
Sportvilág
A korábbi honlapon volt egy rovat, amelyhez szabadon lehetett hozzászólni, leginkább az aktuális sportesemények kapcsán. Ezt a hagyományt is folytatom.
Miért kettlebell illusztrálja? Nem akartam kiemelni egyetlen sportágat sem, számomra ez a vasdarab jelképezi a kihívást, amelyet teljesíteni kell, akár élsportolónak, akár kedvtelésből, vagy az egészségéért edzőnek.
Fantasztikus tárgy ez a füles vasgolyó. Ugyanúgy mozgásba kell hozni, mint a testünket, de ha egyszer elindul… már szinte megy magától, aki legyőzi, edzettebb, egészségesebb, erősebb és ellenállóbb lesz. A boldogabb élet egyik szegmenséhez, néha egy kopott vasdarab is elég!
Fotó: Jesper Aggergaard on Unsplash
Férfi vízilabdacsapatunk világbajnoki döntőbe jutott, miután az elődöntőben legyőzte Spanyolországot!
Bár nem láttam a mérkőzést, a sajtóból átjött, hogy milyen heroikus küzdelem lehetett. Ha valaki értetlenül áll a vízilabda iránti rajongásom előtt, annak itt a magyarázat! Mert nem mindig jönnek az eredmények, a sportban ki lehet kapni, de csapatunk – és az egész magyar vízilabdasport múltja és jelene – megtestesíti mindazt, amiért még mindig érdemes a sporttal foglalkoznunk.
A sajtóban vannak olyan hangok, hogy a spanyolokkal vívott meccs volt az igazi döntő. Ennek ellenére halálosan komolyan kell venni a görögöket, ugyanis ez a csapat is a döntőbe menetelt, nagyon komoly ellenfeleket legyőzve! A mieink mögött két iszonyatosan nehéz meccs van (USA, Spanyolország) senki se gondolja, hogy a döntő lefutott meccs! Holnap (szombaton) 11-kor játszunk, sajnos nem fogom látni.
A Fradi a Konferencia Ligában 4:0-ra győzött, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a BL selejtezőben nem Csercseszov megbuktatása volt a cél? Többi kupacsapatunk is jól rajtolt, egyedül a ZTE kapott ki Eszéken.
Csak hangosan gondolkodom a Csercseszov esetleges megbuktatásáról felmerülő kérdésről…Ha gondjuk volt vele-első sorban a játékosokról beszélek-,nem lehetett volna jobb alkalom és ellenfél,mint az amatőr feröeriek…
De ha én játékos vagyok,igaz,nem valami nagy vaszisztaszos tudással,de mégis drága és nívós klubhoz szeretnék kerülni ,persze talán még több lóvét leakasztani a Fradiról,ha a BL-be jutás lehetősége fennáll.
Ebben az esetben nem hiszem reálaisnak az edzőbuktatási elméletet,de hát ehhez én nem értek.
Sovány vigasz számomra a tegnapi 4:0.
Valószínűleg nem erről szólt a dolog, csak az ember hajlamos összeesküvés elméleteket gyártani.
megnéztem az Újpest-Vidi meccs közvetítését. Sok néző látta, hajtós meccs volt. A Vidi alaposan meggyengült, a meccs nagy részében tíz emberrel játszó Újpestet nem volt esélye legyőzni. Tényleg a bentmaradás a tét a csapat számára, pedig pénz, paripa, fegyver adott.
Nekem az újpesti játékos kiállítása nagyon erőltetettnek tűnt a spori részéről.Valamit nagyon rosszul értelmezek és bizonyosan a szabályokkal sem vagyok tisztában,ha forrt a vérem,mert jogtalannak tartottam a piros lapot.
Vizes VB-én férfi vízilabdacsapatunk bejutott a legjobb négy közé!
Iszonyatosan idegőrlő meccs volt! Az USA egyik játékosa megütötte a védekező Vámost, ezt a VAR lassítás egyértelművé tette, ezért kaptunk egy ötméterest, a szabálytalankodó játékost végleg kiállították, valamint négy percig (!) emberelőnyben játszhattunk! Ez sem volt elég a meccs eldöntéséhez, a rengeteg megítélt amerikai ötméterest Vogel Soma sorra kivédte, vagy a kapufa segített. Az utolsó negyedben levegőben lógott az USA egyenlítő gólja, de sikerült kivédekeznünk. Én már infarktus közeli állapotban voltam, mert egy gyakorlatilag nyert meccs látszott elúszni. Ahogyan vízilabdában mindig, a srácok nagyon odatették magukat. Mentálisan is jól jött ez a győzelem: egymás után háromszor veszítettünk az USA ellen, ez a sorozat megtört, holnap az esélyesebb Spanyolországgal mérkőzünk döntőbe jutásért, talán nem egy rossz ómen az USA fölött aratott győzelmünk. Hajrá magyarok!
További részletek pl. itt olvashatók.
11:30-kor lesz ma az elődöntő a spanyolokkal, m4Sport közvetíti.
Női vízilabdacsapatunk tegnap kikapott Spanyolországtól, ezért az 5-8. helyért mérkőzhet.
Láttam a meccset, a spanyolok végig vezettek, egész mérkőzés alatt futottunk az eredmény után. Azt hiszem ezeken a kiélezett tétmeccseken túlizgulják magukat a lányok, nagyon sok labdavesztésünk volt és – ahogy ilyenkor lenni szokott – a kapufáról kifelé jöttek a labdák… Érdemes lenne belecsapni a lecsóba, a helyosztókon, a csalódott csapatok meccsein megszerezni az ötödik helyet. Ez már az olimpiai felkészülés része.
Ma 11-kor játszanak a férfiak az USA ellen. Szintén mumus csapat, legutóbbi meccseinket elveszítettük ellenük.
A Tourt Vingegaard nyerte, az idei verseny Pogacarral történt párharcáról szólt. Sajnos a párizsi finálét nem láttam. Nyilván egy háromhetes versenyt nem lehet végignézni, de az a pár szakasz, amelyeket részben láttam, élvezetes volt, mindig lenyűgöz a táj szépsége. Folytatás a Vueltán, remélem ott magyar versenyző is rajthoz áll.
Magam íjásztáborban vagyok, a szokásos Cserépváralja. Ilyenkor történik a gőz leeresztése, egyelőre nem úgy érzem, hogy sikerült elengednem a mögöttem álló roppant nehéz időszakot.
Kezdjük a dolgok legkellemesebb részével, vízilabdával. Női válogatottunk fölényesen nyert Új-Zéland ellen, hétfőn Spanyolországgal negyeddöntőznek. Itt már nincs mese, szépségtapasz, gigászok küzdenek egymással. Férfi válogatottunk 21:13-ra legyőzte Argentinát, a negyeddöntőben Kanadával, vagy az USA-val mérkőznek. Annak még nem találtam nyomát, hogy mikor lesz a meccs. HAJRÁ MAGYAROK! (A vízilabdára még egy gondolat erejéig a végén visszatérek.) A Touron a csütörtöki szakaszt követően Vingegaard növelte előnyét Pogacarral szemben: már több mint hét perc a különbség, a meccs eldőlni látszik. Ma és holnap lesz még két szakasz, majd a párizsi finálé vasárnap, ahol egyedül a sprinthajrá tartogat izgalmakat. DAC. Sajnos kiesett a csapat, teljesen világosan látszott a múlt heti meccs után, hogy az egygólos előny nem biztos, hogy elegendő lesz. Köszönöm Kohus Petinek, hogy kinyomozta, az m4Sport sugározza a meccset, így a 60. perctől láttam. Akkor kapta a DAC a kiesést jelentő gólt, utána több lehetősége nyílt arra, hogy kiegyenlítse a hátrányát, de ismét az a fránya kapufa… Nehéz bármit mondani erre, mert azon kívül, hogy néha ott vagyunk a DAC meccseken, nincsen sok háttérinfóm. Lehet az edzőt kárhoztatni, de tény, irányításával a DAC nagyon sokáig a bajnoki cím várományosa volt, a döntő szakaszban kerültek leszálló ágba, amely mellett a Slovan hátszele elég volt, hogy visszacsússzanak a második helyre. Azt pedig végképp nem értem, hogy a szlovák bajnokság második helyezettje vajon miért a Konferencia ligában kellett induljon? A DAC-ra is igaz, egyzerűen úgy kellett pályára lépniük, hogy nem volt tétmeccs a lábukban. Ez nem a csapat, hanem az UEFA szégyene! Szerintem továbbra… Read more »
Minden elismerésem a Tiéd,Doki.El fogtok továbbra is járni focira ide,a hangulat miatt,nem másért…és a Fradit is pártfogásod alá veszed a varjúkkal szemben.
Egyébként én is szomorú és lefagyott vagyok főleg az FTC fiaszkó miatt.A DAC bukása nem meglepő számomra,láttam már az ellenfelet,illetve a Gúziai csapatok inkább küzdő,mint technikás,de mindenképp eredményes futballját a mi csapatainkkal szemben.
A zéró meccsek a verseny előtt nálam nem kifogás,holott lehet alapja annak,ahogy érvelsz.Az UEFA pénzbehajtó cég,korrupt banda,bekaphatják a zsoldosaival egyetemben.De a csapataink kiesése nem rajtuk múlott és gyanítom,a többieké sem rajtuk fog múlni.
Valaki elmagyarazhatná nekem,miért van az,hogy a múltban a focit csak imitáló nemzetek csapatai manapság nemhogy kiegyenlített erőt képviselnek régiónk klubjaival és válogatottjaival szemben,de,látva a Fradi és a DAC szopását,túl is járnak a mieink eszén.Nem véletlen,hogy a Feröeri és Luxemburgi amatőrök és a grúz „profik” elb@sznak minket.
Zsoldosok.Pontos kifejezés a jelenleg már megszokott csapatállományra,bárhol is nézzük,keressük a szó pontos földrajzi beazonosítását.Mert hát Albion,Hispánia,Germánia stb. már nem a sajátjait,hanem mindenhonnan adoptált játékoskerettel áll fel egy-egy bajnokira vagy kupameccsre úgy,hogy jó esetben van egy,talán két hazai srác a csapatban.
Undor.
Szar a bajnokságunk,de a külföldiek sajnos semmit nem dobnak a nívón.Saját észrevétel,lehet,tévedek.
Ami a DAC meccsről szóló infót illet,nagyon szívesen:leszámítva,hogy a kezdést a helyi,Grúziai időnek megfelelően közöltem…2 óra difi.
Nem mondom, hogy csak azon múlt, hogy nem voltak csapataink játékban, de ez komoly hátrány valamennyi csapatnak. Nem tudom, hogy pl. a DAC Vidi elleni előkészületi meccsének volt-e bármilyen szakmai értéke a DAC számára? Volt több meccs is, de ezek nem tétmeccsek!
Hogy miért zárul az olló a gyenge és leggyengébb csapatok között? A fene tudja. Az biztos, hogy a Fradiból egy csomó jó légiós csapatot váltott menet közben, azaz eladták őket (busás haszonnal). Azok maradtak, akik semmit nem tettek hozzá a csapathoz. El fogják Lisztest is adni előbb utóbb. Ha a legjobb játékosokat szélnek eresztik, soha nem fog sikeres csapat épülni. A legkisebbek könnyen felszívják magukat egy-egy meccsre, azután jönnek a „meglepetések”.
Az UEFA-ról írottak minden szavával egyetértek.
12-10-re legyőzte férfi vízilabdacsapatunk Horvátországot, egy olyan meccsen, amelyet végig uraltunk, kivéve az utolsó néhány percet, hiszen négygólos előnyünkből sokat faragott a végén ellenfelünk. Sajnos csak az utolsó negyedet láttam, a mérkőzés ötkor kezdődött (megígérem, felköpök és aláállok) de nem volt erőm felébredni… Következik Argentina azzal lezárulnak a csoportmeccsek, ahogyan a foci VB-én, a történet az egyenes kieséses szakaszban fog élesedni. Hajrá magyarok!!!
Tegnap a DAC – zárt kapuk mögött – Székesfehérváron játszott edzőmérkőzést a Vidivel és 5:0-ra legyőzte vendéglátóját. Érdekes módon, a DAC YouTube csatornáján közvetítették a meccset, amelynek második félidejét láttam. Akkor már a Vidi tisztán magyar játékosokból álló csikócsapattal lépett pályára, alig tanúsítottak ellenállást rutinos ellenfelükkel szemben. A látottakból nem következik, hogy a DAC mennyire jó, vagy a Vidi mennyire gyenge. Az azért látszott, hogy a DAC játékosai nagyon jól mozogtak, szépen építették támadásaikat gyakori súlypontáthelyezéssel, ugyanakkor védekezésre a Vidi erőtlen támadásvezetései miatt nem volt különösebb szükségük.
