Íjásztáborban voltam Cserépváralján

Zaklatott, nagyon nehéz hetek és hónapok mögöttem, s ha jól sejtem előttem is. Kérlelhetetlenül múlik és fogy az idő, ki tudja, hogy a mókuskerék merrefelé forog? Tizenhárom esztendeje Cserépváralja, s ott az íjásztábor az az oázis, melybe a fáradt sivatagi vándor vissza-visszatér, elengedni a múltat, s töltekezni a jövőre. Amíg lehet…

Németh Julcsi mindig velünk van. Gyakran nyaralt Cserépváralján, tőle származott az ötlet, lehetne tán íjászokat hívni ide, együtt tölteni az időt, röptetni a nyílvesszőket. Julcsi meghívott bennünket, s bár már örökre elment közülünk, gondolata tovább él: Dombóváriék azóta is évről-évre megszervezik ezt a tábort. Megyünk, mert jó emberek, barátok közé érkezünk, jól érezzük magunkat, azt tesszük amit szeretünk. A Bükk átölel, az egykori ifjúsági tábor környezetének különleges karizmája van. A fák lélegeznek, az esték csípősek, az égen rengeteg csillag mutatja a végtelen teret és időt.

Bár hétfői napokon nyit a tábor, magam mindig előbb elmegyek. Ezúttal vasárnap Mogyoródon autóverseny volt, jókorát kerültem, de időben megérkeztem. Szállásom Tardon volt, tíz perc autóútra Cserépváraljától.

Az első napon megnyitottuk a tábort, majd koncentrikus körökre lőttünk, szintet mértünk, hol tartunk? Este szalagokat kötöttünk kopjafára, hogy majd búcsúzáskor tűzbe vetve azokat, füstjük szálljon fel, vigye hálánk és kéréseink hírét, oda, ahol talán meghallgatásra találnak! „Nap Atyácska, Hold Anyácska, Csillag Gyermek hármassága, Áldás, Béke adassék!” Igen, áldás és béke, többet talán kívánni sem lehet…

A második napon váltó- csapatversennyel kezdtünk, majd örömíjász feladatokat hajtottunk végre. Este karaoke éneklés zárta a napot.

Macskajaj

Nélküled

A harmadik nap délelőttjén szabadprogram volt, magam a mezőkövesdi bolhapiacot választottam, jó döntés volt. Bár egy fillért sem költöttem, úgy éreztem magam, mint a társadalom mélyrétegeiben búvárkodó szociológus. A teret cigány kereskedők uralták, a portékájuk a legolcsóbb tömegcikkektől, a zoknikon át, az ócskaságokig terjedtek. (Zárójelben: azért bátorkodom a”cigány” kifejezést használni, mert a magyar nyelvben ennek a népcsoportnak ez a megnevezése. Nem hordoz semmiféle pejoratív tartalmat, egyszerűen egy megnevezés.)

Délután ismét sokat lőttünk, ha jól emlékszem 3D célokra, este zenei vetélkedővel múlattuk az időt.

Az ötödik napon került sor a „TáborArt” versenyre, ahol a táborozók által készített lőlapokat vettük célba. Idén is nagyon sok szellemes alkotás készült el.

Elérkeztünk a zárónaphoz, szokás szerint vendégíjászok is neveztek a versenyre. Húsz célt kellett leküzdenünk, célonként három lövéssel, majd távolodó lövés zárta a versenyt. Talán nem tévedek, ha azt mondom, mindenki jól érezte magát.

Az estet és a tábort újra közös énekléssel zártuk.

Nehéz egy ilyen tartalmas hét után bármit mondani. Együtt voltunk sokan, olyanok, akik évtizedek óta ismerjük egymást, s olyanok is, akikkel most találkoztunk először, mégis úgy érezhettük, hogy évtizedek óta ismerjük egymást. Rengeteget lőttünk, gyakorolhattuk hobbinkat, szerelmünket az íjászatot. Nem mellesleg nagyon jókat beszélgettünk, buliztunk, mindvégig jó levegőn voltunk. Ha adódtak is problémák, azok már a múlt részei, semmi jóvátehetetlen nem történt!

Ha az Égiek is úgy akarják, találkozunk jövőre is, ugyanitt, régi és új arcokkal, hiszen bárhonnan is jöttünk, bárhová tartozunk, bármit gondolunk közös bennünk, hogy szeretünk íjászni! Köszönet Dombóváriéknak a táborért, s minden táborozónak a csodálatos együttlétért! Viszontlátásra 2022-ben!