Balatoni bringatúra 5 (és fél)

Sajnos már túl vagyunk rajta… Ismét várnunk kell egy évet, hogy ott lehessünk, ahol nagyon szeretünk lenni. Főleg a Balaton és a bringa miatt.

Az idei túra picit más volt,mint az eddigiek. Ez már az aszófői startnál nyilvánvaló volt, logisztikailag át kellett szervezni az egyes végállomásokat. Rendelkezünk már akkora tapasztalattal az eddigi körök után, hogy ne kelljen minden egyes állomáshelyet pontosan kiszámolni. A matematika egyszerű: minden nap tekerj le 45 kilométert és keress szállást! Az utolsó napon lehet, hogy csak 35 kilométer marad, de nem kell aggódni amiatt, hogy nem tekered körbe a tavat a meghatározott kereten belül. Persze átgondoltam a lehetséges állomásokat, figyelembe vettem a települések adta szálláslehetőségeket, így indultunk el hétfőn reggel 9 után pár perccel Aszófőről.

1. nap,Aszófő-Balatonakarattya

„Majdnem kemping”, így nevezik a bringás szálláshelyet, ahol leparkoltunk a kocsival. A tervezettnél picit később értünk ide (tankolás,pénzváltás), de nem volt okunk sietni, hiszen alig két és fél óra tekerés várt ránk.

Ahogy kiértünk a bringaútra, kisorsoltuk, melyik irányba induljuk el. Révfülöp jött ki, ennek ellenére az ellenkező irányba, Tihanynak vettük az irányt. Hogy miért így döntöttem? Talán az akarattyai emelkedő mielőbbi leküzdése, illetve maga a település és az a tény, hogy alig ismerjük a falut, volt az oka.

Szóval néhány perc múlva elértük a tihanyi letérőt és kapaszkodni kezdtünk felfelé. A nejem láncát ledobta a váltó, meg kellett állnom visszaszerelni (ez volt az első a háromból)… Nem szokta még meg a lelkem,hogy teljes erőből történő pedálozásnál nincs váltás. Gyakorlatilag ez volt a legnagyobb-és egyben a leggyakoribb-technikai problémánk a túra során.

Tihany kihagyhatatlan. Most is felmentünk a templomhoz,megkerültük gyalog a központot, adtunk aprópénzt a harmonikásnak, majd útnak indultunk. Nem mentünk a rév felé, hanem a móló irányában hajtottunk le a partra és folytattuk utunkat Füredre. A diósi strand szinte üres volt, egy ember úszkált csupán a tóban. Ennek az egész hétre jellemző, a kerékpározásra ideális időjárás volt az oka – nem túl meleg, picit szeles, változóan borongós – napos égbolt.

Mintha csak odahaza kerekeztünk volna, annyira ismerős volt minden méter az utunk során.Füreden ismét meg kellett állnunk, egyrészt Csöpi miatt, másrészt a móló miatt. Ekkorra már felébredt a város, sok turista sétált, bújt elő kései ébredést követően.

Következő megállónk Csopakon volt. A kertmozi szomszédságában van egy új büfé. Egy frissítő ital erejéig maradtunk, a helyiek kedvességével távoztunk. Csopajó kávézó. Ne hagyjátok ki!

Innét gyakorlatilag megállás nélkül tekertünk Fűzfőig, a Tobruki pihenőig. Itt van egy formás bringás pihenőhely egy kis mólóval. Itt is rendszeresen meg szoktunk állni. Még Alsóörs és Almádi között történt, hogy megelőztünk egy kutyusos futót, aki megállított minket. Vízre volt szüksége a kutyusnak. Örömmel segítettük ki a sportoló párost. Ha valaki látta a Hacsikó c.filmet, na, ilyen szép kutyussal találkoztunk, csak fehér szőrűvel. Japán akita fajta, gyönyörű volt.