A DAC első komoly megmérettetése július 13-án lesz, akkor már nemzetközi kupameccset játszanak. Tervezzük, hogy ott leszünk.
Nagyon magas győzelem született,a Vidi védelme nem volt a csúcson az egyik vendégtalálat előtt.Sötét bőrű játékos gurította haza úgy a labdát,hogy nem figyelt és a DAC csatárok rácsaptak az ajándék passzra…
Nem kell túlértékelni ezt a győzelmet és a Vidit sem temetni,viszont ott valami baj lehet…Már a bentmaradás sem volt biztos és a verebek sok mindent csiripeltek.
Tegnap délelőtt nem épp hagyományosnak mondható helyszínen,a kb.6-700 lelket számoló kisközségben,a csallóközi Békén játszott felkészülési mérkőzést a DAC. Partnerük a nagy múltú,de szebb napokat (éveket) maga mögött tudó Zbrojovka Brno volt.Az eredmény 1:1 lett,de teljesen lényegtelen momentum volt.Inkább a felkészülésre helyeződik a hangsúly és a DAC,ahogy azt tudjuk,megvált néhány húzóembertől és építi csapatát a következő szezon előtt. Béke.ahogy említettem kis falu Somorja közelében,a járási osztályból sosem kilépő csapatokkal,a helyiek örömére szolgáló ‘ stadionnal”. A pálya tűrhető állapotú,az öltözők minden bizonnyal nem teljesítik az ilyen kaliberű csapatok elvárásait,ahogy a környezet sem hasonlítható a brünniek megszokott standardjához,de mégis búcsúhangulat uralkodott a pálya körül és a megszokott szombat délelőttöt felborító mérkőzés miatt a faluban is-lévén szó sok ide érkező szurkolóról,a parkolási lehetőségek korlátozottsága bizony átírta a helyiek komfortzónáját. Csak saccolni tudok,szerintem legalább 1200 szurkoló állta körül a pályát övező korlátokat.A belépő becsületkasszás volt,a „kapuőr” a DAC egykori kiválósága,Novota Jani és bájos felesége,Kati voltak,akik minden érkezőt nagy mosollyal fogadtak. Hogy miért ide jötta meccs?Egyszerű a válasz:Világi úr idevalósi,békei,gondolta,feldobja egy picit a falu életét és idecsalogatja a környék apraját-nagyját.Ez minden bizonnyal jó döntés volt.Kicsik és nagyok,fiatalok,öregek,még törött lábbal is érkeztek a nagy eseményre. Szerénységem is jelen volt az első félidőben.Bringautam nem tervezett állomása lett Béke és a foci,ha már itt vagyok,benézek alapon.Rengeteg ember,zömmel ismerősök lépten nyomon,akik kíváncsiak voltak a nagyok teljesítményére. Gyerekkorom búcsúit felidéző hangulatom volt a sok,pályára kilátogató ember miatt.Ugye olyankor még Mari néni is kiment a meccsre,mindenki ünneplőt húzott magára.a kocsmában egy fröccs és irány a pálya.Csak annyi volt a különbség a múlt… Read more »
Szia Peti! Köszönjük a beszámolót, de – mindenek előtt – Isten éltessen!
Pár kérdés felmerül. Kiket igazolt a DAC? Melyik csapattal és mikor játszik először nemzetközi kupameccset?
Július 1-én idelátogatnak Fehérvárra, a Vidivel játszanak (mondtuk is a barátaimmal, akkor nekünk a vendégszektorba kellene mennünk), de a meccs zárt kapus lesz. (Biztosan hatalmas titkokról lebbenne fel a fátyol, ha beengednének nézőket…).
Ha már Sportvilág: 1-én kezdődik a Tour!
Köszönöm a felköszöntést.
A DAC-ban sok a távozó és folyamatosan igazolnak játékosokat.Főleg fiatalokkal egészítik ki a keretet (akik valszeg Somorján fognak több lehetőséget kapni kezdetben) és jött egy cseh játékos,aki már a „bevethetőek” kategóriába tartozik.Bogdán is szóba került,de még semmi konkrétum érkezését illetően.
Ugye elég nagy érvágás Blackman és Davis távozása,de ami a szurkolóknak nagyon betett,az az előbbi játékos átigazolása a Slovanba…Majd meglátjuk,milyen lesz a fogadtatása DS-ben.
Hogy miért kell zártkapusnak lennie-ezt tőled hallom először-a fehérvári mérkőzésnek,nem tudom és meg is mosolygom.Talán felsőbb utasításra (MOL),nehogy kiszivárogjon információ az olajhelyzetről.
Szerintem nem kell tartani extrém érdeklődéstől a rendezőnek,amiért magas költségekbe verné magát a klub,de ezt ők tudják.A szurkolók meg megisszák a levét…
Néhány éve Somorján volt edzőtáborban a Fenerbachce vagy a Galata.Játszottak egy osztrák csapattal felkészülési meccset az X-Bionicsban (sportközpont Csölösztőn) és hermetikusan volt lezárva az egész központ,olyannyira,hogy a sajtó képviselőit sem engedték be.
Ennek a döntésnek volt értelme,mert több ezer szurkoló jelezte a török oldalról ,hogy jönnek,de már a határon visszafordították őket.Mivel a stadion kapacitása és infrastruktúrája nem bír el ekkora tömeget,logikus döntés született.de hogy Fehérvár miért geschlossen wird,ez talány.
A DAC a kupaszereplést a grúz Dila Gori-val kezdi idehaza,július 13-án,19:30 kezdettel.A visszavágóra júl.20-án 18:00 (mi időnk szerint) kerül sor,és ha kérdeztek,ha nem,szerintem nincs zsebben a továbbjutás.
Köszönöm, köszönjük a jégkorongról írt soraidat! Igen, Csehszlovákiában kiemelt helyen volt a sportágak között, a válogatott mindig ott volt a legnagyobbak nyakában. Ha jól tudom, idén Kanada lett a világbajnok.
Túl sokat nem láttam az idei Giro-ból, az utolsó hétre sűrűsödött a java, embertelen hegymenetekkel. Roglic az utolsó gyorsasági szakaszon dolgozott le komoly hátrányt Thomas-szal szemben, a tegnapi római sprinthajrát a visszavonulás előtt álló Cavendish nyerte. (Peti! Mi van Sagannal?)
Véget ért an Nb1… Az FTC három vereséggel búcsúzott az idénytől, inkább nem kommentálom a dolgot. Megnéztem a tévében a Honvéd- PAFC meccset, hiába igyekezett a kispesti csapat, végül kiestek. Sajnáltam a szurkolóikat. A Vidi bennmaradt, pedig ők sem érdemelték meg ezt a „sikert”.
Nem tudtam,ki lett a hoki világbajnok.A végén nagyon keveredtek a kártyák,és ebből a vágásból (az állítólag gyenge) Kanada jött ki a legjobban. Sok szakértő tévedett a kezdet kezdetén,vagy a csoportkör alatt…
A csehek minden idők legrosszabb helyezését érték el a 8.pozícióval.A többiekről se hang,se kép.
Sagan nemrég megsérült,a szezon elején csapatot váltott és nem bír felzárkózni a top-ba.Ez az utolsó éve a profik között az országúti kerékpározásban,de azt hallottam,talán a hegyisek között folytatja-ahol eredetileg kezdett is-,és olimpiai indulás lesz a célja ismét.
Szerintem Peter a covid alatt sokat vesztett erőnlétéből,gyakorlatilag semmi komoly eredményt nem ért el az utóbbi 2-3 szezonban,és feltételezhetően ez kedvét szeghette a további kemény munkához.Meg aztán kezd kimenni a korból is.Utóbbi megállapítás szubjektív!
A Girot csak a kezdeti stádiumban figyeltem,azóta 0 komma 0 érdeklődésküszöböt produkáltam.
A foci a Duna mindkét partján elvesztette figyelmemet.Mindkét bajnokságban 2-3 fordulóval a befejezés előtt eldőlt,ki lesz a bajnok,nekem nem volt kit-mit szurkolás szintjén követni.
Az a tény,hogy a Fradi elvesztette a meccseit,addig a pontig,amíg ezzel nem károsít meg más csapatokat,nem tud érdekelni.Ha csak presztízsről volt szó,a saját szurkolóikkal kell elszámolniuk.
Ha egy-egy vereség a laza hozzáállásuk számára fogható és ezzel más,pl.bennmaradás,kupaszereplés reményében küzdő csapatok láttak kárt,akkor az MLSz-nek kell képbe kerülni.
Idén nekem elég a sportból,illetve nem teljesen,mert aktív kerékpározás is sportnak minősül.De focit nem akarok egy ideig.
Volt egy időszak, amikor sok jégkorongot néztem a tévében. Minden évben megrendezték az Izvesztyija kupát, voltak világbajnokságok, olimpiák izgalmas és élvezetes meccsekkel. Magyarországon alig volt jégpálya, fedett sokáig egyáltalán nem. Ha jól emlékszem négycsapatos bajnokság volt, nemzetközi szinten a magyarokat sehol sem jegyezték. De a sportág népszerű volt. Talán Kohus Peti tud segíteni, USA, Kanada, Szovjetunió csapatai mellett még Csehszlovákia tudott beleszólni a nagyok dolgába, a többi csapat esélytelen volt ellenük. Mivel az USA-ban és Kanadában a bajnokság felülírt mindent, nagy nemzetközi tornákra is sokszor harmadvonalbeli játékosokat küldtek. De ők is komoly ellenfelek voltak. A szovjet-csehszlovák meccseknek mindig volt némi pikantériája. „Dotoho” zúgott a biztatás, ha jól emlékszem nagyon kiélezett meccseket vívtak egymással. Emlékszem Holacek kapusra, nagyon jól védett, meg a Stasny testvérekre, technikás játékosok voltak (talán emigráltak). A ruszkiknál Tretyak kapus nagyon jó volt (ha emlékezetem nem csal, fiatalon, autóbalesetben vesztette életét) voltak smirgli durvaságú védőik (Cigankov), akik a harmadvonalról félelmetes lövéseket küldtek kapura. (Elnézést, ha a neveket rosszul írom.) Azután kihunyt érdeklődésem, pedig Fehérváron nagy hokiélet van (Alba Volán), sok páciensem aktívan jéghokizik, jó az utánpótlás nevelés. Őszintén szólva gőzöm sincs arról, hogyan került nemzeti csapatunk a VB A csoportjába, a legjobbak közé. Mindenkitől kikaptunk, kivéve a franciákat, tegnap a bentmaradásért játszottunk az osztrákokkal. Jó meccs volt! 3:1-re vezettünk, de kiegyenlítettek, ennyi maradt a végeredmény. Következett öt perc hosszabbítás, de csak három mezőnyjátékos lehetett a pályán! Ez sem hozott döntést, így maradt a rávezetés. (Afféle büntető, a félpályáról indul a a játékos, vele szemben a kapus, így kell… Read more »
A hoki -legaláb másfél évtizede-nem érint meg.Ritkán maradok a csatornán,ha megy egy-egy meccs. A mieinket nyomon szoktam követni,legalább az eredmény és helyezés szintjén.Idén egyetlen ponton múlott az A divizióban maradás… A gyerekkorom gyakorlatilag hoki-foci maratonból állt.Zsenge koromtól fogva láttam a nagyokat,VB-k,olimpiák és a Doki által említett Izvesztyija-kupa karácsony előtt tartott lázban. Korábban nívós torna volt,Kanadát és USA-t,ahogy a VB-k során anno,klubcsapatok képviselték Moszkvában.Winnipeg Jets,Cincitatti Stingers,Bobby Hull,-Orr,Esposito fivérek,Marcell Dion azok a nevek,melyek sosem fognak elkopni a tudatomból. A Szovjetek,ha jól tudom,a 60-as években robbantak és kezdtek el nyerni minden tornán,amin elindultak. Addig a tengeren-túli hegemónia dominált ebben a sportágban,Kanada vitte a prímet a VB címek területén,míg az említett szovjet Szbornaján kívül a csehszlovákok,később a finnek,svédek kezdtek el kapaszkodni felfele és érmeket nyerni a világversenyeken. Az 1969-es ( és a későbbiek is) VB mérkőzései a Csehszlovák-Szovjet antibarátság jegyében zajlottak,voltak konfliktusok,érthetően,és ez az állapot a kommunizmus végéig tartott. Persze a meccseket kommentáló szpíker kinyalta a nagy tastvér seggét rendesen,de hát ez volt… A Szbornaja minden idők legjobb válogatottja volt évtizedekig.Firsov edző brutális modszerekkel érte el játékosa alázatát és „odaadását” a csapat sikerei érdekében.Volt más választásuk? Ha nálunk -mondom szépen-vannak kifogások a Fradival szemben,mint elit csapat,akkor az akkori CSzKA hokicsapata ebbe a kirakatba tartozott.Itt-ott került be a válogatottba máshol játszó tehetség,de rövidesen bezupált ő is… Viktor Tichonov volt a mellőzött (vagy kirúgott) Firzov utódja,aki szintén sikert sikerre halmozott fiaival. Ő hozta létre a világ talán legjobb támadó sorát,Larionov,Kaszatonov,Krutov személyében és volt a csicskája a világ leg-antiszimpatikus védője ,Vjacseszlav Fetyiszov. Ezt a gárádát személyesen láttam… Read more »
Azonnali módosítás,pontosítás:nem Firzov edző,hanem Anatolij Tarasov,nem a 60-as években volt,hanem 1972-ben és nem 3,hanem 7 mérkőzés,itt is,ott is,az évszázad sorozata …A többi stimmel,a pontosság igénye nélkül.
