
Sportvilág
A korábbi honlapon volt egy rovat, amelyhez szabadon lehetett hozzászólni, leginkább az aktuális sportesemények kapcsán. Ezt a hagyományt is folytatom.
Miért kettlebell illusztrálja? Nem akartam kiemelni egyetlen sportágat sem, számomra ez a vasdarab jelképezi a kihívást, amelyet teljesíteni kell, akár élsportolónak, akár kedvtelésből, vagy az egészségéért edzőnek.
Fantasztikus tárgy ez a füles vasgolyó. Ugyanúgy mozgásba kell hozni, mint a testünket, de ha egyszer elindul… már szinte megy magától, aki legyőzi, edzettebb, egészségesebb, erősebb és ellenállóbb lesz. A boldogabb élet egyik szegmenséhez, néha egy kopott vasdarab is elég!
Fotó: Jesper Aggergaard on Unsplash
Tegap a DAC hosszú idő után győzni tudott az oroszlánbarlangban a nagy rivális,Slovan ellen.Az 1:0 javunkra tűl azon,hogy sebet ejtettünk néhány tízezer slovan szurkoló leki nyugalmában a statisztkban is nyomot hagy,a büszkeségről nem is beszélve.Nem mellékesen a Slovan bajnoki címéhez 1,azaz egy pont kell és már ezzel együtt az utóbbi 3 forduló sem hozta meg számukra a győzelmet a bajnokságban.Viszont az edző már csomagolt… A DAC-nak még van elméletileg esélye a bajnoki címre,ehhez a maradék 2 fordulóban győznie kell és a Slovan nem szerezhet pontot. A meccset csak foszlányaiban követtem,leszámítva az utolsó 15 percet.Elmondhatom,a DAC a war rendszernek köszönheti a győzelmet-a sporik nem tudtak elsuhanni a kész tények elől-és a Slovan bármennyire is akarta a győzelmet,nem tudtak mit kezdeni a néha már kétségbeesetten védkező vendégekkel. A spori így is sokat segített a hazaiaknak,szerintem 2 hatai játékos mehetett volna zuhanyozni az utolsó percekben.Holman Dávid tólvállalta magát:bevállalta a büntetőt,Schafer Andrist brutálisan fekrúgta,sztoikus nyugalommal. Az,hogy egy magyar focista a Slovanhoz szerződik,nálam kiveri a biztosítékot,de megértem,mert ugye munkát vállal és van az a pénz,amiért -akár én is-sok mindent be lehet vállalni… Apropó edző és az útilapu…Ugye B.Storck és stábja is már odahaza vannak,a DAC-t Németh Antal megbízott edző irányítja és 4-ből 4 meccset hozott is.A játék nem sokat javult kezdetben,de a győzelmek magukért beszélnek.A tegnapi siker ismét megmozgatta a Kárpát-Medence focikedvelő magyarságát. Hogy mikor mehetünk meccsre?Elvileg most is.72 óránál nem régibb PCR+24 óránál nem öregebb Antigen teszt kell csak ahhoz,hogy ott lehessen pár szurkoló a lelátón. A múlt heti hazai meccsen 17 szurkoló tudta… Read more »
A huszadik perctől én is néztem a meccset. Beigazolódott, hogy ezen a szinten helye van a kétes esetek lassított megtekintése utáni döntésnek! Nem adott meg a bíró egy gólt a Slovannak, lelassítva, kikockázva jól látható volt, hogy a játékos fél méterre a gólvonaltól, ám mégis lesállásból passzolta kapuba a labdát. A másik vitatott helyzetben a játékvezető büntetőt ítélt a Slovan javára, a szabálytalanság a tizenhatos vonalánál történt. Két kameraállásból megnézhettük, nem lehetett még így sem pontosan látni, hogy kívül, vagy belül volt a fault, végül büntető helyett szabadrúgást ítéltek. A hosszabbításban a DAC belőtte második gólját, ezt is a videó alapján érvénytelenítették lesállás miatt. Azt hiszem a Slovan megszerzi a bajnoki címhez szükséges pontot. A DAC-ot utoljára még Storck idején láttam játszani, vasárnap úgy tűnt, hogy nagyon összeszedetten, jó taktikával küldte pályára őket az új edző, nem tudom, mennyire szánták őt végleges megoldásnak? Reméljük a nemzetközi kupákban, a felépült Kalmárral jobban helyt áll a csapat, mint az idei szezonban! A hazai bajnokság véget ért, nem meglepő, hogy a Ferencváros ismét bajnok lett. Máris komoly játékos mozgásokról röppentek fel hírek, egyelőre többet tudunk a távozókról, mint az érkezőkről. Egyik meccsen Bogdán állt a Fradi kapujában. Rendkívül magabiztos, jó hálóőr, nem véletlen, hogy Rossi behívta a keretbe, nem is értem, miért a kispadot koptatta egész évben? Eléggé kiábrándító volt a magyar kupadöntő. Az „Újpest” megnyerte, egy olyan csapattal, amelyben egyetlen hazai játékos sem szerepelt!!! Mi ebben a „magyar”? Mindenképpen maximálnám a légiósok számát! Egyszer volt, hol nem volt… Káposzta Benő, újpesti jobbhátvéd,… Read more »
Németh Antal sorsa edzőként inkább átmeneti,minthogy szerződtetése/kinevezése reális legyen.Megfordultak személyek,potencionális befutók a közelmúltban.neveket mellőzöm.De,azt hiszem,hazai mester lesz a befutó.
Lovrencsics Gergő is a távozók közt van.Talán, nyugodjék békében,Simon Tibit láttam ennyire szívvel focizni zöld-fehérben,mégis megválnak egymástól.ki tudja,miért?
Most már Rebrov távozását is lebegtetik. Ennek fényében elég furcsa, hogy Lovrencsics, Isael, Heister lapátra került, elvégre ha új edző érkezik, neki kell tudnia, kire számít, kire nem.
Nekem nagyon furcsa volt Varga Roland mellőzése is. A srácban dobog a Fradi-szív, nem tűnt gyengébbnek, mint csatártársai. Az MTK-ban gólerősen játszott, nem véletlen, hogy Rossi is behívta a keretbe.
Persze Rebrov eredményei magukért beszélnek, szíve joga, hogy eldöntse ki fér bele, s ki nem edzői elképzeléseibe. Csak… az ember mégis fájlalja, ha válogatott színtű magyar labdarúgók a kispadot kénytelenek koptatni.
Na tessék… már Donadoni-t rebesgetik, mint a Fradi kispad várományosát.
Kapkodjuk fejünket… már nem Storck vezeti a Dunaszerdahely csapatát. Talán nem hozta az elvárt eredményeket, vagy más problémák adódtak? Van valami hír a folytatásról, ki veszi át a csapatot?
Most hallottam a hírt a reggeli sportban.Nem tudom,mi lehet az oka B.S távozásának.Csak találgatok-és részben a saját meglátásomat közlöm-a csapat hihetetlen gyenge teljesítménye is közre játszhatott ebben.
A DAC gyakorlatilag a 8.-10. fordulót követően csak árnyéka annak a csapatnak,amelyet a szezon elején láttunk.
Hogy ebben mekkora szerepe van a Mesternek,nehéz eldönteni,mindenesetre az igazolásai ( Friede,Sommer) nem jöttek be,ahogy a többi,tapasztalatlan játékos leigazolása,majd Somorjára történő ” száműzetése sem voltak a legjobb döntései.
Taktikailag a DAC játékstílusa meg sem közelíti Hyballa felfogását (gegenpressing-letámadás),de ez szubjektív dolog.Sajnos Storck nem hozott ki semmit ebből a csapatból.
Megjegyzem,ebből az állományból nehéz bajnokaspiránsnak lenni,de az,hogy a védelem kritikán alul teljesített sorozatosan,az felróható az edzőnek.
Szintén a saját tapasztalomat írom meg,egy edző,ha ne tud váltani a meccs kimenetele alapján csapata játékán-persze adott keretek között-akkor nincs miről beszélni.B.S. sablons focit játszatott csapatával és nagyban arra számított,hogy elég a sokpasszos,beívelős focit preferálni,de tévedett.
Annyira kiszámíthatóak voltunk,hogy a legutolsó helyen tanyázó csapatok vertek meg minket gyakorlatilag kemény,durva és kontrára alapuló,és a játékvezetők támogatását bíró teljesítménnyel.
A legutóbbi,Slovan elleni meccs utáni értékelésen mondta: ebben az országban valami nincs rendben-utalva néhány érdekes momentumra a meccs alatt.Egy, szinte teljes szezon kellett neki arra,hogy ráébredjen,itt a pályán kívül is vannak történések…
Nem csoda,ha esetleg ez is befolyásolta távozását.
Van ebben ráció…Épp tegnap este a Kossuthon ezt boncolgatták,illetve a mindenható UEFA azonnali szankcióit a szuperligában induló csapatok felé: ezen klubbok játékosai nem szerepelhet(né)nek országuk válogatottjában semmilyen világ-és európai rendezésű tornákon,illetve selejtező mérkőzésekre.
Első hallatra én is ellene voltan egy újabb szuperbajnokságnak-van már belőlük elég-és csak egy újabb pénzszerzési lehetőséget látok a szervezet/benevezett klubbok részéről.Ugyanakkor ezt is okként hozom fel az UEFA negatív hozzáállásaként.Nem az ő kalapjukban potyog a pénz,ha elindulna az új liga.
Ki rója ezt fel nekik?
Doki érvelése más szemszöget világít meg ezzel kapcsolatban és igen,ebben lehet igazság a „kis csapatok” látószögéből.
Akárhogy is lesz,a foci számomra elvesztette varázsát,Ha lesz,vagy nem lesz szuperliga,lesz@rom.A nagy klubbok meg élvezzék a pénzüket és csak tömjék a zsebeiket a tulajdonosok és még növeljék meg a sztárjátékosok gázsiját.Heti 80-90 ezer Euró már nem is nagy cucc…
Sokszor körüljártuk a pénz mindenhatóságát és ezzel a labdarúgás tönkretételét. Ha elfogadjuk, hogy nem sportról, hanem a show-businessről beszélünk, akkor rendben van minden. A történet azonban nemcsak erről szól!
Rossz párhuzam: van pankráció és van ökölvívás. Mindenki tudja, előbbi szimpla előadás, amely időnként szórakoztató. Utóbbi sport. El kellene engedni a foci pankrátorait…
Engem azért izgat az egész, mert volt most legalább egy „magyar” csapat, amelyért lehetett szurkolni, de legalább a mezen lévő címer még Újpest szurkolóként is megdobogtatta a szívemet – pedig a Fradiról van szó. Komolyan mondom, őket összeereszteni a Barca-val, Juve-val kb. olyan, mintha a Forma-1-en elindítanának egy mezei személygépkocsit, vagy mintha ringbe küldenének egy könnyűsúlyút egy nehézsúlyúval!
Csináljanak saját ligát, és távozzanak békével!
Mi meg legyünk ott az első DAC meccsen, amelyen ott lehetünk…
Európai Szuperliga!!! Őszintén örvendtem, amikor meghallottam azt a hírt, hogy
nyolctizenkét brit, spanyol, olasz elitcsapat külön ligában szeretne játszani. Nem viccből mondom!A BL-ben a siker titka a pénz. Minél több játékost tud egy klub öt kontinensről megvásárolni, minél képzettebb edzőt és menedzsmentet ültet kispadra, annál nagyobb esélye van a sikerre. Összevásárolt világválogatottak küzdenek egymással, persze, ezen a szinten is a felkészültség, a taktika, stratégia, pillanatnyi forma dönti el, ki lesz sikeresebb. Szegényebb kluboknak köztük esélyük sincs sikerre.
Hagynám a gazdasági elitnek, hogy elitligájukban főjjenek saját levükben! Rögtön kiegyenlítettebb lenne a mezőny! A Fradi heroikus teljesítményt nyújtva jutott BL főtáblára, mennyi esélye maradt a Juve, vagy a Barca ellen, amikor ezeknek a kluboknak egyetlen játékosa nagyobb értékkel bír, mint a Fradi teljes játékoskerete???
Érdemes lenne elgondolkozni ezen. Rendben van, hogy a klubszínekben játszó, különböző összeállítású világválogatottak vonzzák a nézőket (és növelik a következményes reklámbevételeket), ugyanakkor ha a labdarúgásra sportként tekintünk, az elitklubok a fejlődés gátjai. Engedjék el őket, játsszanak egymás közt, a többieket hagyják békén!
„Kissé” lemaradtam… nemzeti válogatottunk három világbajnoki selejtezőn hét pontot szerezve rajtolt. Lengyelország elleni 3:3-as döntetlennek az első félidejét láttam, a vendégek uralták a meccset, a sajtó szerint megszerezhettük volna a győzelmet, igaz a meccs előtt bárki kiegyezett volna döntetlennel. San Marino és Andorra ellen – idegenben – hozták a fiúk a „kötelezőt”, ez rendben van így. Mi aztán tudjuk, hogy Andorrában is ki lehet kapni…
Utóbbi meccsen Kalmár Zsolt súlyos sérülést szenvedett. Számos kameraállásból láthattuk a megelőző pillanatokat, ahogy leért a felugrásból, a lába ívszerűen hajlott, lehetett látni, hogy ebből komoly sérülés lehet. Nagyon sajnálom, mert a DAC és nemzeti csapatunk is hosszú időre elveszítette kulcsjátékosát, de bízzunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, melyet szívből kívánunk!
Néhány hazai bajnoki meccsbe belenéztem, egészen nagyiramú, olykor színvonalas mérkőzéseket láttam. Kár, hogy a bajnoki cím sorsa régen eldőlt, de a kiesés elkerüléséért adáz küzdelem folyik. A Vidinél debütált az új edző, meglátjuk, mit tud csinálni ezzel a jó játékosokból álló társasággal, amely rendre tudása alatt teljesít.
Boldog új évet mindenkinek, kezdődjék 2021, ma este 20 órakor Világliga meccset játszik férfi vízilabda válogatottunk a napfényes Itália fiaival! A mérkőzést az M4 közvetíti. További részletek itt olvashatók.
Hajrá magyarok, (és hajrá Salvini!!!)!
Csikorogva, de elindult a labdarúgó idény, első körben megnéztem a DAC vasárnapi meccsét. Első félidő a trencsényieké volt, elhúztak két góllal. A második félidő első harmadában a DAC nagyon jól focizott, kiegyenlítettek, de ellenfelük talált egy gólt. Az utolsó utáni pillanatban kapott a DAC egy ajándék büntetőt (tényleg a csatár volt szabálytalan, ezt még a legelfogultabb DAC szurkolók is elismerhetik), így alakult ki a 3:3-as végeredmény.
A magyar tévé a következő meccsüket is közvetíti a hétvégén.
Pontosan így volt minden a meccsen.A DAC 1. és 2.bekapott gólját hagyományosan gyerekes védelmi hibák előzték meg,de hogy visszajöttek 0:2-ről egy nagyon küzdő ellenféllel szemben,dícséretes.
Azok,akik a DAC bajnoki elsőségéről álmodoznak,hát,szerintem csak álom marad addig,amíg nem lesz pénz valódi erősítésekre mint a védelem,mint a csatársor területén.
Talán már írtam valahol,a DAC-nak lehet világot verő kerete,de a szlovák bajnokságban felsőbb erőkkel is meg kell küzdenie ahhoz,hogy valamikor bajnokok lehessenek…
A pénzkérdés reális méreteket ölt.Gondolom a stadion önrésze és a kölcsönök beleszólnak a játékoskeret minőségébe.Egy-két szezont még várni kell arra,hogy Világi úr valóban bajnokcsapatot-és nem csak egy szezonra-tudjon „összeszedni.
Ha valaki ebben kételkedne -az anyagiakra vonatkoztatva-olvassa el az Arsene Wenger önéletrajzot,illetve az Arsenallal kapcsolatos fejezetet.
Egy ilyen megaklubb is megszenvedte az Emirates törlesztését.nem volt,még nincs pénz a bajnokságot -elvileg- behúzó játékosokra.
Az ajándék büntetőnek meg lett a böjtje Kruzliak játékvezető (nem összetévesztendő a DAC azonos vezeténevű védőjével) 6 mérkőzéses eltiltást kapott és az idei szezonban már nem fújhat 1.osztályú meccset.
6 hét után a 2. vonalban vezethet mérkőzést Már előre örülünk annak,hogy ilyen spori jön mérkőzést vezetni nekünk (STK).
Nem emlékszem olyan esetre,amikor ilyen kaliberű (vagy még nagyobb…) bírói tévedést,ha a DAC rovására történt meg,ennyire komolyan büntetett volna a Szlovák Labdarúgó Szövetség…
A játékvezető ezt alaposan elnézte, de nyílván nem akarta elcsalni a meccset. Ha jól emlékszem Kassainak egy elnézett gól törte ketté karrierjét. Ezek az esetek is nyilvánvalóvá teszik, hogy szükség van ezen a szinten arra, hogy a játékvezető visszanézhesse a vitatott jeleneteket.
