Skip to content
A MI PILVAXUNK
  • Archivum (2009-2018)
    • A Napba Öltözött Leány – rockopera 2006. július 1.
    • Fontos írások 2009-2010
      • Miért pont a Kormorán? (2009)
      • Lélekvesztő
      • Eljő az ősz…
      • Mese a léghajóról, a földrajztanárról és a végítéletről
      • Csepregi szilánkok – beszámoló a III. Ismerős Arcok táborról
  • Volt egyszer egy kávéház
  • Márványasztalok mellett…

Giro d’Italia 2019!

  • 2019.05.11.2019.05.30.
  • by Csizmazia P.

2019. május 11-én, Bolognából indul útjára, idén sorrendben az első háromhetes országúti kerékpárverseny, a Giro d’Italia!

Figyelmet érdemel az idei verseny, hiszen – mint arról az olasz „Nemzeti Sport” a La Gazzetta dello Sport is beszámolt, 2020-ban Magyarországról indul a mezőny! Jól tudjuk, a televíziós közvetítések nemcsak a versenyről szólnak, hanem bejárjuk azokat a tájakat és megmutatják azokat a nevezetességeket, amelyeket a verseny érint, ezért idegenforgalmi szempontból igen nagy jelentősége van ennek. Az országúti kerékpározás szerelmesei testközelből, élőben láthatják majd a bringásokat és a bringákat!

Elkísérjük a mezőnyt 2019-ben. Ma Bolognából indulnak a versenyzők. A Giro hivatalos honlapját itt találjátok, a versenyt az Eurosport közvetíti. Jó szurkolást, jó szórakozást!

Fotó: Josh Nuttall on Unsplash


A mi Pilvaxunkról
Olvasnivaló
országúti kerékpározás

Related articles

Sportvilágról – kicsit másképp…
Olimpia 2024
A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB…
Szép volt Fiúk!
Subscribe
Visszajelzés
guest

guest

9 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.06.28. 17:54

Székesfehérvárról indul a 2020-as Giro d’Italia harmadik szakasza! Nagy öröm töltött el a hír hallatán!!!

Első nap Budapesten köröz majd a mezőny, másnap Budapest – Pilis – Dunakanyar – Esztergom – Pannonhalma – Győr lesz az útvonal, majd a harmadik napon Székesfehérvárról startolva Balatonfüred – Tihany – Keszthely – Nagykanizsa lesz a haladási irány. Ha végiggondoljuk, hogy mit látnak majd a kamerák a helikopterről és az útvonal mellől, hogy mennyien nézik világszerte a közvetítést… nem rossz hírverés a sportértéken túl! Minden esetre nagyon örülök, hogy így alakult! Részletes tudósítás minderről itt olvasható.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.06.03. 20:08

Nos, elrohant a Giro három hete! Az utolsó előtti szakaszon minden borulhatott volna, de egyik versenyzőben sem maradt annyi erő, hogy az összességében 6000 m-nyi hegymeneten megváltoztassa a sorrendet, illetve annyi energia még mindenkiben volt, hogy megőrizze a három hét alatt elért helyezését. Az utolsó nap nem a szokásos gálaműsor volt, hanem kemény időfutam, gyakorlatilag a harmadik hely dőlt itt el, végül Roglic mindössze 8 másodperccel, de megelőzte Landa-t, úgy, hogy Nibali második helyezése nem forgott veszélyben. Az összetett versenyt Carapaz nyerte, teljesen megérdemelten.

Az utolsó előtti szakaszon volt két felháborító eset. Roglicot néhány méteren keresztül az egyik néző tolta, ezért 10 mp büntetést kapott. Lopez pedig azért bukott, mert egy mellette futó felborította, érthető, hogy a bringás lekevert neki két sallert. Számomra teljesen érthetetlen, ha egy sportrajongó odaáll a versenypálya mellé, miért nincs annyi önfegyelme, hogy a hangos szurkoláson kívül, ne avatkozzon be a sportolók dolgába? Lehet a rendezőket hibáztatni, de 200 km-en át, nem lehet kordonokat, rendezőket, rendőröket biztosítani!