Nemzeti válogatottunk 3:0-ra legyőzte Bulgáriát EB selejtező mérkőzésen. A csapat 30 perc alatt eldöntötte a meccset. Szoboszlai szabadrúgásból hatalmas gólt varrt be a pipába, emellett a csapat motorja volt, remekül irányított. De valamennyi játékos kivette a részét a győzelemből. A start nagyon jó, reméljük a folytatás is az lesz!
Készülünk vasárnap DAC meccsre, ha sikerül ott lenni, beszámolok róla.
Az 1.félidőt a rádión keresztül figyeltem,a szünetben bealudtam…Szép győzelem az eredmény alapján,Csak remélem,a játék is jó volt. A DAC számára elérhető lett a bajnoki cím,ennek feltétele,hogy a Zsolnát legyőzzék idehaza.Még 8 meccs van hátra,24 ponttért játszanak a csapatok.Azt hiszem,a DAC-ra minden idők legkegyetlenebb hajrája vár. Nem csak a pályán,a zöld asztal mellett is „játszanak” a csapatok.Egy érdekesség az utolsó fordulóból: A DAC Besztercebányán játszott,3:0-ás félidei vezetés után a 2. félidőben a hazaiak feljöttek 2:3-ra,majd rúgtak is egyenlítő gólt,de azt a játékvezető kezezés miatt és war segétlet nélkül nem adta meg. Közben volt egy állítólagos meg nem adott büntető a hazaiak javára,majd tiltakozás miatt piros lapot kapott a hazai edző…szóval forrtak az indulatok a hazai oldalon. A meg nem adott gól valóban megért volna egy war vizsgálatot,a büntetőt nem tudom véleményezni,de a lényeg az,azon túl,hogy világiztak eleget a sajtóban is,ahogy ez lenni szokott,berobbant az eset a futballszövetségen belül is. A sporit megbüntették,eltiltották,a Beszterce meg talán jogosan fájlalja az elúszott-ebben az esetben -1 pontot. De!Méltó büntetés a sporinak,nem vitás.Azt viszont senki sem vonja kétségbe berkeinkben,hogy eddig mindig a DAC-val b@sztak ki ilyen,-és hasonló,kétes szituációk,meg nem adott gólok,büntetők,beintett lesek- miatt. Azt hiszem,Doki,te is ott voltál a Slovan elleni meccsen,Hahn gólját les miatt nem adták,meg,majd befújtak egy újabb lest,amikor maga tört kapura,később jött a hosszabítás 1. percében egy esetleges büntető a DAC javára. Nem lett megadva, ráadásul spori az 5 perc videózást bruttóba beszámította a hosszabbításba… Ez csak 1 példa a DAC-t ért diszkriminatív bírói döntésekre.Soha nem lett belőle ügy,ha a spori (k) befolyásolták… Read more »
Ja,elfelejtettem,ma DAC-Slovan bajnoki,azt hiszem 17:30-kor lezdődik a meccs.Talán közvetíti az M4 ,vagy a Duna Word,de erre ne tessék mérget venni…
Március 3-án pedig mi,Somoja mérkőzünk meg a Slovannal kupameccs apropójából.
Sajni egyik sem közvetíti… az M4-en Újpest-Vasas lesz akkor, a Dunán Magyaro.-Románia kosármeccs.
Esetleg valamelyik szlovák csatorna Peti?
Dajto tv,de kell próbálkozni a DAC honlapján,lehet,hogy ott elérhető lesz a tv közvetítés.
Nem tudok szó nélkül elmenni a Fradi mérkőzével kapcsolatos játékvezetői döntések mellett,illetve a tavaszi szereplésükkel kapcsolatosan.Nem fér kétség a Fradi bajnoki elsőségével kapcsolatban.Ebbe a bajnokságban csak megbotolhat ez a gárda,vagy más „balesetet” szenved(het).
Balesetnek minősítem a Vasas elleni remit és a tegnapi kisvárdait is.Főleg az előbbi meccs volt nekem gyanús,de lelkük rajta (FTC).
A játékvezetők tegnap egy picit vitatható szabadrúgáshoz juttatták a Fradit,veszélyes szögből.Elvégezték,mellérúgták,de a spori mindenki meglepetésére szögletet ítélt…A visszajátszás számomra beigazolta,hogy tévedés volt,de hát a spori dönt…
Volt egy pici hiányérzet,vagy rossz rzés bennem,persze nem vádaskodom és hozok meggondolatlan bejegyzéseket,csak egy picit kezd ez hasonlítani egy bizonyos felvidéki,a Fradival azonos nimbuszt képviselő csapat körüli hercehurcához…
Remél,tévedek.
.
Valóban régen sportoltunk…
Volt „szerencsém” megnézni a Vidi mezőkövesdi égését. Érthetetlen. Ennek az egyesületnek mindene megvan ahhoz, hogy eredményes csapata legyen. A háttérben ott a rendkívül tőkeerős MOL, tökéletes az infrastruktúra. ott dolgozom a létesítmény mellett, a stadion körül műfüves edzőpályák, csarnok, látszik, hogy komolyan foglalkoznak az utánpótlással. Hiába egekbe szökő energiaárak, az utánpótlás jól kivilágított edzőpályán gyakorolhat.
Akkor itt volt ez a Zivzivadze gyerek. Elment kölcsönbe Újpestre, ahol ontotta a gólokat. Nyilván, a Vidi visszakérte a kölcsönt. A Vidi-Újpest meccs után – Vidi mezben játszott – újpesti mezt húzva pacsizott az Újpest szurkolóival… ez egyébként hatalmas bunkóság volt részéről a munkáltatójával (csapattársaival és Vidi szurkolóival) szemben, de lakmuszpapírként jelzi, hogy mekkora baj lehet az öltözőben, mekkora zavar lehet a fejekben!
Persze ki lehet kapni Mezőkövesden, Kuttor Attila masszív csapatot rakott össze. De a Vidi játékából hiányzott az akarat és a motiváció. Egészen biztosan káosz van az öltözőben és a sokadszori edzőváltás sem hozott megoldást. Szurkolhatunk, hogy a következő szezonban is legyen NB1-es csapata Fehérvárnak…
A Loki-Paks meccs a magyar bajnoksághoz képest jó iramú, lüktető játékot hozó volt. A Paks végég vezetett, de a Loki hosszabbításban lőtt két góllal megfordította a meccset. Az „öreg” Dzsudzsák adott két labdát – gólpasszt -, amelyeknek szemük volt, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Loki mindvégig akarta a győzelmet, nagy nehezen otthon tartotta a három pontot. Azt nem tudom, hogy a Paks játékosai elfáradtak, vagy csak rosszul összpontosítottak a végére, pedig egy pontra mindenképpen rászolgáltak, jó teljesítményt nyújtottak.
Régen sportoltunk,ezért felfrissítem a sportszerető közönség emlékezetét-a nemrég befejeződött,bennem semmi mély nyomot nem hagyó VB után, telítve focival-hogy ma a ZTE-FTC pótolt mérkőzéssel indul és a hétvégén teljes gőzzel folytatódik a labdarúgó NB I.
Ha valakinek esetleg hiányérzete van a fociból,itt a lehetőség oltani a szomjat.Volt jövés-menés a csapatoknál,de jobban érdekel az utolsó VB haszna a war és a játékvezetés terén.
A VB közepette se menjünk el szótlanul a magyar válogatott két előkészületi meccse mellett! Helyükön kell kezelni ezeket, a szakvezetés tudja, mire jók. Az biztos, hogy Luxemburg ellen szenvedtünk, Görögország ellen meddő mezőnyfölényben játszottunk, az utolsó utáni pillanatban pályára küldött Kalmár Zsolt szabadrúgásából szereztük meg a győzelmet.
Különösen örülök Kalmár visszatérésének, mert attól féltem, súlyos sérülései megpecsételik pályafutását.
Dzsudzsák megdöntötte a válogatottban szereplés csúcsát, úgy, hogy valamennyi szövetségi kapitány – szám szerint tíz – beválogatta, voltak szép és kevésbé szép pillanatok, de tagadhatatlan, hogy nagyívű pályafutás végégéhez ért.
Ami a szurkolókat illet, le a kalappal, a jéghideg időben, a stadiont majdnem megtöltve fantasztikusan szurkoltak!
Csak zárójelben: előkészületi meccsen az olaszok 2:0-ra kikaptak az osztrákoktól 🙁 .
Régóta nem jutottam szóhoz, pedig történtek dolgok! A Vidi gyalázatos szereplése után edzőcserére került sor, az új szakvezetés munkája egy mérkőzés után még nem látszódott. Azt hiszem a Vidinél nem tudják megtalálni a legjobb szakmai stábot, a játékoskeret és az infrastruktúra alapján nem az alsóházban kellene tanyázniuk, arcpirító vereségeket szenvedve. Fiolát a kemény mag leöntötte sörrel, ő pont nem az a játékos, aki rászolgált erre, rajta soha nem múlik, mindig hajt, küzd! Meglátjuk. A Fradi kikapott a Mezőkövesdtől, majd az Iváncsától. Utóbbi mindenképpen blamázs, még akkor is, ha az ilyen meccsekre a kiscsapatok alaposan felszívják magukat. Nem láttam a mérkőzést, de olvasói kommentekben írták, hogy az Iváncsa kapusa hatalmas bravúrokat mutatott, azaz szó sincs arról, hogy az FTC elengedte volna a Magyar Kupát. Ellenben nagyon jó, látványos meccset játszottak a Puskás Akadémiával, színvonalas, gólgazdag mérkőzés volt, ahol mindkét kapus védhetetlennek látszó labdákat is megfogott. Fradi ügyben a döntő az lesz, játszhatnak-e tavasszal nemzetközi kupában, ehhez még egy pontot kellene szerezniük a csoportkörben. Hírek szerint a DAC is kiesett a szlovák kupából, néhány játékost száműztek a keretből. Úgy néz ki, ott sincs minden rendben, pedig a lehetőségek adottak. Megtörtént az EB selejtezőkre a sorsolás! Magyarország, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia játszik egy csoportban. Pokoli nehéz lesz, mert nagyjából hasonló képességű csapatokról van szó, láttuk a mieinket szenvedni Albánia, Andorra, vagy éppen Szerbia ellen! Egyáltalán nem könnyű csoport ez, jobb lett volna egy nálunk esélyesebb csapat szélárnyékába húzódva, surranópályán bejutni a bajnokságra! Novemberben kezdődik a VB. Mint azt Rudipapa jelezte, a műszaki háttér… Read more »
Javított a Fradi,a Puskás otthonában győzött 4:2-re.Botránygyanús meccset vívott egymással a ZTE és a Honvéd (0:2).
Moniz edző egy kakaskodást követően lehívta csapatát a pályáról,hogy némi tárgyalás után végülis felálljanak befejezni a meccset…Állítólag rasszista beszólások a Honvéd szurkolók részéről indították el a balhét.
Moniz piros lapot kapott,amiért a pályán reklamált és nem a 4. játékvezetőnél kérte számon a szurkolók helytelen bekiabálásait.