Tegnap megnéztem a Vidi-DVTK (1:3) meccset. Kész tragédia, ami Fehérváron zajlik. Adva van egy ideális infrastruktúra, hatalmas utánpótlásbázis, magyar szinten erős játékoskeret, csak éppen eredmény nincs. Menesztették a nyáron szerződtetett edzőt, persze az „ideiglenes” edző nem tud csodát tenni; az azonban látszott, hogy enerváltan, hit és elképzelés nélkül játszottak. Ugyanakkor a DVTK minden elismerést megérdemel, fejeltek két szép gólt, majd a meccs végén kontrából bebiztosították a teljesen megérdemelt győzelmüket. Belenéztem az FTC-Honvéd (1:0) meccsbe is, a Honvéd (ismét új edzővel) helytállt, a hosszabbításban kapufa mentette meg a Fradit a pontvesztéstől, úgy tűnt a bajnokcsapat sincs a legjobb formájában…
Ma délután a DAC meccset ismét közvetíti az m4.
Szombaton,6-án 14:30-tól Slovan -DAC (elméletileg) a bajnoki címért folyó küzdelem lesz,a TV-nek hála mi is nézhetjük.
Azért írtam,hogy elméletileg,meg szerintem a bajnoki cím tulajdonosa nem kérdéses (nem a DAC),úgyhogy talán a „rangadó” lenne a helyes jelzője a meccsnek.
Lefutott dolog,a Slovan simán nyerni fog,tekintettel a DAC ,még az őszi szezon közepétől tartó harmatgyenge teljesítményére.A Slovan előnye a 2. helyezett DAC-cal szenben 7 pont.Ez a különbség behozható egy korrekt játékkal ( a szombati párharcon kívül még 2 alkalommal küzd meg egymással a két csapat),de a DAC erre pillanatnyilag nem képes.
Már ősszel tetemes pontveszteséget könyvelhettek el a mieink,és sorra az alsóház tájéki csapatokkal buktunk olyan fontos pontokat,amelyek alapján épp fordított állás lenne a tabellán.
Nos,ezek alapján mondom azt,hogy nincs sok objektív ok az optimizmusra a mérkőzéssel kapcsolatosan.Viszont a labda gömbölyű-mondják a hozzárétők-és nincs előre lefutott meccs…
3:1 a Slovan javára…A 11.percben,a 2.hazai találtot követően megfordult a fejemben,hogy belefutunk egy zakóba,de később szépítettünk és elfogadható eredmény született.
A játékvezetés tipikus volt,értsd:nem látványosan,mégis „oda” húzott a spori.Szerintem volt egy megadható büntető a javunkra,de hát ez van.
A jelanlegi DAC nem képes jobb teljesítményre.Ez nyilvánvaló megállapítás részemről.
Köszönöm Peti, hogy felhívtad a figyelmünket a meccsre és a közvetítésre. Sajnos nem tudtam megnézni, de az eredmény az előzetes várakozásodat igazolta – sajnos.
Tegnap megnéztem a kiesési rangadó második félidejét – Diósgyőr-Honvéd. Nagyon jó volt a meccs irama, mindkét csapat játékosain látszott a nagy tét. Volt csontzene rendesen, a spori úgy szórta a sárga lapokat, mintha ezért fizetnék, kaptak a játékosok, edzők, aki élt és mozgott. A végén lőtt a Diósgyőr egy teljesen szabályos gólt, erre les miatt nem adta meg. Elvett két olyan pontot a miskolci csapattól, amelyekkel akár a kiesést is elkerülhették volna. Tudom, nehéz egy törtmásodpercbe sűrítve helyesen dönteni, így ma már nem kérdés, kell a videóbíró. Ennek hiányában, lehet, a következő évadban a miskolciak a másodosztályban kergethetik a bőrt…
Persze, a partvonal mellől, a fotelból nézve könnyű bírálni… azért játékvezető nem lennék semmi pénzért…
Én is hazai bajnokikon relaxáltam.Érdemben csak a Fradi-Paks (5:2) mérkőzésről tudok egy s mást mondani. A Pakshoz megszokott gólzáporos meccs volt,amely szerintem a hazaiak 3. találata után dőlt el.A jobb csapat győzött,ehhez nem fér kétség,de a vendégek próbáltak egyenrangú ellenfélként küzdeni.Végül a Fradiban dolgozó idegenlégió felülmúlta törekvéseiket. A kezdőben 2,azaz két magyar játékos ,Lovrencsics Gergő és Dibusz lépett pályára.Az előbbi játékos a védelem pillére volt,úgy láttam,nagyon motivált és dobog benne az igazi Fradi-szív.A mérkőzés végére már újabb 2 magyar játékos került a pályára a Ferencvárosban… Sajnos ugyanezt tapasztaltam az UTE meccsén is.A hazaiak talán 2 ,a Kisvárda talán csak magyar focistákkal lépett pályára. Kezdek szimpatizálni a Budafokkal:talán Medgyesen kívül nincs idegen játékos a csapatban.Lehet,hogy ezért fognak kiesni? Kár lenne értük,vannak néhányan köztük akik nagyon tehetségesek,Besét kiemelném,lehet,hogy a következő évek kapuőre lesz a válogatottban a fiatal kapus. Szombaton már a rájátszás 1. fordulójában a DAC hazai pályán 2:0-ra győzött Aranyosmarót ellen. Csak a 2. játékrésztől követtem a mérkőzést,amely eléggé sablonos focit hozott durván a 60. percig.Addig a hazaiak támadtak,a vendégek beálltak a saját térfelükre és próbálták megfogni az 1 pontot. A DAC-nak volt több szépen kidolgozott,már-már veszélyes helyzete,de a vendégek védelme sikeresen ellenált,vagy a hazai csatárok voltak pontatlanok a kecsegtető helyzetekben. Aztán Kalmárhoz került a labda,mivel nem volt rajta védő,jó 20 méterről kilőtte a jobb felső sarkat.gíakorlatilag eldőlt a meccs.A vendégek nem voltak képesek rákényszeríteni akaratukat a hazaiakra,sőt,picit nyitottabb védelmükön át könnyebben jutottak kapuközelbe.Ennek Ramirez gólja lett az eredménye. A bejegyzéseket olvasva a szurkolók nem estek hasra a látottaktól,de hát 11… Read more »
Örülök a DAC győzelmének, remélem kijutnak a nemzetközi kupába. Jó hír, hogy Kalmár játszott és gólt szerzett, ez a küszöbön álló válogatott meccsek előtt különösen örvendetes!
Valamelyik általam nézett Fradi meccsen egyedül Dibusz volt hazai játékos a csapatban… Elég fájó dolog ez, mert pl. a mellőzött Varga Roland szárnyal az MTK-ban, Rossi behívta a keretbe. Pedig Vargában ott dobogott ugyanaz a Fradi-szív, amely dobogott Bödében, Gerában, Bálintban, Nyilasiban, Albertben és társaikban. Szintén nem értem, hogy Mak miért csak epizódszerepekhez jut, a szlovák játékos rendkívül jól lát a pályán, okosan szervezi a játékot és remek a rúgótechnikája. Nem értem Isael formahanyatlását sem, a brazil fiú tavasszal ezerszer jobban játszott, de Tocmac sincs jó formában.
Azt gondolom, hogy a ZTE és a Paks sem foglalkoztat légiósokat. Érdekes, hogy Pakson Böde középhátvédet játszik, úgy látszik rablóból lesz a legjobb pandúr…
Türelmetlenül várom Szabics debütálását a Vidi kispadján, most a Puskás Akadémiától kaptak ki, pedig a játékoskeret alkalmas lenne a Fradival történő versenyfutásra a bajnoki címért!
Aránylag friss hír,Kalmár Zsolt lett a bajnokság őszi szakaszának legjobb játékosa.
Örülünk ennek a szavazásnak,illetve annak,hogy Zsoltit tartják a szakma beavatottjai a legjobban értékelt játékosnak.
Böde Dani tegnap nem lépett pályára.Az,hogy védő poszton játszik,nem újdonság.
Bognár György mester,talán két hete mondta a sport tv munkatársának (szerinte Paks akkor védőhiányban volt),hogy milyen védőgondok?-ott van X,meg Y és Böde Dani…komplett a védelmünk.
A játékosok egy bizonyos kor után veszítenek gyorsaságukból,fürgeségükből,stb, és már nem érvényesünek ,mint középcsatár,vagy bármely,korábbi posztot bejátszó ember.
Viszont máshol,pl. a védelemben elmegy a picit csappant fizikális teljesítmény is.
Böde,lehet,hogy az ifiben pont ezen a poszton játszott.Meg aztán aki tud,az tud.Nekem Dani a gyerekkorom nagy játékosai közelébe került a mindenkori top listámon.
Nem írtam a Ferencváros utolsó két BL meccséről. A csoportkörben egyetlen egyszer nem játszottak olyan alárendelt szerepet, mint a Barca ellen. Ellenfelük már a saját tizenhatosuknál letámadta őket, villámgyorsan lőttek három gólt, benne volt akkor egy nagyon méretes zakó is a meccsben. A második félidőt nem láttam.
A Kijev elleni meccset sem, de sajtóhírek szerint volt egy meg nem adott büntetőnk. Ha – tudjuk, a sportban nincsen ha – nem jön a Juve ellen az utolsó pillanatban kapott gól, lélektanilag sokkal előnyösebb helyzetből várhatta volna az FTC a Kijev elleni meccset.
Az szép teljesítmény, hogy a csapat idáig eljutott, teljesen nyilvánvaló volt, hogy a játékospiacon kapható másod- és harmadvonalas focistákkal nem lehet a Barca, vagy a Juve nyomába lépni. Külön tragédia, hogy ez a játékosállomány a hazai bajnokságban gyakorlatilag verhetetlen. Legalább 4-5 olyan csapat kellene, amelyik hasonló kaliberű, akkor a nemzetközi mezőnyben is sikeresebbek lehetnének a magyar klubok.
Az is nagy kérdés, hogy lehet-e úgy csapatot építeni, hogy a nyilvánvalóan legjobb játékosok elmennek hamarosan? Most az FTC nevű gazdasági vállalkozás keresett annyi pénzt, hogy ügyes igazolásokkal jövőre a mostaninál is erősebb csapattal készülhet. Az is látható, hogy Juve és Barca sem kizárólag olasz és spanyol játékosokból áll. Ééééés… nemzetkööööziiivééé lesz ma hónap a világ… Megvalósulni látszik a kommunista (rém)álom, sajnos nemcsak a zöld gyepen :-(((((((((((((((((
Ezekhez a sorokhoz nem tudok kommentet fűzni…talán annyit,hogy a világ már-nem csak a sportban-régen nemzetközivé lett.Az Európau Unió tett/tesz/tenni fog ezért eleget,hogy Lenin elvtárs se maradjon ki.
Tényleg csak egy hajszál hiányzott, hogy a Ferencváros elhozzon egy pontot Torinóból! Most mutattak legtöbbet a BL sorozatban, az is igaz, hogy a Juve rúgott két olyan kapufát, amelyek közül bármelyik gól lehetett volna, mégis úgy tűnt, a Fradi kihúzza a döntetlent. Kár érte, mert ez a pontszerzés akár az EL-ben való tavaszi folytatást is meghozatta volna. Még van hátra két meccs, az EL úgyis a Kijevvel való megmérettetésen dől majd el.
Szomorú hír, elhunyt Maradona. Zseniális játékos volt, maradhatott volna még… Nyugodjon békében!
Íme öt gyönyörű gólja!
Nem láttam a Fradi meccsét,de az eredmény alapján az az étzetem támatd,kitettek magukért a mieink.
A hosszabbításban bekapott vesztes gól és az 1:2-es eredmény nem kell,hogy hűen tükrözze a pályán zajló eseményeket.Ennek ellenére gratulálok a Fradinak.Remélem,Kijevben sikerül a bravúr…
Diego Armando Maradona számomra a legjobb futballista volt,akit az eddigi életem során szurkolóként láthattam játszani.Nem fér kétség ahhoz,hogy futball-zseni volt fénykorában.
Nyugodjon békében!
A DAC 2:0-ra győzőtt Nagyszombatban.Messze nem volt a hazai csapat annyira agresszív és harapós,mint az augusztusi odavágón.
Ennek ellenére a DAC remek játékkal hozta el a 3 pontot a forró,nagyszombati arénából.
Remélem,jövőre már újra mehetünk meccsre!
Ennek nagyon örülök, mikor augusztusban láttam a Nagyszombatot, igen masszív csapatnak tűnt!
Pontosan ennek alapján féltettem a DAC-ot,sőt vereséget jósoltam a meccs előtt.
Tulajdonképpen végig az történt a pályán,amit a vendégek akartak,kivéve a gólokat .Azok csak a 2. félidőben jöttek,elég gyors ütemben és ez vitte padlóra a hazai csapatot,akik csupán 1 komoly helyzetig jutottak.
A Nagyszombattól komolyabb,keményebb,sőt durvább-mondhatnám,hogy a megszokott DAC elleni- produkciót vártam,ennek ellenére egy korrekt meccset láthattunk,ahol a játékosok teljesen a játékra öszpontosítottak,mindennemű túlfűtött emóciókat nélkülözve.Egyetlen alkalmat kivéve-Ramirez gólöröme az ellenfél kispadjánál-a meccs ezen a téren csakis a fociról szólt.
Ehhez kellett persze az is,hogy nézők nélkül játszottak a csapatok.Gyakorlatilag ugyanígy jellemezhetném a Slovan elleni meccset is (0:0)-no néző,no buli.
Egyáltalán nem vagyok elkeseredve a tegnap este 1:1-re végződött Szerbia elleni mérkőzés miatt!
Lehetünk még mindig örömteli hangulatban az EB-re való kijutásunk okán, de tény, hogy a szerb válogatott lényegesen jobb játékosokból áll, mint az izlandi! Izland nagyon szorosan és jól védekező csapat, mindenféle extra nélkül, ellenben a rácok között sok egyéni klasszis van, akik nem álltak tökéletes csapategységbe. A belgrádi meccset ellenünk elszórakozták, nem vették komolyan – ez semmit sem von le győzelmünk értékéből, tegnap a második félidő közepétől azért izgultam, hogy maradjon a döntetlen.
Az első félidőben fölényben játszottunk, ezt a szögletarány is igazolja, voltak gólszerzési lehetőségeink. A második félidő közepére a csapat láthatóan elfáradt, ezúttal a cserék sem hoztak számottevő változást.
Ez a döntetlen ugyanúgy komoly fegyvertény, mint az EB-re történő kijutásunk! Még mindig nem értem teljesen az EL értelmét, de minél jobb helyezést érünk el, annál előnyösebb helyzetből várhatjuk a VB selejtezők csoportbeosztását.
Szerdán 8 órakor Törökország érkezik, bízhatunk a tisztes helytállásban, reméljük addigra kulcsjátékosaink felépülnek, illetve kipihenik magukat!
Válogatottunk ezekben a nehéz napokban kitett magáért és a magyar labdarúgásért.Régen volt,amikor sorozatban 6 tétmérkőzésen nem kaptunk ki.
Azt nagyon sajnálom-és nem csak a válogatott kapcsán-hogy ilyen drámai meccseken nem lehet ott a 12.játékos,a szurkoló.
Másrészt viszont ,ha ott van a 12. játékos,a Puskás Aréna felrobbant volna az Izland elleni meccs hajrájában a győztes gólunk után.
Lehet,hogy Rossi úr a 2.mágus lesz?
Lemaradtam kissé… Hazai pályán 2:0-ra legyőztük Törökországot, ez is bíztató! Ráadásul hiányoztak a kulcsemberek, de akik válogatott mezben pályára léptek, azok mindent megtettek a győzelemért. A mérkőzéseken egyedül az oroszoktól kaptunk ki, akik az utolsó meccsen leckét kaptak a rácoktól… Ez persze semmit nem von le a csoportgyőzelem értékéből, ám nem árt, ha helyén kezeljük a dolgot!
Továbbra sem értem, hogy az egész EL sorozatnak mi értelme van? Ez a csoportgyőzelem annyit jelent, hogy esetleg majd egykor játszhatunk a VB selejtezők végén rájátszást… Ez is fontos lehetőség, de nem túl sok. Majdnem minden EL meccsen azt éreztem, hogy ellenfeleink nem tulajdonítanak az egésznek nagy jelentőséget, pipáljuk ki gyorsan, aztán menjünk a klubokba pénzt keresni, ezt különösen a szerbek és a törökök játékában éreztem, az oroszokéban kevésbé. Az is irreális, hogy a spanyolok 6:0-ra legyőzték a németeket, oké, van ilyen, de VB-én, EB-én ez nehezen elképzelhető. Mivel az A divízióba jutottunk, a következő EL-ben nagyon komoly csapatokkal játszhatunk!
Peti említette a közönség hiányát. Bennem felmerült, hogy üres lelátók előtt talán kisebb volt a teher a játékosokon, nem cipelték magukon a közvetlen bizonyítási kényszert. A televíziós közvetítésben aláfestették a közönség hangját; nekem leginkább az ünneplésénél hiányzott…
Bár a három meccs ellenfelei közül a legkisebb név Izland volt, az ellenük szerzett győzelem jelentette a legtöbbet. Csak így tovább!
