Kerékpáron a Velencei-tó körül
Egész úton barátaimra, Kohus Zsuzsira és Petire gondoltam… nekik idén nem jött össze, kicsit helyettük is tekertem. Gondoltam, iszom egy pillekönnyű rozét Csóbornál, gondolatban majd koccintunk, de délután vezetnem kellett. Majd együtt valamikor, itt, vagy ott, vagy máshol…
November első napja, nem volt túl biztató, a reggel borongós, hűvös. Azért felfújtam a gumikat, vettem egy nagy levegőt, indultam. Tőlünk nincs is annyira messze a Fehérvárt Pákozddal összekötő kerékpárút, a meredek Kassai utcán feltekerni amolyan bemelegítés volt csupán. Begurultam Kisfaludra, jól tudtam, arra majd fel kell mennem visszafelé. Néhány perc múlva már a Kisfalud-Dinnyés kerékpárúton tapostam a pedált, erős szembeszélben.
Dinnyés magasságában fordultam rá a 70-es úttal párhuzamosan kiépített kerékpárútra, pár perces pihenőkkel elhagytam előbb Agárdot, majd Gárdonyt, szinte végig jól kiépített kerékpárúton, a tó mellett haladva. Nem is kellett sokat mennem, már a keleti oldalon, Velencén voltam. Itt arra számítottam, elvisz az út Sukoró felé, de a községtől délre haladtam, elkerülve azt. Az Arborétumnál lyukadtam ki, némi felfelé tekerés árán. Onnan pár perc volt Pákozd, a kerékpárút eltávolodott az országút mellől, majd visszatért, máris kívül voltam a falun, jött egy barátságos lejtős szakasz, hogy Kisfaludon és utána Fehérvár felé felfelé taposhassak. Onnan már csak szűk tizenöt perc kellett hazáig.
Nagyon büszke voltam magamra, elvégre nem egészen három óra alatt megtettem oda-vissza 45 km-t, úgy, hogy elmentem Fehérvártól a tóig (6 km), majd megkerültem, s újra megtettem a 6 km-es hazáig vezető utat. Induláskor álmomban sem gondoltam ekkora távolságra, azt hittem, kb. fele ekkora utat kell megtennem. Nem volt rajtam bukósisak, nem volt nálam innivaló, mintha csak a sarki közértbe ugrottam volna le… Jó volt? Igen jó volt! Legközelebb fordítva fogom megtenni az utat. Ki tudja, hátha úgy rövidebb? 🙂
Azért csak kibontom az igazság minden részletét… teljesítményemhez kellett a tavasszal vásárolt e-bike (pedelec) bringa is. Van rajta egy akkumulátor és egy kis villanymotor, ezek csak annyit segítenek, hogy nagy szembeszélben, vagy emelkedőn, ahol már tolni kellene a bringát, ne kelljen. Ez baromi jó érzés, egy láthatatlan kéz… nem csinálja meg a melót, a pihenőkkel együtt is közel 90/min volt az átlagpulzusom, de átlök a leggázosabb helyzeteken.
Emberek! Az élet leélhetetlen, ha nincs segítő kéz. Azzal viszont… nincs megmászhatatlan emelkedő!
Jó,hogy belecsaptál a lecsóba,Doki.Nagyon szép túra a Velencei-tó és környéke.Nagyon sajnálom,hogy az idén elmaradt a körünk,de Te helyettünk is behúztad a strigulát.
Bizonyára elhiszitek,hogy a visszatérő túráink a táj szépsége ,és nem a statisztika miatt történnek.Ilyenkor,ősszel még szebbek az erdők az ezerszínű lombozat miatt,a lehullott levelek illata ,no meg a hidegebb levegő teljesen más arcát mutatja a bringázónak.
Mi is októberben szoktuk megejteni ezt a kört,eddig sikerrel választottuk ki a hétvégeket az időjárás szempontjából.
Tavaj,azt hiszem,mindkettőnk enyhe betegsége miatt halasztanunk kellett egy hetet.Ennek az lett az eredménye,hogy a Sukoró előtti és utáni emelkedőknél nagyon lihegtünk és remegett a lábunk,mert gyengék voltunk.
A képeket nézve napos,kicsit borús volt az idő.A szelet a képek nem tudják visszaadni,de e-kerékpárral valóban nem lehetett olyan elviselhetetlenül nehéz a tekerés.A szél egyébként nekem is az ellenfelem.Ha kimegyek a töltésre,valamilyen irányba mindig fúj a szél.Most már azt a trükköt alkalmazom-ha nincs konkrét uticélom-hogy miután feltekertem a töltésre,megállapítom a szél irányát és arra indulok el.Visszafele fáradtabb vagyok,de a szél a hátamban sokat segít és kevésébé terhel le a maradék táv.
Remélem,jövőre-akár tavasszal is-megejthetjük újra a túrát és akkor kiisszuk a Csóbor pincét is,ahogy tettük azt legutóbb.