Presser könyve
„Amíg te játszottál a téren, én billentyűket gyúrtam egy zongorán.” Ez a lényeg, minden más pusztán sallang. Egyes egyedül a ZENE számít, ahhoz, hogy megszülessen, éljen, áradjon, gyúrni kell a billentyűket. Mert ha ZENE nincs, akkor már semmi sincs…
Olyan ez, mintha Presser Gáborral beülnél valahová egy kávéra, ő pedig kötetlenül feleleveníti zenészéletének epizódjait. Nála vannak fényképalbumai, koncertplakátok, lemezborítók, újságcikkek, igazolványok, bizonyítványok, emléktárgyak… bizony, a könyvet felütve, ezernyi képet, dokumentumot, iratot láthatunk, s ha ezek nem lennének elegek, QR kódok vezetnek azokhoz a világhálón.
PG papírra rótt mondatait olvasva, ezernyi dolog megelevenedik: hat évtized, a „könnyűzenei” élet; ránk lehel a pártállam, érezhetjük szájszagát; ott lehetünk zenekari turnékon szocialista országokban – Csehszlovákiában, Lengyelországban, Német Demokratikus Köztársaságban, Szovjetunióban, Romániában -, de mélyet szippanthatunk a „rothadó imperializmus” dögbűzéből is, amikor a zenekar az Egyesült Királyságban, vagy az Egyesült Államokban muzsikált, vagy éppen zenealbumot vett fel. Így ott lehetünk velük az NDK-ban, azon a Világifjúsági Találkozón, ahol a zenekar (LGT) egy csomó koncertet adott, miközben eltitkolták Walter Ulbrich elvtárs közben bekövetkezett halálát, mert ugye The Show Must Go On… (W.U. et. Erich Hoenecker et. elődje volt a Német Szocialista Egységpárt főtitkári posztján, utóbbi L.I. Brezsnyev et.-sal váltott nyelves puszijával írta be magát a világtörténelembe, nos, ezt a csókot látván, a mai genderideológusoknak lehetne akár egy kósza orgazmusuk… A Német Demokratikus Köztársaság széles dolgozó tömegei éppen olyan túlfűtött lelkesedéssel ünnepelték Ulbrichot, Hoeneckert, mint nem sokkal korábban Hitlert…).
Megismerjük, hogyan mentek akkoriban a dolgok, hogyan születtek hanglemezek, milyenek voltak a koncertek; PG elmondja nekünk, hogyan sikerült a Loksi búcsúkoncertjeinek sorára koncerthelyszínnek megszerezni a Nyugati Pályaudvart. (Ott voltam, gondoljatok bele, kétmilliós város egyik főpályaudvarát napokra lezárták a vasúti forgalom elől, a hatalmas csarnok valamennyi előadáson tömve volt. PG részletesen elmeséli az egészet.)
Ott lehetünk kihallgatásán a „Főkapu”-ban, amely nem más, mint a Deák téri rendőr főkapitányság. PG idézést kapott, akkor már megfordultak Nyugaton. Vérfagyasztó a kihallgatás, kirajzolódik, hogy mindent tudtak besúgói jelentésekből. Az a bizonyos sorozás… nehéz volt megúszni a katonaságot, kicsit tamáskodom, hogy ehhez elég lett volna egy akut koffeinmérgezés következményes vérnyomás emelkedése.
Megelevenednek zenésztársak, színészek, rendezők, hangmérnökök, grafikusok, újságírók és televíziós „személyiségek”; az egész panoptikum. PG több korszakról mesél, így is világosan kidomborodik, hogy milyen mocsok borított be mindent. Ma már szinte hihetetlen, hogy a Bummm című korszakos albumot betiltották és bezúzták (!), mert Barta kint maradt az Egyesült Államokban, arról nem beszélve, hogy belekötöttek a borító grafikájába, az sem számított, hogy hatalmas kasszasiker volt a lemezkiadónak, (amelyből a zenészek alig részesültek).
Csoda, ám valahogyan mégis pozitív ez az egész, elvégre – cenzúrázva – de alkothattak, megjelenhettek albumok, olykor még Nyugatra is kiengedték őket, mi pedig élvezhettük a dalt, amelyet nekünk írtak. Lehetett volna sokkal, de sokkal rosszabb, igaz, jobb is!
