Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor a Krisztina körúti OFOTÉRT szaküzletből kilépve megláttam a Vérmező fáinak sárguló leveleit. Hatéves voltam.

Szemüveges lettem. Irénke néni vette észre, nem látom rendesen a táblát; apai ágon mindenki szemüveges. Amikor nekem is felírták az elsőt, feltárult a világ. Nem volt ezzel semmi gond, ugyan focizáskor zavart kicsit, néha korrigálni kellett a dioptriát, de évtizedekig jól működött. Úszáshoz lett dioptriás úszószemüvegem is. Majd észrevettem, olvasáshoz már nem jó semmilyen dioptria, szemüveg nélkül jobban látok közelre. Következtek a multifokális lencsék, nem kellett állandóan váltogatnom az okulárékat.

Azután nagyjából egy éve, már szemüveg nélkül sem láttam jól a betűket, vezetésénél is úgy tűnt, mintha állandóan vizes lenne a szélvédő. Vizsgálat, kórisme: szürkehályog. (Nem voltam meglepve, ez anyai-ági örökség.) Műteni kell. Következett a jobb szem, egynapos sebészet a közeli M. kisváros kórházában. Jól ment minden, mégis nehéz hetek következtek, hiszen változott a fénytörés, míg a másik szemen minden a régi maradt. Azután sikerült úgy összehangolni a kettőt, hogy dolgozni és vezetni tudtam. Majd tegnap, ugyanott, a bal szem került sorra. Még ezután is kell hat hét, mire minden összeáll. D. barátom és íjásztársam mondta, neki a műtét után kiszínesedett a világ. Nem túlzott.

Igazából nem nagy ügy, talán cikket sem érne, azonban két dolog mellett nem szeretnék elmenni. Jogos bírálatok ostorozzák a magyar egészségügyet, valóban, rossz kívülről, belülről. Azonban, ne általánosítsunk! Amit én a szakrendeléseken és az M.-i kórházban tapasztaltam, arról csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatok. Mert persze az is elképesztő, hogy mekkora profizmussal dolgozik a szemsebész, de minden más is olajozott, a kórlapírás, a szemcseppek adása, a műtéti előkészítés, de még a papírmunka is. Négy óra alatt tegnap 16 (!) beteg szabadult meg a hályogtól, s kapott műlencsét! Persze az is elgondolkoztató, hogy miért e népbetegség? Monitorok, UV-fény, infrasugárzás, elektroszmog? Felbecsülhetetlen, hogy amit D. úgy fogalmozott meg, hogy “kiszínesedett a világ”, mekkora pozitív változás egy ember életminőségében! Nekem pedig tanulságos volt átélni, hogy milyen a Hold túlsó oldala, milyen amikor az orvos nem a műtőasztal mellett áll, hanem rajta fekszik…

A másik. Másodévesen, amikor élettanból és anatómiából a szemet és a látást tanultuk, lenyűgözött. A szem és védőszervei – szempilla, szemhéj, kötőhártya, könnytermelő és -elvezető rendszer, kötőhártya, szaruhártya… egyszerű optika vetíti a képet a retinára, de ahogyan az eljut a látókéregbe, s ott felfogjuk – értettem a struktúrát és a mechanizmust, de már akkor is elgondolkoztatott: képes lehetett az evolúció ezt ilyen tökéletesen megalkotni? Hiszem, hogy magától, az anyag játékának véletlenszerűségéből nem alakulhatott ki, ehhez magasabb intelligencia, Teremtő kellett.

Nemcsak látunk és nézünk, hanem szemléljük a világot, szemügyre veszünk mindent, esetleg szemmel verünk, óvjuk szemünk fényét, szemezgetünk érdekességek között, szemkontaktussal is kommunikálunk, s gyakran szemezésből sarjadnak új szerelmek… Jól van ez így? Szemmel láthatóan, igen… 🙂 .

Fotó: Patrick Brinksma on Unsplash