Fűzfőn a strandnál megebédeltünk, túl voltunk a napi táv kétharmadán, ezért egy sör is belefért a sziesztába. Secperc alatt értünk Kenesére, itt már elkezdtük keresni a szállásunkat. Az első hely túl drága volt, a következő kétes tisztaságú, ezért Akarattyáig mentünk tovább az eredeti terv szerint. A tópart magasságában haladtunk, majd felkapaszkodtunk a faluba. Rövid keresgélést követően ráleltünk egy szállóra, amely megfelelőnek tűnt, árban és tisztaságban egyaránt.

A délután  táplálkozással, némi sétával – pazar kilátás a tóra magasságról – a környék felfedezésével telt, majd korai lefekvéssel ért véget. Aznap 51 kilométer tekertünk. A tihanyi kitérő miatt +6-7 kilométer a tervezettel szemben,de megérte!

2.nap,Balatonakarattya-Balatonszemes

Ahogy az előző nap, ekkor is tartottuk magunkat a tervhez, már ami a végállomást illeti. Korán, fél hatkor már fenn voltunk. Kávévadászatra indultam, gyalog. Sikerrel jártam, az akarattyai körforgalmat elhagyva,Világos irányába van egy MOL kút. Itt sikerült kávét venni a nejemnek. Potom 500 méterre a szállástól… De mit nem tesz meg az ember a szerelméért?

Hét óra után felnyergeltünk és útnak indultunk,de csak a MOL kútig jutottunk, újabb kávéra. Innét aztán már megállás nélkül tekertünk Siófok felé. Kihalt volt minden, csak a főutak mentén élénkült a gépkocsiforgalom.

Örömmel írom és közlöm azt a tényt, hogy a bringaút vonala a keleti parton Akarattya és Világos közti szaka nemcsak fel lett újítva, a szélfogókat kitakarították, eltűnt az évek során odahordott hulladék és a part menti telkek is szépülnek, gazdára találtak. Köszönet azoknak, akik ezt elrendelték és megcsinálták. Világosnál megálltunk megcsodálni a panorámát. Mit mondjak? Gyönyörű.

A világosi vasútállomásnál lehajtottunk a partra és gyakorlatilag Balatonszemesig lakott területen haladt az utunk. Valahol Világos és Siófok határában behajtottunk a faluba vizet vételezni, majd meg se álltunk a siófoki parti sétányig. Itt kicsit meghaltam, kellett a buksza, de a nejem nem találta a kézitáskájában! Már ott voltunk, hogy vissza a kisboltba 8-10 kilométert, amikor harmadszori kutatás után a buksza MEGLETT! Nem kő, de kőszikla esett le a szívünkről. Ezzel a kis kellemetlenséggel letudtuk az összes negatív eseményt. Siófok szép, szeretjük, ottlétünkkor még kihalt volt a sétány és a bulisor. Ezért simán kerekezhettünk mindenhol az utunk nyomán. Azt viszont meg kell hagyni,a bringaút jelölése itt, meg Zamárdi felé oda-vissza eléggé kirakójáték. Már kifelé haladtunk a központból, át a Sión,egy körforgalmat követően alig láthatóan feltűnt a bringautat jelző tábla – teljesen irreálisan és megkockáztatom, balesetveszélyes helyen. Olyannyira, hogy hirtelen kell irányt váltani és felhajtani rá, de a  járdaszegélyt leküzdve. Én ezt a szegélykövet nem vettem észre, egyrészt a sebesség, másrészt a nem teljesen tökéletes látásom miatt és nagy sebességgel hajtottam fel az éles járdaszegélyre. Nem történt baj, a nyeregben maradtam, de ha nincs a pakk mögöttem, kirepülök… A bringa kereke sem sérült meg . Nem mondom,némi cifraság elhagyta az arcomat…

Siófok és Zamárdi határában megálltunk ebédelni egy helyi strand kisvendéglőjében. Frissen sült rántott csirkecombot fogyasztottunk. Fincsi volt, visszatérünk ide is a jövőben.

