Tisztelet Somlónak!

Ha vörösbor, akkor Szekszárd, ha fehérbor, akkor Somló – szoktam mondogatni. Nyárelő van, rövid szabadság, kapóra jött, hogy Jozsó barátomnak dolga akadt somlói szőlőjében, így vele tartottam.

Somló a legkisebb magyar borvidékünk. Mitől vált egyik legkülönlegesebbé? Több mint 400 méter magasra nyúlik, kiemelkedik sík környezetéből, körbesüti a nap. Egyik tanúhegyünk, a bazaltos talajból származó ásványok rendkívül sokat hozzáadnak a borokhoz, mineralitásként szoktuk ezeket emlegetni. Nagyon stabil a fajtaszerkezet, juhfark, olaszrizling, hárslevelű, furmint és tramini adják az itt termett borok gerincét.

Somlón mindig ugyanaz az érzés fog el, mint a Madarasi Hargitán: szinte kézzel érinthető közelségben vannak a felhők! Nyugalom árad szét bennem, feltárul a horizont, csend van. Nyugatra a Szent Ilona, délre a Szent Margit kápolna vigyáz a hegyre. A csúcson kereszt, legfelül kilátó, várrom idézi a végvárak világát.

Letérve a nyolcas útról, Somló kapujánál álltunk meg először, egy hatalmas bazaltszikla őrzi Antall József emlékét, aki kötődött Somlóhoz. A hegy lenyűgöző lentről is. Első megállónk Kolonics Károly pincéjénél volt, nagyszerű borai vannak, sikerült vásárolnom belőlük. Innen a Szent Ilona kápolnához mentünk, s amíg Jozsó nekilátott elvégezni a mára rendelt feladatot, én nekiindultam egy rövidnek ígérkező sétának.

Északnyugatnak vettem az irányt, s dűlőutakon mentem, gyönyörködtem a látképben és rendezett szőlőültetvényekben. Persze nem maradhatott el az elmúlásra, enyészetre gondolás, látva jónéhány értek pusztulását. Ahogy haladtam, jelzett turistaútba botlottam, ki volt táblázva, hogy a vár mekkora távolságra van. Nekiindultam, mentem, egyre komolyabb kaptatókon, erdő csendjében, sűrűjében. Fáradtan értem fel, a várromtól lenyűgözött a panoráma. Onnan ismét meredek kaptató vitt fel a kilátóhoz, de az út legnehezebb része a leereszkedés volt a Szent Margit kápolnához. Nagyon meredek, sziklás, köves volt az ösvény. A feszülettől egy darabig erdőben haladtam, majd a amint kiértem a tisztásra, távolban tanúhegyek kéklettek: Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc, Gulács, Tóti-hegy, Haláp… öt kilométer és 300 m szintkülönbség volt mögöttem, mire leértem a Szent Margit kápolnához, szerencsére sikerült némi frissítőt magamhoz vennem odalenn. Összesen 7 km-t gyalogoltam. Mire visszaértem Jozsóhoz, majdnem végzett a munkával.

Elindultunk a „Juhfarkkirály” Szabó Gyula pincéjéhez vásárolni egy kevés bort még. Gyula borai kiválóak, juhfark mellett zöldveltelini és olaszrizling is kapható nála. Pár tétel kóstolása után Jozsó a munkától én a túrától fáradtan betértünk a Hegykapu vendéglőbe egy korai vacsorára, kiváló étkeket tálaltak. Bő egy óra utazás végén érkeztünk haza.

Érdemes végignézni a fotókat, talán visszaadnak valamennyit Somló hangulatából. (A fontosabb képeket ezúttal feliratoztam is.) Somló visszavár, s ha tehetitek, menjetek el ti is!