Sportvilágról – kicsit másképp…

Szeretem, szeretjük a sportot, még akkor is, ha az utóbbi időben sokkal kevesebbet foglalkoztunk vele, mint korábban.

Mondhatom, rajtatartottuk újjunkat a sportvilág lüktetésén, elgondolkoztam, vajon mi változott? Hiszen lezajlott a Tour de Hongrie, a Giro, a BL, NL, EL, NB1, rengeteg sportágban vannak figyelemre méltó versenyek.

Tegnap játszotta a Roland Garroson a férfi döntőt, az olasz Sinner és a spanyol Alcaraz. Azt nem mondom, hogy a mérkőzés öt órája alatt végig a képernyő előtt ültem, de a készülék be volt kapcsolva, a leglényegesebb részeket láttam. Elmondható, hogy a két fiatalember tökéletesen teniszezik. Egyformán jól játszottak, állóképességük az ötödik óra végén is tökéletes volt. Sinnernek volt három meccslabdája, Alcaraz ezeket sikeresen hárította, majd Sinner 2:0-ás vezetésénél két játszmát megnyerve egyenlített. A döntő játszmában is fej-fej mellett haladtak, 6:6 után rövidített játék következett, tíz megnyert szettig ment a meccs. Végül Alcaraz győzött, megvédve ezzel tavalyi elsőségét.

Ebben a döntőben szinte minden benne volt, ami miatt a sport az, ami. Két egyforma tudású, tökéletesen felkészült játékos feszült egymásnak. Amit láttunk ezen felül, az a sportszerűség. Mindkét teniszező megadta ellenfele kétes ütését, a labda pályán belül ért földet. Nem láttunk hisztit, ordibálást, nem verte egyikük se szét azt az ütőjét, amelyért egy átlag magyar több hétig dolgozhatna… A kommentátor sajnálkozott, mindkét játékos győzelmet érdemelt volna. Alapvetően a lélektan dönthetett. Sinnerben bizonyára végig benne volt az elszalasztott három meccslabda, ellenkező előjellel Alcaraz érezhette, hogy semmi sincs veszve! Végül felülkerekedett, lélektani előnye vitte győzelemig. Nagyszerű meccs volt, amelyben megmutatkozott a sport összes szépsége és árnyoldala.

Természetesen a labdarúgást is érinteni kell. Teljesen elengedtem már a BL, EL nyomon követését, bár az Inter fiaskója a döntőben rosszul érintett. Nemzetek Ligájának továbbra sem látom értelmét, a labdarúgók klubszinten is akkora terhelést kapnak, amelyhez hozzájön a válogatottakban történő pályára lépés, nincs idő regenerálódásra, itt egy dolog számít, a profit. Sajnos a Rossi csapat is helyére került, azt gondolom korábban messze erőn felül teljesített, a svédek elleni hazai vereség teljesen megérdemelt volt. Örülök, hogy a közönség kitart a csapat mellett, a hozzáállással, akarattal nem volt probléma, sajnos ez ennyire elég. Az NB1-ben a Paksnak szurkoltam, Fradi elleni kupadöntőn bizonyították, hogy felveszik a versenyt a mindenhonnan összegereblyézett légiósokkal. Annak a városnak, amelyben élek (szívesen írnam, hogy városom, de nem így érzem…) kiesett a csapata az NB1-ből. Negyven évvel ezelőtt a Vidi UEFA kupa döntőt játszott, az addig vezető út és a madridi győzelem csodálatos volt, ott lehettem a hazai meccseken. Azok a játékos mind magyarok voltak, Kovács Ferenc összerakott egy csodálatos csapatot. Bár 200 méterre dolgozom a Vidi stadionjától,a csapat kiesése elsősorban azért szomorít el, mert rengeteg gyerek kergeti a bőrt a Vidi különböző korcsoportos csapataiban, ez mindenképpen nagyszerű dolog. (A gyerekek közül rengetegen jégkorongoznak, hiába, ha egy városban vannak sikercsapatok, az húzza magával az utánpótlást is.) Jelen pillanatban nem tudom, hogy indulnak-e az NB2-ben, ez a város mindenképpen megérdemelne egy NB1-es focicsapatot. A DAC szereplését sem figyeltem, talán Peti majd elmondja, mi történt.

Magam sem adtam fel a sportolást, továbbra is járok kettlebellre, tavasz nagyon sok remek íjászversenyt hozott. Mivel futópad nem volt jó hatású az ízületeimre, szobakerékpárra váltottam. Muszáj csinálni, nemcsak a testi, hanem elsősorban a lelki életben maradáshoz.

Úgy terveztem, írok pár gondolatot arról, hogy mennyire reménytelen az a világ, amely körül vesz bennünket. A szomszédban testvérháború, elképzelhetetlen pusztulás, mind emberéletekben, mind javakban. Összeszoruló szívvel fogadom a Parajdról érkező híreket, nézem a székelyföldi árvíz képeit… nagyon reménykedek abban, július 6-án ott lehetek a Nyerges Attila által meghirdetett jótékonységi koncerten. Akárhová nézünk, ideje van most az összefogásnak…

Illusztráció Chris Chondrogiannis on Unsplash