Egyébként ez a Giro is nagyon rendben volt. Nem hozott akkora izgalmakat, mint a tavalyi, ahol Froome feltámadása és Yates összeomlása sokáig emlékezetes marad, ezzel együtt kiváló verseny volt.

Nem maradunk kerékpár nélkül, hiszen kedden kezdődik az egyhetes Magyar Körverseny, íme a menetrend:

A háromhetesek közül közeleg a Tour és a Vuelta is!

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2019.06.14. 11:24
Reply to  Csizmazia P.

Chris Froome súlyos sérülést szenvedett edzés közben.Megoperálták St. Etiene-ben, comb-, borda-és könyök törést szenvedett.
A Tourt kihagyja-hallottam a hírekben.Szerintem ezekkel a sérülésekkel az egész évadnak annyi…

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.05.30. 06:40

Sajnos a Passo Gavia-t lavinaveszély miatt kivették az útvonalból, de a helyette kijelölt szakasz leküzdését sem láthattam, ami átjött a fényképekből és a beszámolókból az kegyetlen! Íme egy kis ízelítő a 16. szakaszról:

Tegnap lényegesen jobb időjárási körülmények között ismét hegymenetek következtek, némi meglepetésre Peters szökésből, meglehetősen nagy időelőnnyel tudott győzni. Összetettben Carapaz vezet, Nibali, Roglic, Landa maximum három perccel lemaradva üldözi. A mai napon dimbes-dombos ám összességében lejtmenetes szakasz lesz, valószínűleg sprintbefutóval. Holnap újra hegyek következnek, 1128 m magasan hegyi befutó lesz, míg szombaton négy kategorizált emelkedőn nyújtott teljesítmény alakíthatja ki a végső sorrendet, Veronában vasárnapra a gála marad.

Itt látható a szombati pálya! Maradt bőven izgalom és látnivaló, követjük az eseményeket.

Last edited 4 éve by Csizmazia P.
0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.05.25. 10:39

Tegnapig a Giro nem tudott lázba hozni. Nagyjából síkvidéken tekert a mezőny, a napi versenyek sava-borsát a sprint befutók jelentették. Az összetettben esélyesek leginkább egymásra figyelve haladtak, igyekeztek távol tartani magukat a bukásoktól.

Tegnap azonban elkezdődtek a komoly hegymenetek, közel 200 km után 2200 m magason, hófalak között volt a befutó, a szintrajzot itt láthatjátok. A mai szakasz is komoly hegymeneteket ígér, majd a hétfői szünnap után következik a 2618 m magas Passo Gavia leküzdése.

Úgyhogy bőven lesz nézni- és izgulni való a jövő vasárnapi veronai befutóig!

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.05.15. 19:47

A harmadik szakasz végén Viviani sprintelt elsőként a célba. A szakaszt azonban Gaviria nyerte, hogy mi történt, nem tudom, állítólag Viviani szabálytalankodott, bár a ersenyből nem zárták ki, mint nemrég Sagant.

Az összetettben esélyes versenyzők közül Dumoulin a tegnapi bukás után megpróbálta ma folytatni, de a szakasz elején kénytelen volt feladni a Giro-t.

Ma – szakadó esőben – „mindössze” 140 km-t tekertek, a sprint befutón a német Ackermann második idei Giro győzelmét szerezte, összetettben továbbra is Roglic vezet.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.05.12. 08:38

Nos, tegnap elindult a mezőny.

8 km-es gyorsasági szakasz volt, Bologna központjából tekertek fel a San Luca templomhoz. A versenyzők percenként indultak, az első 6 km-t a városon belül kellett megtenni, az utolsó szakaszon hegymenet volt, nem is akármilyen! Lenyűgözött az a 4 km hosszú árkádsor, amely a városból visz fel a templomhoz. Íme egy kép: http://www.santuariobeataverginesanluca.com/uploads/vetrine/00011727/image/inverno.png

A szlovén Roglic volt a leggyorsabb ezen a napon.