„Párszor leírták, jó párszor hallgattam, hogy ha nem ide születsz, s nem magyarul szólnak a dalaid, lehettél volna világhírű. Nettó marhaság. Így is lehettem volna. Meg lehettem volna valaki más, de más – az valaki más lett. Én hálás vagyok azért, hogy ide születtem (…) s hogy ezt a nyelvet értem, beszélem, olvasom és írom valamennyire.” (419.o.) Külön köszönet ezekért a szavakért!
Olvassátok el Presser könyvét, nagy élmény lesz! A lapokon megelevenedő történetek időnként a röhögéstől, időnként a fájdalomtól csalnak könnyet a szemünkbe. Ezzel nincs vége, Presser ígéri a folytatást, amely még idén megjelenik. Türelmetlenül várom!
A 2. rész felénél se tartok,de már sajnálom,hogy véget ér a történet. Az a jó benne,hogy nincs kronológia szerint megírva,ugrálunk,utazunk az időben és olyan szereplők,művészek vannak benne,akik az 1. részben csak alig,vagy egyéltalán nem voltak „ott”.
Nekem érdekes az pl.hogy Erdősdoktor a szerző szerint mennyire betett,vagy be tudott tenni Pressernek és/vagy az LGT-nek.Hogy mennyire más kategória volt ugyanakkor,ugyanebben az idősávban Schuszter Lóri és/vagy a P.Mobil (és még sok-sok pályatárs ),elgondolkodtató.
Azt ugye tud(hat)juk,hogy Lóri az LGT/Omega/Zorán stb vonalat kiemelt kategóriának tartja,ha a lemezkiadásokat vesszük figyelembe,de az ORI,mint munkaadó is érdekes rálátást kap ebben a könyvben,persze más-a naposabb,ám mégsem fénylő-oldalról.
Nem akarom P.G-t kiemelni,isteníteni,de a beszélője nagyon jó,és mint olvasmányt ajánlom azoknak,akik el tudják őt fogadni ilyen vagy olyan módon.Én sem,mint Presser rajongó teszem ezt,de csak ismétetelni fogom magam,ritkán van ennyire jól megírt könyv a piacon.
Én is várom, hogy végre legyen annyi időm, hogy elolvassam a második kötet! Az biztos, hogy kor- és kórrajz, egy nézőpontból mutatja be az elmúlt évtizedeket; bár nem rendszerkritikus könyv, mégis láthatjuk mennyire aljas és korrupt rendszerben éltünk és nőttünk fel.
Úgy értesültem a hét elején.hogy a napokban fog megjelenni a boltokban a 2. rész.Maga a főhős volt a forrás az Abaházi presszó műsorban.
Megjelent, megvásároltam, az asztalon pihen… visszatérünk rá!
Ma van az LGT megalapításának ötvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból fontos visszatekintés jelent meg a Magyar Nemzetben, érdemes elolvasni!
Isten éltesse őket!
Egy gyertyát meg lehet gyújtani azokért a volt tagokért,akik már nincsenek közöttü(n)k.
