak ki a meccset). Azt továbbra sem értem, hogy a „Vidi”-nek hívott csapat neve miért nem Vidi…


Az én Trianonom
Volt egyszer még egy koncert…
foci Fradi labdarúgás Videoton

Related articles

Sportvilágról – kicsit másképp…
Olimpia 2024
A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB…
Szép volt Fiúk!
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

10 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.08.16. 09:41

A tegnapi fordulóban DAC-Nyitra 6:0.Sorozatban másodszor ér el ekkora arányú győzelmet idehaza a DAC.
Kislányom révén én is ott voltam a 6000 szurkoló között és be kell valljam,nagyon jól szórakoztam.Ez egyértelműen a hazai csapatnak köszönhető,akik az első perctől az utolsó sípszóig totális támadófocit produkáltak.
A Nyitra alig jutott át a hazaiak térfelére,védekezni kényszerültek és betömörültek a saját büntetőjük elé.Elég nehéz volt feltörni ezt a falat,de az első hazai gól a 42.percben volt az első csákányvágás,a 45.-ben meg a 2. találat gyakorlatilag eldöntötte a meccset.
A kérdés csak a győzelem aránya lehetett ekkor.A fiúk a 2. játékrészben azonnal erre is megadták a választ: még lesz itt gól!
Lett is ,maradt gólöröm a 90.percben is .
Nagyon régen nem volt alkalmam ilyen jól szórakozni mérkőzésen,el voltunk kényeztetve a DAC játékával.Ahhoz,hogy a biztos győzelem tudatában egy csapat ne álljon le,hanem tovább focizzon a nézőknek is,na meg önmaguk miatt is,kell egy komoly motiváció,és ez,gondolom,a jelenlegi csapatban Bernd Storck személye lehet.

A következő hazai mérkőzésen a Nagyszombat utazik ide,szombaton 18:00-kor lesz a kezdés.
Jegy a zsebben (még tegnap este a meccs után kisorakoztuk).Doki,a Tiéd is nálam van…

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.08.22. 21:43
Reply to  Kohus Peti

DAC-Nagyszombat 2:1

Fordulatos,küzdelmes és emocionális mérkőzésen vagyunk túl.Kár,hogy csak 6000 szurkoló láthatta ezt a meccset a stadionban.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.06.24. 11:26

Irigyellek,Doki,amiért igazi meccsen lehettél jelen.Mi még nem mehetünk focira-most döntenek arról,hogy július 1-től több szurkolót engedélyezzenek a lelátókon-amiért elvonási tüneteim vannak.

Ez a meccs már nem volt érdekes senkinek sem a csapatok közül.Juhász Roland megérdemelt egy komolyabb közönséget az utolsó bajnokija kapcsán,Épp most néztem meg a karrierje alakulását.Biztos,hogy sokat tett a focinkért,mint játékos,reméljük,még többet tesz érte,mint edző,vagy más funkcióban tevékenykedő szakember.

A koronavírus hazavágott minden sportot (is),még nem tértünk magunkhoz és,sajnos még sokáig nem is fogunk magunkhoz térni ettől a k@ rva kórtól.Mit ér a sport nézők nélkül?
Van olyan közöttünk,aki élvezi a top-ligákat a képernyő előtt halott környezetben?
Nos,szurkolóként nekem ez semmit nem jelent,ezért is mennék Fehérvárra,vagy bárhová focira,hogy halljak már szurkolót ,sípszót,stb.

Az következő szezon augusztusban kezdődik,ki tudja,nem tér-e vissza megint a vírus addigra?