No comment tovább…
A Fradi ismét kikapott,ezúttal az utolsó(!) helyen tanyázó mezőőkövesd csapatától.A gyors ferencvárosi találat okot adhatott arra a téves következtetésre,hogy eldőlt a három pont sorsa,de nem így történt.
A hazaiak felvették a bedobott törölközőt és a tabellában elfoglalt helyezésükre rácáfolva küzdöttek.Annyira,hogy nem lehetett látni a szakadéknyi különbséget a két csapat között.
A Zsóri közdött egyenlített,majd a hajrában eldöntötte a 3 pont sorsát.Teljesen megérdemelten!
Igaz,volt két vitatott szitu,egy kezezés a büntetőn belül a hazai védőnél és egy FTC gól,les miatt visszavonva.Szerintem mindkét eset inkább a fradi kárára lett eldöntve,de hát ilyen is van.
A Fradi két arcát mutatja,a gyengébbet a hazai bajnokságban,ez egyértelmű.Vajon mi az oka?
Azóta jött egy újabb hideg zuhany,az NB3-as Iváncsa kiejtette a további kupaküzdelmekből a Ferencvárost…Ez már blama nálam.Minden tiszteletem az amatőr csapat játékosaié,amiért fel tudták venni a rangosabb ellenfél elleni harcot és győztek,de a Fradinak úgy is nyernie kellett volna az NB 3-as csapat ellen,ha a „sztárok” a cserepadon pihennek.
A DAC a Homonna csapatától (NB2) szenvedett vereséget és esett ki szintén,viszont mi,a somorjai STK a hétszeres bajnok Zsolnát ejtettük ki egy ragyogó mérkőzésen.
Zsolnának 5 napon belül ez volt a 2. csallóközi bakija,a hétvégén a DAC győzte le őket bajnoki meccsen 5:2-re.
A Fradi tegnap kikapott Kecskeméten!Nem tudom eldönteni,hogy kivette-e a szabadnapot a Fradi,vagy lebecsülték ellenfelüket,esetleg a hazaiak valóban ennyire jó formában vannak ,túllépve az esélytelenek nyugodtságán.
Az biztos,hogy nagyon nehéz lehetett a pálya talaja az átázott gyepen,de ez a feltétel mindkét csapatnak egyenlő volt.
Lényeg az,hogy a Fradi a helyenkét nyomsztó fölényét sehogy sem tudta góllá változtatni…Csercseszov véleménye érdekelne,mivel a sztárok semmit nem produkáltak a tegnapi találkozón.
,
Nem láttam a meccset, de az mindig benne van, hogy egy jobb csapat kikap egy gyengébbtől. A végeredmény (bajnoki cím) szempontjából simán belefér. A belgrádi zakó sem lepett meg, de azért jó lenne, ha végre kijutna az FTC a tavaszi egyenes kieséses részbe!
Volt egy érdekes epizódja az Inter-Barca meccsnek. A spanyolok kézzel értek a labdához a 16-oson belül, de a játékvezető továbbengedte (az ellentámadásból majdnem gól lett); azután jött a VAR, a kezezés vitathatatlan volt, de egy olyan lesállás előzte meg, amely szó szerint 1-2 cm-en múlt! Kikockázva tényleg les volt, de azután a hosszabításban lőtt az Inter egy gyönyörű gólt, a második félidőre én már elmentem aludni, a spanyolok dúltak fúltak, én azért reggel örültem az eredménynek…
Gratula a Fradinak a győzelemhez! A mérkőzés első harmada alapján volt mit keresnie a pályán,de ugye ez alapján nem garantált a siker.
A hétvége a Magyar Kupa jegyében telt el,illetve a múlt hét is.Nem is tudom,milyen „fedőneve” van a 2. legrangosabb versenynek,de el lehet gondolkodni néhány dolgon.
Hagyomány ide vagy oda,gyakorlatilag minden csapat,beleértve az alacsonyabb osztályokat is,indul(hat)nak.
Több mérkőzésen is balhé volt,hol a játékosok ugrottak egymásnak,hol a nézők és volt helyszín,ahol mindenki midenkivel szájkaratézott és lökdösődött.
Sajnos ebbe belkeveredtek az NB2-es csapatok is,jóllehet nem saját hibából,pusztán a helyszín és az ellenük irányuló empátia miatt.
Nem szeretném leminősíteni az NB3-as klubokak főleg anyagi helyzetük és az ebből fakadó anyagi hátrányok által valós rendezési hiányosságok miatt,de el kell gondolkodni azon,okvetlenül kell-e piripócson ilyen rangos kupát megvalósítani.
Elvégre a játékosok,csapat egészségéről,testi épségeről is szó van.
Lehet,hogy Felvidéken talán ennyire nem fajulnak el a meccsek.A magasabb osztály csapatai közös fotókkal posztolnak,meccs után talán még meg is vendégelik őket…
Tudom,hogy barátáságos mérkőzés nincs,a legártatlanabb felkészülési meccsen is lehet balhé,de itt talán a labdarúgó szpvetségeknek kéne elgondolkodnia a hogyatovábbon.Csakis a foci érdekében…
Nem hallottam az említett balhékról, de én is régóta feleslegesnek tartom a profi élvonal csapatainak összeengedését az amatőrökkel, főleg, mióta az előbbiek ennyire leterheltek.
Ez akkor volt fontos, amikor, a nemzeti kupagyőztesek a KEK-ben léphettek nemzetközi porondra (Kupagyőztesek Európa Kupája). Persze a kieséses meccsek mindig sokkal nagyobb téttel bírnak, mint a körmérkőzések. Itt nem lehet javítani. (Mint az íjászoknál a szétlövés: 28 célon, ha néhányat elront az ember van szépségtapasz, de szétlövésnél – párba állva kell több pontot lőni a másiknál – aki elszúrja, annak nagyjából vége van.) Ilyenkor azért rendesen kiáramlik az adrenalin – tapasztalatból mondom… 😢😢😢
A Ferencváros mezét magukra húzó labdarúgók elismerést érdemelnek, hiszen Franciaországból, a Monaco csapatától is elhozták a három pontot, ezzel hat pontot szereztek az első két fordulóban.
Az igazi hőstett a török csapat felett aratott győzelem volt, hiszen 80 percig emberhátrányban játszva nyertek, a Monaco meglehetősen kedveszegett csapatnak tűnt, azt hiszem egy teljesen jogos büntetőtől fosztották meg őket. Érdekes epizód volt a Fradi góljánál, hogy a bíró az óráján mutatta, a labda bent volt a gólvonal mögött… Kassai Viktor játékvezetőnek egy ilyen tévedés törte ketté pályafutását, évekig gólbírók álltak emiatt az alapvonalnál. Visszanézve gólt, kétség sem férhet ahhoz, hogy a labda teljes terjedelmében átment a gólvonalon. Reméljük a folytatás sem lesz csalódást keltő és Ferencvárosnak busás profitot hoz befektetése.
Régen örültem ennyire sportsikernek, mint a tegnapi vízilabda győzelemnek! A magyar férfi válogatott hatalmas csatában legyőzte a világbajnok spanyolokat. A mérkőzés első felében még ellenfelünk vezetett, de hatalmas munkával sikerült fordítanunk, remekül védekeztünk, pedig több emberelőnyt kaptak a spanyolok, mint a mieink. Vogel Soma személyében megvan Nagy Viktor méltó utóda. Nagyon köszönöm ezt az estét a magyar sportolóknak, nem szoktam elérzékenyülni, de most közel voltam az örömkönnyekhez! Szombaton 20:30-kor szállunk vízbe az aranyéremért!!!
Ha a hosszabbítást hozzászámoljuk a Ferencváros mezében játszó labdarúgók 85 percig emberhátrányban játszva győzték le török ellenfelüket! Ez fantasztikus teljesítmény, jövő héten Monaco-ban játszanak, a jó kezdet izgalmassá teheti a folytatást. Egyetlen üröm az örömben, hogy a Fradi játékosa (Ciric) teljesen fölöslegesen szabálytalankodott egy olyan helyzetben, amikor a labda közelben sem volt, a mozdulata akár súlyos sérülést okozhatott volna és csapatával mérhetetlen módon kiszúrt. Szerencsére a CSAPAT helyrehozta ezt a jóvátehetetlen hibát.
Női csapatunk tegnap könnyű győzelmet aratott a franciák fölött, így az ötödik helyért mérkőzhet. Nagyon remélem, hogy ez a viszonylag gyengébb EB szereplés nem ingatja meg szövetségi kapitányunk székét. Megfiatalított, legjobb játékosai közül néhányat nélkülöző csapattal utaztunk el, folytatni kell a munkát, nyakunkon az olimpia!
A férfi csapat ma este 6-kor elődöntőzik a spanyolokkal, ez nagyon nehéz meccs lesz, izgulhatunk a srácokért. Meglátjuk.
A Ferencváros labdarúgói elkezdik EL csoportmeccseket. Török ellenfelük kerete háromszor „értékesebb”… meglátjuk, hogy nemzetközi szinten mire megy a magyar bajnokságot letaroló társaság. A vízilabda válogatott sikere sokkal jobban izgat!
Férfi vízilabda csapatunk elődöntőt játszik! legyőztük Montenegrót és csütörtökön Spanyolországgal mérkőzünk!
Sajnos a mieink meccsét nem láttam, de a spanyol-görögöt igen. Spanyolország világbajnok, ehhez méltó játékkal verték meg azt a görög csapatot, amely ugyancsak jó benyomást keltett, remekül játszottak. Úgyhogy felköthetjük az úszósapkát, szinte döntőnek beillő meccset láthatunk csütörtökön 18 órakor! Hajrá magyarok!!!
Tegnap olyat tettem,amit talán még sosem:megnéztem a Hollandia-Franciaország női meccset!Illetve annak az utolsó negyedét.Őszinte leszek,a -sajnos a ritka-víz alatti felvételek kötötték le a figyelmemet és azok,amikor a sportoló hölgyek kimásztak a medencéből.
Mintha egy divatbemutatón lettem volna,olyan szép látványt nyújtanak a pólós hölgyek.Az eredmény nagyon sok gólt hozott,talán 22:3 a hollandoknak…Ha minden gólt egyszer is visszajátszottak a meccs után,az + félóra közvetítés.
Van esély rá,hogy ma a fiúkat is elcsípem,persze őket nem fogom sasolni ebből a perspektívából.
Igen a pólós és úszó lányok jó alakját biztosítja a sport, mindig mondom, az úszás az egyik leghatékonyabb alakformáló mozgás. Egészen más az izomzata egy úszónak/vízilabdázónak, mint egy testépítőnek. Alighanem az anyagcseréje is sokkal egészségesebb egy úszónak.
Persze azért volt a magyar lányok között kolosszus, centert játszott, nem igen nyomták víz alá, azt hiszem már visszavonult, pedig ontotta a gólokat.
Kétség sem férhet ahhoz, hogy a spanyolok jobb játékkel, megérdemelten győzték le csapatunkat. A Vízilabda EB-én az ötödik helyért játszhat női csapatunk.
A férfiak holnap (kedden) 15 órakor játszanak Montenegróval. A mérkőzést nem fogom látni, mert valakinek valamikor dolgoznia is kell.
Mi van veled,Újpest?
Tegnap megnéztem a rangadót.Érdekes volt a meccs.Annak ellenére,hogy a Fradi korán elintézte a dolgot,az Újpest rúghatott volna legalább 2 gólt és ezzel nyílt maradhatott volna a mérkőzés.Ehelyett a Fradi bevágott kettőt és gyakorlatilag a félidőben eldőlt,ki lesz a győztese a párharcnak.
A 2. játékrészben sem változott a felállás.A vendégek uralták a mezőnyt,ennek ellenére az UTE játékosai küzdöttek,próbálkoztak kontrákkal,még talán két helyzetig is eljutottak,de a Fradira ez kevésnek tűnt.
Aranyos volt,ahogy a meccs végén a fáradt és frusztrált UTE játékosok a (szintén frusztrált) B közép előtt álltak,gondolom némi nyelvi korlátok miatti félreértés végett egy-két játékos úgy értelmezte a -„vedd le a mezt”-hogy oda akarták azt adni a szurkolóknak…
Aztán valaki elmagyarázta,hogy le kell venni,de nem kérik el a szurkolók.Hogy miért kell levenni a mezt,gondolom majd valaki lefordítja magyarról angolra,onnan nem tudom mire és afrikaira vagy bengálira,de a fordítás fordításának a fordítása némi értelmezési csúszást okozhat a játékosoknál és nem biztos,hogy megértik,miért ne viseljék-ebben az esetben -au Újpest mezét.
Ez a gondolat nem csak az UTE-ra vonatkozik.Nem tudom,mi a gond ,pénzhiány,tulajdonos lesz@rja szindróma,vagy csak „ez van” szituáció?Az biztos,hogy nem ezt érdemli ez a szebb éveket megélt klub.
Csak azt akarom mondani,ez a világcsapatosdi a magyar klubokban sem vezet ám semmi jóra…
De ezt már többször kielemeztük.
Erről én is szándékoztam írni… A sport már csak ilyen, ki lehet nagy különbséggel kapni egy jobb csapattól, de itt nem erről van szó! A mérkőzés utolsó 20 percét láttam csak, az alapján az Újpest akár partiban is lehetett volna, nem tűnt alárendelt szereplőnek, igaz, akkor már 0:5 volt az állás, talán a Fradi sem erőltette már a dolgot. Ami viszont a meccs után történt… a szurkolók levettették a mezt a játékosokkal, nem méltók, a lila-fehér szín viselésére. Szívszorító volt. Kádár Újpestje – a Dózsa – kirakatcsapat volt. Bárkit megszereztek, zsinórban nyerték a bajnokságokat, BEK-ben elődöntőztek. Fazekas, Bene, Dunai II., Zámbó, Törőcsik, Szentmihályi, Göröcs, Rothelmel, Tóth Józsi, Fekete, Tóth András nagyszerű, korszakos játékosok voltak. Várhidi Pál lilában kergette a labdát, majd edzette a csapatot, Baróti Lajos vezetésével zseniálisan játszottak. Igen, ez a múlt, de ebből épülhetett volna a jövő! Mi lett helyette? Valami belga tulajdonába került a csapat, aki adja-veszi a játékosokat. Nincs edző, nincs koncepció, egy üzleti vállalkozás, amelyben a sport a legkevésbé lényeges. Azt hiszem az újpesti B-közép illúziót kerget, amikor ezt a gyökértelen, szedett-vedett társaságot bíztatja. Igazuk volt, hogy leparancsolták a mezeket erről a csürhéről! Másik része a dolognak a Fradi. A klub összevásárolt magyar szinten kiemelkedő tudású, ám ezzel együtt is középszerű külföldieket, uralják a mezőnyt, kétség sem férhet bajnoki címükhöz. Az majd az EL-ben kiderül, valójában mennyit érnek! pénzt lehet velük csinálni, lehet azt hinni, Fradi-szív dobog ebben a zsoldoshadseregben, mégis attól félek, keserű lesz az ébredés! Az, hogy van egy szupercsapat, amelyik mindent visz… Read more »
Azt hiszem,tegnap az újpesti B-közép az egész meccs alatt csendben volt…Lehet,hogy komoly szurkolói bojkott elé néz a klub?
Nos az FTC az EL-ben folytatja, izgalmas csoportmeccsek várhatók. A Köln szurkolói felvonultak Fehérváron, elég rémísztó volt, meg a közlekedési káosz sem volt nagy öröm. A Vidi 0:3-ra kikapott tőlük, nem kérdés, a jobb csapat nyert, bár a gólkülönbség talán túlzott.
Zajlik a Vízilabda EB. A női csapat két vereséggel kezdte, a férfi két győzelemmel. Utóbbiak meccseit láttam. Új szövetségi kapitánnyal, megfiatalított csapat szállt vízbe. A szlovénok elleni gólzáporos győzelemből sok következtetést nem lehet levonni, de tegnap este 16:7-re legyőztük Szerbiát, ez olyan eredmény, amelyre mindenki felkapja a fejét! Magam most sem tudom, hogy a rácok voltak ennyire gyengék, vagy mi voltunk ellenállhatatlanok, de az látszott, hogy kiérlelt taktikával, nagyon tudatosan játszva győztük le ősi riválisunkat. Jól védekeztünk, Vogel a kapuban remekelt. Izrael következik, nem jelenthet gondot, majd (talán) Montenegróval játszunk az egyenes kieséses szakaszban.
Forog a kerék a Vueltán, elengedtem, nem tudom nézni, követni… Valter Ati a Jumbo-hoz igazolt, talán ez most a világ legerősebb kerékpároscsapata, sok sikert a további pályafutásához!
örömmel nyugtáztam, hogy a DAC elhozott egy pontot Pozsonyból, de ezzel együtt is nagyon hullámzó eredményeket produkál, 3-án a Nagymihály látogat a DAC stadionjába, kötelező lenne a győzelem. A gólkirály Hahn visszatér Paksra.
Annyi kimaradt a beszámolóból,hogy tegnap a DAC 1:1-es döntetlent ért el a Slovan otthonában. Azt hiszem,ott voltál,Doki,azon a Slovan elleni bajnokin,amelyen Hahn bemutatkozott a DAC-ban.Sokáig WAR -t nézett a bíró,míg eldöntötte,hogy a gólja les miatt érvénytelen.jani haja volt talán közele a kapuhoz…Később egy kezezést nem látott a war és a spori sem. Tegnap a Slovan büntője nem lett visszanézve,a védő nem ért hozzá a nagyot színészkedő Slovan csatárhoz,és előtte a Slovan büntője előtt mezénél fogva rántották földre a DAC csatárát.A WAR nem szólt rá a sporora,hogy helyzet van…Minek is? Érdemes visszanézni a DAC honlapján ezeket a „bakikat” a spori,vagy a war szoba részéről. Gusztustalan,ami ebben az országban folyik a labdarúgásban…Nem véletlenül szoktam mondani olykor,hogy a DAC leszerződtetheti a világ 20 legjobb labdarúgóját 1 szezonra,akkor sem lesz bajnok… Még egy mondat Hahn Janival kapcsolatban.Az említett meccsen debütált,csereként kétszer került gólhelyzetbe,jól mutatkozott és sokat vártak tőle Csallóközben és mindenhol,ahola DAC-nak szurkolnak. Paksról úgy kaptuk,hogy 12-13 gólt vágott (igaz ezek zömét büntetőből) az előző szezoban és a csapat stabil tagja volt.Sajnos Jani nem szolgált rá ,vagy erősítette meg azokat a híreket,amelyek megelőzték jöttét és kvalitását. Jómagam láttam néhány meccsen játszani,de nem volt a játéka kiemelkedő sosem,Sőt,teljesen belevegyült abba az átlagba,amellyel ma a játékosok zömét a teljesítményük alapján értékelhetjük,legyen az egy-egy meccs,vagy egy szezon. A szurkolók szókimondók olykor,nem csodálkozom,hogy nincs kedve maradni a DAC-ban. Ki tudja,mi volt az oka Jani gyengébb teljesítményének.Ha nem tévedek,3 edző alatt dolgozott,egyik sem a kontrajáték híve volt.Lehet,Jani ereje itt leledzik-gyors támadás,előrevágott labda,ő ráfut vagy kapura tör,vagy keresi a társat… Read more »
Tegnap a Ferencváros 4:0-ra megverte a Vidit. A két csapat nem volt egy súlycsoportban, alighanem Hajdú kommentátornak igaza van abban, hogy az FTC keretéből két azonos erejű csapatot lehetne felállítani. Ráadásul szép gólok születtek! Az eredmény és a Vidi játéka nem ígér semmi jót a Köln elleni mérkőzésekre…
A DAC hazai pályán 3:0-ra legyőzte az újonc Besztercebányát, szombaton 18 órakor a Nagyszombat ellen játszanak idegenben.
Íjászat Napja volt a hétvégén, sikerült részt vennem egy nagyszerű vadászimitációs versenyen Bakonyszentlászló melletti Fenyőfőn. Csodálatos az ottani környezet, a falu mellett ősfenyves található.
A Ferencváros 1.félidei teljesítménye alapján leiskolázta gyakorlatilag a legnagyobb ellenfelét a bajnokságban.Kiemelendő a Fradi életveszélyes ritmusváltása:saját térfélen megszerzett labda azonnali és pontos előreívelése.
Nem tudom,miért volt,de a Vidi ezt a taktikát nem értette,vagy nem ért hozzá fel a védelem lassúsága miatt.
Szerintem a Fradi csak sajá magától szenvedhet vereséget a bajnokság során…
Nem tudom hova tenni a Paksok.Tavaly a bajnokság leglátványosabban játszó és gólokat rúgó csapata volt.Idén,gondolom Ádám Martin eligazolása és Bognár edző távozása rovására írható ez a látszólagos -mondjam azt?-visszaesés.
A DAC kötelező-ugye mindannyian tudjuk ennek a minősítésnek a terhét-győzelmet aratott az újonc Besztercebánya ellen.A gólok magukért beszélnek,érdemes megtekinteni a fcdac.sk-n mindet.
Lassan lefutnak az európai nemzetközi ligák selejtezői. Sajnos a DAC és a Sepsi is elvérzett külhoni csapataink közül. A Fradinál nyitott, hogy melyik ligában folytatja ősszel, még egy kört kell futniuk. A Vidi a Kölnnel játszik, az első forduló aug 18-án, a második 25-én lesz.
Tegnap megnéztem a Kisvárda meccsét. Norvég ellenfele 3:0-ás előnnyel érkezett. Kisvárda nekik esett és harminc perc alatt 2:0-ra vezetett, bár az első gól óriási védelmi hibából esett, a második góljuk nagyon szép támadás végén született. A második félidőre érezhetően elfáradtak, a norvégok szépítettek, ezzel elszállt az egyenlítés esélye. Nem volt sok néző Kisvárdán, de a kemény mag kitett magáért, végig buzdították a csapatot. Időnként felzúgott a „Ria, Ria, Hungária!!!” rigmus is – annak a csapatnak, amelyben egyetlen (!) magyar játékos sem volt pályán… Derék dolog a helytállás, de akkor most mi van igazából, kinek szólt a buzdítás?
Elkezdődött a vizes EB. Erről annyit tudok, hogy férfi vízilabda csapatunk ma este játszik Ausztráliával, de a műsorújság szerint ez előkészületi meccs lesz. Kíváncsi vagyok, hogy az új vezetés tudott-e ennyire rövid idő alatt valami lényeges változást hozni, persze nagyon szurkolok női csapatunknak is, hiszem komoly esélyük van a végső győzelemre.
Újabb gyászhír érkezett Újpestről, elhunyt Tóth József. Remek balhátvéd volt, nyugdjék békében!
Azért a nagy világfájdalom mellett focizzunk egy keveset 🙂 !
Örömömre szolgált, hogy az M4sport is közvetítette a DAC kupamérkőzését. Sajnos nem sok öröm volt benne, hazai pályán kikaptunk bukaresti ellenfelünktől. Nem volt reménykeltő a DAC játéka, de nem tűnt a román csapat verhetetlennek. A remény hal meg utoljára, talán a visszavágó?
A Fradi meccsét nem láttam, az idegenben elért döntetlen szép reményekre jogosít a továbbjutás szempontjából.
A Vidi meggyőző előnyt szerzett (5:0), bár a moldáv csapat meglehetősen kedveszegetten játszott. Ha nem történik összeomlás a visszavágón, a Köln lesz a következő ellenfél. Nagyon remélem, hogy azok a bevándorlók, akik 2015 szilveszterén szakmányban erőszakolták meg a Dóm mellett a német lányokat és asszonyokat, azóta sikeresen integrálódtak a német társadalomba, hangos, kulturált és sportszerű szurkolással fogják buzdítani városuk patinás klubcsapatát! De azért mi is ott leszünk Sóstón!
Lassan véget ér egyhetes cserépváraljai íjásztáborunk, fogok beszámolót írni róla.
Van egy érzés bennem,éspedig az ,hogy a DAC-nak nem terem koszorú Bukarestben.Szerintem a románok csak annyit fociztak,amennyi kellett egy jó indulási eredményért.Ez bejött nekik.Simán lehetett volna remi a végeredmény,de a hazaiak játékából hiányzott a meglepetés és az az áttütő váratlan megoldás,amellyel esetleg gólhelyzetbe kerültenének.
A románok odahaza harapni fognak,most csak alaplángon dolgoztak.Persze kellett ehhez Kruzliak is,aki már többedszer hozta hátrányba csapatát kirívó hibáival és felesleges szabálytalanságaival.Mindkettőből kaptunk ízelítőt ezen a meccsen.
A játékvezetés hagyott némi kifogásolni valót maga után,de aki még nem látott játékvezetői bakikat (nagyon szépen fejeztem ki magam),annak legyen mementó a Japán-Koreai VB-n néhány „spori” tevékenysége,első sorban a hazai,Korea csapata javára.
A Fradi 1. félidejét láttam,szerintem nem kérdés a továbbjutásuk,de oda kell figyelni a nagyon hajtós ellenfélre.Nem volt könnyú dolguk a végig hajtó csapattal szemben és az 1. félidő alapján a remi nekünk volt kedvezőbb a meccs alakulása szerint.
Tegnap este a Fradi megmérettetett és könnyűnek találtatott. A mérkőzés elején ezen a szinten elképzelhetetlen védelmi megingásokat láthattunk, szerencsés volt a csapat, hogy akkor csak egy gólt kapott. Utána kiegyenlített volt a játék, FTC is lőhetett volna gólt, de kimaradtak a helyzetek. Az idő múlásával és a második gól után az azeriek húzták az időt, olaszosan fetrengtek, széttörték a játékot, így az utolsó harminc percben elfogyott a remény. Dibusz nagy védéseinek volt köszönhető, hogy ennyivel megúsztuk, ellenfelünk jobb csapat, a tegnapi Fradi viszont nem üti meg a BL főtábla színvonalát. Talán nem is baj, hogy nem elsővonalas csapatokkal kell majd mérkőzniük.
Reméljük a Vidi nem omlik össze a visszavágón, és a DAC is helytáll Bukarestben. Meglátjuk.
Hát jól eltippeltem a Fradi továbbujtását.Mentségemre szolgáljon,én csak egy félidőt láttam az odavágóból és ez alapján bíztam a továbbjutásban…Sebaj.
Az már biztos,magyar játékoskerettel nem lehet BL szinten focizni,de ez a Fradi kombó sem érett (még) meg a sikeres szereplésre a nemzetküzi porondon.
Egyébként a szakemberek véleménye az M4 stúdióban is arról szólt,hogy nem kérdés a Fradi továbbjutása,persze felkiáltójellel zárójelben a mondat végén.Nos,a felkiáltójel igazolta fontosságát,kérdés,miért és hogyan lett ez így.Valóban jobb volt az ellenfél,vagy a Fradi b@szta el…
Véget ért a Tour, az idei verseny is nagyon élvezetes volt! A dán Vingegaard és a szlovén Pogacar vetélkedése adott okot a legtöbb izgalomra, a verseny közepén, az egyik hegyi szakaszon Vingegaard és segítői folyamatosan támadták az addig sárga trikós Pogacart, aki a szakasz végére elkészült erejével, így Vingegaardra került a trikó, aki végig őrizte bő kétperces előnyét. Rendkívül sportszerű volt a dán kerékpáros, Pogacar bukásánál megvárta riválisát. Kettőjük kiélezett versenyét jól mutatja, hogy az összetettben harmadik Thomas több mint hét perccel lemaradva szerezte meg a bronzérmet. Jó volt a Tour, hamarosan Vuelta!
A Fradi hazai pályán kapott ki a Slovantól. Nagy volt a felhajtás, nagyon készültek a szurkolók, nemzeti színű zászlókkal buzdították azt a csapatot, amelyben Dibusz volt az egyetlen hazai játékos… Azt hiszem a Fradi zsoldosai mit sem értenek ebből az egészből, véleményem szerint maximálni kellene a pályára küldhető légiósok számát. A visszavágón sem teljesen esélytelen az FTC, reméljük ezúttal elmarad a brutális rendőrattack!
A férfi vízilabda válogatott éléről leváltották Märcz Tamást, a világbajnoki hetedik hely valóban kudarc volt, de nem vagyok abban biztos, hogy csak a kapitány felelőssége volt. Szép eredményeket ért el a csapattal, amelyekért köszönettel tartozunk!
Meghalt Törő. Rengeteg meccsen láttam Újpesten játszani, százévenként születik ilyen csodálatos tehetségű labdarúgó. Sem benne, sem környezetében nem volt elég erő, hogy kiaknázza a tehetsége adta lehetőségeket. A szép pillanatok megmaradnak nekünk, köszönet értük! Az égi stadionokban már a teljes Aranycsapat kergeti a labdát, azt hiszem Törő befér közéjük, mi pedig nemsokára újra szurkolhatunk azokról a lelátókról… Nyugodjék békében!
Törővel kapcsolatban csak annyit, az általam megélt labdarúgók közül talán a legjobb magyar középpályástól búcsúzunk.
Sosem voltam (akkoriban) Dózsa-drukker,vagy szimpatizáns,de Törő ellen nem szurkoltam sose.Szerencsés voltam,őt is többször láthattam élőben Dózsa-,de válogatott meccsen is.Sosem felejtem el a ” …táncolj,Törő -t” a szurkolók torkából,ahogy Andrist sem fogom elfeledni.
Nyugodojn békében.
A Tour érdekes volt,sajnos az utolsó hét teljesen kiesett,kivéve a párizsi,utolsó szakasz egy részét.
A Fradi -Slovan még nem dőlt el.Bár a hazaiak duplán előnyben vannak.vezetnek 2:1-re és odahaza lesz a visszavágó, győzhet és továbbjuthat a Fradi.Ha a mostani keret semmit nem érez át ebből a párharcból,a továbbjutás és az azért járó pénz -szigorúan a Ferencvárosra értem-kellő motiváció a csapatnak egy esetleges győzelemért.
Nos, azóta 4:1-re vertük a Slovant Pozsonyban… azt hittem, nagyobb lesz itten a lelkendezés… 🙂
Sajnos nem láttam a meccset, de az összefoglalón is érezhető volt, hogy az FTC 2:0 vezetése után bekapott gól könnyen a továbbjutásba kerülhetett volna, azonban sikerült újabb két góllal reagálni, továbbjutni. Örvendek, hogy így alakult. Annak is, hogy elmaradt a tettlegesség…
Csak gratulálhatok a Fradinak.Bíztam az idegenbeli győzelemben,a továbbjutás lutri volt.
Lelkes azért nem voltam már a sorsolás pillanatától,mert tudtam,mit hoz-első sorban szájkarate szinten-ez a kupameccs.
Doki tudja,még ha nem ért miden bekiabálást a Slovan és a Nagyszombat szurlokóitól,ez a párharc sokkal több volt egy kupameccsnél…
Újabb érdekes párharc alakul,DAC-FCSB!Nem látom esélyesnek a DAC továbbjutását,de mindenképp van patinája ennek a párharcnak.
Ha csak az utóbbi napok beszólásait vesszük figyelembe-ugye valamelyik nacionalista román tapló beszólt nekünk és O.V.-nek-elénekeljük a Székely Himnuszt is,csak a tisztánlátás miatt…
…és bekövetkezett,amit évek óta sikeresen elkrültünk.Jön a Fradi-Slovan összecsapás.Már most köpheti a markát a szlovák belügy,mert élesben gyakorlatozhatnak a kommandós alakulatok.Üthetik megint a magyart…
A Vizes VB bőven megérdemelt volna egy helyet a címlapon!
Égből pottyant ölünkbe a rendezés joga, azt hiszem a szervezők helytálltak, nagyon színvonalas világversenyt rendeztek.
Milák két aranyérme nagyszerű teljesítmény volt!
Férfi vízilabda válogatottunk hetedik lett, ez így csalódás, előkelőbb helyezésekhez vagyunk szokva. Nem tisztem „szakmai” észrevételeket tenni, de azt gondolom visszavonult kapusunk, Nagy Viktor hagyta űrt nem sikerült egyelőre betölteni.
Női csapatunk ezüstérme magáért beszél, minden elismerést megérdemelnek! Hatalmas szívvel küzdöttek, a döntőben az USA válogatottját is alaposan megszorongatták.
A férfi torna döntője imént ért véget, büntetőkkel a spanyolok nyertek a napfényes Itália csapata ellen. Nagy előnyben voltak, de félidőben az olasz edző kapust cserélt, a beállított hálóőrnek nem lehetett gólt dobni. Hajszálon múlt, hogy nem fordítottak az olaszok, 9:9 lett a vége, a büntetők pedig valóban a szerencsén múlnak. A VB-hez méltó magas színvonalú, küzdelmes, izgalmas döntő volt.
Ha jól értettem a kommentátor szavait, augusztusban vizes EB lesz Splitben. Időben meglehetősen közeli a két esemény, reméljük női csapatunk tartja formáját, a férfiak pedig összeszedik magukat addigra!
Lassan elkezdődnek a foci elő-elő-elő selejtezők, rághatjuk a körmünket az izgalomtól, vajon klubcsapataink felkerülnek-e valamelyik rangos kupa főtáblájára?
Pénteken elindult a Tour, amennyire lehet rajta tartjuk szemünket az év legrangosabb háromhetes országúti kerékpáros körversenyén!
Az hogy az angol válogatottat Angliában 4:0-ra legyőztük, nagy öröm! Ezen a honlapomon is nagyon sokszor, sok alkalommal, okkal keseregtünk a magyar labdarúgás miatt. most nincsen „ha” és „de”, hatalmas sikert értünk el! Most van helye igazán a szerénységnek!
Csapatunk rendkívül jól, taktikusan és fegyelmezetten játszott. A játékosok motiváltak voltak, akarták a sikert, láthatóan együtt van a csapat. Rossi remekül cserélt.
Ami az angolokat illeti, úgy láttam nem tudtak mit kezdeni a mieinkkel. A végén, mikor kitámadtak, a megnyílt területet nagyon okosan kihasználtuk góllövésre. Ami nekem nagyon furcsa volt, az az angol kapus teljesítménye. A kapuba tartó labdák gyakorlatilag mind bementek, úgy hogy a legtöbb lövés a hálóőr hatókörében tartott kapu felé. Azt hiszem Donnarumma, vagy Neuer ezek egyrészét védte volna. De mindegy, legyen ez az angolok gondja!
A Himnusz kifütyülése, a rasszistázás is az angol szurkolókat minősíti, ugyanakkor jó volt látni, hogy az angolok szövetségi kapitánya a meccs végén odament a magyar labdarúgókhoz és gratulált nekik! Talán még nem halt ki teljesen a sportszerűség.
Csizi! Peti! VB Góltotó, jöhet? 🙂
Persze! Tippjáték, csak most időben meghirdetem, hogy minél többen legyünk, akkor izgalmasabb.
Nos, jelentem, a VB tippjáték eredményjelző táblázata 32 csapatra kibővítve, aktualizálva készen áll! A képletek maguktól beálltak, hiszen csak pár sorral kellett megnyújtani az oszlopokat, elsőre úgy tűnik, működik minden. Amikor akarod, küldöm e-mailben, hogy átnézhesd és ha módosítást akarsz valamiben, időben megbeszélhessük.
Egyedül a „webesítés-sel” nem foglalkoztam, arra még az EB idején azt mondta egy ilyesmiben nálam jóval tudósabb ismerősöm, hogy nem lenne egyszerű. Úgyhogy kérlek, elégedj meg majd most is azzal, hogy képernyőkép formájában tudod közzétenni időnként az eredményeket, on-line módosuló táblázat nem lesz.
Már ami a VB-t illeti?Jöjjön,aminek jönnie kell.
A VB-vel kapcsolatos hírek,Katar közzé tette,szurkolóktól mit várnak el,mit kell kötelezően betartaniok,mit nem szabad csinálni Katarban.
Sokkal egyszerűbb elsorolni azokat a dolgokat,amiket szabad lesz csinálni,illetve viselkedni…
Nos,nem lesz szabad alkoholt fogyasztani,a szex is eléggé komoly kereket közé lesz szorítva és komoly börtönbüntetés (5-7 évek) vár azokra,akiket a rendfelügyelők elkapnak ilyen-olyan,nem megengedett dolog,vagy cselekmény kapcsán.
Úgy látszik,Katarban nem annyira kifizetődő kocsmárosnak lenni és a szurkolói zónákban is bambi-szóda-sima csapvíz kombón kell ellenni,az alkalmi szexet meg el lehet felejteni…Nesze neked,te áldott UEFA.
Remélem,2030-ban a Holdon rendeztek VB-t.Ott sem lehet nagyon pattogni.
Mikor megtudtuk a Nemzetek Ligája csoportbeosztást, joggal fogtuk a fejünket. Túl az első három mérkőzésen, legyőztük Angliát, döntetlent játszottunk Németországgal, bár az olaszoktól kikaptunk, tisztességesen helyt álltak játékosaink.