Zamárdi a hétvégi Sound következményeit nyögte. A part egyébként teljes átalakuláson megy át. Egy-két éve még nyoma nem volt a szállodáknak, most kész és épülő létesítmények rontják az egyébként valamikor szép nagy szabadstrand látványát.
A Sound helyszíne tele kamionokkal, bontási munkák kellős közepébe cseppentünk és a rakodás miatt elfoglalt utakon felhalmozódtunk vagy 50-en bringások.

Ez a massza elindult Szántód irányába a közúton,az autósok nem túl nagy örömére…De okosak voltunk,hagytunk magunk között egy-két autónak elegendő helyet besorolni.

Szántódi szabadstrand szintén kellemes helyünk, sose hagyjuk ki. Gyakorlatilag nem lehet „elkerülni”, a bejárat előtt kanyarodik el a bringaút. Egy-egy pohár sörrel jutalmaztuk magunkat. Én itt először és utoljára bemerészkedtem a Balatonba. Sorba értük el a déli part csodálatos helyeit,pompás kilátással az északi partra, a Tihanyi-félszigetre,a Káli dombokra, és persze Badacsony is előtűnt.

Szárszón ígéretünkhöz híven elmentünk a József Attila múzeumba. Sajnos délidőben zárva volt, másfél órát nem várhattunk a nyitásra, ezért a látogatást elhalasztottuk a jövő szezonra.
Elértük Balatonszemest, a Bagolyvár utcába vezet direkt a bringaút. Száz métert voltunk a faluban,az első panzió, amely az utunkba került tetszett, úgyhogy lett szállásunk seperc alatt. Fontos,hogy jó szállást találjon a vándor. Esetünkben kora délutántól másnap reggelig az átmeneti otthonunk egy-egy szoba, jól kell éreznünk magunkat és bizonyos komfortérzetet kell nyújtania a mindenkori szállásunknak.

Szemesen sok a látnivaló, takaros a falu, nyüzsgő a korzó. Pihenés után begyalogoltunk a faluba. Ismét a temetőbe vitt az első (L.Z.,B.I.) utunk, majd megnéztük a Latinovits Zoltán emlékházat, a Posta Múzeum következett. Később lementünk a mólóhoz, a 22.sz. mozdony árnyékában – ekkorra szépen sütött a napocska – megittunk egy-egy doboz sört és csak úgy elvoltunk. Vacsora egy bisztróban, aztán vissza a szállásra. Tévénézés közben, fél kilenckor elaludtunk. Aznap 43.6 kilométert tekertünk, alig volt kitérőnk, szinte nem léptük túl a tervezett napi távot.

3. nap,Balatonszemes-Keszthely

Az eredeti tervhez képest változtattunk az aznapi célállomásunk helyszínén. Balatonyberény lett volna a végállomás, de mivel tavaly Keszthelyen nagyszerű szállást találtunk, nejem kérésére odáig tekertünk. Persze előző este egyeztettünk a panzióval, lefoglaltuk a szállást.

A tapasztalat íratja velem a következő gondolatsort: a túra első két napja a legérdekesebb minden szempontból. Az újdonság varázsaként hat ránk a tekerés öröme ezekben a napokban, végül a szakaszok követik egymást és „beáll” egy megszokott rend. Most is így történt.

Annyi változás azért becsúszott, hogy volt a szállásunkon kávé és tovább aludtunk, mint a korábbiakban. Ennek megfelelően 9 körül indultunk útnak. Eléggé szeles időnk volt végig. A hullámok átcsaptak a parton túlra, de a szél egyébként nem okozott gondot a tekerés során, mert oldalról fújt (észak-dél), takarásban voltunk általában, csak a part közvetlen közelében éreztük. A frissen beszerzett bringás eső- és orkánkabát jól szuperált. Lelle, Boglár, Fenyves, Fonyód. Az utóbbi település korzóján megálltunk pihenni, egy sörrel és kávéval kimentünk a partra és napozószékből fürödtünk a túlsó part nyújtotta látványban. Badacsony lapos hegye volt szemben. A tavat a hullámlovasok támadták meg, na meg a sok, ismeretlen kacaton közlekedők.