Úgy tűnik, idén is az utolsó hét tartogatja majd a legnagyobb izgalmakat. A mezőny nagyon erős, bár a legjobbak közül sokan hiányoznak.

Ma délben Bolognából indul a szakasz, 205 km tekerés után Fucecchioban lesz a befutó.

0
Válasz
Kohus Peti
Kohus Peti
2019.05.13. 06:09
Reply to  Csizmazia P.

A 2.szakasz utolsó 14-16 kilométerét követtem nyomon.Hát,mit mondjak,félelmetes volt,ahogy a terep lejtőin és a szűk utakon tépett a mezőny.
Ekkor már beérték a kiugró versenyzőket és a befutó sprintje is fergeteges volt.Nekem halálfélelmem volt,annyira izgultam,hogy nehogy bukjon valaki ebben a méhrajban.Volt is egy esés a cél előtt,de nem lett tömegbaleset belőle.
Hol van Sagan?A szezon kezdetén bekapott valami gyomorfertőzést,fizikailag lemerült,az egy-két-háromnapos versenyekben részt vett,de semmi kimagasló eredményt nem ért el,feladott is versenyt.Szóval nem tudom,mi van az ördöggel.

0
Válasz
Csizmazia P.
Szerző
Csizmazia P.
2019.05.13. 18:14
Reply to  Kohus Peti

Akkor váltottuk egymást, mert én 50-25 km-ig tudtam nézni, sajnálom, hogy ezt a sprint befutót nem láttam. Mai szakaszt sem láttam, de 20:10-kor lesz az összefoglaló, rajta leszek.

Sagan hiányzik, ahogyan Froome, Valverde és sokan mások. (Froome állítólag a Tour-ra gyúr.) Azt hiszem kettőnél több háromhetes még a legjobbak lábában sincs benne, bár amit Froome tavaly a Giro-n véghez vitt, az emberfeletti volt! Nélkülük sem lesz rossz az idei Giro! Ugyan három nap után semmit nem lehet tudni, de a jelenlegi Roglic-Yates-Nibali összetett állás sejtet valamit.

Ha az Eurosporton nem éjszaka adják az összefoglalókat, akkor bővebben tudok írni a versenyről.

0
Válasz

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában 2025.06.24.
  • Sportvilágról – kicsit másképp… 2025.06.09.
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba 2025.06.05.
  • Húsvét Zircen 2025.05.21.
  • iLand hangverseny Tatabányán 2025.04.13.
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel 2025.04.06.
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben 2025.03.22.
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral 2025.03.02.
  • iLand hangverseny Veszprémben 2025.03.01.
  • Isten éltessen Práder Vili! 2025.02.09.
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron 2025.02.02.
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában 2025.01.19.
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal 2024.12.30.
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon 2024.12.08.
  • Nagyon fáj 2024.12.05.
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben 2024.11.28.
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal 2024.11.27.
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról 2024.10.20.
  • Szent István ünnepén 2024.08.20.
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt 2024.08.18.

Legutóbbi bejegyzések

  • iLand koncert a Magyar Zene Házában
  • Sportvilágról – kicsit másképp…
  • Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba
  • Húsvét Zircen
  • iLand hangverseny Tatabányán
  • Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel
  • Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben
  • „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral
  • iLand hangverseny Veszprémben
  • Isten éltessen Práder Vili!
  • Grabovski és Sorbonne Sexual koncert Székesfehérváron
  • Bohemian Betyars és Parno Graszt koncert a Papp László Sportarénában
  • Karácsonyköszöntés és évbúcsúztatás a Kormoránnal
  • Ismerős Arcok koncert Diósdon
  • Nagyon fáj
  • Nyolc nap Szicíliában és Máltán – földön, vízen, levegőben
  • Negyedszázad az Ismerős Arcokkal
  • Velencei (ki tudja, hányadik) hagyományos beszámoló a késő őszi túráról
  • Szent István ünnepén
  • Székelyföldi ízelítő – 2121 km négy nap alatt
  • Kirándulásunk a Bükk lábánál – Kohus Peti
  • Olimpia 2024
  • Csoda történt!
  • A mi Pilvaxunk Labdarúgó EB tippjátéka
  • Apokalipszis most
  • Tatai élmények (2.) – Kormorán koncert
  • Tatai élmények (1.) – Kőfaragó Ház
  • Mr. Basary 70/50 hangverseny Budapesten
  • A Magyar Film Napja
  • Ismerős Arcok hangverseny Révkomáromban
  • Bill a Király!!!
  • Jubileumi Ismerős Arcok koncert, szimfonikus zenekarral
  • Újratervezés… Munkácsyval, Ismerős Arcokkal, Semmelweis-szel, Pribojszkival…
  • Játék Karácsonykor
  • Szép volt Fiúk!
  • Ismerős Arcok hangverseny Várpalotán
  • Balatoni tekergés – Kohus Peti
  • Atlétikai VB volt Budapesten
  • Csavargás Pécsett és íjászverseny Hosszúhetény – Pusztabányán
  • Transzfogarasi utazásunk
  • Világbajnok lett férfi vízilabdacsapatunk!
  • A XV. Íjásztáborunk Cserépváralján
  • Újra DAC meccsen voltunk
  • Elfogyott a kávé…
  • 103 esztendő Trianon, Komáromban a Kormoránnal
  • Tisztelet Somlónak!
  • A Nemzet Aranyai
  • Badacsony New Yorkban
  • Kerékpárral a Fertő-tónál – Kohus Peti beszámolója
  • Dunaszerdahely – Zsolna bajnoki meccsen jártunk
  • „Nekünk írták a dalt!” – Kiállítás a Magyar Zene Házában
  • Csillogó fekete lemezeken…
  • „Vadászat” Révkomáromban
  • Táncos Stevie 50 és Ismerős Arcok koncert a Barba Negrában
  • Az Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói nemzetközi bevetési egységek versenyén mérettették meg magukat