Az utolsó két meccset láttam. Semmi okunk szégyenre, sőt! A németek ellen, a telt házas Puskás Arénában közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk. Neuer bravúros védései mentették meg az egyik pontot számukra, jóval több helyzetünk volt. Igaz, a németek uralták a játékot, de meddő fölényben. Csodálatos élmény lehetett a telt házas stadionban szurkolni!
Az angolok pedig ne csodálkozzanak azon, hogy kifütyülték őket! Teljesen fölösleges bevinni a politikát a küzdőtérre! Mert nem a sport, nem a labdarúgás és nem a játékosok tehetnek arról, hogy a történelem során egyes birodalmak kiraboltak más országokat, kiirtottak népeket, népcsoportokat, rabszolgákat tartottak; arról sem, hogy jelenleg is sok helyen tombol az erőszak. A nemi identitás is mindenkinek magánügye, a hagyományos férfi-nő kapcsolattól eltérőkre sem érdemes szivárványos csapatkapitányi szalaggal utalni! Mégegyszer mondom: ezeknek a jelképeknek semmi keresnivalójuk a sportpályákon, mert nem tartoznak oda!
Holnap Angliában játszunk, immár nem vagyunk teljesen esélytelenek a pontszerzésre. Rossi és játékosaink tudják, hogy mit akarnak!
Visszatérek egy gondolat erejéig a Nemzetek Ligája sorozatra.Most,alig vége a bajnokságoknak,a játékosok töke tele van a focival.Jó esetben 14-16 napot szabizhatnának azok,akik nem válogatottak,de már elkezdődött a felkszülés a következő szezonra azoknak a csapatoknak,akik érdekeltek a különböző kupákban.
Aki válogatott,az meg mehet 10 nap alatt legürizni 3-4 tétmeccset.Nem tudom a mai napig,hogy mi az értelme ennek a ligának,de hogy a B csoportos csapatok -pl.Szlovákia-leutazott több,mint 10 ezer kilométert a semmiért,elgondolkodtató.A 4 meccset talán ha 5-6 ezer néző tekintette meg…
A játékosok demotiváltak,nincs tét,nincs szabadág,mert a kéthetes összezárást követően mehetnek az edzőtáborba…ki nem kapna ettől csömört?
Ettől függetlenül a mieink előtt le a kalappal.A fentiekből,ha bármi érvényes is rájuk,a hozzáállásuk példamutató egy-szerintem-felesleges sorozatban.
És akkor még nem is tudtad az Angol – Magyar végeredményét, kedves Peti!
Szerintem úgy játszottunk az angolok ellen, ahogy egy kisebb játékerőt képviselő csapatnak kell. A fiúk a lehető legnagyobb pontossággal betartották a taktikai utasításokat. Mindenre figyeltünk, assítottuk, tördeltük a mérkőzést, de nem szabálytalanságokkal! Szerencsénk is volt, a kiállítás nem volt jogos (a magyar fiú futott bele az angol ki sem tett könyökébe), de megnyertük. Nem tudtak ritmust váltani, nem tudták uralni a mérkőzést, legfeljebb percekre. Hihetetlen, de megérdemelt győzelmet arattunk!
Végig a rádióban követtem a meccset.Úgy óhajtottam a 4. találatot-és bejött.Nem mintha elégedetlen lettem volna a remivel is (én még a félidőben sem hittem a győzelmünkben),ez a nagy arányú győzelem kárpótol minket az összel elszenvedett 0:4-ért.
De mi akkor nem fütyültük ki a mieinket.Kedves BBC,tessék igazságot osztani:himnuszunk kifütyülve,játékosaitok kifütyülve.Akkor hogy is van ez?
Óriási gratula a csapatnak!
Minden szavaddal egyetértek. Azt gondolom a legjobb európai nemzeti bajnokságokban szereplő éljátékosok júniusra ki vannak zsigerelve. Én sem értem ennek a ligának a szerepét, bár az angoloknak és a németeknek kétségkívül jó alkalom csapatépítésre a VB-re, (sajnos a napfényes Itália nem jutott ki…).
Ma rajtol a Giro.Ha lesz egy kis szerencse+logisztika +Gréti faktor egyezés.akkor láthatok holnap valamit élőben a versenyből.Persze kihagytam a tömegközlekedési gondokat…
Nem mondhatnám túl izgalmasnak az 1. szakaszt-két versenyző az éles rajtot követően az élre tört és gyakorlatilag Visegrádig ott is maradtak,míg a mezőny bekebelezte őket-de annál látványosabb helyeken,tájakon vezetett a verseny nyomvonala.
Az ismerős helyek látványa felkeltette bennem a bringázási vágyat,az ismeretlen vidék -Fehérvár és Esztergom között-meg kihívás a jövőbe számomra.
Az utolsó 25-30 kilométer pedig csodás volt,főleg a helikopteres felvételek nyújtotta látávány miatt a Duna-kanyar kies szépségéért.
A komoly verseny Visegrádon kezdődött az utlosó 5,6 kilométertől.amikor a mezőny elhagyta a Duna vonalát és a révnél felhajtottak a Fellegvár irányába.Innét csak emelkedő vezetett a célig és eléggé megtépázta a versenyzőket, a mezőnyt szétszórta rendesen.
Rengeteg szurkoló követte végig a versenyt a helyszíneken,remek kreációkat láthattunk mindenhol a pálya mellett.Nagyon bringás nemzet lettünk!
A holnapi egyéni időmérő nem nagyon vonz,hacsak nem sikerül élőben kimenni a helyszínre. A vasárnapi szakaszt viszont nagyon várom…
Múlt vasárnap (április 24-én) ismét elzarándokoltunk Dunaszerdahelyre, a DAC-Slovan rangadóra. Én nem tudtam, hogy a Slovan már bajnokként érkezik, így számukra – a presztízsen kívül – nem volt más tét. Ennek ellenére jó iramú, időnként élvezetes játékot hozó meccset láttunk, ahol a DAC teljesen megérdemelten, 2:0-ra legyőzte a bajnokcsapatot.
Odafelé a medvei Fakocsma mindenben igazolta a korábbi kedvező tapasztalatokat, úgy tűnik a jövőbeli mérkőzéslátogatások kihagyhatatlan állomása lesz 🙂 !
Ha már Sportvilág, rövidesen elkészül a Giro kapcsán születő írás, elvégre a mezőny három napot hazánkban teker a hétvégétől.
Németország, Anglia, Olaszország – soron következő csoportellenfeleink… kell még valamit mondanom??? 🙂
Igen,azt hogy ki az,aki megrendelte ezeket az ellenfeleket?Mert ilyen csoportba születni kell.
Nagyon nehéz időszakot élek, elsősorban a pandémia miatt. A gyerekek között számtalan légúti vírus terjed, (közöttük csak egy a koronavírus), ezért olyan mértékű a leterheltségem, hogy blogokat szerkeszteni sem jut időm.
Nem szeretném szó nélkül hagyni a magyar válogatott lengyelországi győzelmét! Valóban nagyon sok játékosunk hiányzott sérülés, vagy más ok miatt, ugyanez elmondható a lengyelekről is. Nincs olyan, hogy tartalékos válogatott! Azon az estén a magyar csapat jelesre vizsgázott erőből és akaratból, ezúttal a siker sem maradt el. Pontot raboltunk Londonban, azoktól az angoloktól, amelyik csapat hiba nélkül játszotta végig a selejtezőket és az EB-én döntőt vívott!
A továbbjutásunk az albánoktól szenvedett kettős vereségen úszott el. Úgy tűnik, a nagyobb játékerőt felvonultató csapatok ellen partiban tudunk maradni, a sokkal gyengébbek ellen hozzuk a kötelezőt, azonban a velünk egy szinten lévők jelentik a legnagyobb nehézséget.
Nem látom reménytelennek a jövőt, remélem Rossi folytatja munkáját! Persze sokkal több a negatívum, mint a pozitívum a magyar foci körül, elsősorban klubszinten. Ebbe nem érdemes most belemenni.
A DAC-nál is edzőváltás volt, de idő hiányában nem tudom követni sem az eseményeket, sem a meccseket. Jó volna tavasszal újra ott lenni a lelátón, remélem addigra Kalmár Zsolt is teljesen felépül.
Csak a DAC-val kapcsolatban (de lehet,hogy minden klubbra érvényes) az új edző személye nem biztos,hogy változást-nevezzük így:javulást hoz a játékba.Ahhoz,hogy egy klubcsapat jó muzsikáljon,lehetőleg több szezonon keresztül,a megfelelő anyagi feltételeken,infrastruktúrán,professzionális kiszolgáló személyzeten,ezetőségen kívül az is szükséges,hogy a csapat gerince ne változzon szezonról szezonra és ne pénzforrás legyen a játékosból.
A DAC-nál sajnos ez a játékoskereskedés fennáll.Így nem lehet csapatot építeni és a világ legjobb edzője is jöhet,de ezekből a játékosokból nem lesz bajnokcsapat.
A sajtóban-első sorban Magyarországon-nagy visszhangja van Janeiro edző „mezcseréjének”.
Azt kell tudni,hogy a Kisvárda volt edzője vasárnap még a Fradi elleni meccsen vezette a csapatot, a következő szerdán már hivatalosan a DAC edzője volt.
Nos,ismeretlen edző számunkra,ezért a Kisvárdai szurkolókat kellett kikérdezni,vajon jól döntött-e Oszi szerződtetésével.általánosságban pozitív vélemények jöttek Várdáról Janeiro szakmai hozzáértéséről.Ami a váltást illeti,itt már nem olyan egyértelmű a dolog,teljesen érthetően.
Janeiro a Szegedtől jött (NB2) Várdára a nyáron,ahol az elért eredmények alapján joggal nevezték sikeredzőnek.Nem tudom,hogy negyed szezon elég-e ilyet állítani bárkiről (játékos,edző),de hogy ezek alapján a DAC leperkált annyi pénzt érte,amennyit a Kisvárda megszabott,ráadásul szezon közben,hétközben,stb-nos enyhén szólva is furcsa.A várdai szurkolók részéről-no meg a szakma részéről- érthető a dolog megkérdőjelezése (etikai szempontok,szerződés,satöbbi).Én is hajlok arra véleményre,hogy nem szép dolog elmenni ilyen gyorsan,de tapasztalataim szerint van az a pénz,amiért sokan hagynák magukat fiú létükre -hogy szépen fejezzem ki magam-letolt gatyával mélyre hajolni…
Ennyit erről.
A DAC tulajdonosa,Oszi (Világi Oszkár) nem titkolva szemet vetett a győri ETO furballcsapatára is.Nem tudom,hogy párhuzamosan két klubbot is el tudna-e vinni Oszi,de hogy a győri szurkolói lokálpatriotizmus ezt nem fogja szívén viselni,abban biztos vagyok.
Más kérdés,hogy az ETO megérdemelné az NB1-et.
Elhoztunk egy pontot Londonból! Ebből a szempontból, most szinte érdektelen, hogy az elúszott világbajnoki részvételhez ez egy jottányit sem vitt közelebb; bár azt vártam, hogy a napfényes Itália csapatától Londonban elszenvedett döntetlen és olasz EB győzelem után (ezt még most is annyira jólesik leírni…) a britek „harapni” fognak, ám nem így történt – ez azonban semmit sem von le a csapat érdeméből! A pályára lépett játékosok hajtottak, küzdöttek, az angolok viszont nem nagyon idegesítették magukat a döntetlen miatt, mi mégis elégedettek lehetünk. A jó Quentin Ponyvaregény című filmjében jelentette ki problémamegoldó Mr. Wolf, hogy „…még korai, egymás f…-át szopnunk…”, ehhez az afféle általános érvényű, örökzöld és bölcs kitételhez csatlakozva elmondhatjuk, hogy azért a magyar foci dolgai még mindig baromira nincsenek rendben, de… nem vert meg bennünket ebben az évben a világbajnok Franciaország, a szivárványos Németország, s Londonban Anglia sem!!! Hogy problémamegoldó Mr. Wolf bölcsességét rávetítsük a magyar labdarúgásra, az Albániától elszenvedett kettős vereség olyan, mint a szétlőtt fejű niggerhulla a limuzin hátsó ülésén. Mert… ha nem ülne ott az a bizonyos tetem, Mr.Wolf fincsi koktélokat szürcsölgethetne a reggeli party-n, s problémamegoldásra sem lenne szükség! Ki lehet kapni Németországtól, Franciaországtól, Angliától, – nem lebecsülve az albánokat – tőlük azért mégsem kéne egy hónapon belül kétszer… Van tehát megoldandó probléma, Wolf úr pedig szépen maradjon szolgálatban! Volt némi kis pofozkodás is a stadionban, a derék brit rendfenntartók visszavonultak, miután a lengyel segéderőkkel egyesült honi ultráink ellenálltak a rendőrterrornak. Láss csodát, miután a „rend” emberei visszavonultak, azonnal rend lett. Azonban… a polkorrekt libsi… Read more »
Tegnap délután egy szuper meccsen voltunk, a DAC-Slovan (1:1 ) rangadó fergeteges hangulatban zajlott és -a visszanézést követően elmondhatom-igazságos eredmény született.