Máriafürdőig üdülőházak közt vezetett minket a bringaút, itt volt már nyüzsgés. Ezeken a szakaszokon szinte vakon tekertünk, nincs szükség a túrát jelző táblákra. Berény felé lakatlan területen haladtunk, mígnem beértünk a községbe és elértük a Hordó vendéglőt. Hagyományos pihenőhelyünk, kihagyhatatlan. Berény egyben az utolsó falu a déli parton, a következő hely már Keszthely, de a szintén településmentes nyugati partot kell megtekerni, kb. 10-12 kilométer hosszan.

Itt említést érdemel az a tény, hogy a bringaút példásan el volt készítve a szezonra, belógó nádlevágás, kaszálás megtörtént. Szintén jó pont a tavalyi állapotokhoz képest. A nyugati szakasz picit lehangolt minket, a két, Zalán fekvő híd közvetlen közelében kiirtották a nádast, a bokrokat, az autópálya előnyt élvez a természettel szemben. Itt a terep nyitott volt, a szél szemből jött, de nem volt gond haladni. Csak 2-3 kilométer kellett szélnek szembe tekerni, jött az erdővel benőtt szakasz, az megvédett minket az erős széltől.

Itt meglátogattuk a korábban – négy alkalommal – elkerült 400 éves kocsmát. Ennek közelében található Fenékpuszta a teljesen lerobbant és elhanyagolt, szebb éveket látott Festetics birtok, kastély. Szinte vele szemben egy Római-kori erőd maradványa, mely szintén lehetne szebb állapotban. Mármint a környezete,mert a megmaradt falak alapjait magasan benövi a gaz. A birtokot nem ajánlom meglátogatni, sírni fogtok a látványától.

Beértünk Keszthelyre, egyenesen a közeli panzióba tekertünk, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Gyorsan becuccoltunk és ugyanúgy ahogy tavaly, egy-egy sör társaságában a medencénél kötöttünk ki. Lubickolás után begyalogoltunk a városba, uzsonna-vacsoráztunk, majd korzóztunk a parton és a városban a Cadillac-múzeumba mentünk. Pechünkre zárva volt már. Visszatértünk a szállásra és hosszú idő után végignéztem egy focimeccset…
Aznap 56.8 kilométert bringáztunk.

4.nap,Keszthely-Révfülöp

Reggel hét körül keltünk,az én feladatom a reggeli bebiztosítása, na meg a világbéke (kávé) beszerzése. Mindezeket követően 9 után búcsúztunk el háziasszonyunktól azzal, hogy jövőre ugyanitt találkozunk. Két szakasz következett az északi parton. Keszthelyt elhagyva nagyon szép bringaút következik, a természet uralja a látképet, legyen az maga a tó jobbról, vagy a bal oldalunkon a közeli dombok és magasabb hegyek látványa. Sok erdőn áthaladó rész van erre és gyakorta visz ki az út közvetlenül a partra is.

Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics. Ennek a falunak a mólóhoz vezető részén csoda szép parasztházak maradtak meg, Akalihoz hasonlóan.Itt pihentünk egy kicsit,mert a szigligeti kapaszkodás várt ránk.

Nem tudom miért – talán az első túránk fárasztó szakasza következtében anno – gondoltam azt, hogy kemény emelkedő vezet fel Szigligetbe, de semmi komoly dolog nem volt feltekerni oda. Talán 300 méter dombnak fel, aztán soká ereszkedés lefele. Tervbe vettük, hogy most körbemegyünk a félszigeten. Ez +5-6 többlet- kilométert vont maga után, de megérte a fáradságot. Szigliget ismeretlen oldala nagyon szép látványt nyújtott, bónuszként egy templom-rommal a falu végén, Badacsonytördemic irányába.

A Badacsony,a Római-úttal sem okozott gondot, habár korábban akadtak itt gondjaink a felcaplatással mindkét irányból. A kilátást a Római-útról, azt hiszem, nem kell ecsetelni. Tomajba leérve megpihentünk a Hősök terén, immáron hagyományos pihenőhelyünkön, a kútnál.

Innét már csak alig félóra tekerés volt hátra Révfülöpig. Tomaj és Ábrahámhegy közt a bringaút sajnos nem javult. Tavaly említettem volt, a gaz benőtte, gyakorlatilag 2-3 kilométeren „egysávos” a burkolat. Nem volt komoly a forgalom, nem kellett kikerülni egymást.

Révfülöpön elég sikeresek voltunk szállást illetően. Első próbára nem jött össze a dolog, de a második kopogtatás sikeres volt. Jó helyen, elfogadható áron, közel a központhoz sikerül szobát találnunk. Tavaly a pont szembeni parton, Bogláron ettem világbajnok pacalt. Most itt, Révfülöpön ezt überelni tudták egy, a mólóhoz közeli büfében.Köszönet neked ezért,Révfülöp!
Innét ráláttunk a sportpályára,ahol feltűnően sok fehér ruhás egyén jelent meg.Kaja után odaballagtunk,rengetegen voltak ott karate-köcölében. Biztosan edzőtábor lehetett eme küzdősport szerelmesei számára, én is a pályán kívül bevittem egy rúgásmozdulatot, hadd lássák, hogy karatéznak a Csallóközben.Ha Doki megkapja a képeket,bizonyára mindenki elismeri a fotó alapján, milyen tökéletes a rúgótechnikám.

Estére maradt egy kis csobbanás a medencénkben,aztán visszavonultunk pihenni a TV elé – 47 kilométer pedáloztunk.

5. nap, Révfülöp-Aszófő

A szomszédban hentesbolt volt, virslit, kiflit, mustárt vételeztem, a kávé már megvolt. Ebben a miliőben készültünk az utolsó szakaszra.

Még visszahajtottunk a mólóhoz, hátha elkapunk egy celebet, de nem jártunk sikerrel sajnos. Fél tízkor még csak a technikusok voltak a felvétel színhelyén, ezért lezúzva, teljesen frusztrálva indultunk tovább végcélunk felé.

Ahogy azt az időjósok előre megmondták, a péntekre várható eső megérkezett. Az utolsó 25 kilométerünket szűnni nem akaró szemerkélő esőben tettük meg. Ismét hasznos volt az új dzseki, sem a szél, sem az eső nem okozott maradandó kárt állapotunkban. Figyelembe véve az időjárás alakulását, nem sokat nézelődtünk, de nem is tekertük magunkat halálra. Olyan halblangsammban haladtunk Aszófőig, végállomásunkig.

Kempingünk, gépkocsink a bringaút közvetlen közelében volt, seperc alatt vedlettünk át autóssá és nyilvánítottuk befejezetté az 5 és feledik balatoni körünket. Csupán 24 kilométer maradt aznapra.

Ismét jól sikerült túrán vagyunk túl. A bringautak általában felújíttattak, vagy teljesen új szakaszok épültek. Eltekintve néhány szakasztól, az állapotuk nem, vagy alig romlott az egyébként régen rossz felületeknek egyes helyeken.

Összesen 226.4 kilométer tekertünk, minden részét kiéveztük, szerettük. Az időjárás kedvezett nekünk, a nejemnek kevésbé jött be a ” nagy hideg”,én viszont csíptem ezt a részt is.

Remélem, jövőre ismét írhatok beszámolót a Balaton körbetekeréséről.

– VÉGE –