Bernd Storck bemutatkozása Dunaszerdahelyen remekül sikerült.Az első meccsén 5:0-ra lelépték Nagymihály csapatát.a kupában idehaza 1:1-et játszottak Rózsaheggyel (ma lesz a visszavágó) és a hétvégén 2:0-ra győztek Nagyszombatban.Ezzel a győzelemmel bebiztosították az Európa -kupában való szereplést immár sorozatban 3.alkalommal.Nos,azt lehet mondani,a portugál edző (Hélder Cristovao) öszi szerződtetése óriási baklövés volt a DAC vezérkara részéről.ezt bizonyítja a jelen.
Fura.hogy a rákba tudnak ekkorát tévedni a szakemberek.Lehet,hogy az edző kiválasztásának kérdése is egy nagy lutri a szerződtetése kapcsán,de hát érdeklődés,kutatás,kémkedés is van a világon…Memento Mori legyen minden magyar klubbnak Hélder Cristovao neve!

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.06.28. 12:02
Reply to  Kohus Peti

Sok csillag szerencsés együttállása kellett, hogy ott lehessünk. Fradi játszott már bajnokként, hitvesem is vállalta, hogy eljön velem és a keddi nap…

Tegnap megnéztem a Debrecen – Paks meccset, kiesési „rangadó” volt. A Loki kiesett, a lefújás után alighanem okkal vonták kérdőre a nézők a játékosokat. A meccs színvonala… utána jött a Fradi – Mezőkövesd meccs, elképesztő, hogy a „tét nélkül” játszó csapatok mennyivel jobb meccset csináltak, mint a kiesésért dúló harc hozott.

Nemcsak azért vagyok szomorú, mert a Loki kiesett! Lássuk csak, hogy állunk! Pécs, Szombathely, Győr, Tatabánya négy olyan dunántúli megyeszékhely, amelynek komoly futballmúltja van, ehhez jön most a Debrecen. Velük együtt kiesett a Kaposvár is. Feljutott az MTK és a Budafok. Mi történt? Annyi, hogy megint túlreprezentált a főváros! Megyeszékhelyek vannak csapat nélkül! Kisvárda, Mezőkövesd, Paks, Felcsút rokonszenves helyek, nincs is ezzel gond, de közben a felsorolt nagyvárosok csapat nélkül vannak!

Említetted Juhász Rolandot. Ahogyan elnéztem a mozgását, a helyezkedést, játékát, még jóval 30 felett is simán beférne bármelyik magyar csapatba, beleértve ebbe a válogatottat is! Szegre akasztotta a csukát, de nem vész el a foci számára!

A DAC-nak szívből szorítok, nagyon remélem, eljutok még pár meccsükre!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.06.29. 15:30
Reply to  Csizmazia P.

Holnap (szerdán) az M4-en élőben DAC-Slovan bajnoki.Tét nincs,presztizs óriási,nem kérdés kinek.Illetve,a hazai győzelem még elérhetővé tenné a DAC-nak a 2. helyezést a bajnokságban.

Loki kiesett,ennyi.Eltűntek az említett megyei központokban a stratégiai nagyvállalatok,velük együtt a pénz is.ezért nem tud visszakerülni az ETO,a PMSC,Hali,stb.Kisebb költségvetésből gazdálkodó kubbok talán lelkesebben viszonyulnak a focihoz,ezért tudnak alkalomadtán bennmaradni az NB I-ben.
A neves klubbtól elfordulnak a szponzorok,egyrészt a befektetett pénzük sose térül meg,másrészt nem adják nevüket tovább a gyenge minőségű focihoz.
Ilyet is el lehet képzelni oknak,miért nincs visszaút más,régen patinás csapatok számára.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.07.02. 07:02
Reply to  Kohus Peti

Köszönöm a figyelemfelhívást Peti, így láttam a meccset. Sajnos a DAC hazai pályán 3:1-re kikapott a Slovantól. Nagyon jó iramú mérkőzés volt, mindkét csapat nyílt sisakkal játszott. A bajnokcsapat komolyabb tartalékokkal rendelkezett, az utolsó húsz percre a DAC már láthatóan elfáradt, Storck nem tudott frissíteni. A játékban benne volt a döntetlen is. Remélem a következő DAC meccsemen már győzni fog a csapat!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.07.02. 11:48
Reply to  Csizmazia P.