Én már elolvastam,talán két héttel ezelőtt.Azt is meg kell említeni ,hogy borzasztóan jó,olvasható,élvezhető ,humoros és frappáns fogalmazás jellemzi a könyvet. Az első betűtől az utolsó pontig szerettem olvasni Presser könyvét,annak ellenére,hogy nem voltam a művész úr rajongója.Szubjektív ízlésemnek nem felel meg a hangszíne és a „dörmögése”,de a zenekart nagyon szerettem és persze P.G többi munkáit is magamévá tudtam tenni. A zenekar,és az ahogy alakult a zenészek sorsa a korai 60-as években,önmagárért beszél. Valahol már én is említettem ( a szerző nettó baromságnak tartja)-és itt hadd legyek makacs-tényleg,ha nyugaton történik ugyanez a bandával,de akár az Omegával is,és még jó pár hazai zenésszel,a világ legjobb zenekarai közt említenék őket. A Bumm akár ott is lehetne,ahol ma is számon tartják a Dark Side of The Moont.Halhatatlan album a Pink Floydé,de a Bumm is az. Imádtam,ahogy P.G. ír többek közt arról milyen laza volt Barta,mennyire ment Laux a zenekar dolgai után/elé.Volt 1×1 zenekar,meg kell nézni a filmet. P.G.Hammondja valóban annyiba volt akkor,mint egy kisebb lakás,vagy 2 autó?Erdős doktor miért volt akkora f@sz (mások szerint is a szakma hasonló zsánereinek képviseletében),ahogy az említi a szerző.Pedig az LGT lemezeket is felvehetett,nem úgy,mint Lóriék,vagy szerencsétlen R.B. és sokan mások,akik nem fértek bele Erdős doktor szeretetkörébe. Miért volt az hogy a zenekarok (és biztosan más zsánerben utazó művészek is) simán át lettek ejtve a turné alatt,nem lett kifizetve a bérük,nem méltó körülmények között voltak elszállásolva,stb. Olyankor az ORI,azon kívül,hogy bezsebelte a lóvét ki nem fizetett gázsiból,vajon minek volt?El lehet gondolkodni azon,mennyire volt oké ebben a műfajban elkötelezeni magukat… Read more »
Valóban, a könyv nagyon olvasmányos, élvezetes stílusban ír PG. Engem az sem zavart, hogy ugrál az időben, mondom, olyan élmény, mintha együtt kávéznánk. Mi lett volna, ha nem ide születnek, lett volna világhír? Nem tudom. Azt hiszem nagyon sok dal nem születhetett volna máshol, mint az akkori Magyarországon. Bennük van az alkotók itteni sorsa, egész szocializációjuk, a szociokulturális közeg, amelyben éltek, a dalok fogadtatása. Mi lett volna akkor, ha az a furcsa tanár engedi, hogy PG „igazi” művész legyen? Nem utolsó sorban, a nyelvünk. „Lehettem volna valaki más, de más az valaki más lett” – ízlelgessük egy kicsit ezt a néhány szót! Ami a lemezgyári cézárt illeti, nos ő volt a korszak állatorvosi lova. A füstös pártirodákból magas pozícióba került elvtárs, aki a Párt ökle volt. Ne felejtsük el, ha formálisan nem, de lényegében már akkor is létezett a Szabad Demokraták Szövetsége, Aczél György elvtárssal az élen valójában ők irányították az országot, különösen a „kultúrpolitika” volt kedvelt terepük, élet és halál urai voltak. (Ők irányították a böszme elkúrt „rendszerváltozást”, irányítanak ma is, irányítani fognak holnap is…). Erdős a rendszer egyik rémisztő képződménye volt. Bár szerettem az LGT zenéjét, művészetét, mégsem tudtam őket igazán a szívembe zárni. Aczél kultúrpolitikájának hírhedt vezérelve volt a három té: tiltott, tűrt, támogatott. Míg az általunk szívünkbe zárt zenekarok a tűrt és a tiltott határán lavíroztak, megalázó kilincselések, kihúzott dalszövegek és tiltott dalok elhallgatása árán juthattak színpadhoz, zenealbumhoz, addig az LGT a tűrt és támogatott határán mozgott. /// ÖNCENZÚRA /// Magam sem voltam sok koncertjükön, a… Read more »
Doki,nem tudod véletlenül a „b….ós” lemez címét?A hétvégén itthon voltak Zsoltiék és lehúzattam vele jópár albumot.Még nem tudtam mindet meghallgatni,de volt egy dal valamelyiken,ahol egy ruszki kalóz CD-t boncolgatnak…
A kronológia szempontjából a legkésőbbi „termés” a Fiúk a kocsmában,,,, szerintem már abszolút „Presseresre” sikerült egy meghallgatás után.
Nekem talán a 70-es években elkövetett lemezek lesznek a kedvenceim,a teljesség igénye nélkül persze.
Gyorsan javítanom kellett magamat, ezért nem szabad az emlékezetre hagyatkozva vaskos megállapításokat leírni. 1975-ben jelent meg a Harmincéves vagyok című album, bár az LGT alkotói műhelyéből jött ki, de nem a zenekar neve alatt, a Vígszínház színészei énekelnek rajta. Elolvastam a dalszövegeket nincsen bennük semmiféle áthallás. Talán vinyl lemezen nekem is megvan, egyszer neki kellene állnom átnézni, hogy mi van, mi nincs.
Az emlékezet pedig torzít néha…