Nehéz bármit mondani a Ferencváros Dinamo Kijev elleni döntetlenéről. Az ukránok kétgólos vezetést szereztek, ezt sikerült a Fradinak ledolgoznia, ez már önmagában is komoly fegyvertény! A hazai gólok élményszámba mentek, Tokmac nagyon érzi a kaput, ezt már sokszor bizonyította. Már a csoportkörbe jutás, majd a csoportbeosztás sorsolásakor is tudtuk, hogy a továbbjutás elérhetetlen álom, de a tisztes helytállás megtörtént tegnap is. Folytatás a Juve ellen, Budapesten!
Így van,a Fradi dícséretet érdemel a tegnapi teljesítményéért- vesztes állásból vissza tudták hozni a meccset,le a kalapot .
A rádión keresztük követhettem az eseményeket.Aki szintén ezt tette,lehet,hogy egyetért velem:Gulyás László és kollégája,hát,hogy is mondjam,nehogy beletapossak lelkükbe-nem voltak formában,maradjunk ennyiben…
Párszor megismételték Tokmac gólját, fantasztikusan jól eltalált lövés volt, az egyetlen olyan röppályára küldte a labdát, ahol pont befért a kapuba. Az is igaz, hogy az ukrán védők teljesen lemaradtak róla, a tizenhatoson belül egyedül állt, mire a vendégek észbe kaptak, a labda a hálóban táncolt. Szép volt!
Túl vagyunk a Vidi-FTC (1:1) rangadón.eléggé küzdelmes meccs volt.Ez már nem mondható el az UTE-MTK mérkőzésről. Itt csak az Újpest küzdött és a 0:4 ellenére meg kell emelni a kalapot a csapat előtt. Pontosan nem tudom,hány játékosuk és stábtagok dőltek ki a vírus miatt,de a kezdőcsapatban és a folyamatos cserékkel ifi játékosok tőmkelege játszott a mérkőzésen. A kezdéstől érezhető volt ,az UTE nem győzhet.Ez már az 1. félidőben eldőlt. A 2. játékrészre egy más UTE jött ki,holott ugyanazok a játékosok folytatták a meccset,akik 3 gólt kaptak az 1. félidőben. A fiatalokkal megspékelt csapat küzdött,hajtott és a végsőkig odatette magát a meccsen ,hogy a lehető legjobban helytálljanak. Becsületesen végigjátszották a meccset,habár a kezdettől esélytelenül a győzelemre,mégis ők győztek-szívben és morálisan! A DAC hétvégi mérkőzése az ellenfél kérésére-harcképtelensége.miatt elmaradt. A Slovan Nyitrán kikapott,ezzel szívességet tett a DAC-nak,újabb potencionális +3 pont előny nekünk… Apropó Slovan.A múlt heti mérkőzést a DAC ellen el akarták halasztani,mivel-állításuk szerint 14 játékosuk és stábtagjuk vírusfertőzőtt. Nem kaptak kivételt,illetve halasztást,le kellett játszaniuk a meccset.A jártasabb szurkolók azonnal kiszúrták,hogy a pályára lépő 11 Slovan játékos közül csupán 1 nem szerepel az egy héttel ezelőtti,és az azt a meccset megelőző bajnokin. Az igaz,hogy a kispadon nem volt a megszokott szakmai stáb-ifjabb Kmotrík tulajdonos nevezte ki magát edzőnek -viszont a felnőtt játékoskeret szinte az egész ott volt. Sokunk szerint a Slovan ismét el akarta játszani a szokásos nagycirkusz produkciót,sikertelenül. Az,hogy az edzőnek kijelölt szektorban a kispad előtt egy,megfelelő képesítés és papírok nélküli „edző” volt-helyesebben bohóckodott-további vizsgálat tárgyát képezi a zöld asztalnál. Mi… Read more »
Célegyenesben van a Giro! A tegnapi szakasz gyilkos volt; a 2758 m magas Stelviot is megmászta a mezőny. Odafent már hófoltokat láttunk, egészen elképesztő szerpentineken tekertek felfelé. Hárman vannak 15 másodpercen belül az élen, bármi lehet még! Valter Attila 29. élete első háromhetes versenyén ez is szép teljesítmény. Sagan 37 pont hátránnyal második a sprinterek között. Ma hosszú sík szakasz következik, holnap ismét 2000 m magasság fölé teker a mezőny. Nagyon izgalmas a véghajrá!
Holnap 16 órától az M4 közvetíti a Dunaszerdahely-Slovan meccset, hajrá DAC!
A DAC meccset ma 16 órakor közvetíti az M4!
Tegnap nagyon élvezetes mérkőzést játszott a Ferencváros az Újpesttel! Bár a zöldek győzelméhez pillanatnyi kétség sem fért, az Újpest várakozáson felül teljesített, még egy büntetőt is kihagyott. A Fradi góljai nagyon szépek voltak, Tokmac ezúttal fejjel volt eredményes, Somalia pedig ritkán látható szép kapáslövéssel lőtte be Mak szögletét. A szlovák játékos jól mozgott, jó a rugótechnikája, de az érződött, hogy még nem illeszkedett be teljesen a csapatjátékba. Soha rosszabb bajnoki meccset!
A Giro fantasztikus! A mai időfutam előtt még semmi sem dőlt el, érdekes, hogy a Touron is Pogacar időfutamon vette el végleg a sárga trikót Roglic-tól, itt is a mai 16 km-es gyorsasági szakasz fog dönteni. Sajnos a repülőrajtos indításnak köszönhetően ezúttal a másodpercekkel való küzdelmet láthatjuk csak. Így is izgalmas!
S hogy ne maradjunk országúti kerékpár nélkül, már zajlik a Vuelta is, összetettben Roglic áll az élen.
A DAC remizett a hiányosan felálló Slovannal.Szerintem győznie kellet volna a DAC-nak,de a balszerencsére nem illik hivatkozni.Sokkal többre lett volna szükség a győzelemhez.
A pesti rangadót szép számú közönség láthatta a helyszínen.Nekem ez volt a meglepő momentum a mérkőzésen.Az,hogy mindkét csapat 2-2 hazai (értsd:magyar) játékost nevezett a kezdőbe,már nem tudott kellőképpen felizgatni.
Világi úr 1000!, bérlettel rendelkező szurkolót szeretett volna a klubb költségére letesztelni (covid 19) és beengedni a mai meccsre,kihasználva a futball-szövetség aktuális rendelkezéseit a tömegrendezvényekkel kapcsolatban,de a péntektől hatályba lévő részleges kijárási tilalom ezt a lépését radikálisan meghiúsította.
A felvidéki szurkolók ezrei nézték irigykedve a mérkőzést.
Bár csak a második félidőt láttam, a helyzetek alapján a DAC közelebb állt a győzelemhez. Jókora, hórihorgas pasi a Slovan kapusa, Kalmár léc alá tartó szabadrúgását úgy nyomta kapu fölé, hogy fel sem ugrott… Voltak helyzetei a DAC-nak, de nem sikerült azokat gólra váltani. Kár, mert így a DAC számára rosszabb a döntetlen.
A Giro-t szoros küzdelemben Geoghegan Hart nyerte meg. Sajnos az utolsó gyorsasági szakasz a televízió előtt élvezhetetlen volt, repülőrajttal, egyesével indultak a versenyzők, tekertek 16 km-t mintegy 50 km/h átlagsebességgel, a küzdelem az órával folyt, nem egymással. Iszonyatosan szoros volt így is. Nagyon örülök Valter teljesítményének, az utolsó hegyi szakaszon kilencedik lett, a 27. hely is szép teljesítmény! Remélem lesz Bodrogi után egy olyan magyar országúti bringásunk, akinek szurkolhatunk. Szép volt Valter Attila!
A Moszkvában elért döntetlent nagyon jó eredménynek tartom! Az elmúlt napok ellenfelei közül az orosz volt kiemelkedően a legjobb csapat, látszott, komolyan veszik a mérkőzést. A Nemzetek Ligájában idegenben eddig 7 pontot szerzett csapatunk, ez nagyon biztató. Valószínűleg a törökök és a szerbek is más hozzáállással jönnek Budapestre, de nem kell félnünk. Az is biztató, hogy különféle okok miatt, Rossinak sok játékost kellett bevetnie, soha nem tűnt úgy, hogy a csapat tartalékos lenne, vagyis minden posztra van legalább két bevethető játékos, például Dibusz is remekül védett tegnap. Annak is örvendek, hogy a góllövés lehetőségét nem feladva, legtöbbször két csatártál álltunk fel, számomra ez is előrelépésnek látszik. Korai lenne még fújni a győzelmi fanfárokat, de a folyamatok jó irányt mutatnak!
Ha valaki tudja, magyarázza meg nekem, hogy miért lehettek szurkolók a moszkvai lelátókon, Belgrádban meg miért nem??? Mi ennek a logikája? Ugyanígy a BL EL selejtezők zárt kapusak a főtáblás meccsek meg nem? Az UEFA gazdasági érdekei szerint szelektál a vírus? Elképesztő következetlenség!
Arsene Wenger nyilatkozta,hogy a Nemzetek ligáját azonnal abba kéne fejezni,a mester sem érti,miről szól ez a valami.
Ettől eltekintve a lejátszott mérkőzések,főleg ha eredményesek voltunk,számunkra mindenképp plussz értékkel rendelkeznek a jövőt figyelembe véve.
Hogy miért lehettek szurkolók Moszkvában?Miért nem máshol,pl.UEFA selejtező meccseken?
No comment.Ahogy az is no comment,hogy a szlovák bajnokságban a profi szintű versenyek elvileg zöldet kaptak,tekintettel a kovid-19 -miatt folyamasított korlátozásokra,de a 2. vonal -ahol mi is játszunk és professzionális státusszal rendelkezünk-a visszavonásig szünetel.
Picit nosztalgiázok a válogatottunk eredményei kapcsán.Zsinórban nyertünk azt hiszem 3 meccset,egyet remiztünk tegnap.Mondhatnánk,jó úton haladunk.
A napokban olvastam újra az Aranycsapat c.film (1981) nyomtatott formályát.többek között az döbbentett meg pozitív értelemben,hogy mekkora sikersorozatot tudhatott maga mögött az a csapat
Csak 1950 áprilisától számítva 1955 szeptemberéig egyetlen egyszer kapott ki csapat,mégpedig sokak szerint a legfotosab meccsen,a VB döntőn,Bernben,a németektől,3:2-re…
A pontosság igénye nélkül,40 fölötti győztes,estleg döntetlennel végződő sorozatot könyvelhetünk el az Aranycsapat javára.
Még egy ide vonatkozó friss hír:nov.25-én a SuperTV2 levetíti az 1953-mas,Londonban megnyert híres-nevezetes 6:3-ra végződő mérkőzés digitálisan felújított,színes változatát.
A visszahúzós-cseles Puskás gólt láttam előzetesben,hát,olyan volt a kép minősége,mintha ott lettünk volna azon a vasárnapon Londonban.
Érdemes lesz megnézni ezt a meccset.
Sajnos igazolódott a papírforma. Bár az elején Tocmac szerzett egy gólt, les miatt jogosan érvénytelenítették, majd Isael lőtt egy hatalmas kapufát. Kijött Messi zsenialitása, ahogyan a büntető előtt terelte a labdát, majd ahogyan a tizenegyest is értékesítette. Nagyjából ez az 5:1 a realitás.
Hellyel közzel a Dinamo-Juve meccset is láttam… valamikori kedvenc csapatomra rá sem ismertem, olyan narancsszínű mezben fociztak, hogy a rossz emlékű holland válogatott szurkolói is csettintettek volna – Chiellini a kispadon ült, hol van már Buffon, Del Piero, Inzaghi, Nedved, Davids, Ferrara és a többiek? Úgy láttam Pirlo taktikája az volt, hogy söpörjük be a három pontot és menjünk haza…
A Fradinak a Dinamóval kell hat megszerezhető ponton osztoznia, nem lesz az sem egyszerű. Sajnos ez a realitás.
Szép volt Sagan! A szlovák sprinter megszerezte élete első Giro-ján első szakaszgyőzelmét!!! Ráadásul ezúttal nem sprintben, hanem szökésből hazaért. Úgy, hogy idén ősszel ma kezdődött számára az ötödik hét háromhetes Grand-Tour versenyen, hiszen végigtekerte a Tourt is! Számtalanszor kiszúrtak vele a rendezők, most mégis itt van, győzött, igazi sportember, még korai lenne siratni pályafutását. Arról nem beszélve, hogy azért van itt a Giron, mert ígéretet tett rá a szervezőknek. Egy vérbeli sportember, tudja mire kötelezi az adott szó!
Több,mint 125 km-t volt elszakadva a mezőnytől.Ez most egy nagy viszatérés.vagy aszunnyadó tigris lett felb@szva és odavágott?
Volt,ami volt,megvan a 3. nagy versenygyőzelme.Azt tudtátok,hogy édesanyja magyar?
Sajnos a Sóstóról nem tudok beszámolót írni. Mindössze annyi történt, hogy szombaton Pétfürdőn voltam íjászversenyen, majd Várpalotán koncerten, vasárnap 7-19 óráig ügyeletes voltam, annyira elfáradtam, hogy inkább a televíziós közvetítést választottam. A meccs nem volt magas színvonalú, percek alatt kitömte a Vidi ellenfelét. A kommentátor elmondásából tudtam meg, hogy mekkora mozgás volt az Újpest keretében, így aligha lehet csapatot építeni!
Bár eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó volna a Juventust életemben egyszer élőben látni, a Ferencváros közzétette a jegyértékesítés módját, nem valószínű, hogy beférek a kiválasztottak közé. Nem is töröm össze magam érte…
Válogatottunk ismét sikeres volt,a Bulgária elleni győzelem életben tartotta a kijutás lehetőségét.Úgyhogy Hajrá magyarok!
Nem kerültem euforikus hangulatba a meccstől. Egy gyenge csapat megvert egy még gyengébbet. Persze az eredménynek nagyon örülök, de a mutatott játéknak kevésbé. Első gólunk bepattant Orbánról, jó, a focihoz szerencse is kell. Bár Kalmár szabadrúgása a sorfalon változtatott irányt, ezzel együtt is benézte a bolgár kapus, meg a sorfal is enyhén szólva hézagos volt. Egyedül Nikolics felhőfejese emlékeztetett focira. Arról nem beszélve, hogy kapusunk fantasztikus védésekkel tartotta a csapatot játékban. Ez a bolgár csapat csapnivalóan játszott, ezzel együtt, szerencsés győzelem volt, félek, ez a játék Izland ellen édeskevés lesz.
Most megyünk Moszkvába meg Belgrádba, lesznek játékosok, akiket nem enged el a klubjuk, lesz aki eltiltás miatt nem játszhat, nem is teljesen értem, hogy így mi értelme van ennek a Nemzetek Ligájának elnevezett bolhacirkusznak??? Mert ha nem áll minden játékos Rossi rendelkezésre, akkor miből építsen csapatot, milyen játékot gyakoroljon be a srácokkal??? Amit a FIFA, UEFA művel, az botrányos.
A belgrádi győzelem is figyelemre méltó! A meccs színvonala csapnivaló volt, a rácok azt gondolták, elég kijönniük a pályára és zsebben van a három pont. Ráadásul megint „találtunk” egy gólt. Ezek az eredmények bíztatók az Izland elleni újabb „sorsdöntő” mérkőzés előtt.
Mindenképp meg kell becsülnünk a győzelmet.Sajnos nem vagyunk abban a helyzetben,hogy a játék szépségét helyezzük a győzelem/eredmény fölé.
Az ilyen „luxust ” az Aranycsapat és őket követő néhány generáció játékosai engedhették meg maguknak.
Apropó Aranycsapat.Ismét előveszek minden elérhető írott,felvett és elmondott dolgot velük kapcsolatban.
Nem tudom megnevezni a forrást,Öcsi bácsit sem tudom szó szerint idézni,de arról van szó,hogy egy mérkőzést követően ezt mondta a Sváb:
…ma nem játszottunk jól,nekem sem ment a játék…(4:1-re győztünk,Puskás 2 gólt rúgott).
Kapkodhatjuk a fejünket! A Vidi sajnos kiesett, ennek ellenére nem vagyok csalódott, tisztességesen helytálltak. Az első félidőben uralták a játékot, megszerezték a vezetést, de a második játékrészben belga ellenfelük kiegyenlített, majd vitatható büntetőkkel rúgtak még két gólt. Ma este Sóstóra jön az Újpest, ott leszek!
Elkezdődött a Giro, az első napi gyorsasági futam után. Valter Attila kilencvenedik lett, ez pont a mezőny fele. Nem is olyan rossz! Végre van kiért szorítani, bár ott van a mezőnyben az a Nibali, aki az egyik kedvencem az országúti bringások között.
Fucsovics is gyönyörűen szerepel a Rolland Garros-on.
Fradi megcsípte a Juventust és a Barcelonát… bár azt hiszem teljesen mindegy, kit sorsoltak melléjük. Minden esetre elhoztak két sztárcsapatot Budapestre, valahogy megpróbálok a Juventus ellen jelen lenni, igaz nem sok reményt fűzök ehhez.
Nyakunkon a sorsdöntőnek beharangozott bolgárok elleni meccs, sajnos nem vagyok optimista, mi a sorsdöntő meccseken rendszerint alulteljesítünk. Ne legyen igazam!
Sajnos a DAC tegnap belegyalogolt az első idei bajnoki vereségébe, reméljük ez nem a mélyrepülés kezdete volt!
A DAC-nak tükröt állítottak az utóbbi hetek ellenfelei.Már a Nagyszombat is pedzette,de a Linz, telibe fordította,a Zsolna pedig folytatta a hibáink feltárását.
A védelemről beszélek.Az eddigi ellenfelek talán gyengébbek voltak,8 alkalommal sikerült győzni,de a 9. meccsen eljött a vereség.
Úgy jött el,hogy a DAC saját magát okolhatja ezért,tekintettel a védelmi hibáinkra.Picit okolhatnám Storsck mestert is,mivel két,teljesen tapasztalatlan fiatal német játékost erőltet a szélső bekk poszton,akik -most már sokadik meccsen-óriási hibákat vétenek és gólokat kapunk ezekből.Hogy ne csak a storckszerzeményeken csattanjon az ostor,a beállós védőjátékos.Kruzliak sem üti meg azt a szintet,mit egy top csapatban produkálni kell egy középső védőnek.
Ahogy azt már említettem,Zsolna volt az igazi ellenfél a bajnokságban,a java csak most jön…
Azt a reményt,hogy az idei szezonban bajnok lesz a DAC,nem látom reálisnak,tekintettel a csapat játékára és a játékosok feltérképezéséből következtetett véleményemre.
Ugye 6:0 -nál,meg a többi győzelmnél nem sokan foglalkoznak az előforduló hiányosságokkal,de én akkor is felfigyelek egy-egy gyengébb posztra,ha nyerő sorozatban vagyunk.
Akár hogy is van,a kenyér nem lesz olcsóbb egy bajnoki címtől.Sokkal fontosabb a DAC összetartó ereje számunkra,hisz-ahogy azt tapasztalhatjuk-szurkolóink vannak szerte a leszakított országrészekben és szerte Magyarországon.
Micsoda csoportba került a Fradi…csillagjárás lesz Budapesten az elkövetkező hónapokban.Milyen kár,hogy nem lehetnek teltházasak a meccsek.
Ki tudja,mikor lesz alkalmunk újra élőben látni Meesit,C.Ronaldo-t?
Ma (kedden) 21-órakor játssza a Fradi a visszavágót a Molde ellen, a Vidi csütörtökön 20 órakor mérkőzik a Standard Liege-zsel a BL illetve az EL főtábláért.
Nagyon örülök, hogy DAC 3:1-re nyert bajnoki meccsen a Trencsén ellen, ezzel veretlenül vezeti a szlovák bajnoki tabellát, remélem nem rendítette amíg a csapatot a linzi vereség!
Örömhír, hogy Valter a CCC színeiben rajthoz áll Giro-n, a verseny szombaton indul, 15 km-es gyorsasági szakasszal, 3500 km vár a mezőnyre. Igyekszem rajtatartani a szememet és drukkolhatunk a magyar fiúnak! Mindenkinek ajánlom a Giro applikációját, nagyon sok információ olvasható a versenyről a telefonunk kijelzőjén.
Mindkét csapatnak szorítunk,nagyon bízom a Fradi továbbjutásában.Ugyanezt mondhatom ,illetve üzenem a fiatal versenyzőnek is a Girón.
Közben volt egy VB is a hétvégén,Alaphilippe behúzta,hogy Sagan hol volt,fogalmam nincs.
Az utolsó 35-40 kilométert követtem nyomon,fantasztikus volt a pálya…
A DAC nem fogott padlót a linzi bukta miatt,de…Sikerült győzni az amúgy nagyon jól focizó és abszolút veszélyes Trencsén ellen,akik vezettek 1:0-ra,majd büntetőt hibáztak és az első félidőben ” hazajártak” a DAC érthetetlenül szellős védelmén keresztül a büntetőbe.Legalább 2-3 tuti helyzetet puskáztak el,+ a kihagyott büntető.
Mindezeket leszámítva dícséret illeti a csapatot,fel tudtak állni és a 2. félidőben már nem volt kérdés.ki fog nyerni,ugyanakkor megmagyarázódott a múlt heti hetes is.
Komoly ellenfél irgalmatlanul kihasználja a védelem -és az egész csapat-hiányosságait.Erre jó az ,ha rendszeresen megmérettetünk erősebb ellenfelekkel a kupásorozatokban.A hazai bajnokságok sajnos nem tudják megfingatni a legjobbjaikat.
Legutolsó információim szerint a válságstáb (Felvidék) október 1-től lefújt minden csoportos rendezvényt a visszavonásig,beleértve a sportrendezvényeket is.Úgyhogy a DAC-nak egyelőre vége a szezonnak,a Somorja is pihen,a jégkorong liga nem kezdődhet el a hétévégén. Jöhet megint az archív események visszapergetése a TV csatornákon.
BL főtáblán a Fradi, miután gólnélküli döntetlent játszott tegnap este!
Az első félidőt a fotelban, a másodikat ágyamban aludva töltöttem, végtelenül sajnálom, hogy az UEFA a mérkőzések kezdési idejét nem éjfélre, vagy hajnali háromra határozza meg! Ez van, egy végighajtott gennyes nap legalább korai elálmosodást hoz magával.
Doki,mindennek megvan az előnye.Foci közben aludhatsz el.Ezt nem mondhatje el mindenki.Pl.a nejem a sorozatokon szokott elszenderülni.
Egyébként egyetértek azzal,hogy kezdhetnék a meccseket korábban is.
Én a Kossuth adón kísértem figyelemmel a meccset.Gratula a sikerhez,reméljük méltó lesz a helytállás a csoportban is és sikerül egy-két pontocskát begyűjteniök.
Ma(?) hajrá Vidi!
A második félidőben néha elbóbiskolva, de megnéztem a Fradi mérkőzését. 2:0-as vezetésük után úgy tűnt, ez már lefutott meccs, annál inkább, mert norvég ellenfelük sokkal gyengébb volt, mint akár a Celtic, akár a Dinamo. Fordítottak a norvégok, majd két tizenhatoson belüli kezezés borzolta a kedélyeket, a mieinknél nem, a norvégokénál pedig megadta a bíró, így lett 3:3 a vége. Talán nem jött rosszkor ez a figyelmeztetés a Fradinak, hogy ők sem legyőzhetetlenek, a visszavágó pedig teljesen nyitott.
Szerintem egyik kezezés sem ért büntetőt, teljesen vétlen volt. A műfű pedig végképp nem nyerte el a tetszésemet, kicsit olyan, amikor a síugrók műhavon repkednek nyaranta…
Ami Makot illeti, nem tudom. Vett a Fradi egy új munkaérőt, az talán nem annyira ördögtől való, hogy egy nemzeti válogatottban gólt szerző játékos teátrális gólörömöt mutat, hergelve ezzel a hazai szurkolókat, pont akkor, amikor a „szlovák” szektorban zömmel felvidéki magyarok ültek. Ettől függetlenül, ha beválik a koma, sok pénzt hoz; a (higgadtságukról és megfontoltságukról közismert) ferencvárosi szurkolók is a szívükbe zárják majd… :-/ .
Peti! Van valami esély Csonkahazában megnézni a DAC meccsét? Melyik szlovák csatorna közvetíti? Hánykor kezdődik? Esetleg valamelyik labanc tévé közvetíti? Internet?
A Vidi este hatkor kezd, az első félidő felétől fogom látni, mert akkor érek haza a gályáról.
A közszolgálati STV2 csatorna élőben közvetíti a meccset,a neten az rtvs.sk linken esetleg meg tudod próbálni ,ha van lehetőség külföldről elérni az élő internetes adást.
Ha bejön a honlap és működne,akkor a LIVE 2-re kéne kattintani 20:30-kor.
De meg lehet ugyanezt próbálni az ORF 1,2,3 csatornák online adásán is.
Nekem marad a rádió.Sajnos a TV tunerem a laptophoz elavult,mert a földi adók sugárzása átment a dvbt /T2 formára és nekem pillanatnyilag nincs igényem ,meg kedvem kifizetni az USB tunerért 40-50Eurót…
Azelőtt simán néztem a szlovák és osztrák adókat a schwechati reptéren.
A Vidi tizenegyesekkel továbbjutott. Szerintem most játszottak kupameccsen legjobban, de mezőnymunka folyt, nem éreztem a támadásokban átütőerőt, Kovácsiknak volt két nagy védése. A büntetők értékesítése nagyon magabiztosan történt és Kovácsik is szépen megfogta a franciák első két tizenegyesét.
Már a büntetőket lőtték, amikor a DAC megkapta első gólját, amelyet alighanem leshelyzet előzött meg. A 16. percben jött a második linzi találat, de akkor még nem lógott a levegőben a méretes zakó, kiegyenlített mezőnyjáték folyt. A második félidőben tovább növelte előnyét a Linz, majd következett Blackman teljesen fölösleges és durva szabálytalansága a felezővonalnál (jogos kiállítással), az ezt követő négygólos összeomlást már nem láttam. Storckkal valami jó alakul Dunaszerdahelyen, kell venni egy nagy levegőt, folytatni a nagyszerű bajnoki menetelést. Sajnos ez is benne van a játékban.
Köszönöm Peti az információkat, végül az STV2-n néztem a meccset, ehhez csak annyi kellett, hogy szlovák IP címmel jelentkeztem be a netre, simán ment a dolog. Úgyhogy, írd meg amikor van közvetítés, szerintem újra tudom majd nézni a DAC meccseit!
Tegnap volt valami szuperkupa Pesten, még az eredményét sem tudom, őszintén szólva baromira nem érdekel a tét nélküli gálameccs.
Gratula továbbjutáshoz a Vidinek,remélem a Fradi is követi ezt a nyomot.A DAC sajnos nagyon elvérzett,bevallom,álmomban nem számítottam ekkora zakóval,
Csak azt remélem,hogy ez a „teljesítmény” nem fog nyomot hagyni a csapaton és a bajnokságban tovább menetel a győzelmi sorozatban.
A szokatlan időben rendezett Tour-t nem követtem szorosan, néha ugyan rápillantottam, megnéztem pár befutót, de azért mégse menjünk el mellette szó nélkül! Dráma volt, hiszen az utolsóelőtti szakaszig a szlovén Roglic viselte a sárga trikót, de a 36 km-es gyorsasági szakaszon bőven kapott a szintén szlovén Pogacartól, így utóbbi mindent vitt: fehér trikó (legjobb fiatal), pöttyös trikó (legjobb hegyi menő), persze megnyerte a Tourt! Párizs örömünnep volt ismét, ezúttal roppant kevés nézővel, izgalmas sprint befutóval.
Ha minden igaz, lesz ősszel Giro, lesz Vuelta, de hogy kik állnak rajthoz, az rejtély számomra, hiszen egymás után megrendezett három háromhetes versenyt még a legedzettebb bringások sem képesek végigtekerni. Meglátjuk!
Ez hét újra a focié lesz. A Fradi leigazolt egy szlovák labdarúgót, aki több mint ötvenszer volt válogatott, Maknak hívják. Peti, szerinted? Izgulhatunk a DAC, a Fradi és a Vidi sikeres kupaszerepléséért!
A Tuor rendben volt-sosem tudom és sohse fogom tudni-leszámítva az áttekinthetetlenségét.
Sagan nem lett zöldtrikós,részben egy sprintkonfliktus miatt,illetve az azt követő pontlevonás és a szakasz utolsó helyére való visszasorolás miatt.
Egyébként Sagan indul a nem egész két hét múlva rajtoló Giro-n.
Róbert Mak.Stabil válogatott,külföldi tapasztalatokkal.Nem tudom,miért bontottak vele szerződést a törökök,alig 1 szezont volt ott.
Gyakorlatilag 0 szereplés a szlovák élvonalban,junior korától külföldön játszik,10-12 év alatt rengeteg klubban megfordult.
Nem tudom,milyen játékerőt képvisel,mennyire lehet hasznos tagja a Fradinak.
Azt viszont tudom róla,hogy ő volt az ,aki tavaly ősszel a budapesti Magyarország-Szlovákia meccsen lőtt gólt,majd hatalmas eufóriában verte mellén a szlovák címert,megmutatva nekünk,hogy bekaphatjuk.
Nos,most hajlandó magát prostituálni és ugyanabban a stadionban állást vállalni,ahol egy évvel ezelőtt véleményt nyilvánított rólunk.Mert ugye a mérkőzést követően a kommmentek a játékosok felől is olvashatóak voltak.
Arra leszek kíváncsi,a szurkolók hogy fogják fogadni őt,befogadják-e,megtűrik,vagy nekik is mindegy,mit csinált,csak gólokat rúgjon.
Ha én lennék olyan pozícióban,hogy a legismertebb magyar csapat számára igazolok játékosokat,inkább hagynám felszántani a pályát és bevetni kukoricával,mint szerződtetni olyan játékost,aki gyűlöli az országot,ahol játszik…
Egyébként volt már a Fradinak ilyen húzása legalább 20 éve,akkor a szintén a mellveregető Tibor Janculát igazolták le,akire ugyanúgy jellemző volt a nemzeti érzelem túlbuzgása…
Bocsi az erős szavakért,de ebben a témában nem tudok mást mondani,max. nem írni semmit.
Sagan valamiért a szervezők bögyében van. Egyik évben teljesen indokolatlanul kizárták.
Ami a Fradi által igazolt szlovák focistát illeti, visszajutottunk oda, hogy itt már nem a néhai FTC-ről szól a történet. Ez nem más, mint profitéhes üzleti vállalkozás, amely használja a Fradi klubcímerét, színeit, infrastruktúráját és múltját, történetét. Teljesen mindegy, hogy ki rohangál a pályán, honnan jött, hová tart, milyen nyelven szólal meg, egy szempont van: teljesítményével járuljon hozzá a profithoz. Ha ez egy mellét verő szlovák, vagy akár a patás ördög maga, mindegy, ha profitot hoz. Sajnos a szurkolók biodíszletek, akik a lelkük mélyén tudják, ez a Fradi régen nem arról szól, mint Albert, Nyilasi, vagy Bálint idején, de… van egy fájdalom, amihez ragaszkodunk, van egy megkopott klubcímer és valahol a legmélyben, láthatatlanul, de dobog a Fradi-szív…
Az egész labdarúgás pontos tükre annak, amivé válik a világ. Felszámolják a nemzetállamokat, a nemzeti kultúrát, helyettük létrehoztak egy multikulturális katyvaszt, egy új Bábelt, egy agyatlan fogyasztói társadalmat, amelyben már az a deviáns, aki az életét heteroszexuális párkapcsolatban szeretné élni. Egy percig se gondoljuk, hogy mi itt V4-ek és néhány nemzet ellenállhatunk. Utóvédharcok még folynak, de elestünk, végünk van, egyedül az tesz boldoggá, hogy én már nem fogom hallani és látni, amikor a Királyok Városában felzúg a müezzin éneke és lehullik a feszület a templomaink tornyairól…
Nem hagyott nyugodni a bennem élő kisördög és felkerestem a Fradi ide vonatkozó szurkolói fórumát.
Arról ott,amiről Te írsz,Doki,a Fradi szív,mint szó,szerepel,csak az értelme nem biztos,hogy ugyanaz.
A szurkolói vélemények megoszlanak Makkal kapcsolatosan,természetesen.Nagyon sokan gondolják ugyanazt,amit én is leírtam,sőt,csúnyábban is véleményezik a dolgot.
De,ahogy az kell legyen,vannak pro vélemények is,olyanok is,akik megértik Makot,a gesztusát.Simán elfogadják a tényt,és kész.
Ma azért szorítunk a Fradinak,holnap a DAC-nak.
Fantasztikus volt ismét a DAC!!! Itt láthatjátok majd a tegnapi EL selejtező összefoglalóját, ebből is látható, hogy mennyire változatos, jó meccs lehetett. Cseh ellenfelünk hat perccel a lefújás előtt még 3:2-vel továbbjutásra állt, innen fordított a csapat, előbb egyenlítve, majd a hosszabbításban még két gólt lőve. Mennyire szerettem volna ott ülni a lelátón! Nicolaescu (új igazolás) két góllal köszönt be.
Íme szöveges beszámoló a mérkőzésről.
A Vidi meccsét végignéztem, eléggé elkeserítő volt, mert ellenfelük – enyhén fogalmazva – sem képviselt nagy játékerőt, igencsak nyögvenyelős volt ez a továbbjutás. Persze voltak gondok a COVID tesztelés miatt, nem volt biztos, hogy edzőjük mehet velük, felröppent a hír, hogy Hagi „Kárpátok Maradonája” váltja a jelenlegi edzőt a kispadon. Nem tudom, lehet mentséget keresni, de azt az ellenfelet simán le kellett volna győzni. Ettől függetlenül, örvendek a továbbjutásnak, egy sokkal jobb folytatásban bizakodva.
A Honvéd hazai pályán vérzett el, azt gondolom, svéd ellenfele jóval erősebb volt.
Van három állva maradt kupacsapatunk, előre szurkolok azért, nehogy a DAC csonkahazai csapattal kerüljön egy csoportba…
A DAC következő ellenfele a LASK LINZ lesz,ez már a mérkőzés előtt világos volt mindkét csapatnak (Jablonec).
Zsóka kinn volt a meccsen,a 90. perc lefújása után zaklatottan hívott telefonon,felháborodva a spori miatt,mert hogy a hazaikat sorra büntette elfújásaival.
Picit túlzottnak tartotam leányom állítását,de ma,amikor visszanéztem a meccset,abszolút egyetértek vele,hogy szinte sikerült elfújniuk a meccset az olasz játékvezetőknek.
Szerény meglátásom alapján mondom,a DAC-tól les gyanánt elvettek egy szabályos gólt a 2. félidőben,ugyanakkor az ellenfél két találata les volt, a büntetőjük szintén a groteszk kategóriát súrolta.
Mondom ezt laikusként és nem teljes bizonyosan,optimális kameraszögből látva.Ha működött volna a WAR rendszer,akkor a DAC-nak kellet volna győznie 3:0-ra.
Ennek ellenére 5 napon belül másodszor játszott hatalmasat a DAC,minden kalapot megemelek állhatatoságuk,szívük előtt,mivel vert helyzetből,undok kib@szásokkal fűszerezett bírói döntések ellenére küzdöttek a győzelemért,a szurkolókért.
Szomorú,hogy ilyen mérkőzéseket nem láthatnak a szurkolók.Igaz,Oszinak két ilyen meccs után a fél stadiont újra kéne építenie,de bánja kánya.
Ha minden jól sikerül akkor a főtáblán találkozhatunk,Vidi,Fradi.Csak hát nézők nélkül …
Most bőven van restanciám… 🙁
Először is volt a magyar kerékpáros kör. Nagyon örültem Valter Attila győzelmének. A versenyből csak az első nap befutóját láttam, egy csúnya bukás is történt a célegyenes előtt. Hétvégén a Velencei-tónál bringázók százait láttam. Talán voltak közöttük olyanok is, akiket a Tour inspirált.
Zajlik a Tour de France. Örülök, hogy Roglicon van a sárga trikó, Sagan hátránya sem behozhatatlan. Azért felmerülnek kérdések is… júliusban a járványhelyzet miatt fújták le a versenyt, azóta exponenciálisan nő az igazolt fertőzöttek száma… a befujtókat tízezrek nézik hosszú, tömött sorokban, akkor… hogy is van ez??? Mi lesz vasárnap Párizsban, ahol százezrek zsúfolódnak össze? Most akkor félünk, vagy mégsem???
A törökök ellen az első félidőt átaludtam, csak a két kapufánknál ébredtem fel, mert a kommentátor is hangoskodott :-), sajnálom, hogy Szoboszlai gólját nem láttam. Sajnálom, hogy a Puskás-stadionban nyeretlenek vagyunk, igaz az azért bíztató, hogy 0:3 után sem adtuk fel, sikerült a szépítés. A bulgárok elleni meccstől félek. Sajnos ilyen éles szituációban a magyar válogatott általában csődöt mond. Ne legyen igazam!!!
A DAC veretlen, a Rózsahegy elleni győzelem összefoglalóját érdemes megnézni, különösen a végét, hogyan ünnepeltek a stadionon kívül rekedt szurkolók!
Íme a videó: https://youtu.be/HIiGSrdk24w
A Tour árnyékában zajlott a magyar körverseny,ennek ellenére színvonalas verseny volt.Belenéztem az eseményekbe a tour alatt,a befutókat mindig megnéztem élőben.Volt elég izgalom. A Tour-t mindig nézem,a nézők,illetve az,mennyien vannak a pályán hogy alig viselnek maszkot,ellent mond minden ,vírussal kapcsolatos óvintézkedésnek. Azt mondták,ha nem lesznek fegyelmezettek a nézők,esetleg megszakíthatják a versenyt-na persze.A Sportcsatornák meg a tv-társaságok leadják az eddigi összes év felvételét. Sagan szerintem már túl van a zeniten.A befutókban látható,már nem a régi állat,viszont villantott egyet a múlt héten.Pechjére pont akkor,amikor újra átvehette volna a zöld trikót,egy vállasát a hajrában utólag pontlevonással és a szakasz utolsó helyezettjekénti befutónak értékelték. Az oroszok elleni meccs nagyon lehangolóan indult,már a sírban láttam magunkat az eredmény miatt és főleg azért,mert gyakorlatilag a 2. félidő 50. percéig nem léteztünk. Szerencsére megráztuk magunkat és elfogadható végeredmény született. Hogy a játékunk mennyire volt elfogadható.azt nem firtatom. A bolgárok ellen fel kell kötni a gatyát és-innen üdvözlöm a riporter urakat-küzdeni kell. A DAC győzelme nem volt piskóta.Azt tudni kell,Rózsahegy komoly ellenfél egyébként is,de nem csak velük kellett megküzdeni,hanem a sporival is.Egy kitalált faultot követően állított ki az 1. félidőben,0:1-es állásnál egy hazai játékost. Az ellenfél még a szünet előtt eldönthette volna meccs sorsát,de Jedlicka ismét megtartotta a csapatot,két tuti helyzetben hárított. A 2. félidőben a DAC 6! perc alatt rámolt be 3 gólt az ellenfelének és hozta vissza a sírból a meccset mindannyiunk megelégedésére és örömére. Ugye láttuk,Eric Ramirez mekkora gólt lőtt a Nagyszombatnak.Na most ettől szebbet akasztott be a Rózshegynek,ezzel a találattal,na meg Kalmár 2 góljával sikerült… Read more »
Nos a Fradi megverte a Zágrábot, így biztossá vált, hogy főtáblára került valamelyik európai ligában. A meccsnek csak az utolsó tizenöt percét láttam, de vezetés közben a rádióban hallgattam. Szép teljesítmény volt, fantasztikus, hogy a (higgadtságukról és mértéktartásukról közismert) Fradi szurkolók képesek voltak a kapukon kívül is szurkolni.
Szép volt!
Lehet,hogy a DAC szurkolói motiválták őket?Vagy az a híres-nevezets Fradi szív?
Ma este a leányom is megy szurkolni a DAC-nak a stadion elé,tét a főtábla!
Szerettem volna írni az FTC sikeréről, hiszen nagyon meggyőző játékkal ütötték el a BL selejtező első körében a svéd bajnokot a továbbjutástól. Ellenfelük nem tűnt túlságosan erősnek, jóformán helyzetük sem volt, ugyanakkor a Fradi akár több gólt is lőhetett volna.
Tegnap este azonban idegenben legyőzték a Celticet, ez már olyan teljesítmény, amely előtt kalapot kell emelnünk! Sigér távoli lövése és Tokmac ügyessége (szemfülessége) két gólt jelentett, a Celtic támadásit jól védekezve hatástalanította a csapat. A szerencse is a Fradi mellé szegődött. Minden estre jó volt a képernyő előtt izgulva átélni egy szép sikert, reméljük a sorsolás is kedvező lesz és sikerül a csapatnak a BL főtáblára jutnia!
A többi kupacsapatunk is megkezdi a szereplését, nagyon remélem, hogy nemcsak a Ferencváros teljesítményét látva lehetünk elégedettek! A válogatott pedig több meccset is játszik a Nemzetek Ligájában, igaz fogalmam sincs arról, ez mit takar, elvégre se nem VB, se nem EB…
Huh,szép eredmény,gratula a Fradinak!Sajnos csak a rádióból értesültem az eredményről.utolsó kapcsolás a 88. percben volt,a végeredményt csak ma reggel tudtam meg…
Már tavaly is elgondolkodtam azon,mi ez a Nemzetek Ligája.Most sem tudom,kapásból az UEFA pénzcsináló gépezetére tippelek,mert a labdarúgók,akik a válogatottban szerepelnek,eléggé le vannak terhelve klubbszinten.Eddig volt kétévente EB- és VB kvalifikáció,most ehhez jön ez a liga.Kérdés,mennyire felel ez meg a résztvevő országok csapatainak.
A koronavírus miatt amúgy is sok változás került beiktatásba a lebonyolítási rendszerekbe,na meg a szabályzatokba is az UEFA részéről.Nézők meg szépen otthonról nézhetik a meccseket…
Kalmár Zsolt és Schafer András is be lettek válogatva,az utóbbi játékos kirobbanó formában játszott a bajnokikon.Remélem,lesz lehetősége ezt bebizonyítani a következő válogatott meccseken is.Ahogy abban is bízom,legalább a szezon végéig a DAC játékosa marad.
Lehetne „örömködni” azon, hogy négy kupacsapatunk közül három továbbjutott… A Fehérvár meccsét a második félidőtől láttam, nem volt lélekemelő, teljesen meddőnek tűnt a támadójáték. Végül úgy sikerült a büntetőkkel továbbjutniuk, hogy ellenfelük kettőt is elhibázott. A Honvéd még ennél is szörnyűbb volt, nagy nehezen fejeltek egy gólt a 90. percben, de rá egy percre egyenlített az ellenfél… Ez olyan rutintalanság, amely a mai futballban megengedhetetlen! A hosszabbítást már nem volt cérnám megnézni, reggel olvastam, sikerült kicsikarniuk a továbbjutást. Azt hiszem a következő fordulóban ezek a teljesítmények édeskevesek lesznek!
Úgy tűnik, a DAC biztos győzelmet aratott idegenben.
Válogatottunk bravúros győzelmet aratott Törökországban.Több,mint 30 éve tartó nyeretlenségi sorozatot tudhatunk le ezzel a szép eredménnyel.
Ezen még a mérkőzés tétje sem csorbít már semmit,ezt elkönyvelik és kész.
Szoboszlai hatalmas gólt lőtt!
Tegnap (csütörtökön) egy barátom azt latolgatta,hogy a mai magyar fociban alig látni olyan játékost,aki teli rüsztből lő kapura.Erre Szoboszlai-szerintem eljutott hozzá ez a beszélgetésünk-rúgott egy teli rüsztös gólt.
Azt kell tudni a barátomról,hogy ortodox Fradista,Fenyvesivel,Mátraival kezdte,Páncsiccsal,Alberttel folytatta és valahol Nyilasiék távozása táján ábrándult ki,illetve tartja focinak a focit.
Ezért nem is lehet csodálkozni azon,hogy a rüszt-technikás,erőből kapura bikázás,mint műfaj,számára hiánycikk a modern labdarúgásban.
Javában zajlik a Vízilabda EB Budapesten, Törökországgal, Máltával és Spanyolországgal kerültünk egy csoportba, készültem beharangozót írni, de elszállt az idő. Mivel a spanyolokkal döntetlent játszottunk, a csoportelsőségért jobban meg kellett vernünk Máltát, mint tették azt a spanyolok, vagyis 20 gólnyi különbséggel! Ez nem tűnt egyszerű feladatnak, ám csapatunk ellenállhatatlanul játszott, így 26:0-ra győztünk. Ami szép ebben, az, hogy kapott gól nélkül hoztuk a meccset, Nagy Viktor úgy védett, mintha EB döntőt játszottunk volna.
Szép volt fiúk, várjuk és figyeljük a folytatást!
Elhunyt Wichmann Tamás kenus bajnokunk.Gyerekkorom egyik hőse voltBár nem voltam vizes sportoló,osztálytársaim,barátaim révén nagyon közel álltam a kajak-kenuhoz.
A 70-es években ismertem meg a bajnokot,haverok egy-egy nemzetköti versenyről hazatérve csak róla beszéltek,büszkén mutogatták aláírt mezeiket és a fotókat ,amelyeket közösen készítettek.
Sajnos a leghőbb vágya,hogy olimpiai bajnok legyen,nem teljesült,de odafenn bizonyára van evező meg faanyag,és akkor már lehet ebből hajót faragni és evezni a végtelenségig.
Nemrég láttam a TV-ben,mennyire szétmarta a betegség.Akkor már tudtuk,nem lesz soká köztünk.
72 éves volt.nyugodjon békében.
Nos, a Ferencváros alkalmazásában álló labdarúgók kitettek magukért! Lehet azon agyalni, hogyha nem egyenlít ki az Espanol az utolsó utáni pillanatban, ha megadja a bíró a teljesen jogos büntetőt a bulgáriai meccs elején akkor… Ehhez annyit hozzáfűznék, hogy ezen a szinten kötelező lenne bevezetni a videó bírót, mert egy-egy játékvezetői hiba/tévedés alapvetően megváltoztathatja az eredményt és a továbbjutást.
Nagyon tetszett, hogy Rebrov több csatárral, nyílt sisakkal küldi pályára a labdarúgókat. nekem ez a szemlélet hiányzik legjobban a válogatottból, függetlenül attól, hogy ki ül a kispadon, szegény Szalay egymagában a csatársor, pedig – mint tudjuk – a focit gólra játsszák!
Nem öröm, hogy a Fradi kiesett, de a tisztes helytállás dicsérendő.
Labdarúgó válogatottunk Dublinban kikapott Walestől, így a csoportban utolsó előtti helyen végzett. Ez a realitás… Semmiféle reményt nem fűzök a vigaszághoz. Szinte mindegy, hogy ki ül a kispadon, az emberileg nagyon rokonszenves Rossi sem tudott csodát tenni. Talán… ha esetleg megpróbálnánk két vérbeli csatárral, elvégre mégis gólra megy ez a játék…
Rebrov nem teketóriázott, a második félidőben a Fradi nekirontott az Espanol-nak! Volt ott minden, kapufa, kihagyott büntető, tűzijáték, egyszóval élvezetes meccs kerekedett. nagy kár, hogy nem sikerült az egygólos előnyt megtartani, mert akkor az utolsó meccsen – Bulgáriában – X is elég lett volna, így győzelmi kényszer van, ha a Fradi a be akar lépni az egyenes kieséses szakaszba, amely igen nagy fegyvertény lenne!
Megtörtént az új Puskás Aréna birtokba vétele. Bár kikaptunk Uruguaytól, ez most másodlagos, hiszen kiegyenlített, jó mérkőzés volt.
Úgy tűnik telt ház esetén félelmetes hangulatot csinálhatnak a szurkolók. Számomra nagyon megható volt a visszavonuló Gera Zoltán hitvallása, valamint a dunaszerdahelyi gyerekek által előadott Nélküled.
Ábrándozom telt házas meccsekről, bajnoki rangadókról, BL döntőről. Nagy kár, hogy a politika sötét árnya vetül egy olyan eseményre, amelynek örülni kellene. A sport maradt mára szinte egyetlen lehetőségünk, hogy megőrizzük emberi arcunkat. Kár ebbe belepiszkítani, még akkor is, ha a ráfordításoknak ezernyi helyük lenne.
Nagyon remélem, hogy a legközelebbi meccset már én is a Stadionban láthatom!
Sajnos Kalmár Zsolt bokatörést szenvedett. Térműtétje után talán ez volt a 4. mérkőzése. Most újra hónapokra kiesett.
Ezt a válogatottunk is megszívja, de főleg a DAC, még három forduló vár rá ebben az évben. Az utolsó meccs a Slovan otthonában…
Számomra felemelő érzés volt látni-hallani a Nélküledet a fekvidéki gyereket előadásában. Gyönyörűen énekelték a dalt. Mégis voltak olyanok – ballibeláris tollforgató úr személyében főleg – akik ezt a dalt nem ismerik és úgy tüntettek, hogy a seggükön maradtak. Szíve-joga mindenkinek véleményt nyilvánítania dolgokról, de ha már valaki nem érti, miért porlik a Székely, mint a szikla, akkor ott nem politikai nézetről, hanem ostobaságról és senkiházi szégyentelen, gerinctelen emberről beszélünk. Ugye,kedves Miklós Gábor?
A Jó Isten mentsen meg minket ezektől a szemetektől.
Kalmár sérülésekor a lassításon jól látszott, hogy nagy baj van, igen szerencsétlenül esett. mielőbbi jobbulást!
Igazad van a politikai felhangok tekintetében! Miért nem lehet pártállástól függetlenül örülni egy megújult létesítménynek? csak azért, mert az éppen regnáló politikai hatalom építtette fel?
Szegény nagybátyám – Isten nyugosztalja – dolgozott a Népstadion építkezésén. Társadalmi munka volt (málenkíj robot), mégis szívesen csinálta. Hol voltak már Rákosiék, amikor meccsekre jártunk, koncerteken voltunk? Kinek jutott eszébe, hogy a vörös rémuralom idején készült? Szerettük, mert jó volt ott lenni. Mikor elkészült a Metró, sokkal könnyebb volt megközelíteni. Fényévekkel jobb és kényelmesebb volt bármelyik pesti pályánál. Életveszélyessé vált, lebontották, újjáépítették, teljesen jogfolytonos az elődjével. Én akkor is örülnék neki, ha történetesen nem Orbán, hanem pl. Bajnai miniszterelnöksége alatt készült volna el.
Nem kérdés számora,hogy ez a stadion kellett nekünk.Azon lehetne elmélkedni,szüség volt-e minden más eddig felépült arénára ennyit lülteni.
