FTC – DAC előkészületi mérkőzés az Üllői úton
Évekig, évtizedekig nem jártam meccsre. Élnek barátaim Felvidéken, vannak sporttársaim Székesfehérváron, akik arrafelé tereltek, hogy Dunaszerdahelyen térjek vissza a lelátókra. Köszönet érte!
Dunaszerdahely felé venni az irányt, alig vesz több időt igénybe, mint meccsre menni tőlünk Székesfővárosunk valamelyik stadionjába. Mégis teljesen más! Dunaszerdahelyen DAC-olnak, ezer éve immár… Dunaszerdahelyen énekelje a dalt Nyerges Attila, Vadkeri Imre, vagy bárki más, új értelmet nyer a gondolat, hogy „egy vérből valók vagyunk”, mert épülhetnek határok, kerítések, születhetnek törvények, üthetnek, verhetnek bennünket, tart az erős kapocs amelyet Atilla, Árpád, István, Mátyás edzett gyémánt keménységűvé!
Jó volt ülni az Üllői úti stadion lelátóján, nézni, ahogyan a két csapat (melyekben elvétve akadt hazai játékos) egymásnak feszül. A Fradi uralta a meccset, de a DAC egyáltalán nem volt alárendelt helyzetben, ellentámadásaik veszélyesek voltak, kis szerencsével döntetlenre hozhatták volna a meccset. Bízom abban, hogy mindkét csapat számára hasznos volt az összecsapás, komoly feladatok várnak rájuk a nemzetközi porondon!
Szívet melengető volt, ahogyan a (higgadtágáról és mértékletességéről közismert) Fraditábor a meccs végén hosszasan éltette Felvidéket és Dunaszerdahelyt! Alig várom szeptember 11-ét, amikor ott a helyem a DAC stadionjában, a pozsonyiakkal vívott rangadón!