Legutóbbi hozzászólások

  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Na kérem szépen,a DAC-t kizárta az UEFA…” júl 1, 09:57
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Csaxólok,holnap,június 27-én Alsószeliben a Jurtanapok keretében felléb a Korál,szombaton az Omega Testamentum,mindez napi 5Euró/felnőtt,1Eu gyerek napi áron. Érdemes ellátogatni Szelibe,sok…” jún 26, 16:45
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Nem tudom… az miért gond, hogy két klub, két különböző ország bajnokságában jogosultságot szerzett a nemzetközi kupaindulásra, azonos tulajdonosi körbe…” jún 24, 16:51
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Egy érdekes és nagyon aktuális téma a DAC-val kapcsolatosan:lehetséges,hogy Oszi (Világi Oszkár mágnás és klubtulajdonos) szembe pisálta magát. Nincs kizárva-még…” jún 24, 09:44
  • Csizmazia P. on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Azt gondolom, nemcsak a sport, hanem mi is változunk… Írod, mennyit sportoltál. Nekem ez teljesen kimaradt. Az utcánk végében volt…” jún 17, 09:54
  • Kohus Peti on Sportvilágról – kicsit másképp…: “Bezony nagyot változott a sportvilág.Olyannyira,hogy sajnos engem már alig érdekel,talán a nagy események,na meg a mieinkéi kivételével,és pesrze szeparálva a…” jún 11, 09:46
  • Kohus Peti on Kirándulás Cesky Krumlovba, Nürnbergbe és Stuttgartba: “Jó kis túra volt pár napba szűkítve.Krumlovba még nem jutottunk el-bakancslistán van.Ami kimaradt a beszámolóból,rengeteg cseh mesefil készült a csodálatos,…” jún 5, 13:47
  • Kohus Peti on Húsvét Zircen: “A 2’57”-é.l láthtaó fúzfa még áll,csodálatos látvány a párjával egyetemben.Ahogy írod,a Bakony csodálatos,szinte teljes szélességében beutaztuk már,de egy vágyam még…” máj 22, 11:34
  • Csizmazia P. on Törzsasztal: “„Meghal a szó, meghal az ének…” énekli a Kormorán azon a Rockuiem című albumán, amely egészen különleges helyet foglal el…” máj 21, 17:10
  • Csizmazia P. on Húsvét Zircen: “Nagyon szépen köszönöm beszámolódat és egyben elnézést kérek – röstellem -, hogy az anyag fiókomban porosodott hetekig, mire sikerült sajtó…” máj 21, 16:37
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Tatabányán: “Nagy élmény volt,remek hangosítással,látvánnyal,fantasztakus zenével.Mintha időutazáson vettünk volna részt. A dedikáláskor elvetettem egy mondatot Tamás és Géza felé,hogy akár a…” ápr 14, 15:38
  • Kohus Peti on Sportvilág: “Hivatalosan Pozsony 2025 volt a házigazda,de mivel abban a s..r városban nincs megfelelő terem,lehozták Somorjára,az XBionix egyik fedett lovagló csarnokába…” ápr 14, 15:24
  • Csizmazia P. on Sportvilág: “Lehet valamit tudni a Somorján rendezett Birkózó EB-ről? Sajnos nem nagyon követem a sportágat, pedig Növényi Norbert, Hegedűs Csaba, Kozma…” ápr 13, 18:56
  • Kohus Peti on Ismerős Arcok koncert Biatorbágyon, vonósnégyes kísérettel: “Papp Gyulát leigazolták?” ápr 7, 09:35
  • Csizmazia P. on iLand hangverseny Veszprémben: “Igen, születik a beszámoló, csak van most egy anyagtorlódás, de ami késik, az nem múlik!” ápr 6, 18:22
  • Kohus Peti on iLand hangverseny Veszprémben: “Durván 33-34 év kellett ahhoz,hogy ismét láthassak,hallhassak East szerzeményeket élőben.Iland,Tatabánya,tökéletes élmény.A többit biztosan megtudjuk a doktortól.” ápr 6, 15:49
  • Kohus Peti on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Balázs Fecó a Halhatatlanok közé tartozik.Az utánunk következő generáció is ismerni fogja dalait,műveit.” márc 23, 08:47
  • Csizmazia P. on Korál koncert Balázs Fecó emlékére Veszprémben: “Engedjétek meg, hogy felidézzek néhány emléket! 1978-ban kezdődött a zenekar önálló pályafutása, első albumuk 1980-ban jelent meg. Volt néhány tagcsere,…” márc 22, 16:14
  • Csizmazia P. on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “JÓ HÍR! „Otthont! Házat! Hazát!” További előadások: 05.16. Gyömrő 05.22. Zalaegerszeg 06.05. Szentes Az információk a zenekar FB oldaláról származnak.” márc 16, 10:28
  • Kohus Peti on „Otthont! Házat! Hazát!” – táncszínházi előadás Csákváron az Ismerős Arcok zenekarral: “Remélem előadják még ezt a műsort máskor is.Sajnos annyira tele vannak a hétvégéink szervezési és ehhez köthető tevékenységekkel májusig,hogy nehéz…” márc 2, 13:33

Állandó rovataink

SPORTVILÁG - állandó rovatunk

TÖRZSASZTAL - állandó rovatunk

Mind-zene

KORMORÁN

FANKADELI

ISMERŐS ARCOK

P.MOBIL

HOBO

Bejelentkezés

ADMINISZTRÁCIÓ

Archívum

Csizmazia Péter 2009-2021 Címlapkép: Janko Ferlič Unsplash
Theme by Colorlib Powered by WordPress
wpDiscuz