Karácsony egy macska szemszögéből

Békésen ültem az ablakban, mint ahogy mindig szoktam és néztem a lassan lehulló hópihéket, figyeltem Apát, ahogy abban a cudar hidegben szaladgált a ház körül és valami villogó kacatot szerelt fel a falra.

Hiába, mindjárt itt a karácsony és ilyenkor mindenki elfoglalt. Én csak nézelődtem, és figyeltem az embereket. Most nem ülhettem Anya ölében, mikor itthon dolgozott, mindig csak a konyhában sürgött-forgott, és bár folyton finom illatok szálltak, én sosem kóstolhattam meg. Pedig még a lábához is hozzá dörgölőztem, és hangosan nyávogtam, hogy én is kaphassak abból az előre pácolódó húsból, de sose adott, pedig igen ínycsiklandó illata volt. Meg ott volt a két lány, akik mindig játszottak velem, de akkor nem, ők belülről díszítették fel a házat mindenféle játékokkal nekem, vagy ültek az asztaluk előtt és csomó színes fadarabbal firkáltak papírokra. Mennyivel jobb lett volna azokkal játszani, de mikor megpróbáltam nagyon kikaptam. Pedig csak a lányokkal akartam szórakozni én is. Inkább arrébb mentem és elkezdtem az egyik falra akasztott szárnyas emberkét birizgálni, sikeresen leszedtem és letépkedtem a madártollakat a hátáról. Jó móka volt játszani a sok kis pihével, olyan volt, mintha itt bent is esett volna a hó. Ha már senki nem játszott velem, ez a tollas emberke elszórakoztatott. Anya jött a szobába, megtorpant. Feltekintettem és láttam az arcán, hogy ezt nagyon elszúrtam. Hirtelen felültem, mintha nem én tettem volna, ártatlan szemekkel pislogtam, de a pihék rám tapadtak, és lehetetlen lett volna lerázni magamról a sok tollat. Most aztán lebuktam. A farkam magam alá húztam, próbáltam úgy tenni, mint aki sajnálja, de egyetlen másodpercét se bántam meg, sőt élveztem az egészet. Jól le lettem szidva, ezért nem is fogok majd neki dorombolni a héten. Feltartott orral hagytam el a szobát és vettem az emelet felé az irányt. Leráztam magamról a tollakat és a nagyobb lány szobájába mentem. Megváltozott, rend volt és tisztaság, mintha fontos vendéget várt volna. A kedvenc puha párnám, mint mindig, elöl hagyta nekem. Felugrottam rá, megigazítottam és összegömbölyödve aludtam el rajta.

Megint itt ülök az ablakban, tekintetem kifelé irányul, figyelem ahogy a havon csillog a fény. A levegőben mindenféle finomság illata száll. Talán Anya nem haragszik rám annyira, és én is kapok valamit. A nagyobb lány boldogan szalad az emeletre egy számomra ismeretlen kezét fogva, most érkezhetett, még a pulcsiját se sikerült levennie. Folyton valami ’kolit’ emleget, bár nem igazán tudom mi lehet az. Az felső szintről nevetgélés, beszélgetés és eszméletlen zaj hallatszik. Azt hiszem nem megyek fel, mert kétlem, hogy elengednének. Inkább a kisebbik lány lábához dörgölőzöm. Előveszi a kedvenc játékom és együtt szórakozunk. Nemsokára még egy új gyerek jelenik meg, aki a játszótársam viszi el. Ők is nagyon hangosak. Egyre több fő jelenik meg, mind nagy csomagokkal. De jó lesz bennük játszani és szétszedni őket. Majd, ha elment ez a sok ember. Kecses és gyors mozdulatokkal termek fent a tornyom tetején, ülök és lenézek az emberekre.

Mindenki olyan idegen, alig láttam őket egész évben. Most mégis együtt vannak, és mint egy hatalmas család, akik, ha nem is találkoznak mindig, ilyenkor mégis összegyűlnek. Ez lenne a karácsony lényege? Nem azok a nagy színes csomagok, amit a gyerekek szívesen szaggatnak szét és kapják meg, amiért egész évben könyörögtek. Nem azok a finom ételek, amik az asztalon sorakoznak, újabb és újabb fogások következnek, hogy aztán az ünnep után az emberek azon nyafogjanak, hogy mennyit szedtek fel. Nem, nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg. Bár a megmaradt dobozok és csomagoló papírok jó játékok. Valójában az ünnep sokkal inkább az összetartozásról, a szeretetről szólhat, ami ezt a sok ismeretlent is összekovácsolja egy családdá ilyenkor. Az egész varázslatos, ami az évben csak egyszer esik meg. De nem volna jó, ha többször lenne, elveszítené a különlegességét, amit minden esztendőben elhoz magával. A gondolatmenetem megszakította, hogy elaludtam az embereket nézve, összegömbölyödve az ágyamban.

Illusztráció Avel Chuklanov on Unsplash