Bocsánatot kérek első sorban a fradi-családtól,de szerintem a Groupama Aréna nem mondható Fradi stadionnak,Nemzeti Stadionnak pláne nem.Tehát tényleg a miénk a Puskás…
Ha jól értettem,8 EB mérkőzésre kerül sor itt.Nem lehetetlen az sem,hogy hamarosan BL döntőt játszanak Budapesten.Büszkék lehetünk erre az épületre.
Az FTC alkalmazásában álló labdarúgók, tegnap idegenben győztek Moszkvában a CSKA csikócsapata ellen!
Elsősorban Dibusz hálóőr előtt kell kalapot emelnünk, látszott, hogy aznap lehúzta a rolót, a kapuba nem kerülhetett labda, bravúros védései voltak, beleértve a védhetetlennek tűnő labdák fogását is. Az, hogy az oroszok ajtó-ablak helyzeteket is kihagytak, részben a magyar hálóőr érdeme, hiszen megpróbálták a lehető legpontosabban helyezni a lövéseket. Ezzel együtt a szerencse is a Fradi mellé szegődött, mindenesetre a két idegenbeli siker több mint dicséretes!
Nem sokan számítottunk Fradi győzelemmel…Miért csikócsapattal állt fel CSKA?
Holnap elvileg a két legjobb csapatunk küzd meg egymáásal Fehérvárott.Kíváncsian várom a meccset.Szeretném végignézni.Remélem,ezt figyelembe veszik a jétékosok és élvezhető produkcióval rukkolnak elő.
Hogy a játékosokhoz eljutott az előző bejegyzésem,nem kétésges.Izgalmas,remek mérkőzésen Fehérvár-FTC 1:2,de én inkább ezt a meccset Fehérvár-Dibusz jelzővel illetném.
Dibusz gyakorlatilag megnyerte a meccset a Fradinak parádés védéseivel,melyek túlmentek minden bravúron.
Legalább 4 gólt fogott ki kapujából Dibusz,minden túlzás nélkül mondhatom.
A Fehérvár győzelmet érdemelt nálam,annyira hajtottak,nyomás alá helyezték ellenfelüket,de nem sikerült több gólt lőniük.Talán még a szépítő találatukat is szabálytalanság előzte meg,de lényegtelen ezen agyalni.
A Fradi,nem tudom miért választotta-ha egyáltalán választotta-ezt a taktikát,a lőtt góluk után hazaiak irányítottak végig a mérkőzés alatt,néha kontrákkal okoztak bonyodalmat a fehérvári kapu előtt-Egy ilyen kontra után érték el 2 találatukat,melyet 3 fehérvári gólhelyzet előzőtt meg,De hát a már említett Dibusz ,ahogy nálunk mondják:fogott,mint a zöld festék.
Most már sajnálom,hogy,hogy pár héttel ezelőtt nem puhítottam az orvosdoktorhavert,hogy nézzük meg élőben a meccset.
Teljesen egyetértek, utólag is sajnálom, hogy nem a helyszínen néztem – néztük – a meccset, amely nagyon színvonalas, jó iramú volt!
Dibusz valóban mindent, még a megfoghatatlannak látszó lövéseket is fogta, akár Moszkvában, mert a Fradi ottani győzelme is az ő teljesítményén alapult. Az is látszott, hogy az FTC játékosai iszonyatosan elfáradtak a meccs végére, pedig eleinte roppant szervezetten játszottak. A Vidi lassan őrölte fel őket, de a kontrából szerzett második ferencvárosi gól eldöntötte a meccset.
Sok ilyen bajnoki mérkőzés kellene, s akkor – velem együtt – újrakezdenénk a meccsre járást! Mert ez a meccs FOCI volt!
Hétvégi focimaraton.Csakís ez a megfelelő megnevezés arra,amit a múlt szombat-vasárnap elkövettem részben leányommal,részben néhány hasonszőrű őrülttel,mint szerénységem. Szombat délután kezdődött minden a TV-ben az Aston Villa-Liverpool meccsel,de 10 percnyi játék után megcsókolt a Múzsa és hirtelen felidultságból elkövetett döntéssel felkerekedtünk a lányommal és elviharzottunk Dunaszerdahelyre megtekinteni a DAC-Szered bajnoki meccset. Nem emlékszem pontosan,mikor voltam utoljára szlovák első osztályú mérkőzésen,de már rég készültem DAC-ra,első sorban a hangulat miatt,amely a hazai meccseket kíséri végig a MOL arénában. Az ellenfél nem túl közönségvonzó csapat,ezért is mertünk belevágni a túrába alig 1 órával a kezdés előtt.15 perc sorbanállás kellet csupán a pénztárnál és mehettünk fel a lelátóra,kellő motozást lövetően.A Nélküledre értünk a helyünkre. Mit mindhatot erről?Most alig hétezren voltunk,mégis hárborzongató volt hallani ezt a dalt a szurkolók előadásában. A meccs maga nagyon átlagos volt,az ellenfél nem nagyon erőltette a támadásokat,beállt térfelet védekezni és csak ellentámadásokra szánta el magát.Egy ilyen portyájuk kis szerencsével góllal végződhetett volna,de a DAC kapusa remekül hárított és ezzel befejezettnek minősítette a Szered győzelmi ambícióit. A második félidőben felborult a pálya,akkora volt a DAC fölénye,amely meddőnek bizonyult,mert nem sikerült a kapuba találniuk a hazaiaknak,ezzel 0:0 maradt az eredmény és elúszott két pont. Hozzá vagyok a szokva az ilyen meccsekhez,nem tudok meglepődni azon,hogy egy csapat olyan taktikát választ,hogy falat húz a kapuja elé és nem mutat szándékot a támadásokra,csak ha nagyon muszály,akkor lépik át az ellenfél vonalát. Az ilyen taktika ellen csak a szerencse érvényes.Tá,madhatsz ezerrel,ha nem rúgsz egy gólt,nem nyersz. Hát ilyen felejthető volt a meccs,a nézőknek hála az élmény megmarad.de… Read more »
Kicsit irigyellek 🙂 . Szerettem volna bejutni a Puskás stadion nyitómeccsére, de a jegyek percek alatt elfogytak, így lemaradtam. Pedig milyen jó cikket írhattam volna az eseményről a Pilvaxba!
Az elmúlt hétvége két csúcsrangadót hozott a konyhára.Időrendi sorrendben szombat kora este a Bayern-Dortmund meccs szegezte a képernyők elé a szurkolókat.A Bayern 4:0-ra győzőtt,eléggé meggyőző különbséggel. Vasárnap ugyanebben az időpontban a szigeteken Liverpool-Man.City derbi vol,A hazaiak 3:1 arányban győztek és 8 pontra növelték az előnyüket a tabellán aktuális ellenfelükkel szemben. Ha figyelembe vesszük a szabálymódosításokat első sorban a kezezésekkel kapcsolatban-a labda szándékos és nem szándékos, kézzel történő érintése szabálytalanságnak minősül és büntetőt von maga után a 16-oson belül-akkor a Liverpool győzelme keserédesnek tűnhet,mivel a Pool játékosok két alkalommal is „kezeztek” a büntetőjükben,de a bíró ingerküszöbét nem érték el ezek a szabálytalanságok. Hogy miért nem szóltak rá a spori fülesére és miért nem vették igénybe a WAR rendszert,nem értem.Sokszor minden sz@r szituációt megnéznek,átvilágítanak,ezen a meccsen véleményem szerint tévedett a spori ezekben az esetekben. Pep Guardiola jogosan reklamált és mutatott be nem akármilyen indulatgejzírt a második „kezezést” követően akkor,amikor csapata 10 perccel a lefújás előtt szépített és bizony benyomta a hazaiakat. A hazai érdekeltségű meccseim mind bejöttek.A DAC 3:1-re győzőtt a Trencsén ellen.Mindhárom gólt magyar játákosok lőtték, Vida testvérek és Kalmár Zsolt személyében.Ismét 7 ezer+ szurkoló volt kinn a meccsen. Az STK (ő a legfontosabb számomra) az utolsó idei meccsén a listavezető Besztercebányát verte meg 3:0-ra és sikerült elrugaszkodnia a kiesőzónából. Érdekesség,hogy kedvenc csapatom az utolsó négy hazai meccsén minden ellenfelét 3 góllal küldte haza és csak a Komárom tudott egyet bepakolni nekünk. Az STK fakócsapata is idegenben 6:1-re győzőtt és a téli pihenőre a biztonságot jelentő 5.helyre jött vissza az utolsó… Read more »
Abban biztos voltam, hogy nem Horvátországban kell kiharcolnunk a továbbjutást, hiszen nem kérdés, hogy a horvát csapat sokkal jobb nálunk, még akkor is ha Budapesten győztünk ellenük. Az eredmény önmagában nem okozna csalódást, no de ahogy kikaptunk… a Rossi-éra gyenge pontja a védekezés. Azok a gólok, amiket tegnap kaptunk… mert nem lenne gond, ha Modricék szép gólokat szereztek volna, de azok a hibák, amelyet válogatott védőink háromszor bemutattak, demoralizálók voltak.
A sorozat nem indult rosszul, de a vége… mindegy mi lesz a következő meccseken, ez a csapat egyszerűen nem való világversenyre. Félreértés ne essék, erről legkevésbé Rossi tehet. Bárki ülne erre a kispadra, nem fog a szarból aranyat csinálni. Ha a szart bearanyozzuk, attól az még szar marad.
Köszönöm,Doki,kimondtad azt,amit én nem mertem leírni órákkal ezelőtt.Azt gondoltam,ez a válogatottunk nem való az EB-re.
Volt már rosszabb csapatunk a közelmúltban-Egervári Sándor alatt ,de ott,akkor a mester is „sáros” volt szerintem néhány elbukott mérkőzésen.
Most a küzdés,akakrás megvan,de főleg a védekezésben elkövetett egyéni és taktikai hibák elássák a jobb eredményeket.
Nem akarok személyeskedni,de valóban ebből a keretből néhány játékosunk nem válogatott képességgel bír.
Peter Gabriel koncerten voltam az MTK pályán sok-sok éve. Már akkor méteres darabok hiányoztak a félköríves kapuk mögötti állóhelyi betonlelátókból… Nem tudom miért tettek betonfalakat a kapuk mögé, de igazad van abban, hogy jó onnan is meccset nézni. (Pécsett a PMSC pályán egy földsánc volt a kapu mögött, jó volt a foci, oda is jutottak nézők.) A Honvéd-Fradi meccset nem láttam.
A héten megy a válogatott Horvátországba, majd jönnek az azeriek… 🙁
…az a koncert a kilencvenes években volt(?).Én 4-5 éve voltam ott egy MTK-Haladás bajnokin, kívül-belül olyan érzésem volt a stadion és a környék látványától/állapotától,hogy a múltszázad közepébe cseppentem bele.
Ha volt érdemleges stadion a bontásra és újraépítésre, az kétség kívül a Hidegkuti volt, ha NB I-ről beszélünk.
A nyolcvanas évek legvégén volt az a koncert.
Az MTK pálya roncstelep volt. Nem akarok beleállni a stadion (újjá)építés körüli vitákba, de szerintem Bp.-en a Vasas/Újpest, az MTK/Honvéd kibírhatna egy közös stadiont, ha Torinóban a Torino és a Juve megférnek egymással…
A közös stadionnak van több visszaütője,szerintem.A legfontosabb dolgot venné el a klubboktól,éspedig a ” hazai Pályát”,az otthont,a hovatartozás lényegét és a szurkolókat is,akik nem biztos,hogy beutaznának ,mondjuk egészségügyi ,pénzügyi,gondok miatt.
Pl.Kispesten gyalog 3 perc a stadion,a városba metrózni,átszállni,ugyanez vissza egy idősebb ember számára lehet visszatartó tényező az esetleges meccs meglátogatására.
Meg aztán 40-50 évig kijárni a pályára nem kis dolog,aztán máshová menni a csapat után,hát ,nem tudom.Nem beszélve arról a lélektani hatásról,amit az „én házam az én váram” alatt elképzelünk és szurkolóként preferálunk.
Ez mind elveszne.
A Pál utcai fiúk jut az eszembe…harcolunk a grundért,nélküle nem tudjuk elképzelni napjainkat.
Mehetnénk máshová játszani,de ott más a góré…
Igen,lehetne közös stadion a meccsek szempontjából,de egy NB I -es csapat nem csak a felnőtt A csapat,hanem rengeteg ifjúsági és kölyökcsapatot is éltet.ezeket versenyeztetni kell,ezért mindenképp kell a saját pálya.
Ami a stadion üzemeltetését illeti,figyelembe véve a nézőszámot,nincs értelme a 10 ezer és több nézőt befogadó arénáknak,mert csak kiemelt meccsek töltik meg a lelátókat-kivétel a Fradi /pillanat.
Apropó Fehérvár.Mi a helyzet ott.Még mindig zárva a stadion?
.
Gyalázat – ezzel a jelzővel lehet egyedül illetni a Ferencváros mezében szaladgáló játékosok tegnap esti teljesítményét!!! Nagyon úgy tűnt, hogy ezúttal Rebrov sem állított össze használható taktikát.
A „bolgár” csapat tulajdonosai jobban vásároltak, mint a „magyar” csapaté – így a pályán bemutatott üzleti tárgyalást előbbiek nyerték… Nem értem, hogy miért kínozzuk magunkat ezzel, miért hisszük, hogy foci az amit nézünk???
Nincs választásunk:vagy megnézed/figyeled,vagy nem nézd meg/nem követed figyelemmel a mai focit.
Nem kell teljesen elkeserednünk,mert a premier ligában is gyakori jelenség,hogy nincs angol a kezdőben,vagy elvétve kezdők a hazai játlkosok.
A Fradi ezzel az ellenféllel már találkozott az idén,ha jól tudom.Lehet,hogy alábecsültük a „bolgárokat” ?
Tegnap délután megnéztem, a Honvéd-FTC kisrangadót, melyen 0:0 -at produkáltak a csapatok-és eléggé szemfájós teljesítményt nyújtottak a szurkolóknak a Hidegkuti stadionban és a képernyők előtt egyaránt. Legjobban talán a rádió hallgatói jártak, ők azt kapták, amit a közvetítő mondott, így akár élvezhető is lehetett a meccs a számukra… Tudom,hogy a mai labdarúgásban a küzdelem és a test test elleni harc van előtérbe helyezve a technika, na meg a játék háttérbe szorítása árán. Ennek kapcsán nem lehet elvárni látványos és nézőkecsegtető meccset. Nos,a testi kontaktusoknak,kemény párharcoknak nem volt hiánya ennek a mérkőzésnek, annál inkább mellőzve volt minden olyan apróság, ami a focit szerethetővé és élvezhetővé teszi-nem csak a két csapat szurkolói számára. Hiányzott a játékosokból a tisztelet az ellenfél iránt, alázat a játékhoz és a szurkolókhoz. Első sorban a Fradi játékosai tűntek túlmotiváltnak és -szerintem-fölöslegesen durvának a Kispest meg jól alkalmazkodott ehhez a pankrációra hajazó „játékhoz”. Amikor két fekete bőrű srác egymásnak ugrik egy párharcot követően,akkor nincs miről beszélnünk. Nekik össze kéne tartaniuk, nem veszekedniük egymással, de hát ők is profi futballisták… Hét,azaz hét magyar játékos volt a kezdőcsapatokban. Hidegkuti stadion.Lehet,hogy csak nekem csípi a csőrömet ez a belülről betonborzalom.De nem tudom elképzelni,miért kell a kapuk mögött betonfalat húzni lelátók helyett? Aki egy kicsit is néző és volt meccsen,az tudja,a kapuk mögött talán a leglátványosabb a meccs,közelről látod az eseményeket és emiatt a sz@r meccs is kap némi beütést, adrenalint szurkolói szempontból, mert a büntetőben ott a labda és közelinek tűnhet minden akció. Az esztétikát is rendesen elkaparták a tervezők,de hát… Read more »
Bár mindössze 30 percet láttam a Tottenham-Bayern BL meccsből, elképesztő volt! A csapatok egymásnak estek, nyílt sisakkal rohamoztak, az öldöklő tempó mellett gyönyörű cseleket, óriási védéseket is láthattunk. Ez foci a javából! Aztán jött az álommanó, reggel olvastam, hogy a Bayern 7:2-re nyert. Nem lehetett akármilyen a folytatás sem, sajnálom, hogy legyűrt a fáradtság.
Azt hiszem holnap játszik EL meccset a Fradi a Ludogoreccel.
Megkezdi menetelését a Ferencváros az EL-ben, ma Spanyolországban lépnek pályára, meglátjuk…
Vuelta. A harmadik háromhetes körből morzsákat láttam, így semmiféle értékelésre sem vállalkozhatok. Roglic nyerte a versenyt, Quintana lecsúszott végül a dobogóról, negyedik lett. A spanyol Valverde ezüstérmet szerzett, számomra meglepetés Pogacar bronzérme, a szlovén sportoló lett a legjobb ifjúsági versenyző.
Ezzel lezárultak a legizgalmasabb háromhetes versenyek erre az évre. Májusban Budapestről indul a Giro, figyelünk a sportágra akkor is!
A Fradi értékes-és részemről nem várt-döntetlennel tért haza Barcelónából.Gratulálok hozzá,remélem a játék is sugallt valami előrelépést.Ezen a szintet nehéz kivédekezni egy meccset,pláne nem a forró spanyol bajnokságban szereplő csapat otthonában.
Most legalább megtudtam,hogy zárult a Vuelta.Ennyire kötött le engem is a verseny…Quintana azért marad a kedvencem.
Okosan, taktikusan játszottak a Ferencváros mezét magukra öltő sportolók. Jól szűrték a spanyol támadásokat, a kontrák veszélyesek voltak, Isael ívelt kapufája akár bemehetett volna. Kezdésnek nem rossz!
Minap beszélgettem egy barátommal, aki nagyon nagy fradista. Felidéztük a zöld-fehérben focizókat Alberttől Vargáig, Nyilastól Ebedliig, Szokolaitól Pusztaiig. Kérdeztem, hogyan érinti érzelmileg, hogy gyakorlatilag csak zsoldosok játszanak? (Mert engem sem hoz már tűzbe sem az Újpest, sem a Vidi.) M. barátom kifejtette, hogy ez pusztán gazdasági vállalkozás, a labdarúgók alkalmazottak, ezzel együtt az az érzés- és érzelemvilág amely miatt akár tűzbe is ment volna a csapatért, benne is kialudt. Értem, értjük az új idők szavait, de azt senki se akarja elhitetni velem, hogy most ez jobb így…
Ráadásul az UEFA zárt kapus meccset rendelt el Azerbajdzsán ellen. Tessék, kellett fütyülni, kellett mocskolni az ellenfelet… ezzel még nehezebb helyzetbe hozták válogatottunkat.
Ami pedig a Vuelta-t illeti, én élvezettel figyeltem volna, ha nem jön be egy remek nyaralás. Nagyon várom a Magyarországról induló Giro-t tavasszal. Nem biztos, hogy fogom látni, pedig nagyon szeretném… 🙁
Végre ismét íjászversenyen jártam, ha esetleg valakit érdekel, itt találja fényképes beszámolómat. Nagyon jó versenyt rendeztek a rácalmási íjászok!
Egy darabig néztem a Dunaszerdahely – Slovan meccset (az m4Sport sugározta felvételről). A pozsonyiak megkapták a menetrendszerűen járó büntetőjüket, (kétes helyzet volt, de meg lehetett adni, mondom én a többszörös lassítás után…), lüktető játék volt, jó irammal. Aztán letepert az álommanó… másnap olvasom, hogy a DAC ötöt berámolt, na ennek örvendtem rendesen.
A Vueltát elengedtem, egyszerűen nincs időm nézni. A mobilapplikáción figyelem az állást, jelenleg Quintana vezet hat másodperccel Roglic előtt, jó lenne csatlakozni, mert biztosan élvezetes verseny.
Visszatérve a focihoz, jönnek a szlovákok… megint egy sorsdöntőnek kikiáltott mérkőzés, reménykedem a jó eredményben, hétfőn lesz a meccs, meglátjuk…
Nagy ünnep volt vasárnap Felvidéken,győzni-és ekkora arányban a nagy rivális ellen nem fordul elő gyakran.Jó meccs volt,megérdemelten született ekkora arányú győzelem.
A Slovan büntetője nálam a kitalált kategóriába tartozik és ekkor már temettem a DAC-ot.Meg kell követnem a játékvezetőt,a másik oldalra megadott büntetőt inkább mondhatom jogosnak,viszont a piros lap talán erős volt.
De nem agyalok ezen,ahányszor kib@sztak már a DAC-val,belefér ez az ítélet a játékba.A beképzelt Slovan meg megkapta,ami járt neki.
A kapuson kívül nem volt szlovák játékos a Slovan csapatában a pályán.Ennyit a legnagyobb
szlovák csapatról…
A Magyarország-Szlovákia EB-selejtezőtől nagy küzdelmet várok,persze szeretném,ha győznénk,de az ellenfelünket tartom az esélyesebbnek.
Horvátország 4:0-ra széttépte idegenben (Nagyszombatban) Szlovákiát.Nem a legerősebb felállásban jöttek a horvátok, ami esélyt adott az esetleges szlovák sikerre, de fölényben játszottak a vendégek és megalázó vereséget mértek nagymellű ellenfelükre.
Az eredmény mellett szembetűnő volt a horvátok támadójátéka (vagy a szlovákok gyenge védelme/védekezése).
Nekünk adott a lecke,kérdés,mennyire tudnak három nap alatt a padlóról felállni a szlovákokat.Ebben a pillanatban nekünk áll a labda,szerintem meg tudjuk fogni a meccset.
Sajnálom, hogy nem láttam a meccset, bár a horvát győzelem nem lepett meg, a gólkülönbség annál inkább!
Szerintem nekünk nem kell ezzel foglalkoznunk. Győznünk kell, ebből a szempontból szinte mindegy, hogy mi volt Nagyszombatban. Lehet a szlovákok megroggyantak, de a sebzett vad mindig veszélyesebb…
Holnap meglátjuk!
Kezdem a Vuelta-val, elvégre az év harmadik háromhetes országúti kerékpárversenyéből is letelt már egy hét. A második szakaszt láttam, ahol Quintana nyert (nagy örömömre). Igyekszem figyelni a versenyt, nagyon jónak tűnik. Lehet azon fanyalogni, hogy hány nagy versenyző maradt távolt, de akik itt vannak, a sportág krémjéhez tartoznak!
A Fradi a szívbajt hozta ránk; a szurkolók ezúttal is messze túltettek a csapaton. Az eredmény a lényeg, mi több, ez egy változatos, élvezetes meccs volt! Végre megérte egyik magyarországi székhelyű kupacsapat a szeptembert, lehet szurkolni a csoportmeccseken egész ősszel, ez a legtöbb, mi adható. Le a kalappal a Ferencváros higgadtságáról és mértéktartásáról közismert szurkolói előtt, szép volt fiúk és lányok, ez aztán a szurkolás 🙂 !!!
0:4, azaz ezzel a gólkülönbséggel győzte le a Zágráb a Ferencvárost az Üllői úton. Mondottam volt, már a zágrábi meccsen is levegőben lógott egy esetleges méretes zakó, fájó, hogy hazai pályán húztuk fel…
Nagyon könnyű lenne most ezen agyalni, belerúgni a csapatba, nem teszem. Ma, amikor mindennek egyedüli értékmérője a pénz, elég megnézni a két csapat játékosainak az árát… Ami fájó: azért a horvát csapatban többségében horvát játékosok játszottak, a Ferencvárosban hárman voltak hazaiak.
Rebrov jó edző. (Doll is az volt.) Nagy kérdés, ha csak 3-4 légiós játszik a csapatban és a többit a hazai utánpótlásból merítetenék, rosszabbul ment volna? Távozott a gólkirály Lanzafame, a gólerős Böde. A tegnapi légiós játékosok közül egyedül Tokmac mutatott valami futballra emlékeztetőt.
Változatlanul állítom: a Loki és a Paks jár helyes úton, hogy többségében hazai játékosokat foglalkoztat.
Persze a Fradinak még szurkolhatunk az EL főtáblára jutásért, nyakunkon a szlovákok elleni EB selejtező, no meg az új Puskás Stadion avatása Uruguay elleni mérkőzéssel. Ezek után rághatjuk a körmünket a magyar bajnokság, vagy a BL meccseit nézve … utóbbin megkapjuk majd a szponzori hirdetésekből is a halálos dózist…
Miféle világ ez körülöttem???
Nos, tegnap a Fradi 1:1 döntetlent ért el Zágrábban, ez biztató eredmény, de nem lehet hátradőlni. Számomra a horvát csapat csalódást okozott, többet vártam a tavalyi VB döntős ország vezető klubcsapatától. Amikor a 8. percben bevették a Fradi kapuját, attól féltem, hogy ebből méretes zakó lesz, de valahogyan ezzel ellőtték a puskaporukat, utána végig mezőnyjáték folyt. A Ferencváros derekasan küzdött, összességében nem érdemelt vereséget. Igaz, volt néhány elképesztő – ezen a szinten megengedhetetlen – védelmi megingásuk, az egyikből akkora kapufát lőttek a horvátok, csoda, hogy nem dőlt össze a kapu… Továbbra is csak a neve miatt szurkolok a Fradinak, tegnap mindössze három (!!!) hazai játékos lépett pályára. A szurkolók előtt le a kalappal, még Zágrábban is zúgott a „Ria-ria Hungária”, igaz azt nem tudom, hogy ez mennyire biztatta, a pályán lévő nyolc légióst.
Az UEFA Honvéddel kapcsolatos döntése is elképesztő. Várható volt, hogy asztal mellől nem változtatják meg a zöld füvön elért eredményt, de ezt a meccset azonnal le kellett volna fújni, ebben az esetben nem a románok jutottak volna tovább. Látszik, hogy az egész fair play kampány mennyire álságos, valamelyik csapatunkat 1888-ban alapították, az évszám rajta volt egy szurkolói zászlón, s azért b@sztatták a csapatot, hogy ez kódolt „Heil Hitler”, mert a német ábécé nyolcadik betűje a „H”. Szemét banda.
A Fradi döntetlene kecsegtető,de nem szabad elszállni ettől.Az ” én háza -az én váram” mondás a kupasorozatokban már rég nem jelent feltétlen előnyt a hazai csaptoknak.
Mindenesetre ez a döntetlen az oroszlánbarlangból felérhet egy győzelemmel akár.
A rohadt oláh-román csőcseléket és a mocskos ,UEFA-nak nevezett korrupt bűnszervezetet ki kéne herélni…
Megnéztem a Fradi máltai meccsét. Mikor ellenfelünk értékesítette a büntetőt, féltem, hogy találnak egy gólt még, s akkor nekik áll a zászló, de az FTC játékosai urálták a mérkőzést, az egyenlítő gól után már nem volt kérdés, hogy ki jut tovább. A Dinamo Zagreb nehéz dió lesz…
Másik három kupacsapatunk holnap játszik, egyedül a Vidinek van reális esélye a továbbjutásra, igaz fogalmam sincs arról, hogy a honvéd román ellenfele mekkora játékerővel bír.
Basszus – az összes csapatunk kiesett!!! A Vidi meccsének a hosszabbítását láttam, ellenfele talált egy gól, utána már késő volt, pedig az ellenfél egyik játékosát kiállították, hatalmas nyomásba kezdett a Vidi, nem sikerült már bepasszírozni a továbbjutást jelentő gólt. Szégyen!
Azt hiszem a Honvéd helyt állt! Csak a botrányos részt láttam, gyalázat volt amit a román játékos művelt (letaglózta a magyart), közben többen ütötték egymást, majd berepült egy hanggránát (?) a nézőtérről a játékvezető mellé, aki a detonációtól úgy kifeküdt, hogy a rohamkocsi személyzete látta el… ebben a légkörben nem is csoda, hogy a büntetőket a Honvéd elvesztette, ráadásul egy NBIII-as kapussal, mert Grófot fontos volt eladni, hogy a Fradi kispadját koptassa…
Bár a Loki itthon is kikapott, meggyőződésem, hogy az egyetlen csapatunk, amelyik helyes úton jár: saját nevelésű, nagyon jó játékosok, magyar szakmai stáb stb. Lehet, kell még 1-2 év nekik, de így kellene máshol is csinálni!
A Dunaszerdahelyről nincs információm, de úgy rémlik, kiestek. Marad nekünk a Fradi, nagyon szurkolok, hogy kedden sikerrel járjon Zágrábban. (Állítólag leigazolták a norvég bajnokság gólkirályát.)
Igen,a DAC is kiesett,sajnos.Azt kell mondanom,megérdemelten jutott tovább a görög ellenfél.A DAC nagyon ingatag teljesítményekkel rukkol elő a bajnokságban is.Nem csoda,hogy kiestek,bár kalapot kell emelni a küzdeni akarásuk miatt.
0:2-ről egyenlítettek,végül 3:2-es vereséget szenvedtek,odahaza 1:2 volt, a görögök életveszélyes kontrajátékuk hozta meg a továbbjutót.
A Loki és a Honvéd kiesése megbocsájtható,A Torinó komoly bajnokságban szerepel,a Kraiova nem gyenge csapat,de ő volt a szerencsésebb.A meccs alatti rendbontás remélem meg lesz torolva a „” korrekt” UEFA által.
A Vidi kiesése/veresége nem elfogadható.Biztosan lesz rá magyarázat,de minek?Ez akkora szégyen,amelyet nehéz elkönyvelni szurkoló-,szakember-stb számára,de a fociélet megy tovább,a játékosok meg felveszik a jól megérdemelt bérüket és remélem,teljesen nyugodtan alszanak majd.
Nem beszélgettünk még kupacsapatainkról. Csak a Loki torinói meccsét láttam, rögzítsük, hogy kikaptak 3:0-ra. Az elképesztő, hogy milyen körülmények között játszottak. Egy libalegelő minőségű pályán, távol Torinótól, szúnyoginvázióban… Nem értem az UEFA-t! Tavaly a Vidi azért nem játszhatott Felcsúton (az Üllői úton voltak a meccsek), mert az a stadion nem felelt meg az előírásoknak, akkor most mi van??? Persze, a Torino klasszisokkal jobb csapat mint a Loki, egy játékosuk értéke nagyobb, mint a Loki teljes játékoskeretéé (már ha a pénzt fogadjuk el érték-indikátorként), no de ez a pálya mindent alulmúlt. Az albán, meg a fene tudja milyen balkáni csapatok is emberi körülményeket biztosítottak, akkor egy dúsgazdag olasz klubtól nem ez az elvárás?
A Fradi és a Vidi győzött. A Honvéd itthon döntetlent játszott, a jövőhéten kiderül, hogy mire lesznek elegek ezek az eredmények. Jelenleg nem vagyok messze Debrecentől, ha még tudnék jegyet szerezni, akkor sem megyek el a meccsre, elég demoralizáló vereség volt. Attól függetlenül, hiszem, hogy a Loki helyes úton jár magyar szakvezetéssel és hazai játékosokkal!
A Loki Alessandriában játszotta a meccset.Apropó stadion.A Vidiével baj van.Illetve a vízben találtak valamilyen nem oda illő baktériumot,melyet nehéz lesz kiszűrni a vezetékekből…
A leggyengébb ellenfele az említett Vidinek volt kisorsolva,1:0-ra hoztuk a meccset.Vaduz.Lichtensteini csapat,A Hilti révén ismert nagyhercegség,a történelem során a Habsburgoknak elhivatott és hű család sok nagybirtokkal rendelkezett Európa szerte.Ami a labdarúgást illeti,nincs bajnokság a miniállamban,az ellenfelünk a svájci NB 2-ben szerepel.Eléggé kevésnek tartom az elért egy gólos előnyt hazai pályán,mondom ezt úgy,hogy a meccsből egy percet nem láttam.Mindent elmond az ellenfélről a bajnokság,ahol szerepel és sajnos ugyanez érvényes a Vidi teljesítményére is.
Csak remélhetjük,hogy a visszavágót hozza a csapat.Ellenkező esetben a fehérvári stadion vízvezeték-rendszerét nem érdemes rendbe hozni.
A DAC idehaza 1:2-re kikapott görög ellebfelétől úgy,hogy a görögök három akcióból kétszer betaláltak.A DAC a 70. percig a térfelére ragasztotta ellenfelét,de nem sikerült egyenlíteniük.
Szerencsére volt szükség ahhoz,hogy a fáradt DAC a végén ne kapjon további gólokat a kontrázó görögöktől.
A mérkőzés végére teljesen elszállt a dunaszerdahelyi csapat,Hyballa edző mégis a közönségben látta a vereség egyik okát.Szerinte kevésbé,vagy nem megfelelően buzdították kedvenceiket…
Megyeri Balázs,az ellenfél kapusa azt nyilatkozta a meccset követően,hogy magyarként és ellenfélként egyaránt felemelő volt ilyen közönség előtt játszani.
Hyballának miért nem jó a szerdahelyi szurkolótábor?
Elképesztő ami Dél-Koreában történik! Úszásban eddig négy aranyérmünk van: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Milák Kristóf (világcsúccsal), Raskovszky Kristóf! Éremtáblázatban ötödik helyen állunk!
Vízilabdában női csapatunk Ausztráliával, a férfiak Horvátországgal mérkőznek a bronzéremért.
A vívás egyik sikersportáguk. Jelenleg Budapesten zajlik a VB, a magyar versenyzők két döntőjét is láttam, mindkettő ezüstérmet hozott. A férfi kard csapatdöntője rendkívül izgalmas volt, egyetlen találat döntött Dél-Koreai ellenfelünk javára. Annak ellenére is élvezetes volt, hogy a páston olyan gyorsak az akciók, hogy sokszor még a lassításon sem látszik, hogy kié a találat. Teljes a technikai háttér – találatjelző, videó – ennek ellenére rendkívül sok vita van, még ilyen háttérrel sem könnyű egy-egy találatot igazságosan megítélni. A közönség csodálatosan szurkolt!
Vízes VB-én Katinka hozta a „kötelezőt”, vízilabdázó lányaink is továbbjutottak a napfényes Itália csapatával szemben, a férfiak ma játszanak.
Jó napunk volt tegnap! Valamennyi klubcsapatunk döntetlent játszott és továbbjutott! Legnehezebb dolga a Dunaszerdahelynek volt, Krakkóban, hosszabbítás során lőtt góllal ment tovább.
Magam a Loki meccsét néztem, nem volt egy nagyon nagy élvezet, attól tartok a Torino ellen ez a teljesítmény kevés lesz… Sajnos a Vidi az idegenben aratott fölényes győzelme után nem szolgálta ki a Fehérvárról Felcsútra zarándokló szurkolóit, bemásolok ide egy a pestisracok.hu oldalon megjelent olvasói hozzászólást:
„Nemrég értem haza Felcsútról…hát gyalázatos „sikerdöntetlent” játszottunk ez ellen a megye 1-es szintű,ráadásul a második félidő közepétől emberhátrányban! játszó montenegrói ificsapat ellen…jogos volt a pfujolás a lelátóról!Az vigasztal(hat) hogy tavaly is (akkor a BL-ben) rém gyenge felcsúti visszavágót játszottunk a luxemburgi Dudelange ellen,aztán az aranylábúink megtáltosodtak,és meg sem álltak az EL csoportkörig,és nagyon kevesen múlott csak decemberben hogy „megéljük” a tavaszt az EL-ben.Remélem,idén is legalább olyan szép őszünk(és telünk) lesz mint tavaly volt az európai kupaporondon,és kívánom,hogy ezúttal ne csak mi képviseljük ősszel és télen a magyar színeket!”
Ha ez így volt, ennél a szurkolók többet érdemelnek!
Férfi vízilabdázóink veretlenül játszanak negyeddöntőt kedden délelőtt 10 órakor, az ellenfél jelenleg még nem ismert.
A DAC meccsét követni tudtam,kiharcolt továbbjutás volt,némi szerencsével.A lengyelek vesélyesebbek voltak.több gólhelyzetet is kihagytak,ez végül a kiesésükbe került.
A DAC nagyot küzdött,szerintem megérdemelten jutott tovább ,A következő selejtezőkörben,görög ellenféllel kell megküzdeniük.
A mérkőzésre jellemző volt a remek szurkolói háttér mindkét oldalon,mindkét mérkőzésen.A lengyel táborban hatalmas magyar zászló volt kifeszítve…
Ez a csapat megérdemli az ilyen mérkőzéseket és a szurkolók megérdemlik az ilyen meccseket,amikor kedvenceik a lefújásig harvolnak.
Mekkora különbség van remi és remi között szurkolói szempontból?A fehérvári drukkerek is megérdemelnének ilyen játékot kedvenceiktől,a csapat is ilyen szurkolókat,mint amilyen a DAC-nak van.
A Ferencváros idegenben is legyőzte bulgáriai ellenfelét, így biztosan továbbjutott a BL selejtező második körébe, ahol a máltai bajnokkal mérkőzhet.
Érdekes mérkőzés volt! Egy olyan „bolgár” és „magyar” csapat játszott, amelyekben hazai játékosok csak elvétve voltak. Nem akarok ezen keseregni, a business így működik… Az ukrán edző jól összerakta a csapatot, kiváló taktikával küldte pályára. Az első gól gyönyörű fejesből született, a második rendkívül éles szögből leadott lövés (beadás?) volt, az ellenfél kapusa nem zárta rendesen a szöget. A harmadik gól pedig a védőn megpattanva jutott a hálóba. Ráadásul a második hazai találat roppant szerencsétlen öngól volt. Dibusz csodálatos reflexszel hárított egy meglehetősen flegmán rúgott büntetőt. Láttunk két összevásárolt klubcsapatot, két meccs alapján az FTC sokkal jobban sáfárkodott játékosai erejével, azt gondolom, a szakvezetés pontosan tudja, hogy mit csinál. A máltai bajnokot sem szabad lebecsülni, várjuk a folytatást!
Az EL-ben mindhárom csapatunk előny birtokában lép pályára. A Vidi meccsét a Duna World közvetíti 19:50-től, 20:20 kor az M4Sporton láthatjuk a Lokit, majd ugyanott 22 órától a Honvédot.
Megkezdődött Koreában a Vízes VB! Talán az időeltolódás miatt, szinte alig érte el az ingerküszöbömet, de ma reggel jött a hír, hogy női válogatottunk a nyitómeccsen 64:0-ra legyőzte a házigazda csapatot.
Ez azt jelenti, hogy fél percenként dobtunk gólt… Azt azért nem tudom, hogy az mennyire használ a sportágnak, hogy zéró játékerejű csapat indulhat. Nincs kvalifikáció? Ez nagyjából olyan, mintha a nyílt vízi úszásba az éhes cápa is rajthoz állna, mennyi esélyük maradna a versenyzőknek???
Az m4Sport minden este sugározza a napi összefoglalókat, ha tehetem, figyelni fogom.
Ami az eredményeket illeti jó hírek jönnek Koreából, ám hogy Varga Dumi ujja eltört – úgy tűnik – nagy baj a csapat esélyeit illetően. További részletek itt olvashatóak erről.
Mind a négy labdarúgó kupacsapatunk győzelemmel rajtolt a BL és az EL előselejtező mérkőzésein.
A Ferencváros győzelméről már volt szó, sajnos nem sikerült meggyőző előnyt szerezniük a visszaváró előtt.
A Loki meccsét láttam, 3:0-ra nyert albán ellenfelével szemben. A vendégcsapat nem tűnt túl erősnek, mindez nem kisebbíti a Loki győzelmének értékét. Volt a csapatnak néhány olyan védelmi megingása, amely ezen a szinten megengedhetetlen! Továbbjutás esetén a Torino lesz az ellenfél!
A Honvéd hazai pályán 3:1-re győzte le litván ellenfelét, a Vidi pedig montenegrói 5:1-es eredményével alighanem biztos továbbjutó!
Régen volt ilyen sikeres kuparajtja a magyar csapatoknak, reméljük a visszavágók után sem keserű szájízzel állunk fel a képernyők elől!
Megkezdte menetelését a Ferencváros a BL előselejtezőjében. Bár 2:1-re győzött bulgáriai ellenfelével szemben, kérdéses, hogy ez a vékonyka előny elegendő lesz-e a továbbjutáshoz?
Ma a Loki, a Honvéd és Vidi is pályára lép, különösen a Lokiért szorítok!
Ami a Magyar Kör fehérvári befutóját illeti a tévén néztem, utólag sajnálom. Volt egy éles balkanyar a Halesz parknál, négy sávról fordult a mezőny másfél sávra, féltem, hogy tömeges bukás lesz, de szerencsére jól vették be a bringások.
Megvoltak az előselejtezők, a Fradi a Bl-ben kifogta a Ludogorecet, amely tele van brazil játékosokkal, bár tavaly a Vidi továbbjutott ellenük. Már július 10-én kezdődnek a meccsek. Az EL-ben a Vidi montenegrói, a Debrecen albán, a Bp. Honvéd pedig litván csapattal találkozik. Ha Loki továbbjut, akár az AS Roma is lehet majd ellenfele.
A DAC pedig a Cracovia Krakow csapatával küzd meg a továbbjutásért.Azt hiszem ,ismét komoly érdeklődés követi majd a DAC következő szezonbeli mérkőzéseit.Már a bérletekért is órákat kellet sorban állni azoknak,akik rendelkeztek tavalyi kártyával,ezek elsőbséget élveznek. Az új,vagy a fennmaradt bérleteket a napokban kezdik árulni,gondolom hosszú sorbanállás árán jutnak szezonális kártyához a leendő tulajdonosok. Valahogy így kéne ennek lennie minden hazai klubbnál. A Somorjai STK kiharcolta a pályán a jogot a 2. vonalbani szerepléshez.A brazil támogatók és résztulajdonosok játékosokon kívül egy vasat nem tettek a kasszába a múlt szezonban,a téli szünetben a bajnokságból való kilépés gondolata is fennforgott a csapatnál,de sikerült a szezon végéig támogatót találni a további szerepléshez, A nagy kérdés az volt,hol folytatjuk?Ez a kérdés a nevezési határidő előtti napon (jún.14) dőlt el,Vezetőink megegyeztek Világi Oszkárral és a Somorjai STK a DAC farmcsapata lesz a következő szezonban. Ez gyakorlatilag azt jelenti,hogy a DAC-ból minden fordulóban 5 játékos léphet pályára Somorja mezben.Ez játéklehetőséget biztosít azoknak a fiatal játékosoknak,akik nem jutnak minden meccsen szerephez a legfelsőbb osztályban és a 2. vonalban lehetőséget kapnak.. Számomra ez a helyzet olyan,amikor a kecske is jóllakott,a,káposzta is megmaradt-egyenlőre.Hogy mi lesz velünk hosszú távon,azt mi,szurkolók nem tudjuk.A Fluminense projekt nem volt ínyünkre,elég hamar véget ért a 10+10 éves fúzió. Visszakapjuk a saját nevünket,ismét STK Somorja néven indulunk a bajnokságban.De megmondom őszintén,nem vagyok optimista ezzel a tervvel kapcsolatban sem…Érdemes úgy a 2. vonalban szerepelni egy ilyen kisvárosi csapatnak?A tulajdonosok akkor szüntetik meg a klubbot,amikor csak akarják,anyagi nehézségekre hivatkozva.1914-ben alapították meg a Somorjai Testedzők Körét,azóta fennáll a klubb.Sosem… Read more »
Froome sérülését a Magyar Kör második napján említette a kommentátor, s azt is, hogy kihagyja a Tour-t, de arról akkor még nem tudtak, hogy ennyire összetörte magát. Nagyon sajnálom, hogy megsérült, s hogy ki kell hagynia az idényt.
Ha már Sportvilág… Tegnap részt vettem egy „extrém” vadászimitációs íjászversenyen, Szentgotthárdon. Elég nehéz nap volt, nemcsak a szokatlanul nagy meleg, hanem a 40 db cél és a roppant technikás pálya miatt is.
Nagyon sajnálom, hogy nem mentem ki a Magyar Országúti Kerékpáros Körverseny székesfehérvári befutójára. A közvetítés is visszaadott valamennyit a hangulatból, de élőben jobb lett volna látni, ahogyan száguld a mezőny az ismerős utcákon.
Ugyan csak morzsákat láttam az egész versenyből, szerintem jó volt, izgatottan várom, hogy hol lesz a 2020-as Giro magyarországi szakasza!
Az élő adásban az utolsó 25 km-nél kapcsolódtam be a közvetítésbe.Sokáig tartott,amíg azonosítottam,hol zajlik a verseny.
A szűk utcai szakasz gyakorlatilag bármelyik városunkra jellemző volt,de a többsávos sugárutak már leszűkítették a lehetőségeket ..Volt dejavu érzés bennem,de biznytalanságomat csak a riporterek oszlatták fel arról,hogy Székesfehérváron vagyunk.
A verseny vége izgalmas volt és elég jó tempót ment a mezőny,A befutó többesélyes volt,Örülök,hogy nem volt bukás.
Gondoltam,hogy kint leszel,Doki…
A tegnap esti vízilabda BL döntőt a Fradi meglehetősen izgalmassá tette! A csapat végig vezetett görög ellenfelével szemben, igaz három gólnál többel nem sikerült elhúzniuk. Az utolsó negyed végére azonban kiegyenlített az Olympiakos, maradt az eredmény a meccs végéig. Következtek az ötméteresek, a Ferencváros szerencsésebb volt, így Magyarországra került a trófea. Nagyon izgalmas meccs volt, persze a bírók most is inkább ellenünk fújtak. Ha az ötméteresekkel nem a Fradi nyert volna, akkor ezt a mérkőzést elszalasztott lehetőségként értékelnénk, hiszen pólósaink három negyeden keresztül uralták a meccset, higgadtan, jól játszottak. Gratulálunk a csapatnak!
Rögzítsük, hogy Eb-selejtezőn a magyar válogatott idegenben legyőzte Azerbajdzsánt, a meccset nem láttam, de a sajtó egyértelműen megérdemelt győzelmünkről és jól játszó magyar csapatról ír. Reméljük, hogy Wales ellen kedden folytatódik a Rossi-csapat győzelmi sorozata, bár britek ellen senki sem mehet biztosra.
Lassan elkezdődnek az európai kupák előselejtezői, rajta tartjuk a szemünket csapatainkon! Természetesen szurkolunk is nekik!
Kedveseim,labdarúgóink ma fontos selejtező meccset játszanak idehaza Wales ellen.Tessék megnézni a mérkőzést és szurkoljuk!
Wales nem legyőzhetetlen,jó lenne gyözni,hogy maradjon meg az esély a továbbjutásra.
Böde Dani elhagyja a Ferecvárost és ” hazaköltözik” Paksra.Döntését az határozta meg,hogy -bár a Fradi meghosszabbította szerződését-több játéklehetőséget szeretne .Ingyen igazolható volt Böde,a fradi nem gördített akadályt az átigazolás elé.
Remélem ,Dani sok örömet fog adni játékával a szurkolóknak.Szorítok neki.
Tetszett válogatottunk tegnap esti játéka, még inkább az eredmény! Akkor is ezt írnám, ha nem sikerült volna a győztes gólt megszerezni. Látszott, hogy taktikailag, erőnlétileg, mentálisan jól felkészült csapat lépett pályára, sok remek egyéni teljesítménnyel. Nekem leginkább Szoboszlai és a csereként beállt Kleinheisler játéka tetszett, utóbbi többször próbálkozott távoli bombákkal, ezt hiányoltam beállása előtt. A védelem is masszívan állt a lábán, mindenki tette a dolgát.
Szeptemberben a szlovákokkal mérkőzünk hazai pályán, most lehet örülni, mindenféle „de” és „ha” nélkül!
Az éteren keresztül is átjött,hogy jól játszunk,a szerencsén is múlott,hogy nem kaptunk gólt-hagyatkozom a riporterekre.
Lényeg az,hogy küzdöttünk ,hab a tortán a gólunk.Gratulálok!
Ősszel le kéne győzni a szlovákokat.Már csak azért is,hogy ne legyen akkora arcuk.Tegnap 5:1-re győztek azerban,de nem verhetetlenek.
Azt gondolom, ezt a győzelmet nem a szerencsének köszönhetjük. Ellenfelünk vezető gólunk után szegezett minket a kapunk elé, de komolyabb helyzetig akkor sem jutottak. Az igaz, hogy egy ilyen kis gólkülönbségű győzelemhez kell némi mázli is, de tegnap nem Fortuna döntött, hanem az a magyar válogatott, amely felülmúlta walesi ellenfelét!
Szlovákiát valóban le kellene győznünk, annál inkább, mert két igen nehéz meccsünk lesz idegenben! Nem lesz könnyű, de hajrá!!!
Pontosan egy hét múlva indul útjára a Magyar Országúti Kerékpáros Körverseny! (Hogy miért franciául emlegetik – „Tour de Hongrie” – talány előttem, sem az olasz, sem a spanyol kör nem kapott idegen nevet…)
Na mindegy, érdekes verseny előtt állunk, Siófokon lesz egy rövid bemutató szakasz, majd másnap Velencéről megy Esztergomba a mezőny, Dobogókő, Kékes, Mátra… utolsó napon Kecskemétről Székesfehérvárra futnak be a bringások, úgyhogy rajta tartom a szememet és a fényképezőgépem objektívját!
A verseny honlapja: https://www.tourdehongrie.hu/
Véget ért az NBI.
Rögzítsük, hogy a Ferencváros nyerte a bajnokságot, az MTK és Haladás kiesett. Gólkirály – holtversenyben – Holender (Honvéd FC) és Lanzafame (FTC) lett.
Nem tudom ez a bajnokság, ebben a formában mennyire szerethető. Nem tudom, hogy amikor a pályára kifutó játékosok nagyobbik része légiós, mit jelent a néhány helyen megszólaló Himnuszunk, de abban biztos vagyok, hogy Dunaszerdahelyen egészen mást…
Éppen ezért örülök végtelenül a Debrecen bronzérménék, ugyanis világosan bebizonyosodott, hogy nem kell a magyar csapatokat teletömni méregdrága légiósokkal ahhoz, hogy ebben a bajnokságban sikeresek legyenek!!! Pontosan ezért fogok nagyon szorítani a Lokinak (is), hogy kiválóan helytálljon a nemzetközi kupában.
Még valami. Nagyon fájó, hogy a Videoton nevéből ismét törölték a „Videoton” szót! Ugyanis a székesfehérvári csapatot, nagyrészt az UEFA-kupa döntő miatt, ország-világ ezen a néven ismeri. A szurkolók „Hajrá Vidi!” kiáltással biztatják évtizedek óta, s a Vidinek szurkolnak. Valóban nem értem, hogy milyen üzleti, vagy egyéb érdek áll a megmagyarázhatatlan döntés mögött. Óhatatlanul adódik a kérdés: mi lesz ha a B-közép bojkottálja a meccseket, kik fognak szurkolni a gyönyörű Videoton stadionban?!?