Úton voltam,nem láttam a meccset.Storck alatt ez a csapat fejlődött,de a keret olyan,amilyen.Ráadásul sorra dőlnek ki a játékosok a sorból…Állítólag a pálya is-milyen meglepő lenne-lejtett egy picit.

Hogy a Slovan erős csapat-e,az előselejtezők megmutatják.De engem annyira érdekel a Slovan,mint pl.Zimbabwe válogatottját.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2020.07.26. 20:16
Reply to  Kohus Peti

Előkészületi mérkőzésből nem szabad mélyreható következtetéseket levonni, mégis jól esett látnom, ahogyan a DAC 2:1-re legyőzte az Olimpique Marseille-t! Mikor az első félidő közepén elkezdtem nézni a meccset, mieink már 2:0-ra vezettek, uralták a játékot. A francia csapat kapujában álló játékos hatalmas reflexszel védte ki azt a fejest, amellyel akár három gól előnyt szerezhettek volna. A második félidőre jóval motiváltabb francia csapat futott ki, szépen játszottak, de csak egy gólra futotta.

Ha jól értettem a meccs helyszíne Kufstein volt, amennyi látszódott, a pálya varázslatos környezetben található.

Nem szabad eufóriába esnünk, de látszik Storck munkája, Kalmár szabadrúgásból szerzett gólját látni élmény volt! Csak így tovább!!!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.07.27. 13:43
Reply to  Csizmazia P.

Igen Kufsteinben volt a meccs,Doki.Ismét francia ellenfele lesz a DAC-nak szombaton,az Olympic Nice,17:00 kezdés.

Én az utolsó 20 percet néztem,itt már a mi kapusunk,Martin Jedlicka volt a főszereplő.
Igaz,Storck mester átcserélt,jöttek az új arcok,de a franciák támadtak és a végén volt két tutijuk is.

Jedlicka remek kapus,Helder Cristovao mégis a kispadra száműzte.Ennek mi Somorján nagyon örültünk,mert Martin nálunk védhetett és bizony az utolsó hazai meccsen az éllovas Máriatölgyes ellen neki köszönhetjük,hogy legyőztük őket.
Egyébként a jelenlegi kispados kapus,Száraz Benji volt az első kapusunk,amíg Cristovao be nem kavart.
( Mi vagyunk a DAC farmcsapata,minden fordulóban 5 játékost adhatnak nekünk…pl. Sharani-játszott szombaton-szinte minden meccsen nálunk volt.)

Storck hozott két játékost a Bundesliga II-ből.Mindkettő játszott szombaton,jómagam a késői bekapcsolódással nem tudom értékelni sem az ők,sem senki teljesítményét,de nekem akkor a kapust leszámítva nem volt a küzdésen kívül értékelhető teljesítmény.
Valahol ez is oké,mármint a küzdelem ilyen csapattal szemben.
Anélkül,hogy megkérdőjelezzem Kalmár találatát,és persze Ramirezét is,mindkettőben benne volt a francia hálóőr.Viszont gólok voltak és annyi.
Picit mosolyogtam a kommentátoron,egyszer,amikor a DAC-t az OM szintjére emelte-ugye ez azért jelenleg túlzás-másodszor azért,mert Jedlicka szerinte szeret egy kézzel öklözni.
Szerintem Jedlicka azért,és csakis azért „egykezezett”,mert abban a szituban ezt volt a megoldás kulcsa.

Szép Tőled,Doki,Hogy aDAC-t „mieinként említed.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2020.08.02. 17:24
Reply to  Kohus Peti

Hogy fényezzem magam-sajnos igazam volt,amikor mosolyogtam a riporter kommentjén-beigazolódott,hogy azért van némi színvonal-beli különbség a francia csapatok és a DAC között:
Az Olympic Nice 6:0-ra győzött szombaton ellenünk.Biztosan nincs olyan nagy tudáskülönbség a két csapat között,amit az eredmény mutat,de azért el kell ismerni,mi máshol tartunk.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz