A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
Közel július első napja… immár sok esztendő telt el azóta… 2006 július 1-én történt… Csíkszereda, Makovecz tervezte templom hirdetőtáblája, rajta kis plakát:
A NAPBA ÖLTÖZÖTT LEÁNY; ROCKOPERA ŐSBEMUTATÓ”
“75 ÉVES AZ EZER SZÉKELY LEÁNY NAPJA”
Túl vagyunk már az előadáson, szerencsére megtaláljuk a sekrestyést.
– Elvihetjük?
– Hát persze!
Azóta itt van az asztalom fölött bekeretezve, a Hargitáról hozott gyopárral együtt. Ha rátéved a pillantásom, mindig átjárja a lelkemet egy semmihez sem hasonlítható érzés, pont az, ami azon az estén…
Az életünk minden napja csodák sorozata. Vannak aprók és mindent átértékelő hatalmasok. Amikor az oltár előtt kimondod: holtomiglan; amikor meglátod gyermeked első légvételét; amikor a kezedbe adják a papírt, mely feljogosít arra, hogy azt csináld az életben, amit igazán szeretsz; amikor a kihunyó élet utolsó perceiben megfogod édesapád kezét… mindannyian őrizzük ezeket az érzéseket…
Vannak apróbbak: amikor a szél felkapja a déli harangszó foszlányait és meghallod; amikor egy korty borban megérzed a termőföld ízét, a nap melegét, a nyári zápor illatát, a szőlőtőkét ültető dédapa mosolygó szemeit, közben hallod a tölgyfa leveleinek zizegését, mielőtt a kádár bort érlelő hordóvá varázsolta volna; amikor a tavasz üzen neked egy hóvirággal és eléd fújja a szél az első megsárgult falevelet…
Olyan világot építettek fel körénk, hogy ne vegyük észre a mindennapok csodáit, mert a falakat húzók jól tudják, csak így győzhetnek felettünk…
Azon az estén, ott Csíksomlyón az életem, az életünk egyik legnagyobb csodája történt velünk. Szorongva, félelemmel telve léptük át a gúnyhatárt… eljött a nap, az eső úgy zuhogott, mintha soha nem akarna elállni, reménytelenül vastag felhők takarták a napot. Mindenütt ismerősök, örömteli kézfogások – ti is eljöttetek! – A Nyeregben zuhog az eső, de ott vagyunk! Mire az első dallamok felcsendülnek, eláll. Elkezdődik az előadás. Az első pillanattól kezdve tudjuk, csodának leszünk részesei. A mű magától értetődő természetességgel illeszkedik a nemzet operáinak sorába: folytatása mindannak, amit Erkel Ferenc elindított, Bartók, Kodály, Szörényi folytatott. Akkor, 2006 július 1-én Csíksomlyón, a Nyeregben minden akkord, minden szó különös értelmet kapott. Az érzést, amely átjárta lelkünket, nem lehet szavakká formálni. Minden benne volt, az összes kínunk, örömünk és szenvedésünk, a reményeink, a vágyakozásaink, a nemzethez tartozás boldogsága, a hitünk és a ránk áradó szeretet.
Himnuszaink felszálltak az Égre és mi választ kaptunk! A csoda megtörtént: a hegy fölé égi jel került, a vízcseppek között felragyogott a Hármashalom-oltár keresztjének hatalmas sziluettje, ott állt felettünk és mindannyian megértettük az üzenetét: Isten velünk van!
Lehet, nem értünk még kálváriánk végére, de közel az idő, feltámadunk!
Itt található a teljes rockopera.
Köszönöm, hogy emlékeztettél rá! Hogy elolvasva újra az írást, felelevenítve a 13 évvel korábbi élményeket kicsit megálltam a mai rohanásban, és új erővel láttam hozzá aztán az itthon még rám váró teendőknek! Pedig iszonyú fárasztó nap (és rövid éjszaka) után a rohangálásból hazaérve még csak nem is ettem (reggel óta), csak letusoltam és kinyitottam egy sört ebben az iszonyú hőségben, és közben átfutottam az e-maileket, az értesítéseket… és olyan jó volt meglátva ezt kicsit hátradőlni, olvasgatni, elnézegetni a képeket és visszaidézni az akkori erdélyi utat, no meg elcsodálkozni, hogy már annyira régen történt! (Persze, mi fikarcnyit sem változtunk, csak a gyerekek nőttek meg! 😉 🙂 ) A mai napig élénken emlékszem arra meglepetésszerű találkozásra az ezeréves határnál, de ahogyan írod, az összes többire is ott a nyeregben; belém ivódtak a képek, az arcok, a mosolyok!
Lám, ezek az események olyan erővel bírnak, hogy még sok-sok év távlatából is megállásra, lelassulásra késztetnek, arra figyelmeztetnek, hogy a mindennapi pörgésnél vannak sokkal lényegesebb dolgok is a világon!
Csodálatos élmény volt ott lenni.Az össztartozás minden lépésben ránk köszöntött ,legyen az beszélgetés a boltos nénivel,taxisofőrrel,csapossal.
Bevallom,a páleszt meghagyni a találkozásunk örömére,Doki,Bucsinak is köszönhetően-egy pillanatnyi megingásunk következményeként szinte már felhajtottuk a neked ígért kortyokat,de végülis győzött az adott szó értéke-sikerült megőrözni számodra.
Két dolog kívánkozik ki belőlem témánk kapcsán.
Velem sem előtte, sem azután nem történt hasonló, mint amiről beszélünk. Nem feltétlenül zenei, vagy egyéb kulturális élményre gondolok, hanem bármely egyébre, amely hasonlítana a Csíksomlyón akkor átéltekhez. Nyilván ott jó helyen voltunk, jó időben, s saját életutunknak is abban a szakaszában jártunk, amelyek így összefutva hozták el a katarzist. Azt ellenben nem tudom, hogy kellő intenzitással próbálok-e újabb, nagyon sok mindent meghatározó élményeket keresni?
A másik töprengésem pedig a mű nem létező utóélete! Lehet, hogy akkori lelkesedésemben talán túlértékeltem jelentőségét, de végtelenül szomorú, hogy lassan a feledés homályába tűnik. A rockopera témája is inkább székelyeket szólítja meg, ugyanakkor emléket állít a mindenkori somlyói pünkösdök gyökerének. Senki nem viszi színpadra, nem játsszák sehol, az előadásról készült film és album is a polcokon porosodik… Kár érte!
Fenti írás legelőször a Kormorán Baráti Kör honlapján jelent meg. Visszaolvasva, az akkor készült fényképekkel bővítve felelevenedtek bennem az emlékek. Csengével és Geigivel, családommal tettük meg a végtelenül hosszúnak tűnő utat. Szentegyházán szálltunk meg, kipakolás után Geigivel a legközelebbi kocsma felé vettük az irányt, mikor Benedek közölte: “az Apa meg a Geigi most úgy be fognak rúgni, hogy vissza se találnak!” A jóslat nem igazolódott be, de a sörök nagyon ízlettek a hosszú út után. Az előadás napján reménytelenül szakadt az eső. Egy kínai butikban vízhatlanul becsomagoltuk Benedeket, felmentünk a Nyeregbe, kérdéses volt, hogy az előadás megtartható-e. Szinte mindenki ott volt, ezernyi ismerőssel szorítottunk kezet. Akkor találkoztam először Kohus Petivel, ők busszal jöttek Felvidékről, s nekem pálinka még annyira nem esett jól, mint az a korty, amit számomra őrzött mindvégig… Mire az előadás elkezdődött, elállt az eső. A színpadtól messzire sodródva néztük, nagyon sokáig tartott, kérdés volt, hogy hatéves gyermekünk hogyan bírja majd. Bírta… Akkor annyi minden égett belénk, hogy hónapok kellettek feldolgozásukhoz, ebben segített a zenealbum, amelyet végtelenítve hallgattam. Döbbenetes volt a feszületnek a sziluettje: gomolygott a pára, a Makovecz-oltár tetejéről a fényszórók a fejünk fölé vetítették. Nem volt ebben semmi szándékosság, ma is azt gondolom, hogy talán égi jel volt… Leírhatatlanul pozitív érzések jártak át akkor! Másnap elkezdtük az ismerkedést Székelyfölddel. Láss csodát, a határon, a Rákóczi-vár romjainál ismét barátokkal találkoztunk, előkerült a zászlónk, közösen énekeltük Himnuszainkat. Ezt akkor, azóta is csodaként éltem át. Azután elzarándokoltunk számtalan látnivalóhoz, s úgy indultunk haza, hogy lesz folytatás. Lett. Többször voltunk… Read more »