Az első félidőben picit lazább játék és 2-2 helyzet volt mindkét oldalon,de a 2. játékrészben elszabadult a -jó értelemben vett -pokol.Helyzet helyzetett követett,főleg Hahn Jancsi beállását követően lett feldobva a DAC támadó játéka.
Az első labdaérintése gólt hozott,de sajnos a war lest állapított meg és törölték a találatát,Visszanéztem,nem vagyok biztos abban,hogy objektív volt a leshelyzet megítélése…
Schafer Andris a meccs kezdete előtt vehette át a ‘hónap gólja” trófeát.A 72. percben bejelentkezett-és minden bizonnyal el is viszi-a szeptember hónap góljáért járó címet a 25 méterről eleresztett bombájával.
Sajnos az ellenfél szinte azobbal válaszolt ,egy remek hosszú lobb a büntetőbe,az elalvó Blackman elengedte a támadót ,aki a jobb alsóba egyenlített…
Ezután midkét oldalon voltak helyzetek,de gólok nem születtek már.A kedélyeket csupán néhány érthetetlen bírói döntés borzolta,mondanom sem kell,nem a hazaiak javára,de semmi szokatlan nem történt:sunyi módon segítette a spori a Slovant.
Summa summárum,jó meccs volt,a DAC-nak lehet,hogy kialakulóban van egy új,jobb kádere.
A tegnapi,Albániától elszenvedett vereséget,illetve a mérkőzést,valamint a teljesítményünket nem kívánom értékelni…Nem akarok senkit sem megbántani,de az a sejtésem,hogy nagyon nagyot zuhantunk lefele nyár óta.
Ott Voltunk!
4:0-ra kikaptunk.Ezen nincs mit filózni,esetleg csak konstatálni azt a tényt,hogy az ellenfél megérdemelten győzött még ekkora arányban is.
A hangulat leírhatatlan volt.A magyar szurkolónak nincs párja.Utoljára 1977 októberében,gyerekfejjel voltam válogatott meccsen a Népstadionban.Akkor győztünk 6:0-ra és 80 ezren lehettünk,de a szurkolás akkor is megmaradt a fülemben…
Az,hogy az angolok lefociztak minket,nem vita tárgya.Az se,hogy küzdöttünk,amíg bírtuk energiával és némi szerencslvel…
Azt nem értem egészen,mi gondjuk van velünk-szurkolókkal-az angoloknak,Ott,a stadionban,a sörfürdőn kívül nem tudok mit felróni magunknak.Ja,a petárda se volt helyén,de kérdem én,ami a brit koronát illeti,mit követtük el ellenük?
Nem hogy nekik van mit vezekelniök a történelem során,akik leigázták a fél világot?Most miért kéne nekünk térdre borulni?
Picit túlzásba vittétek,kedves BBC,egy kis objekív önkritika nem ártana,ugye,Boris?
Immár mögöttünk van a 2021-ben megtartott 2020-as olimpia. Restellem, hogy mindeddig egyetlen szót sem ejtettem róla, szolgáljon mentségemre, hogy íjásztáborban voltam, ahol – szerencsére – annyi idő maradt csak, hogy néha rápillantottam egy-egy hírportálra, az eredményeket fürkészve. Televízió a közelemben sem volt, amikor az események zajlottak Tokióban, legtöbbször mélyen aludtam. Mindenki előtt ismert, hogy a magyar csapat 6 arany, 7 ezüst és 7 bronzéremmel tért haza. A telefonom kijelzőjén megnéztem a férfi vízilabdacsapatunk három utolsó meccsét. A negyeddöntőben Horvátországot nagyszerű játékkal győzték le, s jutottak az elődöntőbe. Azzal a Görögországgal mérkőztek, amely a csoportkörben legyőzött bennünket. Nagyon nehéz mérkőzésen szenvedtünk vereséget attól a csapattól, amelyik végül a döntőben kikapott Szerbiától. A bronzmeccsen a spanyolok ellen szinte végig emberhátrányban voltunk, a játékvezetők – enyhén szólva – nem nekünk fújtak. Ennek ellenére sikerült legyőznünk őket és – női csapatunkhoz hasonlóan – bronzérmet szerezni. Gratulálunk mindkét csapatunknak! A férfi vízilabdacsapat egyik kulcsembere, kapusunk Nagy Viktor befejezte játékos pályafutását. Csodálatos sportember, remek kapus akasztotta szögre az úszósapkát, nagyon sok csatában ő volt az, aki a kapuból a hátán vitte a csapatot, védhetetlen lövéseket fogott meg. Ahogy nyilatkozta, rengeteget kapott a vízilabdától, ezt valamilyen módon szeretné a jövőben visszaadni. Köszönet Nagy Viktornak, sok sikert további pályafutásához! Ami végtelenül bántott, az a rengeteg mocsok, amit Hosszú Katinkára öntött a sajtó és a fosbukk kommentelőinek egy része. Hosszú Katinka három aranyérmet szerzett a korábbi olimpiákon, most ez nem sikerült, valószínűleg számtalan tényező összhatása vezetett az idei eredménytelenséghez. A vereség lehetősége mindig benne van a sportban! Ezért kikezdeni… Read more »
A mieink kitettek magukért,köszönet érte mindenkinek.Nem volt egyszerű ez az olimpia,ha csak a biztonsági előírások betartását vesszük figyelembe,a sportolók burokba voltak zárva minden tekintetben.
Nem volt meg a nyugodt háttér optimális teljesítményt nyújtani sokuknak,mégis születtek új világcsúcsok.
Nekem óriási élményt adott a férfi magasugró verseny.Mint tudjuk,”megegyezéssel” lett két olimpiai bajnoka a versenynek,de a legnagyobb buli az volt,hogy az ugrók a döntőben elsőre ugrották át az aktuális magasságokat,mígnem csak ketten maradtak,ugyanazzal a magassággal,agyanannyi sikeres kísérlettel…
Hogy Katinkát miért kellet kipécézni? Pár évvel ezelőtt még szobrot akartak neki emelni ugyanazok,akik most gyalázzák őt.
Ez (is) a magyar habitus.
Tegnap megnéztem a Tour aznapi befutóját. Gyilkos hegyi szakasz volt, a tengerszint feletti 2200 m körül volt a befutó, felhők nyalogatták a bérceket. Varázslatosan szép tájon haladt a mezőny.
Az összetettben vezető Pogacar aratott szakaszgyőzelmet. Hárman voltak egy bolyban, az utolsó 200 m-en, 12%-os emelkedőn a szlovén fiú gázt adott, kétség sem férhetett szakaszgyőzelméhez. A tavalyi Tour győzelem az utolsó gyorsasági szakaszon ment el számára – honfitársa Roglic vette át és tartotta meg akkor a sárga trikót -, így nem csoda, hogy a hegyekben megpróbálja tovább növelni bő ötperces előnyét. Külön öröm volt, hogy a stúdióból Valter Attila szakkommentárját hallhattuk.
Ma délután háromkor idegenben lép pályára a Videoton, itthon nem szereztek előnyt, féltem a csapatot.
Az EB árnyékában pár esemény háttérbe szorult.
Wimbledonban Fucsovics nagyszerűen szerepelt, de a világelső Djokovics számára is legyőzhetetlen volt. Bár nem sport, de elképesztő, hogy nekiesett a patkánysereg Boris Beckernek, az egykori kiváló teniszjátékos kommentátorként megállapította, hogy szép nő Fucsovics barátnője, erre ízekre szedték. Ez pontos indikátora a világ sajtóiszonyának…
Forog a kerék a Touron is, egyetlen szakaszt sem láttam, ezen a héten még zajlik a verseny, megpróbálom nyomon követni. Nem tudom Sagan miért lépett vissza (netán kizárták?), majd Kohus Peti elmondja, de jelenleg ő is bringát teker, nem írogat ide. Cavendish sikeres visszatérése joggal beszédtéma.
A nézők nélküli olimpia jelen pillanatban több szomorúsággal, mint lelkesedéssel tölt el.
Tegnap a Fradi idegenben is legyőzte a koszovói bajnokot, könnyedén lépett tovább. A Vidi csütörtökön játszik, nagyon félek, hogy már most el fognak vérezni. Ráadásul nagyon viszontagságos utazás végén, szokatlanul korai időpontban lépnek pályára idegenben.
A Sportvilág rovatban saját magunk űzte sportnak is helye van. Sajnos nálam az íjászat mostanában háttérbe szorult, de a szokásos cserépváraljai táborozás biztos, hogy visszazökkent majd. Május eleje óta hetente kétszer végzem a kaatsu edzéseket, amikor csak tudok megyek kettlebellre is. Testmozgás nélkül lehetetlen túlélni… Várjuk Kohus Peti újabb élvezetes beszámolóját a most folyó bringás nyaralásukról!
Egyben korrigálom is saját magam:Valter Attila,így írják helesen és a 6. helyen végzett,mint ahogy azt később megtudtam.Azóta annyit változott a dolog,hogy a tegnapi,6. szakaszt követően rózsaszín trikóba öltötzött a versenyzőnk.
a tegnapi szakasz is próbára tette a versenyzőket,Attila hatalmasat küzdött és-úgy mondták-étvette a vezetést összetettben.
Mindannyian tudjuk,ez csak az első hét,de a versenynek ebben a fázisában az élmezőnyben lenni komoly teljesítmény.Csak nézzük meg,hol van Sagan…
Harmadik napja Valter Attila viselheti a rózsaszínű trikót!!!
Biztos vagyok abban sokan nem tudják, hogy ez mit jelent. Nos, ő az a versenyző, aki az egész mezőnyben a legkevesebb idő alatt tette meg az eddigi hét versenynap távolságát, vagyis ő a leggyorsabb! Ezt jelöli a rózsaszínű trikó, amelyet amilyen nehéz megszerezni, annyira könnyű elveszíteni!
Az országúti kerékpározás csúcspontjai a háromhetes Grand Tour versenyek, a Giro a napfényes Itáliában, a Tour Franciaországban, a Vuelta Spanyolországban. Három hét nyeregben… nincs megállás, napi 150-200 km, 2000 m feletti hegycsúcsok, akár szakaszonként több is, rekkenő forróság, vagy szakadó eső, a magasban hófoltok… menni kell, hogy a harmadik hét utolsó versenynapján azt a bringást hirdessék győztesnek, aki a legrövidebb idő alatt tette meg az össztávolságot.
Valter Attila teljesítménye akkor is lenyűgöző, ha nem tudja sokáig őrizni ezt a trikót. Még két hét van hátra, nem akármilyen izgalmakat hozhat, mi pedig az Eurosport élő adásában szurkolhatunk a magyar fiúért, akinek hatalmas köszönet az eddigiekért, hajrá Ati!
Közben a múlt hétvégén elstartolt a Giro.Az első szakasz kivételével minden délután megnéztem az utolsó 1,másfél órát.Főleg a tegnapi befutó hozott számunkra kellemes híreket,Valter Attila az 5.(?) helyen ért célba egy aránylag nehéz szakaszon és előkelő helyen szerepel az összetettben is.
A másik magyar versenyző helyezését sajnos nem jegyeztem meg…de hajrá nekik!
A mai szakasz öldöklő hegymenetet hozott. Bár Valter Attila nem tudta megőrizni a rózsaszínű trikót, összetettben ötödik helyen áll! A verseny továbbra is nyílt, az elkövetkező két hét is fantasztikusnak ígérkezik!
Rendkívül sok izgalmat ígért-és hozott is-az NB II utolsó fordulója.3csapat volt érdekelt a feljutásban,mindhárom csapat,a Vasa,a Debrecen és a Gyirmót odahaza játszott és mindenki magas arányú győzelmet aratott ellenfelével szamben:
Vasas-Győr 3:0
Debrecen-Haladás 4:2
Gyirmót-Békéscsaba 4:0
A Vasas jött ki ebből vesztesen,a matematika nem engedett,ágyhogy Angyalföldön még legalább egy szezont várni kell az NB I-beli szereplésre.